Szívultrahang

 Azorvosom szerint azok a gyógyszerek, amelyeket szedek, nagyon megterhelik a szívemet, ezért elküldött szívultrahangra. Reggel 8.40re volt időpontom.

Nagyon féltem ettől a naptól, mert nem volt kísérőm. És kísérő nélkül már nem tudok ilyen  hosszú útra menni. Keresztapu dolgozott, és hát péntekre kért cserét a munkahelyén, hogy el tudjon vinni leszívásra. Anyu eljött volna velem, de mi van, ha rosszul leszek,  ha elvágódok, hogyan kezelné a helyzetet? Ráadásul rá fizikailag sem  tudok támaszkodni. Eldöntöttem, hogy nem metrózok már. Felmegyek Kelenföldre, utána taxi SOTE-ig. Mégis jó lenne valaki mellém. A másik dolog, amitől tartottam,  hogy nem leszek jól hajnalban, és nem fogom tudni összeszedni magam reggel annyira, hogy elinduljak itthonról. Nagyon rosszul alszom éjjel. Hajnalban, reggel, nappal tudok aludni. Éjjel nem megy. Nem találom azt  a pózt, amelyben nyugodtan és kényelmesen megpihenhetek.Állandóan  fészkalódok, végül felkelek és sétálgatok a lakásban. Majd újra próbálkozom. Közben tévézek. Olvasni, kötni ilyenkor  nem tudok. Hajnalra kimerülök, akkor tudok aludni, ilyenkor 1-1,5 óra is megy egyben. 

Szó szerint rettegtem a szerda reggeltől. Ezt elmondtam Neki hétvégén. Felajánlotta, hogy eljön velem. Magamtól nem kérdeztem volna meg. De így jó volt. Megnyugodtam. Már  csak a rosszulléttől tartottam. Tiszta stresszben voltam. 

Kb. 2-3 óra alvás után felkeltem. Felöltöztem, előző este készítettem 2 szendvicset, azt elraktam, meg vizet és gyümölcslevet, plusz a gyógyszereim. Időben jött értem. Nem volt még ébren. Parkolás  a vasúton, vettünk neki jegyet, kimetnünk a peronra. Jött a vonat, időben  indult, minden oké. Odafele kicsit beszélgettünk, és csukott szemmel pihentem. Ő olvasgatott. Kelenföldön leszálltunk, mozgólépcső mindenhol, taxiállomás, és hamarosan a SOTE-n voltunk.Minden terv szerint zajlott. Bejelentkeztem, megtaláltuk hol végzik a vizsgálatot. Kezdtem megnyugodni. Megreggeliztünk, vártunk. Idő előtt be is hívtak. Derékik levetkőztem,  a bal oldalamra kellett feküdnöm, ami nagyon jólesett. Becsuktam a szemeim, pihentem. Az orvos elkezdte a vizsgálatot. Sokáig vizsgált, mert a víz nyomja a szívem. Összességében minden rendben, a szívem jól működik. Legalább az... Ez jó hír. Felöltöztem, elmentem mosdóba, s elindultunk vissza. Hívtam taxit, nem kellett rá sokat várni. Hamar Kelenföldön voltunk, hamar jött a vonat is, s máris otthon voltunk. Hazafele többször megköszöntem Neki, hogy eljött velem. Tényleg nagyon sokat jelentett, neki meg csak egy kis kikapcsolódás volt. 

Ez is megvan. Még pénteken leszívás. Sajnos a vízhajtó nem hajtja belőlem a vizet, nem értem miért, pedig mennyivel  könnyebb lenne. Hatalmas a hasam. Na mindegy, oda Keresztapu elvisz.

Elvagyok itthon. Egy kicsit mintha megerősödtem volna, igyekszem enni. Ég bennem a tettvágy, de nem tudok sokáig talpon lenni, le kell ülnöm. 

Hát így telnek a napok

Leszívás, CT eredmény, kezelés

 Csütörtökön (tehát tegnap) voltam leszíváson. Már nagyon feszült a hasam, főleg jobb oldalon (ott szokott). Nehéz levegőt venni ilyenkor, egyrészt nincs hely a tüdőmnek, másrészt még a bőröm is érzem, hogy húzódik, és nem enged tovább. 2750 ml folyadék jött le. Utána sokkal jobb, még ma is. De így is hatalmas a hasam, az onkológusom azt hitte, leszívás előtt vagyok. Sajnos kezd ez az út is elfogyni előttem. 

Ma voltam kezelésen. Elkészült a CTm. Nem vártam semmit, csodáltam volna, ha jó lesz az eredmény, hiszen egyre rosszabbul vagyok. Nem is lett jó. Már ez a szer sem használ. Így ma sem kaptam már meg, mert nincs értelme, és többet nem is kapok ebből. Furcsa, megkönnyebbültem. Már elegem van a tűkből, infúziókból, és hogy menni kell, ott ülök, nézem, ahogy folyik be a cucc, és alig várom, hogy vége legyen. Semmi türelmem, és tényleg azt érzem, hogy én ezt már nem akarom. Szívem szerint hagynám már az egészet. Többet vesz ki belőlem, mint amennyit ad. Benyújtottunk egy újabb méltányossági kérelmet, egy új tablettára (szerencsére tabletta), ami annyira új, hogy lehet, hogy nem is lehet kapni az országban. Csak ezért mentem bele, az esélytelenek nyugalmával. És mert tabletta. A CT-sek ragaszkodnak ahhoz, hogy nem vastagbél áttéteim vannak, hanem nőgyógyászati. Ezért a következő leszíváskor (jövő hét péntek), küld a főorvos mintát a laborba. Az onkológusom szerint nagyon kicsi az esély arra, hogy ez nőgyógyászati lenne, de ha az, akkor teljesen más kezelés kell, és eddig vakvágányon voltunk. Nem tudom mit higgyek, mit gondoljak. Semmit. Egyelőre annyit érzek, hogy megszabadultam a tűktől, és engem már nem érdekel.

Szeretném, ha vége lenne

CT-n voltam

 Borzasztó nap volt. Az eddigi rossz napok közül talán a legrosszabb. 

Éjjel nem tudtam aludni szokás szerint. Gondoltam majd hajnalra elfáradok, s legalább akkor alszom. Hát nem. Össze-vissza álmodtam, tiszta feszült voltam, rángatott az ideg. Háromkor már majd megőrültem. Négykor lezuhanyoztam jó meleg vízbe, hogy elfáradjak. De nem tudtam visszaaludni, fél 5-kor pedig kelnem kellett. Nagyon szar állapotban voltam. Alig tudtam felöltözni, összeszedni magam. Rettenetesen fáradt voltam. A vasúton volt még sok hely a parkolóban. Korán kiértem, kellett a hideg levegő, hogy ébren tartson. Felfedeztem a liftet, így nem lépcsőztem a peronra, szerintem most nem is tudtam volna felmenni. Sajnos nem az alvás a vonaton sem, csak kába voltam. Lecsoszogtam a metróba. A második körrel mentem el, annyi ember volt. Leszálltam a Kálvinom. Megkerestem a liftet, nem lépcsőztem itt sem. Ez sokat segített. Végigcsoszogtam a Baross utcán a CT épületéig. Pisi. Váróterem. Becsuktam a szemem, pihentem. Bekérték a papírom. Második voltam, de az első hölgy késett, így behívtak. Ötször szúrtak. Nem volt erőm sírni sem. Valahogy túl rövidnek tartottam a vizsgálatot, de biztos tudják mit csinálnak. Felöltöztem, kicsit ültem a váróteremben. Rettenetesen éhes voltam, és gyenge. Nehezen indultam útnak. 

És innen megváltozott minden. Mintha a sors kompenzálni próbálta volna mind ezt a rosszat, a szerencse mellém szegődött. Besétáltam az Aldiba, vettem csokis muffint. Csak a felét tudtam megenni, és elkezdtem inni. Tudtam, hogy nehezen jövök ki ebből az állapotból. M4, igyekeztem tartani magam. Hányingerem volt. Kelenföldön megnéztem mikor jön a következő vonat. 5 perc. Szuper. Lifttel felmentem a peronra, és még ott volt a tapolcai, késett, épp fügyültek neki. Felugrottam. Tele volt gyerekkel, osztálykirándulás. Nyüzsi, zaj, élet. Kicsit néztem őket, majd kértem, álljanak félre, le szeretnék ülni. 

Egy nyugdíjas pár mellé kuporodtam, s bevettem a gyógyszereimet. Becsuktam a szemem. Tudtam, hogy innen már szépen lassan jobb lesz. Észrevettem, hogy nem áll meg a vonat. Szuper, akkor ez már csak Fehérváron áll meg, gyorsan hazaérek. Megfordult a fejemben, hogy ha az 1-es vágányra futna be, nem kellene az aluljáróban sem bohóckodnom. Ránéztem a nénire, aki kedvesen mosolygott. Megláttam a kezében a könyvet, Ken Follett: Tű a szénakazalban. Nem rég olvastam ki, letehetetlen volt. Nagyon tetszett. Ezt mondtam is neki. Egy nagyon jó beszélgetésbe kerültem vele, könyvektről, olvasási szokásokról, és arról beszélgettünk, hogy a sok-sok könyvvel mit lehet csinálni. Mert hogy érték. De ekkor már be is robogtunk Fehérvárra, az 1-es vágányra. Elköszöntem.

Leszálltam, és besétáltam a parkolóba. Végig azon gondolkodtam, hogy nem lehetek ennyire szerencsés. Annyi jó dolog történt velem hazafelé. 

Nagyon fáradt voltam. Be az ajtón, lepakoltam a cuccom, kanapé, takaró, alvás. Nehezen szedtem össze magam. Délután olyan negyed 3 felé mertem kijelenteni, hogy most már jobb. Azt hiszem, többet nem merek útra kelni egyedül.

A nap tanulsága, hogy meg kell látni a jót, és abból tudunk töltekezni!

Könyvecském megjelenése

 És kész!

Minden, a kiadóm által meghatározott feladatot elvégeztem. :-) Mindent megbeszéltünk, mindenen túl vagyunk!

Ami fontos, a megjelenés dátuma: 2025. november 20. Ettől a naptól tudjátok megrendelni, vagy addig is előfoglalni a könyvecskémet az alábbi linken:

https://konyvaruhaz.publio.hu/9786151032657-zavar-a-fejekben?search=zavar%20a%20fejekben

Köszönöm mindenkinek a támogatást!

Nyugdíjas lettem

 Egy ideje fontolgattam már, hogy abbahagyom a munkát. De nagyon, nagyon nehezen hoztam meg a döntést. Ez is egy lépés a sír felé.

De az igazság az, hogy a rossz alvás miatt egyre nehezebb volt reggel összeszednem magam. Főleg, ha orvosnál kezdtem, és utána még dolgoztam. A hasfeszülés és a fájdalmak miatt előfordult, hogy nehezen koncentráltam a feladataimra. Tovább tartott megoldani valamit, többször át kellett néznem amit csináltam. Mégis elkezdtem nagyon, nagyon ragaszkodni hozzá. Munka után már semmire sem voltam képes. Mikor hazamentem, általában aludtam egyet, azzal kezdtem. Utána max annyit csináltam, hogy elindítottam a mosógépet vagy a mosogatógépet. Főzni már egyáltalán nem volt erőm. Boltba munka előtt, hajnalban jártam. Ruhákat általában éjjel hajtogattam, alvás helyett. Vagyis két alvás között. Amikor nehezen keltem, akkor boltba is alig tudtam menni. Csak vánszorogtam a sorok között, a kosár húzta a karomat, úgy éreztem le kell ülnöm. 

Nem volt mit tenni. Eljött a pillanat, amikor beláttam, hogy el kell engednem, mert már nehezemre esik. Megbeszéltem a munkáltatómmal, az onkológusommal, majd a háziorvosommal. Kicsit kacifántosra sikerült a vége, de most már itthon vagyok.

Nem tudom hogyan fogom viselni, hogy fognak telni a napok. Most még olyan, mintha hétvége lenne, vagy szabin lennék. Mivel lassú és fáradt vagyok, az is lehet, hogy nem fog hiányozni a munka és az emberek. De az is lehet, hogy magányos leszek és befordulok.

Igyekszem kidolgozni egy napirendet. Minden nap kényelmesen megreggelizek, teát főzök, pirítóst készítek, ilyesmi. Minden nap fogok olvasni és kézimunkázni. Filmeket nézek. Kimozdulnom is kell, elég sokat járok orvoshoz, és boltba is kell majd mennem. Az a baj, ha befordulok, akkor semmit sem fogok tudni csinálni, csak feküdni a sarokba, sírni és sajnálni magam.

Megáltjuk hogy alakul

Hasvíz, étkezés, alvás

 Pénteken voltam kezelésen. Nagy meglepetésemre nem volt az orvosom, ugyan az a doki helyettesítette, aki múltkor. Ő is jófej, csak összeírtam pár dolgot, ami problémát okoz, és meg akartam beszélni a dokimmal, de ezeket most hagytam. Írattam fel pár gyógyszert, megkaptam a kezelést, s ennyi. Az idő megint nehezen telt, beszélgettem egy bácsival közben, a feleségével meg előtte, de ezek a napok borzasztóak. Csak igyekszem átsiklani rajta. 

Keresztapu és Keresztanyu jött értem. Kaptam ebédre paprikás krumplit. Jól esett. Aztán eldőltem a tv előtt, és váratlanul elnyomott az álom. Nem készültem alvásra, egyszer csak megtörtént. Arra ébredtem, hogy folyik a nyálam, a pólóm már ázott :-) Másfél órát aludtam. De olyan mélyen, hogy mikor ébredeztem, tisztáznom kellett, hogy egyáltalán én ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok itt, kell-e menni dolgozni, vagy most mi van. Jajj, de nagyon jó volt!

Rettegek az estéktől és az éjszakáktól. Annyira, hogy ha elfekszem, elkezd rázni az ideg. Úgy meg nem lehet aludni, akkor sem, ha álmos vagyok. Már kialakítottam egy pózt a kanapén, ahogy tudok aludni. Ülve. Csakhogy, elzsibbad a seggem, de más pózban meg nem jó, mert kényelmetlen. Szóval a menetrend minden este ugyan az. Felveszem a pózt, alszom egyet. Ha sikeres vagyok ez 1-1,5 órás alvást jelent. És onnantól vége. Nincs alvás. Sétálgatok a folyosón, bekészítem a mosógépet, kipakolom vagy éppen bepakolom a mosogatógépet, lehajtom a ruhákat a szárogatóról, ha a szemem engedi, olvasok, kézimunkázok. Iszok, joghurtot eszek. Pisilek. Tévézek. A tévé egész éjjel megy. Aztán újra próbálkozom az alvással. Innentől már csak fél-1 órákat alszom. És várom a reggelt. Hajnalra általában kimerülök, és akkor talán tudnék aludni, de akkor meg már kelni kell. Persze nyúzottan, fáradtan. Gyűlölöm ezt az állapotot!

Az evés is kb ilyen. Annyira szűk az a kör, amit megehetek, hogy azt már nem kívánom. Ezért étvágyam sincs. Szerintem lenne, mert érzek éhséget, de már nem akarok virslit meg tojást enni. Rakott krumplit akarok kolbásszal, rántott csirke felsőcombot petrezselymes burgonyával és tejfölös ubisalival. Vagy babgulyás pogácsával. Tarhonyás lecsót kolbásszal. Nem csirkemellsonkát sovány sajttal... Amikor feszül a hasam, akkor semmi sem megy, iszogatom a tápszerem, max vajas pirítóst eszek. Ezt is gyűlölöm!

Ma panaszkodtam a pszichológusomnak, hogy én miért nem tudok normális daganatos lenni? Ahogy a többi ember. Szépen lesoványodok, csipegetek, sokat pihenek és alszok. Azt válaszolta, hogy mivel én semmit sem csinálok úgy, mint mások, miért gondolnám, hogy a betegséget ugyanúgy csinálnám. Persze, hogy azt is másképp csinálom. Igaza van. Mindig más voltam, mint mások. Mindig kilógtam a sorból.

Miért ne lennék most is más?

Azok a fránya rosszullétek

 Újra elkezdett fájni a derekam, a gerincem. Ez az a fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. Apróbb eszközeim vannak ellene, amelyek van, hogy segítenek, van, hogy csak csitítja, van olyan is, hogy semmi hatása. Az borzasztó. Sem állni, nem ülni, sem feküdni nem jó. A mozgás jót tesz. Viszont éjjel mit mozogjak? Sétálok a lakásban, fel-alá a folyosón, ruhákat hajtogatok, ki- vagy bepakolom a mosogatógépet, nagyon mást nem tudok csinálni. Ráadásul, 2 perc után a lábaim nagyon fáradtak, és alig várom, hogy leüljek. Leülök, és akkor nem jó. Derékszögben a legjobb, de akkor sem mindig. Úgy tudok picit aludni. 

Hogy mit tudok tenni ellene? Este mindig veszek be egy 50 mg-os Tramadolt. Ezt ki tudom egészíteni egy Appranax-szal. Az jó csontokra, és tényleg, valamikor segít. Amikor nem, akkor jégzselé. Vagy forró zuhany a fájó részre, bebugyolálom magam törölközőbe, hogy sokáig meleg legyen. Viszont éjjel visszaveszik a víz hőfokát... Nem jöttem rá, hogy melyik a jobb. A fagyasztás vagy a melegítés. Talán a melegítés. Azt vettem még észre, hogy mikor a fájdalomtól idegállapotba kerülök, a zuhany jót tesz. Eltreli a gondolataimat, mozgok is, kizökkent a lelkiállapot spirálból. 

Múlt héten pénteken meghívtam vacsizni Őt, mert felfúrta a függönykarnist, segített feltenni a függönyökat, és megjavította a wc tartályt. Rengeteget segít. Készültem. Csakhogy, péntekre már két éjjel nem aludtam, feszült a hasam és fájt a derekam. Munka után igyekeztem haza, aludtam 2 órát, hogy el tudjak menni vacsizni. Jót beszélgettünk, az étel finom volt, de nagyon ramatyul voltam. Hazavitt és elköszöntünk egymástól. Szombatra valahogy elmúlott, így elmentünk Győrbe fürcsizni. Az egész nap jó volt, kivéve, hogy a sok víz és más miatt tele volt a hasam, és nem tudtam enni. Ettől teljesen legyengültem. De alapvetően jó volt. Vasárnap már iszonyúan fájt a derekam, előtte éjjel kezdődött. Amikor semmi nem jó, sehogy nem jó. Alig tudtam hazamenni Anyámhoz. Sirdogáltam. Ilyenkor elmegy az életkedvem teljesen. Délutánra kicsit jobban lettem, akkor raktuk fel a függönyöket. Vasalás közben le kellett ülnöm, nem tudok sokáig egy helyben állni. Aztán jött az éjszakat. Szokásos katasztrófa. Hajnalban keltem, mentem leszívásra.

Még a vonatig elvoltam. A vonaton bóbiskoltam. És elszállt minden erőm. A metrón iszonyú tömeg volt, nem is szálltam fel, asszem a harmadikkal mentem csak el. Az Üllőin azt hittem elájulok, csoszogtam, csak raktam a lábaim magam elé, hogy haladjak, nem gondolkodtam. A leszívás rendben ment, 2,8 liter. Rengeteg. El kell gondolkodnom, hogy megint csapot ültetnek be. Tényleg jobb lenne, de attól fájt a hasam. És olyan sokminden fáj... Megbeszéltük a CT előtti leszívást, az onkológusom kell megkérni.

Üres hassal, üres gyomorral, kimerülve elindultam a munkahelyemre. Alig vártam, hogy leszálljak a metróról. Kelenföldön leültem pihenni, hogy összeszedjem magam és tudjak bemenni dolgozni. Bevettem a gyógyszereimet és ettem picit. Mikor beléptem az irodába, mindenki kérdezte, jól vagyok-e, nagyon szarul nézhettem ki. Aztán használtak a gyógyszerek, és nagyon jó napom volt. Jó volt a kollégák között lenni, feladat is volt, végül jó nap volt.

Nem tudom semmihez sem kötni, hogy mikor hogy vagyok. Nem tudom befolyásolni. Egyszerűen tudomásul veszem. Ha rossz minden, próbálom túlélni. Ha jó, akkor élvezem.

Mást nem tudok tenni