2025. június 30., hétfő

Második körös korrektúra pipa

 Elkészült a második körös korrektúra is. Nagyon féltem, hogy mennyit kell javítanom. Nem éreztem magamban erőt ahhoz, hogy az egész szöveget megint átnézzem. Szerencsére, csak egy mondatot kellett helyreraknom, amit csak segítséggel sikerült.

De készen van.

Biztos más is van vele úgy, hogy olvas egy könyvet, és megtetszik benne valami. Vagy egy szó, vagy egy mondat, vagy egy bekezdés. Ilyenkor ízlelgetem, olvasgatom, gondolkodom rajta. Aztán tovább haladok, majd visszalapozok, újra elolvasom. Kifotózom, megosztom másokkal, hátha ugyanazt érzik, mint én (nem).

Nos, a saját könyvemben is van egy rész, ami nagyon megfogott. Iderakom Nektek, hátha Titeket is elvarázsol ez a pár mondat:

Az Idegen lány

Az Idegen lány sétált a tóparton. Langyos szél ölelte a napsütést. Leült az egyik kőre, elég közel a vízhez. Csak nézte. A hullám jött, majd a köveken szertefoszlott, párát hagyva maga mögött. Az Idegen lány cipőjére is jutott belőle. Tekintete újra a távolba meredt. A következő hullámot figyelte. Messziről indult. Éppen csak előbukkant a víz felszínéről. A part felé közeledve egyre nagyobb lett. Mire a kövekhez ért, már fehér habja is volt. Felemelkedett, s határozott erővel csapódott neki a partnak. Semmivé vált. Csak a hangja vert visszhangot a lány fülében. Becsukta a szemét, fejét térdére hajtotta. Hallgatta, hogyan készül a következő hullám a part támadására. Halkan indult előre, majd nekiment a köveknek. Szétfoszlott. Pár percig nem gondolt semmire, elcsendesedett. Odabent is. Hagyta, hogy a szél játsszon hajtincseivel, melyek incselkedve értek arcához. Játékos sikítás zökkentette ki gondolataiból. Felnézett. Egy házaspár két lánygyermekkel játszott a téren. Az egyikük csimpaszkodott a mászókán, a másik, lábát nyúzva próbálta lehúzni róla. Nevettek, sikítottak. Az apa a hintának támaszkodva a távolba révedt. Az anya az egyik közeli padon ült, telefonját nyomkodta. A lányok fogócskáztak, mezítláb szaladtak a homokban. Az apa leült a pad másik végére. Elővette telefonját. Valakinek írt. Percek teltek el így. Nem szóltak egymáshoz, csak a lányok éles sikítása tartotta össze a családot. Becsukta a szemét, homlokát újra megtámasztotta térdén. De már nem tudott lazítani. Körülnézett. Összefont ujjú sétáló párok, kutyát futtató családokkal volt tele a part. A tömegben is egyedül érezte magát. Sétált egy kicsit, majd megcélozta autóját. Inkább hazamegy a szoba sötét melegébe, ahol nem bánthatja lelkét az élet.




2025. június 27., péntek

Második körös korrektúra

 Mivel van a szerződésemben második körös korrektúra, ezért visszaküldtem az anyagot javítás után. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyi "hiba" van még benne. Kicsit félek is tőle, hogy sokat kell javítanom. Elég hosszú a szöveg, bele kell merülni újra és újra. Nem is tudtam pontosan, hogy jól javítottam-e az első kör után, de ez hamarosan kiderül :-) Nem tudom hányszor olvastam már át. Kétszer a szerkesztő is, egyszer a korrektor is, és még mindig találtam benne elütést. Pedig de nem szeretem, ha olvasok egy könyvet, és van benne elütés vagy hiba! Remélem, a nyomtatott változat már ebből a szempontból is jó lesz!

Nagyon nehéz könyvet írni :-)

Fájdalomterápia

 Borzasztó fájdalmaim vannak. Ugyan úgy, mint ezelőtt, gerinből indul, derekamba és a bal lábamba sugárzik. Szeretném megfogni, nyomkodni és ordítani. Persze nem tehetem. Megkértem az orvosom, hogy kérdezzen rá a sugárra, szeretnék újra kapni. Ezelőtt nagyon gyorsan hatott, már a kezelés 4. napján sokkal jobb volt, aztán napról napra jobb, majd csak azt vettem észre, hogy nem szedek fájdalomcsillapítót. 

Ugyan ezt a hatást szeretném, csak jó lenne hosszabban. Kb. egy hónap volt a hatása. A sugaras főorvos nem nagyon örült, hogy megint kértem, mert a kapható sugarak száma is véges. Értem, de most nagyon, de nagyon kell. Végül megbeszéltük, hogy július 2-án megyek hozzájuk a szükséges CT-re, július 8-án pedig 1x6 perces sugarat kapok. Alig várom!

Mivel az még csak 2 hét múlva lesz, ezért a jövő héten szeretnék egy kemót. Nem akarom az időt húzni, főleg, hogy használ.

A főorvos nagy szimpatikus. És olyan történt, amire nem számítottam. Megkérdezte, hogy lesz-e utazás mostanában. Mondtam, hogy igen, július 12-19-ig. Erre azt válaszolta, hogy akkor mindenképpen előtte meg akarja csinálni, hogy jól legyek nyaralásra. :-) Ez nagyon kedves tőle!

Az onkológusom írt erősebb fájdalomcsillapítót. Hát az valami csoda! Szinte teljesen elmúlt a fájdalom! Végre tudtam aludni. 

Délután meglátogatott Ő. Kipróbáltam a hozzábújást, találtam egy pózt, amiben nem fájt a gerincem. És elaludtam. Asszem olyan 2 órát folyamatosan aludtam! Nagyon jól ébredtem. Éjjel is csak párszor ébredtem fel, és vissza is aludtam. Kipihenten ébredtem! Szóval a naptár tele van, csak végig kell menni rajta.

Olyan jó aludni :-)

2025. június 25., szerda

Akkor vegyük elő újra a CT-t

 Nagyon fáj a gerincem. Iszonyúan. Egyhelyben állni nem tudok, sem ülni, sem feküdni. Ülni úgy tudok, hogy derékszögben, nem támaszkodom hátra, mert úgy még rosszabb. Feküdni sehogy. Nagyon keveset alszom, egyszerre max 45 percet, aztán sétálgatok, teszek-veszek, olvasok, tévézek. Most úgy olvastam éjjel, hogy sétáltam közben. Még jó, hogy nagy a lakás. Közben ragadnak le a szemeim. Derékszögben ülve is sikerült kicsit aludnom. Csak mindig eldőltem, mikor elaludtam. Többször arra ébredtem, hogy beszélek. Nem jó ez így. 

Az orvosom szólt, hogy menjek be aláírni a méltányosságit, hogy be tudja nyújtani. Azt mondta, hogy nem olyan rossz a CT-m. Ezen meglepődtem.

Vettem egy nagy levegőt, na, akkor vegyük elő azt a leletet, s olvassuk el normálisan. Hát igen. Tényleg nem olyan rossz, sok daganatom csökkent, valami stagnált és valami megnőtt. Tehát nem mindenhova hat. A tüdőtől félek, nem akarok megfulladni, mint Zsuzsa barátnőm. Az összesítőben a végén azt írták, hogy gyenge regresszió. Ennek azért örülök, mert már régen volt olyan, hogy egy kezelés használjon. A gerincemnél tényleg nem értem, hogy mi nyom mit, de sajnos visszatért az, amit a sugár összehúzott.

Kapok újra sugarat, de ez is véges. Nem örült a főorvos, hogy újra menni akarok, nem kaphatok annyit mint ezelőtt (5x3 perc volt). Mindegy, mindennek örülök, csak ne fájjon. Szedhetek több fájdalomcsillapítót, ez is jó hír. Ha így sem lesz jó, akkor ír fel erősebbet. 

Most nagyjából összeállt a képlet. Jövő héten sugár, utána héten csütörtökön kemó, szombaton pedig elutazunk egy egész hétre! Addigra nem akarok fájdalmat!

Szeretnék jól lenni mellette

2025. június 24., kedd

Horgolt zsiráf

 Egyik kedves kollégámnak babája lesz, kislány. Átnéztem, hogy milyen mintáim vannak, végül egy csajos zsiráf mellett döntöttem. 




Minta:

Lábak (2 db)

A kék fonallal kezdjük.

1. 6x sh (6)

2,6v (12)

3. (x, v) * 6 (18)

4. (2x, v) * 6 (24)

5. - 7. 24x

8. (2x, a) * 6 (18)

9. (x, a) * 6 (12)

10. (4x, a) * 2 (10)

Váltunk a fő színre.

11.- 35.10x

 Kéz (2)

A kék fonallal kezdjük.

1. 6x sh (6)

2,6v (12)

3. (x, v) * 6 (18)

4-6. 18x

7. (x, a) * 6 (12)

8. (4x, a) * 2 (10)

Váltás a fő színre

9.- 35.10x

 Szarvak (2)

A kék fonallal kezdjük.

1. 6x sh (6)

2,6v (12)

3. (x, v) * 6 (18)

4-6. 18x

7. (x, a) * 6 (12)

8. (x, a) * 4 (8)

Váltunk a fő színre

9. - 15. 8x

 Fülek (2 db)

A kék fonallal kezdjük.

1. 6x sh (6)

2. (x, v) * 3 (9)

3. (2x, v) * 3 (12)

4. (3x, v) * 3 (15)

5.15x

6. (4x, v) * 3 (18)

7. 18x

8. (5x, v) * 3 (21)

9. - 10. 21x

11. (5x, a) * 3 (18)

12. 18x

13. (4x, a) * 3 (15)

14. (3x, a) * 3 (12)

15. (2x, a) * 3 (9)

 Fej

A kék fonallal kezdjük.

1. 6x sh (6)

2,6v (12)

3. (x, v) * 6 (18)

4. (2x, v) * 6 (24)

5. 24x

6. (3x, v) * 6 (30)

7.30x

8. (4x, v) * 6 (36)

9.-12. 36x

Váltunk a fő színre.

13.- 17.36x

18. (5x, v) * 6 (42)

19. 42x

20. (5x, a) * 6 (36)

21. (4x, a) * 6 (30)

22. (3x, a) * 6 (24)

23. (2x, a) * 6 (18)

24. (x, a) * 6 (12)

25. 6a (6)

Töltsük ki és teljesen bezárjuk.

A szemeket a kék és az elsődleges szín találkozásához rögzítsük.

 Test

A fő színnel kezdjük.

1. 6x sh (6)

2,6v (12)

3. (x, v) * 6 (18)

4. (2x, v) * 6 (24)

5. (3x, v) * 6 (30)

6. (4x, v) * 6 (36)

7. (5x, v) * 6 (42)

8. (6x, v) * 6 (48)

9.-15. 48x

16. (6x, a) * 6 (42

17. - 19. 42x

20. (5x, a) * 6 (36)

21.36x

22. (4x, a) * 6 (30)

23. 30x

24. (3x, a) * 6 (24)

25. 24x

26. (2x, a) * 6 (18)

27. és 40. 18x







Spongyabob rajongás

 Nem tudom miért szeretem, idegesítő a nevetése. Mégis minden reggel nézem.  Ő fogalmazta meg, hogy a kis szivacs örök optimista. Talán ezért.

A minta tökéletes, mindent leírás szerint készítettem, és jó volt, nem kellett javítanom, bontanom, változtatnom: https://orgum.net/amigurumi-sunger-bob-tarifi-ve-yapilisi/





2025. június 23., hétfő

CT eredmény, és minden egyéb

 Két nap alatt készen lett a CT leletem. A szokásos. Először csak megnéztem, hogy készen van, letöltöttem, de nem nyitottam meg. A kíváncsiság győzött, megnyitottam. Igazából nem olvastam el részletesen, nem gugliztam szarrá, átfutottam. Van ami összement, van ami nőtt, valami stagnál. És a tüdőmben találtak pár gócot. Ezt nem tudják, hogy mi. Korábban is volt már ilyen a leletemen, akkor azt mondták, hogy lábon kihordott tüdőgyulladásból visszamaradt hegesedés. Nem tudom. Ami megragadt bennem, hogy a májam tropa, a gericem újra szar, és a hasamban sokminden elég jól lecsökkent. Ezt érzem is, kicsit engedett a pocakom, már nem olyan feszes, és be is tudom húzni. Persze nem fér be...

Két napig sírtam. Mindenhol. Kocsiban, utcán, boltban, otthon. Írtam az orvosomnak is, becsatoltam neki a leletet. Ő azt mondja, hogy koncentráljunk azokra a gócokra, amelyek összementek, talán most először csökkent a méretük. Kéri a méltányossági folytatását.

Miután két napig meg akartam halni, és nem akartam felkelni soha többé, úgy döntöttem, hogy nem olvasom el újra a CT leletem. Jól vagyok. Úgy vagyok, ahogy eddig. A hasam jobb, a gerincem meg jól fáj. Kértem újra sugarat, meglátjuk, kapok/kaphatok-e.

Ahogy eddig is, felemelem a fejem, s megyek előre. De az biztos, hogy nem fogom megvárni, hogy megfulladjak, vagy a nagy fájdalom miatt gubbasszak a sarokban. 

Szóval jött a hétvége. Elmondtam neki és a családnak, hogy mi a helyzet. A család örül, Ő nem annyira, én meg nem tudom mit érzek. Nem érdekel mi van a papíron.

Pénteken elmentünk vacsizni, a Gulyás csárdába mentünk vissza, mag nélkül kértem a kéksajtos tésztát lazaccal. Isteni finom volt! Aztán este strandoltunk, nagyon jól éreztem magam.

Szombaton Balaton. Megadtuk a módját. :-) Nagyon, de nagyon hideg volt. Vittem hálózsákot, abban kucorogtam. Késő délutánra azért átmelegedtem. Picit meg is pirultam, nagyon jó színem van.


A gerincem nagyon fáj. Sajnos aludni sem tudok. Már szombat éjjel is szenvedtem, én a hálóban pörögtem, Ő a nappaliban aludt. Így legalább nem zavartam.

Vasárnap ünnepeltük Anyu 72. szülinapját. Még mindig fára mászik, hiába veszekszek vele. Max nem mondja el, de akkor is felmegy. Örülök, hogy van még benne erő, de féltem azért. Pepike egész jól van. Sétálgat az udvaron, pihen, sajnos már ritkán mosolyog. Szépen megöregedett.

Délután elmentem Hozzá. Filmeztünk. Annyira fájt a gerincem, hogy nem bírtam magammal, hazajöttem. Kérte, hogy maradjak, de egyszerűen nem volt türelmem. Este bevettem a gyógyszereimet, kimaxoltam a fájdalomcsillapító adagom, mégis fájt. Össze-vissza forogtam, rázott az ideg, nagyon picit aludtam. Végül kimentem a nappaliba, és ülve sikerült elaludnom. Ülve terhelem a legkevésbé azt a csigolyacsontom, ami sérült. Hajnalban eldőltem, mert már zsibbadt mindenem, mert ilyenkor törökülésben van a lábam. De fekve nem volt az igazi. Mindegy, reggel lett.


Ma voltam hasleszíváson. Nem kellett megszúrni, mert nem volt annyi víz a cisztákban és a hasüregben sem. Nem baj, nem bánom, ha nem szúrkálnak, már abból is elegem van. Csak azért viselem el, mert tudom, hogy segíteni akarnak.

Ma ül össze az onkoteam, várom, hogy jelentkezzen az orvosom

2025. június 19., csütörtök

Tejfeles csodabogár

 Régen ettem már édességet, egyszerűen nem kívánom. A csokit és a cukrászsüteményeket egyáltalán nem. De mondjuk túrógombócra a cukros tejfölt, darakására a cukros kakaóport, kakaós-lekváros palacsintát igen. Volt a hűtőmben egy megkezdett barackkonzerv, azzal akartam kezdeni valamit. Aztán eszembe jutott ez a recept. Nagyon egyszerű és nagyon finom. A volt férjem baráti köre is szerette, nekik mindig ezt sütöttem.

Hozzávalók:

4 dl tejföl

3 db tojás

30 dkg cukor

25 dkg liszt

1 csomag vaníliás cukor

1 csomag sütőpor

1 csomag vaníliás pudingpor

csipet só

gyümölcs

citromhéj (elhagyható)

A tojást a cukrokkal kikeverem, hozzáadom a tejfölt, majd apránként mindent. Vajazott, lisztezett tepsiben 160 C-fokon 45 percig sütöttem. Gondolom az időt sütője válogatja. Ha szép rózsaszín a teteje, akkor már jó. 

Alig vártam, hogy kihűljön, finom lett, és pillanatok alatt elkészül! Én mindig barackkal készítettem el eddig, de szerintem bármilyen gyümölccsel jó lehet. Mondjuk szilvával biztos kipróbálom majd.



2025. június 18., szerda

Anyám napja

 Anyunak szülinapja volt. Hetekig gondolkodtam, hogy mi legyen. Mit vegyek. Mindene megvan, ami az élethez kell. Persze, tudnék neki venni sokmindent, listát is írtam, de ezek csak tárgyak.

Az én életem legnagyobb kincse most az idő. Végül úgy döntöttem, hogy adok neki a kincsemből, egy egész napot együtt fogunk tölteni. Kértem szabit, szóltam Anyunak, hogy aznapra ne szervezzen semmit, s megterveztem a programot. 

Kicsit tartottam a naptól, mert egy perc alatt össze tudunk veszni annyira, hogy én kiabálok (Anyu szerint), ő meg puffog. Felkészültem lelkileg, legyek türelmes, ő olyan amilyen, el kell fogadnom ilyennek. Én meg vegyek vissza, ne veszítsem el a türelmem, és ne legyek bunkó. Igyekeztem kialudni magam és vettem be fájdalomcsillapítót, hogy több türelmem legyen, ne vegye el a fájdalom. 

Jól ébredbem, jól indult minden. Kivéve, hogy elfelejtett leszállni a buszról. De mindegy, még ezen is tudtam nevetni. 10.00 órától 17.30-ig voltunk együtt, és egyszer sem vesztünk össze!

Elmentünk Agárdra a fürdőbe, áztattuk magunkat, pihentünk a nyugágyon, még talán aludtunk is. Anyu fagyizott. Mikor meguntuk, elmentünk a Gulyás Csárdába (egyik kedvenc éttermem), jól belaktunk... volna, ha nem szórják tele az ételem mustármaggal. Mindegy, elcsomagoltattam, Anyu elvitte. Bevásároltunk, vettünk karton cukrot, hogy ne kelljen cipelnie, meg a konyhára dolgokat, és hazavittem.

Kellemesen elfáradtam, de nem voltam kimerült. Jól éreztem magam, úgy láttam ő is. Szerintem ez jó ajándék volt. Jobb, mint egy tárgy. 

Egy ajándék nap a kincsemből



2025. június 17., kedd

CT-n voltam, egész reggel sírtam

 Nagyon fáradtnak érzem magam. Tegnap reggel 4.30-kor keltem, vonat, metro, SOTE hasleszívás, munka. Haza kocsival (szerencsére), bevásárlás, főzés, és valahogy este negyed 9 lett. A fejemben sötétség, iszonyú fáradt voltam. Arcmosás, fogmosás, ágy. 

Nagyon zaklatottan aludtam, izgultam a mai CT miatt. Nem a vizsgálat miatt, hanem az eredménytől rettegek. Sokszor voltam ébren, pisiltem, ittam, hallgattam a szelet. 4.30-kor keltem. Sírtam. Alig tudtam kimászni az ágyból. Zuhany/sírás, kajapakolás/sírás, öltözés/sírás, összeszedtem magam. Vonat/sírás. Próbáltam pihenni. Metro/sírás. Pihenés. Baross utca CT. Pihenés/sírás. 8ra mentem, fél9-kor hívtak be. A vizsgálat simán ment.

Rohanás a gyógyszertárba a kemómért. Be az onkológiára. Szendvics. Már nagyon kellett a fájdalomcsillapítóm, de éhgyomorra nem veszem be, kihánynám.

Metro. Séta. Munka...

2025. június 13., péntek

Sapka vs paróka

 Nagyon, nagyon vártam a parókámat. Tudom, hogy mennyire örültem neki! És eleinte még el is hitettem magammal, hogy jó ez. 

De nem.

A legnagyobb probléma az, hogy nagy a fejemre. Mindegyik, ez van... Anyu begumita hátul, kb a fejem búbjáig, de akkor sem tökéletes. Használat során felveszek egy parókasapkát. Ez olyan, mintha nájlonharisnyából készülne egy úszósapka. Ez pont passzol, ez az alapja mindennek. Erre ragasztom fel elöl a parókát, hátul pedig egy parókán lévő csattal hozzárögzítem a sapka gumijához. Így marad a helyén. Este, mikor leveszek, leoldom a ragasztót, felteszem a paróka tartóra, átfésülöm. Tehát, ez egy mindennapos macera. Aztán jön a hajmosás. Elméletileg hetente kellene, de szerintem az túl sűrű. Én kb. 3 hetente mostam. Az utolsó mosásnál nagyon összegubancolódott, a választék bal oldalról középre "vándorolt", így látszik a varrás. A frufru sehogysem áll, hiába vasaltam, szárírottam, egyszerűen égnek áll. Így egy harapos pici csattal hátra fogattam. A többi hajat sikerült kivasalnom. Viszont ettől a sok rétegtől iszonyú meleg, izzad a harisnya alatt a fejem, és nehezen szellőzik. Mivel a haj rálóg a vállamra, a nyakamon is folyik a víz. 

Ha egyedül vagyok, nem hordok semmit. Hétvégén inkább sapkázok. Akkor szoktam feltenni a parcsimat, ha valami elegáns helyre megyünk. De már strandon is csak sapkázok. Úgy vettem észre, Őt sem zavarja. Kényelmes, csak egy vékony réteg. Ha hallani is akarok :-), akkor a füleimen felhajtom. (Ez mondjuk a parókánál pont jó, hogy nem lóg a füleimre.) 

Már a munkahelyemre sem tettem fel. Asszem nyárra maradok a sapkánál. 

Egyébként elkezdett nődögélni a hajam. Még nem mindenhol nő, foltokban még kopasz vagyok. Még nem mutatom meg :-)

Szóval, visszatért a Sapkás lány :-)



... kemoterápia

 Nem engedem most bő lére, mert nincs kedvem. El vagyok keseredve. Június 24-én lejár a méltányosságim, egyet még ki tudok váltani, az még belefér időbe. Aztán meglátjuk. Kedden CT, és annak függvénye a "hogyan tovább".

Fogalmam sincs hogyan tovább...

2025. június 11., szerda

Könyvecském korrektúrája

 Nagyon izgatott voltam az utóbbi időben, vártam, hogy jelentkezzen a korrektor. Az aggodalmam tárgya ugyan az volt, mint a szerkesztő esetében. Attól tartottam, hogy sok "hiba" lesz benne.

A menetrend ugyan az volt. Megjött az email. Először csak tudomást vettem róla, s nem nyitottam meg. Mikor feldolgoztam a tényt, hogy megjött, és összeszedtem minden bátorságom, letöltöttem a fájlt, és megnyitottam. Aztán belelapoztam, kétségbe estem és bezártam. Ezzel elment két nap. :-) Mivel van határidőm, nem nagyon értem rá a lelkem nyalogatni. Így egy szép reggelen, mikor sikerült kialudnom magam és a nap is sütött, újra megnyitottam. Pörgettem az oldalakat, gyűjtöttem az erőt, s úgy döntöttem, hogy csinálom és haladok. 

Először elfogadtam a változáskövetéssel javított "hibákat", mert teljesen egyetértettem velük. Utána a megjegyzéseket olvastam el, mindenben igaza van a korrektornak, és éreztem, ha ezeket kijavítom, átírom stb. sokkal egyértelműbb és kerekebb lesz az egész szöveg.

Nagy levegő, és nekiálltam :-)

2025. június 10., kedd

Strandolás

 Beköszöntött a nyár. Berobbant. Átnéztem a nyári ruháimat, átvasaltam mindent, és megállapítottam, hogy nagyon sok ruhám van. Rövidujju ingeim nincsenek, szerintem tavaly pólókat és ruhákat hordtam. Biztonság kedvéért rendeltem párat :-)

Aminek nagyon örülök, hogy vettem egy kismama farmer rövidnadrágot, és mintha rám öntötték volna. Tökéletes a szabása, a mérete, nagyon, de nagyon kényelmes. Érzem, hogy sokat fogom hordani, ez is egy nyúzós darab lesz.

Már pénteken találkoztunk, nála aludtunk. Szombaton fejfájással keltünk. Neki elmúlott, az enyém sajnos nem, sőt, egyre durvább lett. Úgy volt, hogy elmegyünk a devecseri piacra, aztán Hévíz. De elég nehezen keltünk, lassan szedtük össze magunkat, így a piac kimaradt. Jobb is, mert a fejfájásomhoz egy kis hányinger is társult. Szarul voltam. Szerintem a front miatt. Jött a hideg, tolta maga előtt a meleget, és szerintem nagy volt a légnyomás. Lehet nem, de én ezzel magyarázom. Összepakoltunk, és elindultunk Hévízre. Útközben hirtelen felfordult a gyomrom, gyűlt a nyál a számban. Szóltam neki, hogy hánynom kell. Azonnal húzódott félre. Még meg sem állt az autó, nyitottam az ajtót és hánytam. Elég sokat. Utána egyszerűen megkönnyebbültem. Elmúlt a hányinger, a fejfájás, és nagyon jó hangulatom lett. Mivel már nem tudok úszni, és a hévízi tó nagyon mély, vettem egy polifoam nudlit, amit úszógumivá lehet hajtogatni. Szinte mindenki olyanba nyomult, így nem szégyellettem. Sapkában voltam, nem szeretem a parókát. A víz nagyon kellemes volt. Úszkáltunk, összebújtunk. Nagyon nehéz úszógumiban úszni. Hajtom magam mint az állat, és nem haladok. De legalább nem merülök el. Vacsira libamájat ettem, addigra már teljesen jól voltam. Este nagyon hamar elaludtam.

Vasárnap rántották készítettem, és vékony libamáj szeleteket tettem a tetejére. Nagy királyok vagyunk! Benéztünk a veszprémi piacra, majd irány a Balaton, Sajkod. Ez lett a kedvenc strandom. Ősfás környezetben van, elég kicsi, de nagyon hangulatos. A víz nagyon hideg, bokáig mentem csak be. Olvastam, beszélgettünk. Vártuk a vihart. Sajnos elég hamar meg is jött, nem sokat tudtunk strandolni. Előbb csak a szél, de útközben az eső is elkapott bennünket. Sajnáltuk nagyon, de ez van. 

Hétfőre kirándulást terveztünk. Viszont annyira nem is volt hozzá kedvünk, egyébként is minden zárva, maradt a pihenés. Átmentünk hozzá és filmeztünk, melegszendvicset ettünk ágyból. Nagyon jó volt. Olyan 7 óra felé mentem haza. Kicsit tettem-vettem, s leültem a tévé elé. Hamar elaludtam. Bevackoltam magam az új párnák közé az ágyba, és nagyon jót aludtam.

A hasam továbbra is nagyon nagy. Nincsenek jó kilátásaim...



2025. június 3., kedd

Jól alszom, jól vagyok

 Nem tudom mi az oka, de nem is keresem inkább.

Vettem új párnákat. Puha, mégis van tartása. Nem tudom, hogy ez az oka, vagy mi, de újra szeretek az ágyamban, a hálószobában aludni. A tévét kikapcsolom a nappaliban, ágy, és vagy olvasok, vagy rögtön alszom. És alszom. Éjjel 2-3szor felébredek, pisilek, iszok, és vissza tudok aludni.

Az orvos átalakította a hashajtásomat. Nem teljesen úgy csinálom, ahogy felírta, de működik. Napi 2szem Bolus-t veszek be, ha úgy érzem este, hogy eléggé feszít, tele van a hasam, akkor iszok lavelocot. Figyelek arra, mit eszek. A hús nehezen megy át, így nem nagyon fogyasztok. Inkább csak halat. A tejtermékek, túró tápláló. A darakása is :-) Általában éjjel megyek vécére, vagy reggel, ébredéskor. Ha éjjel megyek, akkor reggel kipihenten, fájdalom nélkül ébredek, és ez olyan jó!

Attól, hogy kialszom magam, a napok is jól telnek. Pl. tegnap bevásároltam, főztem egy paprikás krumplit, mostam egy adagot, és az összes nyári ruhámat és pólómat, blúzokat kivasaltam. Az összeset! És nem fáradtam el.

Az öltözés még mindig nehéz a hasam miatt. A ruha kiválasztása, és maga az öltözés folyamata is. Többnyire kényelmes cuccaim vannak nyárra, csinosból kevés van. Rendeltem párat, hogy azért legyen. A cipő is nehéz választás. Sajnos a vászon tutyijaim nem jönnek fel a vizes lábamra. Már reggel szorítanak, napközben nem tudom mi lenne, de így nem veszem fel őket. Rendeltem egy fűzős tornacipőt, azt tudom lazítani, ha úgy alakul.

Nem tudom, hogy használ-e a kezelés. Hamarosan kiderül. De én jól vagyok, jól érzem magam, és szeretném, ha ez így maradna.

Vagy javulna...

2025. június 2., hétfő

Fenomenális hétvége

 Minden pénteken kezdődött...

Ő is megérkezett a nyaralásból, és már az estét együtt szerettük volna tölteni. Mivel hosszú napom volt (SOTE, vonat, munka, vonat, eső, bevásárlás...) eléggé fáradt voltam. Mivel 4 napja nem volt székletem (bocs a részletekért, de ez egy ilyen blog), iszonyúan feszült a hasam. Teletömtem magam hashajtóval, a doki szerint ki kell jönnie. Szóval a szívem nagyon vágyott Rá, a testem meg a pihenésre és a megkönnyebbülésre. Nyert a szív, szóval átjött. 

Azt mondta hiányoztam neki, és tényleg hiányoztam. Ölelt, szorított. Kérdeztem, hogy az összes nyafogásommal és hisztimmel együtt? Azt válaszolta, na igen, mérlegelni kell. Kiüresedett a nyaraló, hogy nem voltam ott. Hiába, betöltöm a teret :-)

Este megindult minden kifele. Rohangáltam, 9x. Már nem mentem visszamenni a hálóba, hogy ne ébresszem fel, így a nappaliban "aludtam". Reggel korán és nyúzottan keltem. Szülinapozás volt mindkét részről, így reggeli után mindenki ment a saját családjához. Jó volt otthon, jól telt a szülinap is. 

Délután elmentünk bútort vásárolni az erkélyemre, hogy ott ücsörögve tudjunk kávézni, pihenni, olvasni, beszélgetni. Már korábban kinéztem. Volt is az üzletben, meg is vettük, Ő össze is szerelte, és ki is telepedtünk. Nekem nagyon tetszik. 



Vettem két párnát is az ágyba, nagyon laposak voltak már a vánkosaim, és hátha így jobban fogok majd ágyban aludni. A melegfront miatt a szombat estét fejfájással töltöttük, mind a ketten. A tévé ment, mi begyógyszerezve aludtunk a nappaliba, így a párnák tesztelése elmaradt.

Vasárnap viszonylag korán keltünk, és az erkélyen kávéztunk. Nagyon jól érzem magam itt, az erkélyen, és ebben a lakásban. Az udvaron beindították már a szökőkutat, minden olyan nagyszerű. Reggelire melegszendvicset sütöttem, és azt is az erkélyen fogyasztottuk el. Aztán pakoltunk, és irány a strand!

Szabadifürdőre mentünk, ahova szoktunk. Izgultam, hogy nyitva lesz-e már a mosdó, mert annyira beépült a part, hogy nincs egy árva bokor sem... nyitva volt. A büfésor viszont zárva. Heverésztünk, pihentünk, olvastunk, és bokáig bementem a vízbe is. Nagyon hideg még. Több bátor ember és gyerek már lubickolt, de ez a hőfoktőlünk még nagyon távol áll. Kimentünk a Sanyi büfébe ebédelni.



Egy egész hekket megettem egyedül (a paprika nem az enyém). Nagyon finom volt! Míg mi ebédeltünk, valaki megette a strandon hagyott cuccunkból a csokit. :-) Kicsit vicces, egészségére!

Otthon még egy kicsit összebújtunk, aztán hazament. Nehéz napja lesz 2 hét szabi után.

Nagyon elfáradtam, fárasztó dolog ez a strandolás. :-) Így legalább tudtam aludni éjjel. 

Leteszteltem a párnát is, jó lesz!