Két nap alatt készen lett a CT leletem. A szokásos. Először csak megnéztem, hogy készen van, letöltöttem, de nem nyitottam meg. A kíváncsiság győzött, megnyitottam. Igazából nem olvastam el részletesen, nem gugliztam szarrá, átfutottam. Van ami összement, van ami nőtt, valami stagnál. És a tüdőmben találtak pár gócot. Ezt nem tudják, hogy mi. Korábban is volt már ilyen a leletemen, akkor azt mondták, hogy lábon kihordott tüdőgyulladásból visszamaradt hegesedés. Nem tudom. Ami megragadt bennem, hogy a májam tropa, a gericem újra szar, és a hasamban sokminden elég jól lecsökkent. Ezt érzem is, kicsit engedett a pocakom, már nem olyan feszes, és be is tudom húzni. Persze nem fér be...
Két napig sírtam. Mindenhol. Kocsiban, utcán, boltban, otthon. Írtam az orvosomnak is, becsatoltam neki a leletet. Ő azt mondja, hogy koncentráljunk azokra a gócokra, amelyek összementek, talán most először csökkent a méretük. Kéri a méltányossági folytatását.
Miután két napig meg akartam halni, és nem akartam felkelni soha többé, úgy döntöttem, hogy nem olvasom el újra a CT leletem. Jól vagyok. Úgy vagyok, ahogy eddig. A hasam jobb, a gerincem meg jól fáj. Kértem újra sugarat, meglátjuk, kapok/kaphatok-e.
Ahogy eddig is, felemelem a fejem, s megyek előre. De az biztos, hogy nem fogom megvárni, hogy megfulladjak, vagy a nagy fájdalom miatt gubbasszak a sarokban.
Szóval jött a hétvége. Elmondtam neki és a családnak, hogy mi a helyzet. A család örül, Ő nem annyira, én meg nem tudom mit érzek. Nem érdekel mi van a papíron.
Pénteken elmentünk vacsizni, a Gulyás csárdába mentünk vissza, mag nélkül kértem a kéksajtos tésztát lazaccal. Isteni finom volt! Aztán este strandoltunk, nagyon jól éreztem magam.
Szombaton Balaton. Megadtuk a módját. :-) Nagyon, de nagyon hideg volt. Vittem hálózsákot, abban kucorogtam. Késő délutánra azért átmelegedtem. Picit meg is pirultam, nagyon jó színem van.
A gerincem nagyon fáj. Sajnos aludni sem tudok. Már szombat éjjel is szenvedtem, én a hálóban pörögtem, Ő a nappaliban aludt. Így legalább nem zavartam.
Vasárnap ünnepeltük Anyu 72. szülinapját. Még mindig fára mászik, hiába veszekszek vele. Max nem mondja el, de akkor is felmegy. Örülök, hogy van még benne erő, de féltem azért. Pepike egész jól van. Sétálgat az udvaron, pihen, sajnos már ritkán mosolyog. Szépen megöregedett.
Délután elmentem Hozzá. Filmeztünk. Annyira fájt a gerincem, hogy nem bírtam magammal, hazajöttem. Kérte, hogy maradjak, de egyszerűen nem volt türelmem. Este bevettem a gyógyszereimet, kimaxoltam a fájdalomcsillapító adagom, mégis fájt. Össze-vissza forogtam, rázott az ideg, nagyon picit aludtam. Végül kimentem a nappaliba, és ülve sikerült elaludnom. Ülve terhelem a legkevésbé azt a csigolyacsontom, ami sérült. Hajnalban eldőltem, mert már zsibbadt mindenem, mert ilyenkor törökülésben van a lábam. De fekve nem volt az igazi. Mindegy, reggel lett.
Ma voltam hasleszíváson. Nem kellett megszúrni, mert nem volt annyi víz a cisztákban és a hasüregben sem. Nem baj, nem bánom, ha nem szúrkálnak, már abból is elegem van. Csak azért viselem el, mert tudom, hogy segíteni akarnak.
Ma ül össze az onkoteam, várom, hogy jelentkezzen az orvosom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése