Ma van a futókörök napja. Igaz, hogy az én teljesítményem nem számít bele, de azért lefutottam a körömet.
Érdekes ez a futás nagyon. Eleinte arra volt csak jó, hogy levezessem a feszültséget. Most már napi rutin lett. Nem tudom, hogy miért van az, hogy valamikor úgy érzem, hogy tök jó vagyok, nem is lihegek olyan hangosan, és mégis rossz az időm. Máskor meg csoszogok, már az első kanyarnál fújtatok, és nagyon jó időt futok. Most is az volt, hogy már mikor elindultam eldöntöttem, hogy csak a kicsi, 9 km-es körömet futom le, mert alig tudtam felemelni a lábaimat. Aztán a gondolatok elsodortak, a házak elsuhantak mellettem, egyik utcából a másikba, s valahogy belejöttem. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz az időm. Hát ugye mihez képest. Természetesen magamhoz képest. Érzem a fejlődést, kitartásban is, időben is. Egyre jobb vagyok. Még a végén meg lesz jövőre az a félmaraton. Bár attól függ, hogy az iskola mellett mennyit tudok majd sportolni, de mindenkinek arra van ideje, amire szakít. Majd meglátjuk.
A következő nyárra hatalmas terveim vannak. Évek óta lemaradok mindenről, csak várok, hogy majd lesz valami, aztán nem lett. Szóval Montenegró körutazás, rafting a Dunán vagy a Tiszán, s megtanulok suppolni. Hát ennyi. Nem nagy dolgok, és nem is tűnnek elérhetetlennek, de valahogy nem sikerült semmi idén sem. Nem baj, nem bántam meg. Semmit. Remélem jól van Nyuszika.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése