2021. szeptember 10., péntek

Vasember

Míg a cégelemzéseket végeztem, sajnos a Vasember 3 ment a tévében. Nagyon szeretem ezt a részt, szerintem ez sikerült a legjobban, és ez a leglátványosabb. Remélem minden szám és adat a helyére került az elemzések során, elég nehezen koncentráltam 😊

Egyébként is nagyon jó napom volt. Egy régebben eltervezett kört tekertem le, és jól éreztem magam. Menet közben elterveztem, hogy egy nagyon nagy hamburgert fogok enni ebédre, és így is lett. Kicsit összezavarodtam, mikor a büfében kértem a hambim, mert a pincér úgy nézett rám, mintha nem akarta volna elhinni, hogy bejött egy vendég. Már épp meg akartam kérdezni, hogy esetleg zárva vannak-e így szeptember táján, mire kinyögte, hogy elkészíti. Megérte várni, isteni finom volt, régen ettem már ilyen jót. Egy kis fűzfa alatt megtámasztottam Gazellát, én pedig leültem a vízparton egy kőre, és a felét be is tudtam nyomni. A csomagtartómra felcsíptettem a másik felét, az lett a vacsorám. Agárdnál azért rám törtek az emlékek, de most senki nem akart megverni, így elég jó hangulatban telt a hazafele út is.

Vicces, hogy miközben ezeket a sorokat írom, épp pánikrohamot kap a Vasember. Vasember! Aki erős és legyőzhetetlen és bármire képes! Egy kicsit mindannyian Vasemberek vagyunk. A magunk módján. Igyekszem erős lenni, és próbálom átlépni a korlátaimat. Tudom, hogy többre vagyok képes, mint amit hiszek magamról, csak néha már fáradtnak érzem magam, és úgy érzem, nem megy. Nem megy tovább. 









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése