Nagyon izgultam. Egész héten fájt a térdem és a bokám. Naponta kétszer kenegettem a varázs krémemmel, kislabdáztam, nyújtottam, de futni nem mertem. A ványadt macska pólómat vettem fel, mindig abban vagyok versenyen. Jó, csak általában. Mostanában. A biotech-es fiú ajánlott egy cuccot, azt vittem magammal. És a csokit, amit szoktam, ami bevált. Átnéztem az útvonalat. Kétszer kellett elfutnom Kisróka nyaralója előtt. Hát, jó, legalább meglátom, hogy vagyok. Időben érkeztem, ügyesen parkoltam. Sokan voltak. Átvettem a rajtcsomagot, s visszamentem a kocsihoz. Krém, térdszorító, ványadt macska. Vissza a rajthoz. Közös melegítés. Szól a zene. Nem fáj. Lüktet az adrenalin. Még 3 perc. Kupak leteker, megittam. Furcsa az íze. Mutatom a szívet, ahogy mindenki más, közös fotó. Dudaszó, indulás. Lebegek, nem fáj. Ügyesen haladok, suhanok. Egyenletes a légzésem. Fogynak a kilométerek, és én nem vagyok fáradt. Csak megyek, nem gondolkodom, nem fáj. 4,5-nél érzem, hogy fáradok. A következő frissítőponton lesz iso. Odaértem, hát, mintha víz lenne, nagyon gyenge. Mindegy. Haladok a nyaraló felé. Nincs ott senki, letéliesítve. Csak futok, nem gondolkodom. Frissítőpont, víz, fordító, víz, nyaraló, csak futok. Előzök. Haladok. Előzök. Látom a kaput. Fáradt vagyok, szól a zene, az emberek hajráznak, tapsolnak. Ez erőt ad. Beérek. Megcsináltam. Érem a nyakamban. Lesétálok a partra. Mosolygok. Nem fáj semmim.
Kicsit később döbbentem rá, hogy a nyaraló semmit nem jelentett. Egy idegen hely lett számomra. Meggyógyultam, kigyógyultam belőle. Ez nagyon jó hír, mert akkor már csak 3 év, és Nyuszikát is elfelejtem.
Levezetésnek ma is lenyomtam a körömet. Jól vagyok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése