"Majd egyszer" pillanat

Azt hiszem mindannyiunk életében vannak „majd egyszer” pillanatok. Mint pl. majd egyszer szeretnék elmenni Párizsba. Majd egyszer szeretnék megtanulni angolul. Majd egyszer szeretnék lediplomázni stb. Nekem az egyik ilyen „majd egyszer” pillanat a fonyódi magaspart volt. Majd egyszer, ha arra járok, megállok, és körülnézek. Pénteken késő délután épp suhantam el Fonyódon, mikor eszembe jutott, hogy itt majd egyszer megállok. Abban a pillanatban belenéztem a visszapillantó tükörbe, senki mögöttem, satu fék, lehúzódtam a parkolóba. Miért ne most állnék meg? Miért ne most sétálnék Fonyódon a magasparton? Már pattantam is ki az autóból. Zártam az ajtót, s irány a part. Ember alig, az idő csodálatos, a Balaton gyönyörű volt. Csak ültem egy padon, néztem a vizet. Hallgattam. Figyeltem a színeket. Nagyszerűen éreztem magam. Persze csak egy darabig. Aztán jöttek a könnyek. Megtöröltem a szemeim, s indultam tovább. Erre már nincs időm