A Lány és a hinta

Csodálatos napra ébredt a Lány. Kirándulni mentek a barátokkal. Készülődött, végre egy kis kiruccanás. 

A szokásos módon történt minden. Összepakolt, felöltözött, víz, naptej, sapka. Már útközben emelkedett volt a hangulat! Beszélgettek, énekeltek, nevettek. A Lány is kevesebbet panaszkodott, már jobban van. Lelkilek. Fizikailag meg teljesen. A betegség csak a sapkában nyilvánul meg. Sétáltak a kastélykertben, nézték a vizet, és be nem állt a szájuk. Aztán egy játszótérhez érkeztek. Hinta! Ezer éve nem hintázott, max gyerekkorában. Beleült, s ellökte magát. Hagyta, hogy a játék ringassa. Élvezte. A gondolatok elkezdtek kihullani fejéből. Mikor már majdnem megállt, hajtotta magát. Magasra, fel! S ott, fent, ott maradt egy rossz érzés. A Lányt visszahúzta a gravitáció. Még egy lendület, fel, szem becsuk, gondolat kitesz. S ez így ment. Nem tartott sokáig, de a Lány feje üres lett. Semmi rossz nem maradt benne. Felszabadító érzés volt. 

Vidáman szedte össze magát. Még elmentek vacsorázni. Oda, ahol tavaly Vele volt. Az érzés nyomasztotta, de nagyon kevés olyan hely van, ahol nem voltak együtt. Így elviselte. A társaság kiemelte a negatív spirálból. Az étel finom volt. A séta utána kellemes. 

Mosolyogva csukba be maga mögött az ajtót, mikor hazaérkezett. Társa, a magány, már várt rá. Leült, s elsírta magát.

Nyuszicsörgő

 Azt mondják a barátaim, hogy nagyon szomorú a blogom. Így a rossz szériát megszakítva íme egy vidám bejegyzés.

Az egyik kolléganőm babát vár, s ő kért meg, hogy készítesek neki egy nyuszicsörgőt.

Ahogy készült:

fej:

5 láncszemből kört készítünk

1. sor: 6 rp

2. sor: mindegyikbe kettő (12 rp)

3. sor: minden másodikban kettő (18 rp)

4. sor: minden harmadikba kettő (24 rp)

5. sor: minden negyedikbe kettő (30 rp)

6. sor: minden ötödikbe kettő (36 rp)

7. sor: minden hatodikba kettő (42 rp)

8-13 sor: 42 rp

14. sor: 5 rp, 6-7. összehorgoljuk (36 rp)

15. sor: 4 rp, 5-6. összehorgoljuk (30 rp)

16. sor: 3 rp, 4-5. összehorgoljuk (24 rp)

17. sor: 2 rp, 3-4. összehorgoljuk (18 rp)

18. sor: 18 rp

Fülek:

5 láncszemből kört készítek

1. sor: 6 rp

2. sor: minden szembe kettő (12 rp)

3. sor: minden másodikba kettő (18 rp)

4-7 sor: 18 rp

8. sor: 4 rp, 5-6 összehorgoljuk (15 rp)

9. sor: 15 rp

10. sor: 3 rp, 4-5 szemet összehorgoljuk (12 rp)

11-15 sor: 12 rp

A fej tetejére, úgy hogy cuki legyen rávarrtam. A nyakára gallért horgoltam, és egy kis masnit is raktam a füle tövébe.

Biztonsági szemet a 12. sor magasságában, 10-12 pálca távolságra helyeztem el. A fejét vatelinnal tömtem ki, s gubacsörgőt raktam közé. Az a baj vele, hogy a gubacsörgő szerintem alapvetően csilingel, de most csak zörög az egyéb tömőanyag miatt. 

Egy fakarikára horgoltam alapot, s erre varrtam rá a nyuszifejet.

7. kemoterápia

 A nap a szokásos módon indult. Kedd volt, felkeltem, kávé, reggeli, öltözés, csomagolás befejezése. Kellemesen lehűlt a levegő. Elindultam. Annyira jólesett a séta, hogy nem álltam meg a buszmegállóban, hanem egyenesen kisétáltam a kórházba. 50 perc, de nagyon jó volt! 

Sorbanállás a betegfelvételen, gyorsan ment, megkaptam a szobám, az ágyszámot, ülök a széken, várok. Négyágyas szoba, már volt ott egy hölgy. Nagyon hisztis volt, hogy ő haza akar menni, hívta a férjét, hogy vigye haza, ő nem akar itt lenni, milyen rossz itt stb. Hát igen. Elég sokat vártam, aztán hívott az orvos. Vittem a kérdéslistám. Elkezdtem szépen sorban feltenni őket. Elérkeztünk a CT témához. Szeptember 2-re van időpontom. Én azt várom, hogy akkor már nem lesz áttét a májamban. Az orvos szerint viszont lesz, de összemegy. Nem ezt a választ vártam. Nagyon elkeseredtem. Aztán megkérdeztem, hogy mi lesz, ha a 12. kezelés után is ott lesz? Nem tudja, nem látja a jövőt, majd az orvosommal megbeszélem stb. És ami nagyon mellbevágott megint, hogy ők azért vannak itt, hogy meghosszabbítsák az életem. Mindannyian ezt mondják. Én viszont azért vagyok itt, hogy meggyógyuljak! Meg akarok gyógyulni, nem hosszabb életet akarok! Sírtam. Sokat, nem tudtam abbahagyni. Nem érzem magam betegnek. Egyáltalán nem. Semmit nem érzek, élem az életem, dolgozom, sportolok, találkozom barátokkal, kirándulok. Én meggyógyulok! Sőt, meggyógyultam! Nem fogadok el más opciót!

Elfoglaltam az ágyam, bekötötték az infúziót. Végig sírtam. A nővér aranyos volt, végig beszélt hozzám. Nem vett tudomást róla, hogy sírok. Csak tette a dolgát. Elsőre talált vénát. És már folyt is az anyag. Szépen sorban, ahogy szokott. Az egyiknél elmondta a nővér a mellékhatásokat, szokás szerint. Csak ültem az ágy szélén, s beszélgettünk. Éreztem, hogy ég a tenyerem. Az arcom. Fájt, feszített. Mondták a többiek is, hogy nagyon piros az arcom. Nem tudtam nagy levegőt venni, mert rögtön köhögnöm kellett. Elmentem pisilni. Nagyon fájt a tenyerem. Gondoltam megkérdezem, hogy ez így rendben van-e. Kimentem a nővérpulthoz, a főnővér azonnal lecsapta a telefont, ahogy rámnézett, kiáltott, hogy baj van. Azt hittem a telefonba kiált, nem értettem miért ugrálnak körülöttem. Velem volt a baj, allergia, sokk. Bekísértek az ágyamhoz, de még mindig nem értettem mi a baj. Azonnal kikötötték az infúziót, s kaptam injekcióban valamit, ami semlegesíti. Kb. fél óra múlva kezdett jobb lenni. Attól féltek, hogy anafilaxiás sokkot kapok. Szerencsére addig nem jutottunk, hogy elájuljak. Kérdezték, miért nem szóltam előbb. Miért? Mert tűrtem, mert gyógyulni akarok, és mindent elviselek, csak tűnjön el ez a fos a szervezetemből. Ezt a típusú kemót nem kaphatom többet, majd az orvos kitalál valami mást helyette.

Lett egy új barátom. Rengeteget beszélgettünk, óránkon keresztül fostuk a szót. Személyesen, s másnap telefonon is több mint egy órát beszéltünk. Nagyon jófej, tartani fogom vele a kapcsolatot. Picit idősebb, mint én, de ugyanilyen dilis.

Beszéltem a dietetikussal is. A feladatom, hogy megbarátkozzam a répával, meg kell ennem, meg a zöldséget is, barackot héj nélkül. Rostos gyümölcslevet felvizezve. Rántotthúst sütőben sütve. Na, meglátjuk, nehéz feladatok ezek. 

Beszéltem az onko pszichológussal, ő is adott házifeladatot. Ki kell találnom, hogyan tudok nyitni a világ felé. Már most mondom, hogy sehogy, jó nekem így, egyedül itthon. Itt senki sem bánt, nem hazudik. Rettenetesen magányos vagyok. De jobb így, mint azon agyalni, hogy hol van, mit csinál, kivel van. Jó nekem a magány, nem nyitok sehova. Idén biztos hogy nem. Fogalmam sincs mi lesz velem, nem tudom mit hoz a jövő és mikor. Mikor tudok újra teljes életet élni. Mikor tudok újra kinyílni, bátran elmenni bárhova, emberekkel beszélni. Egyelőre nincs szükségem senkire.

A saját pszichológusommal is találkoztam. Olyan jó lenne, ha minden úgy lenne, ahogy mondja! Kapaszkodom a szavakba, kapaszkodom a jövőbe, a lehetőségekbe. Kis lépésenként, ahogy kért, megindulok előre!

Csúszik a kezelés - már megint

 Tegnap szokás szerint nem lett jó a vérképem. Csak azért vagyok dühös, mert én sejtettem, hogy 2 injekció nem lesz elég... nem is lett. Így ma injekció, hétfő vérvétel, kedd-szerda kezelés. 1 hét csúszás. Így a vége is átcsúszik novemberre. Jó, a novembert még feláldozom, de a decembert már nem. Annyira hosszú ez az időszak. Tudom, hogy türelmesnek kell lenni, de én már nem vagyok az. Szeretném élni az életem végre! Tegnap olyan jó volt az edzés, olyan jó volt hajtani magam. Persze, nem kimerülésig, de elfáradtam, leizzadtam, és ezt már nagyon régen éreztem. Utána egy kis futás. Tényleg nem sok, de így edzés után nem megy. Úgyhogy folytatni kell az erősödést, hogy mire vége lesz ennek a fosnak, addigra legyen elég erőm, ne a nulláról kelljen indulnom. Meg hát nem is akarok teljesen legyengülni. Az este csendben telt, fáradt voltam, így nem kattogtam annyit, és időben le is feküdtem. Reggel megint jókedvűen ébredtem, és várom, hogy ma mi fogja elrontani a hangulatomat, mert minden nap ez van, mikor jól érzem magam. Úton a munkahely felé megint megkergettem a zebrán a gyalogosokat. Olyan lassúak, nem bírom őket. Sétálgassanak a hátam mögött, mikor már elhaladtam. 😁 Tudom, nem vagyok szabályos, és lehet én vagyok a rémálmuk, majd igyekszem jobban viselkedni. De ez vagyok én, úgy tűnik. 

Legyen ma szép napja mindenkinek, mert jókedvű vagyok, így magamnak is azt kívánom!

Szakítás - vége

 Tegnap szakítottam Vele. Ez csak azért vicces, mert ő már május 16-án szakított. Csak én akkor még nem tudtam elengedni, nem tudtam belenyugodni. De tegnap elértünk arra a szintre, hogy a teljes csalódás érzése mellett kitöröljem és letiltsam mindenhonnan. Soha többé nem akarom látni, és nem is akarok tudni róla! Valamiért végig úgy érztem, hogy az a mély szál és mély érzés, ami összeköt minket, nem enged elsodorni egymás mellől. Hogy nekünk még dolgunk van egymással, hiszen tényleg sokmindenen mentünk keresztül együtt. De ennek vége. Megváltozott, más ember lett, s részemről úgy érzem nem jó irányba. Ez az ember már nem az, akit szerettem, ezt az embert én nem akarom az életemben tudni.

S ezzel vége!

Neked írtam

 Azért írok, mert nekem fontos az írás. Így tudom kifejezni magam. Nagyon rossz lelkiállapotban vagyok, miattad. Vagyis miattam, mert még nem sikerült kitörölnöm Téged a gondolataimból. Fogalmad sincs, milyen érzés, mikor egy ilyen komoly betegség a padlóra küld, és attól kapod a legnagyobb rúgást, akire a leginkább számítottál. Ilyenkor nem kapsz levegőt, nem tudod mit tegyél és minek, és nem érted az egészet. Nem tudok felállni. Úgy tépted ki a szívem, mint a gyomot a földből, és bedobtad a többi közé. Egy voltam a többi lány között, amit soha nem fogok tudni megbocsátani. Csak egy játék, amit addig forgattál a kezedben, míg zenél, míg mozgat. Aztán kuka. A sok hazugság, kamuzás, félrevezetés és titkolózás is a megbocsáthatatlan kategóriába tartozik. Egy jó pillanatomban percekig tudtam nevetni azon, hogy Te voltál az első őszinte kapcsolatom. Még mindig viccesnek érzem. Őszinte. Igen, részemről az volt. 

Igyekszem összeszedni magam, és az összes platformról törölni foglak, ha már lesz erőm. Nem akarom többet látni, hogy milyen nagyon jót kirándultál a csajoddal Badacsonyban. Nem akarom tudni, hogy merre jártál. Nem akarom tudni, hogy létezel!

A Lány és a pincér

 Boldogan ébredt a Lány, hiszen elutazik. Az orvosa javaslatára, elkezdte élni az életét. Előző nap moziban volt, és igaz, hogy megbámulták az emberek a plázában, de nem vette figyelembe, és igenis jól érezte magát! 

Szóval kinézte a vonatot, képzőművészeti napokra utazott Balatonkenesére. Kicsit elfecsegte az időt, így a kiszemelt vonatot lekéste, de jött a következő. Illetve nem jött, mert 30 percet késett. Van ilyen, a MÁV-nál előfordul. Aztán csak becsoszogott a szerelvény, irány a Balaton! Megérkezvén megkereste a mosdót, és örömmel vette észre, hogy ingyenes. Kinyitotta az ajtót, belépett. Rögtön megcsapta a szarszag. Már az ajtóból látszott, hogy szét van fosva a vécé. A mosdóban folyt a csapból a víz. El akarta zárni, de inkább feltette a kezét, s kihátrált. Remek. Megkereste az egyik előadó pontot a hétből, amit meghirdettek, de csak egy üres színpadot talált. Kereste a vásárt, de semmi nyoma nem volt. Mindegy. Irány a part. Útközben sokan megbámulták, de ezt már elfogadta. A sapkát, napszemüveget, maszkot nem értik az emberek. Nagyrészük rögtön érti, hogy beteg ez a Lány, a többi UFO-nak nézi. Tudja, hogy más, mint a többiek, hogy kilóg a sorból. Már nem nézett bele a bámuló szemekbe, csak fejét lehajtva haladt előre.

Lement a partra, s talált egy éttermet, ahol készítettek pizzát. Vidáman foglalt helyet, s kikérte az év első tonhalas pizzáját, mentes vízzel. Két lépést tett a pincér, mikor odaszólt a másiknak: "Maszkban nehéz lesz enni, de akár inni is". A Lány megsemmisülve ült székén. Szemét az asztallapra szegezve próbálta visszatartani a sírást. Először csak a szeme lett párás, majd könnyei megállíthatatlanul elindultak, eláztatva a maszkot az arcán. Sok volt ez egy napra. A sok bámuló szempár, a pincér beszólása. Még sírt, mikor letették elé a pizzát. Nagyon jól nézett ki. A szélét kezdte meg, mert az csak melegen finom. Mikor észrevett egy magot. Picit megtúrta, s rádöbbent, hogy nem paradicsomszószt, hanem pasztát használtak, tehát az egész pizza tele volt paradicsommaggal. Rákérdezett a pincérnél, aki nem tudott rá választ adni, de a szakács megerősítette gyanúját. A villát lerakva elcsomagoltatta, kifizette, majd elindult a vasútra. Haza.

Nem szabadott volna eljönnie otthonról. Nincs készen a világ egy másmilyen ember létezésére. És ő sincsen készen a világra. Egyedül legalábbis nem megy. Otthon a négy fal között senki sem bántja, a szoba a barátja. Meleg falaival öleli át, biztonságot sugározva.  

Útközben még sírt egy kicsit. A pizza még meleg volt, mikor a kukába dobta.

Elkezdtem sportolni

 Az orvosom azt mondta, hogy ha nem fáraszt a séta, fussak. Csak vegyem tudomásul, hogy nem fogok úgy teljesíteni, mint előtte.

Egyeztettem egy konditeremben egy edzővel, hogy végzünk, nyújtó, lazító, erősítő csakorlatokat, hetente egyszer megyek hozzá. Azért pont ő, mert keresztül ment azon, amin én, ráadásul nagyon jó a szakmájában, így nem csak megtanulta, amit mond, hanem tapasztalta is. Szerintem ez így teljesen más. Szóval, megbízom benne. A torna nagyon jól sikerült. Hihetetlenül merev vagyok, nehéz volt a nyújtás. De végig élveztem. és nagyon jólesett. 

Megbeszéltük a kolléganőmmel, hogy torna után elmegyünk futni. Így is lett. Azt hittem, simán lekocogok 5 km-t. Hát nem. Olyan 330 méternél éreztem először, hogy hihetetlenül kifáradtam, és szuszogok. Nagyon rossz érzés volt. Végül 3 km-t mentünk, ebből kettőt futás/séta felváltva, a harmadikat csak sétáltuk. 

Nagyon rossz érzés, hogy ennyire nem megy. Tudom, türelmesnek kell lennem, ez még így is marad sokáig, de nem adom fel. Végig marad a torna, kocogás, s majdcsak újra a régi leszek. Mint hamvaiból feltámadó főnixmadár!

Lány a tónál

 A Lány megítérte az orvosának, hogy sokat fog sétálni. Általában van partnere, de olyan is akad, amikor nincs. Ez is egy olyan nap volt. 

Amíg meg nem hallotta, hogy rázza az ablakot. Tudta, nem lesz egyedül. Ezért erre az alkalomra, máshova tervezte a sétát, ha már ilyen különleges társat talált. Felöltözött az edzős ruhájába, használni akarta őket. Kilépett az ajtón, s társa rögtön lökött rajta egyett. Nyomás, noszogatta a Lányt. Jólvanna - gondolta, s fürge léptekkel elindult. Útközben sokat játszottak. Hol jobbról, hol balról taszigálta társa, majd az útjába állt, összekeverte lábait, hogy ne tudjon haladni. A következő percben hátulról tolta, hogy behozzák a lemaradást. Aztán csendben haladtak tovább. Társa felugrott egy fára, rázta a lombját, hajlítgatta ágait, próbálgatta erejét. S vissza a Lányra, ruháját rángatta, tekerte körül a testén. Majd a sapkáját cibálta, el akarta vinni, de a Lány ezt nem hagyta, mélyen a fejébe húzta. A tónál felkeverte a hullámokat, párát szórva a sapkára. Megpihenvén leült a Lány mellé, s oldalról bújt hozzá. Hol jobbról, hol balról, majd teljesen átkarolta. Magához ölelte, szorította, elengedte. Menni kellett. Tovább a kijelölt úton.

Kellemesen telt a séta. Hazaérvén a Lány eldőlt a kanapén, vissza a hétköznapokba. Társa még sokáig zörgetett az ablakon, hívta sétára.

6. kemoterápia _ félidő

 Nagyon vártam már ezt a kezelést, mert csúszott egy hetet, és már szerettem volna haladni. Mégiscsak a félidőről volt szó. A szokásos zökkenők után (nem értették miért most mentem kezelésre, nem tudták ki az orvosom, nem találták a kartonom) bejutottam a doktornőhöz. Mindent megbeszéltünk, felírta a gyógyszereket, megvizsgálta a hasam, s kiírta a CT-t! Szeptember 2-án megyek. Addig még egészen pontosan két kezelésem lesz, tehát a 8. után lesz a CT, ahogy eredetileg is terveztük. Semmi kétség, azon már nem lesz áttét, ebben biztos vagyok! Utána meg már csak 4 kezelés lesz, azt meg féllábon is...

Vénát nehezen talált rajtam a nővér, de azért másodszorra sikerült. S már folyt is a cucc. A méreg, ami segít. Vártam a hányást, de szerencsére nem volt, csak enyhe hányinger. Mivel már jól működik a bélrendszerem, másmilyen hányáscsillapítót kaptam, ami használt! Nem nagyon tudtam feltalálni magam, mint ahogy mindig, de aztán késő délután elkezdtem zenét hallgatni, ahogy a pszichológusommal megbeszéltük. Nem mondom, hogy elrepült az idő, de azért eltelt. S mivel a közérzetem is jó volt, egész jól éreztem magam. A második nap mindig lassabb, kevesebb az esemény. 

Napközben felhívott Ő. Véletlenül, matatott a zsebében, s pont engem hívott fel a telefonja. Nem hiszek a véletlenekben, minden okkal történik, mindennek van valami célja. Pont nem volt jó Neki, hogy beszéljünk, de utána felhívott direkt is. Elmondta mi van vele, meghallgattam, mert érdekelt. Én jól vagyok. Így elköszöntünk egymástól. Minden jót - mondta, s letette a telefont. Azt hiszem ez volt az utolsó beszélgetésünk. Még mindig furcsa, hogy soha többet nem lesz része az életemnek, de úgy gondolom jobb egyedül, mint titkok között, elhallgatott események mellett elsétálva, fejem homokba dugva, bizalom nélkül élni egy kapcsolatban. Soha többé nem tudnék hinni neki, benne.

Az orvosom azt mondta, ha a séta nem fáraszt le, akkor nyugodtan futhatok, biciklizhetek, csak vegyem tudomásul, hogy nem fogok ugyan úgy teljesíteni, mint előtte. Majd megpróbálom, mire vagyok képes. Kicsit félek tőle, de majd nem megyek messzire. 

Teljesen jól vagyok. Az ujjbegyeimet érzem, és a bőröm extra száraz, a hajam is hullik, de ennyi. Ha nem nézek tükörbe, egész jól elvagyok.