A Lány megítérte az orvosának, hogy sokat fog sétálni. Általában van partnere, de olyan is akad, amikor nincs. Ez is egy olyan nap volt.
Amíg meg nem hallotta, hogy rázza az ablakot. Tudta, nem lesz egyedül. Ezért erre az alkalomra, máshova tervezte a sétát, ha már ilyen különleges társat talált. Felöltözött az edzős ruhájába, használni akarta őket. Kilépett az ajtón, s társa rögtön lökött rajta egyett. Nyomás, noszogatta a Lányt. Jólvanna - gondolta, s fürge léptekkel elindult. Útközben sokat játszottak. Hol jobbról, hol balról taszigálta társa, majd az útjába állt, összekeverte lábait, hogy ne tudjon haladni. A következő percben hátulról tolta, hogy behozzák a lemaradást. Aztán csendben haladtak tovább. Társa felugrott egy fára, rázta a lombját, hajlítgatta ágait, próbálgatta erejét. S vissza a Lányra, ruháját rángatta, tekerte körül a testén. Majd a sapkáját cibálta, el akarta vinni, de a Lány ezt nem hagyta, mélyen a fejébe húzta. A tónál felkeverte a hullámokat, párát szórva a sapkára. Megpihenvén leült a Lány mellé, s oldalról bújt hozzá. Hol jobbról, hol balról, majd teljesen átkarolta. Magához ölelte, szorította, elengedte. Menni kellett. Tovább a kijelölt úton.
Kellemesen telt a séta. Hazaérvén a Lány eldőlt a kanapén, vissza a hétköznapokba. Társa még sokáig zörgetett az ablakon, hívta sétára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése