A Lány és a hinta

Csodálatos napra ébredt a Lány. Kirándulni mentek a barátokkal. Készülődött, végre egy kis kiruccanás. 

A szokásos módon történt minden. Összepakolt, felöltözött, víz, naptej, sapka. Már útközben emelkedett volt a hangulat! Beszélgettek, énekeltek, nevettek. A Lány is kevesebbet panaszkodott, már jobban van. Lelkilek. Fizikailag meg teljesen. A betegség csak a sapkában nyilvánul meg. Sétáltak a kastélykertben, nézték a vizet, és be nem állt a szájuk. Aztán egy játszótérhez érkeztek. Hinta! Ezer éve nem hintázott, max gyerekkorában. Beleült, s ellökte magát. Hagyta, hogy a játék ringassa. Élvezte. A gondolatok elkezdtek kihullani fejéből. Mikor már majdnem megállt, hajtotta magát. Magasra, fel! S ott, fent, ott maradt egy rossz érzés. A Lányt visszahúzta a gravitáció. Még egy lendület, fel, szem becsuk, gondolat kitesz. S ez így ment. Nem tartott sokáig, de a Lány feje üres lett. Semmi rossz nem maradt benne. Felszabadító érzés volt. 

Vidáman szedte össze magát. Még elmentek vacsorázni. Oda, ahol tavaly Vele volt. Az érzés nyomasztotta, de nagyon kevés olyan hely van, ahol nem voltak együtt. Így elviselte. A társaság kiemelte a negatív spirálból. Az étel finom volt. A séta utána kellemes. 

Mosolyogva csukba be maga mögött az ajtót, mikor hazaérkezett. Társa, a magány, már várt rá. Leült, s elsírta magát.