Besurrantam a sürgősségin, így már 6.40-kor húztam sorszámot. 1-es. Mégis nagyon sokat kellett várnom, mert a kismamák és a terheléses vérvételre várók előny élveznek. A kemoterápiás betegekkel szemben... Nem nagyon értek vele egyet. Szerintem ők jobban érzik magunkat, mint én. Látszólag legalábbis.
Behívtak. Hát, csordogált...
Kolléganőm megvárt, így mentem Budapestre. Végigdaráltam a napot. Szerintem jól haladtam. Az utolsó értekezlet elhúzódott, így csak fél 5-kor tudtam elindulni Anyuhoz. Ahogy leültem a metrón, rámszakadt a fáradtság. Nehéznek éreztem a táskám, a karjaim. Csak ültem, és reméltem, hogy Debrecenig megyünk, akkor ki tudom pihenni magam. De nem. Nagyon kellett sietnem. Rohantam bortba vízért, a nővéreknek cucmókért, majd a kórházba. Fél 6-kor értem oda. Nem maradt sok időnk.
Nagyon jól van, ügyesen mozog, iszik sokat, eszeget. Ez jó, meg kell erősödnie. Még nem tudjuk mikor jöhet haza.
Aztán vissza metró, vonat. Késett az egyik járat, így éppen elértem. A vonaton megint nehéznek éreztem mindent. Elintéztem azokat a hívásokat, amelyekre napközben nem volt időm. Megírtam az üzeneteket, melyeket régóta halogatok. Így nem aludtam el.
Székesfehérvár. Fél 8. Haza. Vacsi, pisi, zuhany, fogmosás, ágy.
Aztán ki is pattantam. Ugyanis! A vérképem még mindig nem lett teljesen jól, ezért 2 accofilt kell még adnom. Majdnem elfelejtettem. Gyorsan beböktem. Az LDH szintem viszont csodálatos! Lement 282-re! Ez már a normál érték alsó határa! Remélem, és tényleg nagyon remélem, hogy ez jót jelent!
Fáradt vagyok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése