2024. január 11., csütörtök

Majdnem

 A mai nappal a bécsi orvosom támogatásával elkezdtem szedni a Lonsurfot. Nagyon féltem tőle, hogy bevegyem, de nem tudom, hogy miért. Először bevettem a gyomorvédőt, majd reggelire ittam pár korty tápszert, vártam egy picit, és sutty. Ültem. Vártam. Nem tudom, hogy mire. Hogy majd megnyílik alattam a föld, belémhasít a villám, elvágódok, vagy ilyesmi. De nem történt semmi. 

Kicsit előreszaladtam. Szóval tegnap volt a konzultációs napom a Professzorral. Megkérdezte beteg vagyok-e, mondtam nem. A láz a daganat(ok) miatt van. Azt mondta jó, ne csak üljek, kedjem el szedni a gyógyszert. Megbeszéltük, hogy csütörtökön kezdem, 5 napig szedem. 6. nap vérvétel, 7. nap annak eredményével jelentkezem nála. Igaz, hogy a láz is a fehérvérsejtekre hat, de mivel rendben van a fehérvérsjet értékem, meg lenne lepődve, ha az első hét után probléma lenne. Ez a gyógyszer nem írtja annyira a fehérvérsejteket, mint pl. az oxaliplatin. A 8. naptól újra 5 napig szedem a gyógyszert, majd jelentkezem Bécsben nála. Megvizsgál, ellenőrzi a vérképem, s kiírja a következő kúrát. 

Jó lenne, ha ezt a kezelést is itthon tudnánk folytatni. Most megint orvoskeresésben vagyok...

De! Megint van remény, megint van mibe kapaszkodni. Nem bízom el magam, csak bízom!

Bízom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése