Tegnap kellett újra vérvételre mennem, mert befejeztem a második 5 napos kúra szedését. Az orvos látni akart, aminek nagyon örültem. Barátnőm elvitt. Kicsit furcsa, hogy így ki vagyok szolgálva, eddig mindent magam intéztem. Mondtam is neki, hogy legközelebb jövök egyedül, nem akarom rabolni az idejét. És hát megszoktam már... de azért jó érzés nagyon.
Az orvos szimpatikus volt, nagyon jó kisugárzása van. Teljesen kikérdezett, mindenre kiterjedően átbeszéltük a betegségemet és az eddig kapott kezeléseket. Átnézte az eeszt-n található korábbi zárójelentéseimet, és felhívta a figyelmemet rá, hogy vannak időszakok, melyek hiányoznak. Törölve lettek, pedig ilyet nem szabad. Én is észrevettem már, mikor fordítottam őket, hogy hiányoznak kezelések leírásai. Mivel nekem otthon minden megvan, megbeszéltük, hogy beszkennelem és eküldöm neki email-en. Kiírta a vérvételeket, nagycsomó tumormarkert is kért, amiket nem is ismerek.
És amiben maradtunk:
Területileg nem ide tartozom. Összeállítja a hétfői onko team-nek az anyagot rólam, és elmondja, hogy jó általános állapotú vagyok, jövök-megyek, még nincs szükségem morfinra, fiatal vagyok, és kéri, hogy vállalják a kezelésemet. Szerinte van esélyem. Addig átnézi, hogy milyen kezelés jöhet esetleg szóba még, vagy folytassuk a Lonsurfot, vagy van-e egyáltalán értelme bárminek. Kedden beszélünk.
Ma reggel átküldtem 3 zárójelentést az orvosnak, melyben látszódnak a kezelések, valamint átküldtem azt az összefoglalót, amit külföldre küldözgettem, hogy mikor milyen kezelést kaptam.
Ami még érdekes volt, hogy a főorvos szerint valamelyik daganat nyomja a vastagbelem, és ettől van részleges bélelzáródásom. Ez szerint az orvos szerint inkább a hashártyán lévő apró daganatok nyomják a vékonybelem, ettől van részleges bélelzáródásom. A lényegen igaz nem változtat, de minden orvos mást mond, és ezt mindig nehezen kezelem. Vele is abban maradtunk, hogy folyadék. Viszont már nagyon nehezen viselem az éhséget, feszült vagyok, nincs türelmem, és az agyam is nehebben fog, ezért eldöntöttem, hogy beszélek a kórházi dietetikussal, hogy ő mit mond. Ehetek-e esetleg krémleveseket (sütőtök, répa, burgonya...), az már nagyon jó lenne.
Utána visszamentem dolgozni, és nagyon jól esett. Oda koncentráltam, beszélgettem kedvenc kollégáimmal, szóval jól telt.
Mikor hazaértem, a legjobb barátok várták a hívásomat, szóval telefonálgatással zárult az este. Annyit, de annyit beszéltem a betegségemről, hogy zsongott a fejem, és teljesen elfáradtam. Beszéltem a kemós barátnőmmel. Vele mindig nagyon szeretek beszélni. Ő az egyetlen, aki pontosan tudja, hogy mit érzek, mert ugyanaz a cipőt viseljük. Ő is szenved a hatalmas hastól. Annyival jobb neki, hogy tud enni, van férje és gyereke, van ami hajtsa előre. Úgy váltunk el, hogy hajszálba kapaszkodunk. Már nem is szalmaszál, hajszál. Csak még egy kis időt kérünk. De az az igazság, hogy nem mindegy milyen ez az idő. Én semmire nem vagyok alkalmas, ebből nem kell több.
Most elengedek mindent, ahogy az Atya is megmondta az éfjéli misén. Nem próbálok meg irányítani. Mindent átküldtem ennek az orvosnak, minden tudnivaló nála van, és a sorsra bízom magam, hogy vállalnak-e, van-e még egyáltalán mit tenni, vagy engedjem el.
Elfáradtam, elengedtem mindent
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése