Folytatás - Stivarga

 Igen, tudom. Ez az a gyógyszer, amire azt mondtam, hogy soha... De soha ne mond, hogy soha...

Amit megértettem abból, amit az orvosom mondott: Az oxaliplatin, amit Bécsbe kapnék, és az Irinotecan is, és az eddigi készítmények, amiket kaptam, mind 5FU alapúak (jelentsen ez bármit is). A stivarga egy célzott terápiás gyógyszer, ami nem 5FU alapú, nem kemoterápiás szer. Ilyennel még nem találkozott a szervezetem, ezt kellene megpróbálni. Én azért tiltakoztam ellene, mert nem olvastam róla jókat a neten. Nem olvastam olyant, hogy valakinek ez használt volna. De a mellékhatásait nagyon megszenvedték a betegek. Ettől félek. Abban az esetben nem zavarnának a mellékhatások, ha lenne hatása is. De eddig bármit is kaptam, csak mellékhatása volt, hatása nem. Feleslegesen szenvedni pedig nem szeretnék, elég így is ami van. Szokásos napi adagja 4 tabletta egyszerre bevéve naponta 3 hétig, majd 1 hét szünet. Ez egy kúra. Félek tőle nagyon. 

Holnap megyek az orvoshoz, s megbeszéljük a szedését és a mellékhatásokat. Csökkentett dózisba kezdünk, s meglátjuk meddig emeljük. Ami jó, hogy segít a hasvíz elhajtásában.

Csak a daganatot is elhajthatná valami végre!

Kimeríthetetlen Duna-kanyar

 És megint visszamentünk. Már harmadszor. Először négy napra, aztán egy napra, most két napra. Foglaltunk szállást a Duna korzó mellett, de a terv az volt, hogy a parton alszunk.

Nem részletezem, nem készítek leírást arról, hol voltunk, mit néztünk meg. Ami eddig kimaradt Esztergomban vagy Visegrádon, ott voltunk, de most sem tudtunk mindenen végigmenni, ide mindig vissza lehet térni valamiért. 

Amiért én szeretem a Duna-kanyart:

- Esztergomban a Cilantro Tropical Bistro, ahol isteni a lazas steak

- szintén Esztergom, Keresztény múzeum, ahol rengeteget tanultam, Brigittáról is

- Visegrádon a Kacsakő, ahol nagyon jó a parton aludni, de csak kézenfogva ücsörögni is, beszélgetni, vagy csak hallgatni és nézni az embereket is feldob

- Visegrádon a Rab Ráby étterem, ahol a legeslegbarátságosabb a személyzet, és fincsi a csirkepaprikás

- Visegrádon, a sikátorban, a lángosostól vásárolt kakaós palacsinta, amit papír tányéron adnak, és a parton, a vizet nézve a legfinomabb

- a sikátorokban kézenfogva sétálni a legeslegjobb

- hajózni a Dunán, főleg, mikor esik az eső

- parkolóhelyet keresni, de nincs, aztán egy hely mindig van

- útközben az Üvetigris büfé, kávéval, Dörmivel, sétálva a tó körül, pisi a bokrok között

- a Skanzen, ahol megint kimaradt valami, de rengeteget láttunk, tanultunk, vonatoztunk csak úgy

Nem tudom, hogy visszamegyünk-e még, talán igen, mert a Nagymarosi túra is kimaradt...

Azt mondta egy jóbarátom

 Azt mondta egy nagyon jó barátom, hogy az az igazi önzőség, amikor olyan dolgot várunk el valakitől, hogy tegye meg, amit nem akar, hanem én akarom. Akkor szeretünk valakit igazán, és akkor adunk neki szabadságot, ha azt akarjuk, ami neki jó, és amit ő is akar.

Lefordítva a szar élethelyzetemre: Én egy nagyon önző ember vagyok, mert szeretném, ha elhagyná a másik lányt, és csak velem lenne. Akkor szeretném Őt igazán, ha azt akarnám, amit Ő. Ő szeretne két lánnyal lenni, és ha szeretem Őt, akkor én is azt akarom, hogy mind a kettőnkkel legyen.

Na elmegy mindenki a picsába!

Bécs újra

 Folyamatos a küzdelem. Hétfőn ül össze az onkoteam dönteni a sorsomról. Annyit mondott az orvosom, hogy vagy ezt folytatjuk tovább, vagy valami más lesz. Kérdeztem, hogy van-e még valami más. Hááát, az meg kell beszélni. Én úgy látom, hogy nincs. Ismételjük az eddig kapott kezeléseket, hátha valamelyik még hat a mutáció miatt. 

Még mindig hiszek az oxaliplatinban. Használt az elején. Csak az a fránya allergia. Ami ugye Bécsben nincs. Úgyhogy írtam az asszisztensnek. Átküldtem az utolsó CT eredményem, és megkértem, hogy küldje át a professzornak. Ha professzor úr is úgy látja, hogy még mindig lenne értelme megpróbálni az oxaliplatint, küldjenek árajánlatot. 

Hamar jelentkeztek. A prof eljárt az ügyemben az intézetükbe, és kaptam kedvezményt. Persze így is nagyon drága, de sokkal olcsóbb. Már nem lépi át az 1 millió Ft-ot 1 db kezelés :-) Ez eléggé feldobott tegnap. Csak hát ugye a mutáció miatt már nem biztos, hogy használ. De ez csak akkor derül ki, ha kipróbáljuk.

A terv: hétfőn onkoteam. Kedden kell hívom az orvosom, hogy miről döntöttek. Meghallgatom. Utána elmondom neki, hogy én mit műveltem, és miben gondolkodom. És ha ő is úgy gondolja, hogy érdemesebb kipróbálni újra az oxaliplatint, akkor irány Bécs! Gondolkodás nélkül!

Az elkövetkező időszak nehéz lesz, de pont ez a jó. Sokmindenre kell koncentrálnom. Dolgozom, költözöm, gyógyulok, és most 2 hétig Vele leszek.

Csak vele 💗

Hascsapolás vége

 Megnyugtatott az orvosom, hogy szerdán biztos kiveszik a csapot a hasamból. Borzasztóan éreztem magam az elmúlt 5 napban. 

Ami jó volt benne: Valóban rengeteg víz volt bennem, összesen 12 liter jött le. Ebből olyan 8 liter volt az elején, a többi utána termelődött. Tehát nagyon gyorsan újraképződik. Ez mondjuk nem jó. Napközben levettem a csövet és a zacsit, bár nem szabadott. Esténként és éjjel fent volt egész délelőttig, míg el nem indultam otthonról. Visszahúzódott a hasam, már csak a daganatok maradtak.

Ami rossz volt benne: Maradt a szomorú valóság, látni az összes dudort a hasamon. Hogy legyen mihez viszonyítani, olyan volt a hasam, mint egy szem nokedli. Hepe-hupa, ahogy sikerül ugye. Nem volt jó érezni. Akkor legyen inkább egy kis sima gombóc, amiben tudom, hogy ott ülnek a dögök. De látni, és érezni is iszonyú élmény volt. A cső megkeserítette az életem. Egész nap cipelni, minden mozdulatnál rakosgatni, mindig figyelni, üríteni. Kötöttem egy madzagot a hasamra, s arra akasztottam fel, de így folyamatosan bennem volt a betegség tudata. Minden percben megéltem a haldoklásom. Tudom, hogy beteg vagyok, nem kell mindig az arcomba vágni. Ha úgy ültem, hogy egy kicsit hátradőlem, vagy hanyatt feküdtem, görcsölt a jobb oldalam (jobb oldalon szúrtak meg). Aztán fájt a jobb forgóm, kisugárzott a derekamba is, majd leszakadt. Napi 2 fájdalomcsillapítót szedtem. Nem tudom, hogy ez a cső miatt volt-e, vagy csak időben egybeesett, de ez volt. Nem tudtam aludni, mert ha hanyatt feküdtem jött a görcs, jobb oldalon a csap, csak balra tudtam fordulni. Aludtam egy órát, majd kiültem az ágy szélére, sétáltam picit, pisiltem, ittam, visszafeküdtem. Borzasztó volt. Randin elrejtettem a szoknya alá a csapot, felragasztottam ragtapasszal, a csövet és a zacsit levettem. Na de így... Értem, hogy ez tartós megoldás, mert magamnak tudom engedni a vizet, de milyen áron? Én ezt még nem akarom. Ja, és a legjobb, hogy nem zuhanyozhattam. Mosdóban szivaccsal tartottam tisztán magam, a hajam a csap alatt mostam. Én ezt nem...

Szóval mentem szerdán. Az én kérésemre kivették a csapot, de nem tetszett az orvosnak. Azt mondta, nekem már így kellene leélnem az életem. Hidegzuhany. Nem fogom. Vissza fog jönni a víz. Tudom. Éreztem. Tegnap vették ki, ma még kisebb a hasam, de kb hétvégére újra a régi lesz. 56,8 kg voltam csap előtt, 49,2 kg a csap után. Ma, egy nappal utána 50 kg vagyok. Ez van. Én ezt nem...

Hétfőn kell visszamennem ultrahang kontrollra, hogy megnézzük, mennyi víz termelődött  vissza. 

Az összes gondolom.

De én ezt nem... 

Reggeli

 Na! Ez már egészen úgy néz ki, mint egy reggeli :-)

A Sapkás lány magánya

 Korán ébredt. Tevékeny nap előtt állt. Miután már többször szétizzadta az ágyruhát, tisztát húzott, s elindította a mosógépet. Kitakarította a zuhanykabint, mosdót, vécét. Felmosott. Kisikálta a mosogatót, áttörölte a konyhabútort, s ott is felmosott. Kirázta a rongyszőnyegeket, leszedte a pókhálókat, kivitte a szemetet, kiteregetett, elindított egy újabb adagot.

Kitöltötte az albérleti szerződést, kinyomtatta. Vett fel a kaucióra pénzt, bevásárolt. Megfőzött. Teregetett. Megebédelt. Leült. Belezuhant a magány ismerős szürkeségébe. Kapcsolgatta a tévét, "megnézett" két filmet. Egyiket sem tudná elmesélni. Tekintetét körbefuttatta a lakáson. Patika! Délután volt, aludt egyet, hogy teljen az idő. Telefonálgatott. Megbeszélte Édesanyjával az időjárást. S mikor már minden kötelező kör megvolt, kitárta az ablakot, s elővette fájdalomcsillapítóját. Átadta magát a bizsergésnek.

Hiányzik.

Ez így nem ugyanaz. Nem jó.

S míg mellékönyökölt az ablakpárkánynak, véletlenül felrúgta a szemetest. 

Ez így tényleg nem jó...

Hascsapolás

 Most sóhajtottam egyet, és csóválom a fejem. Nem is tudom hol kezdjem. Megint átléptem a határaimat. Tudom, hogy mindenki többbre képes, mint amit gondolna magáról, de azért ezt már én is túlzásnak éreztem. 

Na de kezdem az elején. Minden nagyon gyorsan zajlott, így visszagondolva csak kapkodom a fejem.

Vártam, hogy menjek dolgozni. Jó volt. El akartam terelni a gondolataim a csodálatos nyaralásról és Róla. Ahogy fáj. Nagyon jó volt bemenni az irodába a kollégák közé, tennivaló is volt, így nagyjából sikerült kiszakadnom. De persze nem teljesen, az eseményeket nem lehet egyszerűen nem megtörténtté tenni és kitörölni az agyamból. Pszichológushoz is volt időpontom, a legjobbkor! Azt javasolta, ahogy a barátok is, hogy ne engedjem el. Vegyem ki a kapcsolatból ami jó. Tehát dugjam homokba a fejem, és fogadjam el a másik lányt. Egyszerűen nem megy. Akár mikor belegondolok, nem megy. Tudom, hogy sokan csinálják, de nekem nem megy. De egyszerűen nem tudom elengedni. Ő a másik felem. Szeretem. Ezért úgy döntöttem, hogy áthívom egy kis fájdalomcsillapítóra. Azt írta még mindig fáradt, de átjön. Hozott fagyit, és vacsit magának, mert ugye nálam nincs mit enni :-) Megkérdezte miért van itt. Már nem is emlékszem mit válaszoltam. Talán valami olyasmit, hogy úgyis tudja. Szó szót követett. Fogta a kezem. Szerintem nem tud elengedni. Figyeltem mit mond, és leginkább mit tesz. Rágyújtottunk. Hamar hatott. Kacarásztunk, s elkezdtünk egy komoly beszélgetést. Nevetésekkel és csendben ülő pillanatokkal megtarkítva. Kérdezte elhagyja-e. Nem tudom, hogy jogom van-e ilyent kérni. Rá kellett volna vágnom, hogy IGEN! Hát persze! De beteg vagyok... Ő meg nem. Aztán mégis megkérdeztem, hogy elhagyná-e. Nem tudja. Hát persze, hogy nem. Mikor már minden jó volt, és nem fájt semmi, csodálatos volt minden. Vele, a karjaiban. Nem tudtam teljesen koncentrálni, de ha jól hallottam és értettem :-) azt mondta: azt hiszem még mindig szeretlek. Ízleltem a szavakat, majd felkönyököltem és ránéztem. Nem értettem, mit mondtál? Elfelejtettem. Elaludtunk. Egyszer megébredtünk, és elment haza. Semmiben nem maradtunk. Gyorsan aludtam, mert reggel mentem csapolásra. Vagyis 10-re, de időben kellett indulnom.

Tényleg korán indultam, hogy találjak parkolóhelyet a vasúton. A gyomrom nem volt jó. Az a kemos izés érzés volt. Remek. Szerettem volna kihagyni a hasmenést, főleg, hogy úton voltam. És ugye ezt nem lehet visszatartani. Simán leparkoltam, volt hely. Így tényleg nagyon korán voltam. Ami aztán jól is jött, mert 2 vonat is késett majd fél órát, egy harmadikkal indultam, amivel éppen hogy beestem. De, míg a vonatra vártam, hasmenés. Rohantam a vasúti budiba. Jó volt... Jött a vonat, metro, séta, kórház. Minden oké. Hasmenés. Rengetegen voltak, mindenki erre a profi dokira várt. Fájt a hasam, rohangáltam a közös vécére, fogytán volt a papírzsepim és a nedves törlőm is. A doki csúszott, ami nem is volt baj, csak ültem és fogtam a fejem. Nem ittam, nem ettem, így egy idő után jobban lettem. 10 óra helyett fél 1-kor hívtak be, én voltam az utolsó. Nem baj, nem voltam türelmetlen, más problémáim voltak. Végül behívtak. Tartós shunt. Mi? Értem a szavakat, de mit jelentenek? Rákérdeztem. Az orvos részletesen elmagyarázta, hogy az a terv, hogy mivel nagyon sok folyadék van a hasamba, ezért nem engedik le az összeset azonnal, mert akkor gyorsan vissza is telik, hanem én fogom otthon eresztgetni magamnak. Mivan!? Úgy kell hazamennem, hogy benne lesz a shunt a hasamba, rajta csap, rajta cső, rajta zacskó. Mivan!? Hát ez a tartós megoldás. Remek. Erre nem voltam felkészülve. 

A művelet az előzőhöz hasonlóan zajlott. Fertőtlenítés, műtéti lepel, ultrahang, lidocain, szike, és jött a tű. Na, az fájt. Kétszer szúrt, mint ezelőtt. Jajj, de rossz volt. Azonnal indult is le a víz. Kitotak az ággyal, hogy megfigyeljenek, hogy minden úgy zajlik-e, ahogy kell. Igyekeztem az előző estére és Rá gondolni, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy milyen szar megint minden. 1,6 liter jött le a kórházban. Elzárták a csapot, hozta az orvos a papírom, és átadott a nővérnek. A nővér elmagyarázta hogy működik a rendszer, hogy kell ürítenem, mi a feladatom. Megértettem. Jó, indulok haza, szedjem össze magam, kértem, akkor vegye le a zacsit. Ja, hát azt nem veszi le. Elzárjuk a csapot, felakasztjuk a ruhámra. Mi?! Így menjek haza? Metró, vonat, autó? Hát igen. Na neeee... Eképzeltem, ahogy sétálok az Üllőin lóbálva a pisi zacsim. Na neeee.... Mivel kismama szoknya volt rajtam, így bedugtuk alá. Szóval a szoknyám alatt tekeredett a cső, kb a két lábam között a zacsi. Kezdett múlni a fájdalomcsillapító is, így azt sem tudtam hogyan lépjek, haladjak hazafelé. Lassan sétáltam, nem siettem. A metrón nem mertem leülni, nem tudtam, hogy tudok-e. Megvettem a vonatjegyet, kimentem a peronra. Szerencsére alacsony padlós vonat jött. Felszálltam, becéloztam egy ülést, és lassan, ügyesen leültem. Fájt, de elmúlt. Ellenőriztem, hogy minden a helyén van-e, és nem lóg-e ki valamelyik cső vagy a zacsi. Nem lógott. Hazafelé elintéztem a telefonhívásokat. Nagyon meleg volt. Étlen, szomjan. A kocsi is meleg volt. És attól, hogy nem tudtam hogyan tudok mozdulni, alig tudtam beülni. Fájt na. Nehezen tettem egyik pedálról a másikra a lábam. 

Mikor hazaértem, már nagyon éhes és szomjas voltam. Levettem a szoknyám, megnyitottam a csapot. Azonnal, szinte ömlött belőlem a folyadék. Szaftos nokedlit ettem. És sokat ittam. De jó, hogy ettől újra hasmenésem lett! Ültem a vécén, vert a víz, csatakokban folyt le rólam. A hajamból csöpögött, és teljesen vizes voltam, mint aki a zuhany alól szált ki. Nehezen lélegeztem, hányingerem volt, majdnem elájultam. Ücsörögtem, próbáltam összeszedni magam. Ledőltem a kanapéra. Fájt a hasam. Vettem be fájdalomcsillapítót. Sehogy nem volt jó. Így bementem a hálóba és aludtam egyet. Fél8kor ébredtem. Jól voltam. Sajnos nem zuhanyozhatok. De nem is volt erőm. Kicsit ücsörögtem, ültem az ágy szélén, mert úgy volt jó. 

Írt. Kérdezte hogy vagyok, és hogy elmegyek-e vele strandolni. Nem, sajnos van már programom. Sajnálta. Utána találkozik a másik lánnyal. Elköszöntem.

Éjjel megint megírtam neki, hogy nem akarok, és nem is tudok osztozni rajta. 

Jól ébredtem, jól vagyok. Már alig jön folyadék. Előbb kivennék a shuntot, de hát 4 napos ünnep van. Tudok időzíteni... Szerdán kell mennem, hogy kihúzzák. Nem fogom mindenhova cipelni magammal, le fogom venni. Egyelőre magamra kötöttem.

Alig várom, hogy szerdán kivegyék

Kemoterápia és CT eredmény

 Nem húzom túl hosszúra. 

Tegnap még nem votl fent a CT eredményem eeszt-n. Eredetileg nem is akartam megnézni, de ahogy magamra maradtam, mégis kíváncsi lettem rá. De mint mondtam, nem volt fent.

Ma mentem kezelésre. Vonattal. 4.30-kor keltem reggel, szóval egész délelőtt kába voltam. Az orvosom korán érkezett, mert ügyeletes volt. Behívott. Reggelre feltöltötték az eredményt. Nem lett jó sajnos. Így fogalmazott. Én ezt átértékeltem. Tehát: az van ami volt, csak minden egy kicsit nőtt. Tényleg kicsit. Ami jó: a tumormarkerek javultak, és jobban is érzem magam. Nem lett új áttéterm. Aztán ahogy elolvastuk, azt is leírták, hogy vannak olyan tumorok, amelyek esnek szét. Szóval valamelyik nőtt, valamelyik szétesik. Ezt betudom a mutációnak. Nem lett rossz tőle a hangulatom. Ez van. Nem számítottam csodára.

Bementem a kezelőbe. A szert megint csak úgy belémöntötték, másfél óra helyett 1 óra alatt. Izzadtam, vibrált a szemem és liftezett a gyomrom. Szokásos. Végig szenvedtem, néztem az órát, vártam a végét. Utána pisi, majd mentem a zárójelentésemért. Addigra kért az orvosom hasleszívásra időpontot, mert sok víz van a hasüregben. Pénteken megyek. Szuper. 

Mialatt folyt belém a cucc, néztem albikat. Találtam is egy nagyon tutit, szombaton megyek megnézni. Protekcióm is van. Jó lenne, ha összejönne. Október 1-től lehet elfoglalni. Az nekem egy nagyon távoli időpont, de célul tűzöm ki, hogy addig élve maradjak. 

És onnan már csak 2 hónap a könyvpályázat eredményhirdetése. Tehát december. Na, az tényleg kurva messze van. A leadási határidő viszont augusztus 31. Az meg nagyon közeli :-) Nekem semmi sem jó :-)

Megyek is írni

Fantasztikus nyaralás lezárással

 Először arra gondoltam, hogy napokra bontva leírom, hogy mennyi minden történt velem az egyes napokon. De az utolsó nap eseménye miatt inkább összefoglalom.

Az első este ültünk le először a Duna korzón. Elöntött a boldogság. Az az igazi boldogság. Amikor minden jó. A lelkem könnyű és síma, a szerelmem mellettem, aki fogja a kezem egy aktív nap után, megpihenve. Ez alatt a pár nap alatt rengeteg dolgot láttunk, mindent megnéztünk, amit csak tudtunk. Egész nap beszélgettünk és nevetgéltünk, befejeztük egymás mondatait, ugyan azt gondoltuk, csak egymásra kellett néznünk, és kitört belőlünk a nevetés. Ölelve aludtam el, a vállán. Mellette ébredtem, puszilgattam, szerettem őt. És mentünk, és beszélgettünk, és nevettünk. Minden egyes nap minden egyes percében. Esténként a Duna korzón pihentük ki a nap fáradalmait, egymás kezét fogva. Nincsen rá szó, hogy mennyire, de mennyire boldog voltam, és mennyire de mennyire jó volt minden. 

Az utolsó nap reggelén, indulás előtt közölte velem, hogy van barátnője. Továbblépett. A mellkasom összeszorult, hideg nyilvessző hasított a szívembe. Hát persze, hogy továbblépet. Igen, megértem. Nem, nem haragszom. Nagyon szeret velem lenni, továbbra is szeretné, ha találkoznánk, utazgatnánk, töltenénk időt együtt. Nem. Kértem, hogy soha többé ne keressen, és ne is beszéljünk. Minek. Miről.

Jó volt, hogy velem volt a nyaralásom alatt. Tőle és miatta volt szép minden egyes nap. Tőle és miatta éreztem annyira jól magam, mint sok-sok évvel ezelőtt, amire már nem is emlékszem. 

Tőle és maitta érzem magam most ennyire ramatyul. 

Holnap kezelés

Lefolyó dugó szerelő

 Készülök, nyaralni megyek. Négy teljes napra :-)

Este elindítottam egy mosást még gyorsan, pénteken csomagolok, addigra megszáradnak a ruhák. Volt két blúzom, mely színben nem harmonizált a mosott cuccokhoz (fehér és piros), ezért gondoltam kézzel gyorsan kimosom. Benyomtam a mosdóba a dugót. Nehezen ment, kicsit mintha szorult volna, és nem lenne a helyén. Engedtem a vizet, nem ment mellé, úgyhogy kimostam a két blúzt. 

Mikor le akartam engedni a vizet, és benyomtam a dugót, hogy kiugorjon, nem ment be. Mivel síkban van a mosdóval, nem tudok alányúlni, nem tudom megfogni, hogy húzzam. Így nyomkodtam. De nem tudtam icipicit sem benyomni, hogy kijöjjön. Néztem a vizet. Ezzel most meg mit csináljak?

A ruhák öblítését a mosogatónál fejeztem be, kicsavartam, teregettem, majd visszamentem nézni a vizet a mosdóba, hátha csoda történik. Nem történt. Nyomkodtam, semmi. Még egy picit néztem. 

Még jó, hogy már zuhanyoztam és mostam fogat. Az este eltelt. Olvastam, tévéztem, alvás. Az élleli pisinél kézmosáskor eszembe jutott a csobogás miatt, hogy víz van a mosdóban. Reggel felkeltem, és néztem. Hát ez ott van.

Az nő, mikor egyedül marad tartósan, rájön, hogy nagyon sok mindenre képes. Többre, mint gondolná. A nő polcot fúr fel, bútorokat mozgat. Én a 4 ajtós gardróbot is áttoltam másik falra. Mikor megnéztem távolabbról, hogy néz ki, akkor láttam, hogy az előző helyén a festő csak körülfestette, tehát vissza kellett tolnom... Szóval logisztikát oldunk meg egyedül, cipekedünk, tologatunk, fúrunk, csűrünk, csavarunk. De az a fránya dugó kofogott rajtam. Van olyan, hogy mosdódugó szerelő? Vagy ehhez most kit hívjak? Kellene egy férfi a házhoz. Nem tudom, hogy ezt meg tudná-e szerelni, de legalább megmondaná, hogy milyen szerelőt kell hívni. Míg ezen gondolkodtam, kimertem a vizet a mosdóból, szárazra töröltem. Bűvöltem a dugót, semmi. Mindegy...

Felöltöztem, összekészültem a munkanaphoz. Utolsó pisi indulás előtt, kézmosás, és hopp, ott a víz. Áááááh! Remek. Kimertem, szárazra töröltem. 

Szerelő kell!

CT-n voltam, hisztiztem

 Nagyon féltem a CT-től. Magától a vizsgálattól is, és az eredménytől is.

Már szerdán tiszta hülye voltam. Készültem fejben. Nem is nagyon tudtam másra koncentrálni. Ezerszer végiggondoltam a napot. Felmegyek Bpre, aznap onnan fogok dolgozni. 11 óra után picivel elindulok a Kelenföldre, M4 Kálvin-tér, séta, de most a Baross utca felől megyek, és ott majd az 1. emeletre kell mennem. Odaérek simán 12.20-ra. Ezt százszor elmondtam magamban, legalább tízszer ellőnriztem, hogy csütörtökön kell mennem 12.20-ra (mivel előző alkalommal rosszul jegyeztem meg a dátumot, még ezen is paráztam). Nem tudom hogy aludtam. Talán ahogy szoktam.

Reggel lett. Bementem a munkahelyemre, ellenőriztem az aláírót (már előző nap összeraktam), s vártam a kolléganőmet. Jött is. Gond nélkül felértünk. Reggeliztem, és százszor elmondtam a kollégáknak, hogy nagyon fosok. Mármint félek, csak a tisztánlátás kedvéért pontosítok :-). A munkahelyemen minden menetrend szerint ment, rendben volt az aláírás, csak kisebb bökkenők voltak. Megnyugodtam. Szóltam a közvetlen felettesemnek, hogy elmegyek, s jövök vissza. 11-kor elindultam, mert akkor mát tiszta ideg voltam, és nem akartam az agyára menni senkinek. Rámbeszéltek a kollégák egy esernyőt. Elvittem, nem volt kedvem ellenállni :-) Séta, metró, séta, időben érkeztem. Első emelet, folyosó végén jobbra. Megtaláltam. Köszöntem a váróba érvén, s látom, hogy egy lány kontraszt folyadékot iszik. A gerincemen elkezdett folyni a víz. Na ne, erről nem volt szó. Az utolsó két alkalommal már nem kellett innom, nem akarok inni. Sokáig tart, viszi az időt, nem úgy készültem. Nekem a folyadék mindig hasmenést okoz, úgy nem tudok metrózni, vagy hazamenni, vagy egyáltalán elhagyni az épületet, ráadásul mosdó csak a földszinten van. Nem érek oda.... (és gusztustalan volt a védé, egy férfi rámnyitott. Férfi, a női mosdó csukott ajtaján...). Kijött az asszisztens, odaadtam a papíromat, s rákérdeztem a folyadékra. Ő nem tudja, átadta a beleegyező nyilatkozatot. Volt hely a kérdéseknek, hát odaírtam. Kicsit vártam, behívtak. Egy nagyon fiatal fiúcska jött, hogy megszúr. Hát öcsém, kösd föl a gatyád - helyett elmondtam neki, hogy rosszak a vénáim, kemó stb., megmutattam kb. hol lehet jó. Elsőre megszúrt, alig éreztem, simán ment. Meglepődtem, megköszöntem. Kérdeztem tőle a folyadékot, de nem kellett innom. Örültem, és a branülnek is. Kicsit vártam, mehettem be. Erre a fejem, arra a lábam, kezdődik a vizsgálat. És ha baj van? - kérdeztem én. - Mi baj lenne? - jött a válasz. - Hát mondjuk hogy szétdurran a vénám. - Volt már ilyen? - Volt. - Akkor majd integessen. - Jó. Rettegve indultam meg az ággyal.

Szívja be a levegőt és tartsa bent - Lélegezhet. Míg a feladatokat végeztem, vártam a kontrasztanyagot, és féltem. Egy kis lámpa jelezte, hogy na most jön a cucc, összeszorítottam a szemeim, vártam, és nem történt semmi. Hallottam és éreztem, hogy nyomás van a csőben, de a vénám semmi jelét nem adta annak, hogy történne bármi. Simán bement az anyag. Mázsás súlytól szabadulván mosolyogtam. Magamnak. És vége lett a vizsgálatnak. Megköszöntem, elnézést kértem a hisztikért, kihúzták a branült, s mentem 3 percet ülni a váróban. Miközben áltam fel és szedtem össze magam, ránéztem a kontrasztanyagos gépre. Szerintem nem jód volt benne, infúziós zacskóból egy gépen keresztül jött valami átlátszó folyadék. 

Leültem, a feszültség sírás formályában jött ki belőlem. Összeszedtem magam, séta metró, vissza meló. Esett az eső, szépen, csendesen, így az esernyő nagyon hasznos volt!

Olyan jó, hogy nem fájt!

Hullámok hátán

 A csütörtök és a péntek nehéz volt, szorított a hasam, rossz volt a gyomrom, rengeteget aludtam. Csütörtök délután háromnegyed 6tól péntek reggel negyed 6ig. Reméltem, hogy vasárnapra jobb lesz. És akkor eljött a reggel.

Nagyon jól ébredtem, de elég korán. Nem baj. Semmi nem fáj, nem feszít a hasam, minden oké. Egy jó kávé hiányzik. Felkelek, nyomok is magamnak. Hupsz, zsupsz. Ja, itt a lufi. Nem megy. A bal oldalamra fordulok, a bal könyökömmel nyomom fel magam, jobb karommal kalimpálok a levegőbe, hogy lendületet vegyek, és hopp, máris ülök. Terpeeszben, hogy a hasam is elférjen. Két öklöm megtámasztom magam mellett, nagy lendület, és már állok is. Megtámaszkodom szemben a fürdőszoba ajtófélfájába, de nincs rá szükség, minden oké. Mosolyogva csoszogok a konyhába, nyomom a gombot, jön a kávé a Tőle kapott főzőből. Pici tej, megyek a kanapéra. Lendítem a lábam, megy utána a seggem, pfuuuu, pfuuuu, lufi is jön, már ülök is. Benyomom a tévét. Ahogy nagypapám mondaná, semmit nem adnak, benyomom a könyvolvasóm, inkább olvasok. Iszogatom a kávém. Telik az idő, éhes vagyok. 2 szelet extra sonkába csavarok sajtot, pár korty tápszer, elég is. Még mindig korán van. Összeszedem magam, lemosom a kocsit. A hasam beakad a kocsiajtóba. Nem tudom hányadszor nyitom rá. Lufi itt van. Párat fújok, pfuuu pfuuuu, beülök, megyek bevásárolni. Leparkolok, ajtó kinyit, pfuuuu, nagy lendület, kipattanok. Lista a kezemben. De jó ruhája van annak a csajnak. Nézem, szép a haja. Ilyent majd én is akarok. Ja, lufira nem jön rá, és a hajam sem lesz már ilyen hosszú soha. Elkeseredek. Olvasom a listát, pakolok a kosárba. Minden kurva drága. Mikor lett ilyen drága a vécépapír?! Nem fáj semmi, bedobálok mindent a kosárba. Mindegy, meg kell venni, ami kell az kell. Kifizetem, elpakolok. Megint kicsi szatyrot hoztam. Belepréselek mindent, vécépapír külön. Felkapom a szatyrot, nem  jön. Pfuuu, pfuuu, lendület, mehetünk. Kifelé összerúgom a bokám. Nehéz a szatyor. Mindegy, süt a nap. Bedobom a kocsiba, hazamegyek. Kipakolok. Lehajolok a konyhaszekrényhez. Nem érek hátra. Leguggolok, terpeszbe, mert lufinak be kell férnie a két lábam közé, pfuuuu, pfuuu, hoszp, már bent is a narancslé a szekrényben. Összerakom, amit hazaviszek. Reggel van. Elindulok.

Hazafelé megtankoltam. Sorba kellett állni. Bal kezem a hasamon pihentetem. Ösztönös cselekedet. Nem fáj, most nem is olyan kemény. Simítom, hupli, horpadás, hupli... fránya daganatok. Motoros csapat áll meg. Mennyire vágytam egy kis Ducattira. Hát, már ez sem lesz. Fel sem tudnék ülni rá. Szerettem volna ugratni vele úgy, hogy elengedem a kormányt, és csak a hátulját fogom meg, úgy húzom vissza magam rá. Mosolygok. Szerintem sosem mertem volna megcsinálni, ehhez túl beszari vagyok. Kezem még mindig a lufin. Fizetek, indulok tovább.

Hazaérek. Kinyitom a kocsiajtót, pfuuuu pfuuuu hopsz, kint is vagyok. Megsímogatom a kutyát. Kiveszem a cuccom. Köszönök Anyunak, váltunk pár szót, megyek a lakásomba. Szokásos viráglocsolás. Hogy tud elmászni a cserépben a növény? Át kellene ültetni. Na, majd tavasszal. Meg is van a terv. Csak egy nagy cserép kell abba átrakok egy másikat, abba egy harmadikat, s kész is vagyok. Tavasz! Akkor már tuti nem élek. Átültessem most? Vagy hagyjam az egészet. Szóljak Anyunak, hogy majd tavasszal ültesse át? Mit fogllalkozom vele.... akkor már úgyis mindegy. Vajon meddig fogok élni? Takarítom a fürdőszobát. Alig tudok behajolni a kádba. Elég sok pfuuuu elhangzik. Felmosok, s kész. Lesöpröm az erkélyt, felmosom, mára ennyi. Le kell ülnöm. Szépen haladtam. Még kimegyek a kutyához. Nem tudom mi van vele, bágyadt. Végig simítom, nyomkodom mindenét. Nem jelez fájdalmat. A jutiért szalad. Átölelem. Nyalogatja a kezem. Sírok. Annyi szeretet van ebben az állatan. 

Meglátogatom Keresztanyut. Megy a tévé, közben figyelem. Egy idősebb nő sétál. Jó a ruhája, szép a haja. Jól tartja magát. Én is ilyen öregasszony akarok lenni. Ja, nem leszek. Én nem öregszem meg. Beszélgetünk. Készülünk a nyaralásra. Ők is, én is. Aztán el akarok még menni a nagyteveli tóhoz. Vissza Szilvásváradra, ott olyan keveset voltunk. Na meg Egerszalókra, ott olyan jó volt Vele. Csak úgy árad belőlem a szó, a sok jó emlék. Milyen izgalmas volt utazni Vele. Szinte minden hétvégén. De mégegyszer vissza akarok menni a Desedára, mielőtt ... azelőtt, hogy... elhallgatok. Jön a kutya, megsímogatom, vigyorog. Én is mosolygok. Cica irigy, rögtön ott van. Az ő hátán is végighúzom a kezem. Hazamegyek.

Előveszem a vasalódeszkát. Még ez hátra van. Továbbra sem vagyok fáradt. Mindent kivassalok. Minden a helyén. Leülök. Pfuuuu pfuuuu, lábaim a helyükön, hátra dőlök. Ő úton van hazafelé. Levelezünk. Végig leveleztünk az elmúlt öt napban. Küldött fotókat. Mondtam neki, hogy oda vissza kell mennünk együtt. Következő pillanatban tudom, hogy nekem erre már nincs időm. Ránézek a tévére. Olyan jó a haja Diane Keetonnak, és így idősebb korára is olyan jól néz ki! Én is tartani fogom magam, és nem hanyagolom el sem  a testem, sem a ruhatáram, végig nő akarok maradni. Jah, én nem leszek idős. Kezem a lufin. Az egyik huplit símogatom.. 

Elment a kedvem mindentől, pedig jó napom volt. Sok az erőm, aktív voltam. De nincs folytatás. Utálom az egészet. Lezuhanyzom. Fujtatok, mert nem érem el a lábujjaim. Jobb lábam emelem, ballal roggyantok, hogy a lufi becsússzon a két lábam közé, nyújtom az ujjaim, pfuuu, pfuuuu, és meg is van. Megtörölközöm, fogmosás, egész testes testápolás - szokásos esti rutin. Leülök, oldalamra fordulok, pfuuu pfuuu, magzatpóz. 

Szokásos esti rutin