2024. augusztus 14., szerda

Kemoterápia és CT eredmény

 Nem húzom túl hosszúra. 

Tegnap még nem votl fent a CT eredményem eeszt-n. Eredetileg nem is akartam megnézni, de ahogy magamra maradtam, mégis kíváncsi lettem rá. De mint mondtam, nem volt fent.

Ma mentem kezelésre. Vonattal. 4.30-kor keltem reggel, szóval egész délelőtt kába voltam. Az orvosom korán érkezett, mert ügyeletes volt. Behívott. Reggelre feltöltötték az eredményt. Nem lett jó sajnos. Így fogalmazott. Én ezt átértékeltem. Tehát: az van ami volt, csak minden egy kicsit nőtt. Tényleg kicsit. Ami jó: a tumormarkerek javultak, és jobban is érzem magam. Nem lett új áttéterm. Aztán ahogy elolvastuk, azt is leírták, hogy vannak olyan tumorok, amelyek esnek szét. Szóval valamelyik nőtt, valamelyik szétesik. Ezt betudom a mutációnak. Nem lett rossz tőle a hangulatom. Ez van. Nem számítottam csodára.

Bementem a kezelőbe. A szert megint csak úgy belémöntötték, másfél óra helyett 1 óra alatt. Izzadtam, vibrált a szemem és liftezett a gyomrom. Szokásos. Végig szenvedtem, néztem az órát, vártam a végét. Utána pisi, majd mentem a zárójelentésemért. Addigra kért az orvosom hasleszívásra időpontot, mert sok víz van a hasüregben. Pénteken megyek. Szuper. 

Mialatt folyt belém a cucc, néztem albikat. Találtam is egy nagyon tutit, szombaton megyek megnézni. Protekcióm is van. Jó lenne, ha összejönne. Október 1-től lehet elfoglalni. Az nekem egy nagyon távoli időpont, de célul tűzöm ki, hogy addig élve maradjak. 

És onnan már csak 2 hónap a könyvpályázat eredményhirdetése. Tehát december. Na, az tényleg kurva messze van. A leadási határidő viszont augusztus 31. Az meg nagyon közeli :-) Nekem semmi sem jó :-)

Megyek is írni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése