A csütörtök nagyon jó volt Vele. Home officeban voltam, s míg dolgoztam, ő nyomkodta a telefonját vagy a laptopot. Hozott ebédet, finomat ettünk. Munka után bevásároltunk, Obiban is voltunk, majd hazament késő este. Alig aludtam, másfél órát aludtam, mikor elment, majd 4-től 5.30-ig. Pénteken borzasztó kialvatlan voltam. Munka után aludtam egyet, úgy mentem át hozzá. Sajnos a kimrültségtől szétizzadtam magam. Kettőkor ébredtünk fel. Én lezuhanyoztam, ő húzott nekem tiszta ágyneműt és száraz ágyruhát adott. Nagyon szégyelltem magam.
A szombat jól telt, családlátogattam, majd Agárdra mentünk fürödni. Jó idő volt, kellemes volt a kinti medencében lebegni. Hazamentünk, lezuhanyoztam, összepakoltam, nála aludtam, megint. Szerencsére nem izzadtam le annyira. Vasárnap jól ébredtem. Megbeszéltük, hogy lemegyünk a Balcsira napozni. És kezdődött a derékfájás. De valami rettenetes volt. A parton alig tudtam megmaradni, sem feküdni, sem ülni nem tudtam. Picit próbálkoztam, aztán sétálgattam. Hazafele még megnéztük Almádin a magaspartot, ettünk egy palacsintát, s hazamentünk. Még beugrottunk boltba.
Hazamentem, kipakoltam, s mértem egy lázat. 38,8 ami nagyon sok. Elindítottam a mosógépet, majd aludtam egyet. Lement 38,4-re. Végigaludtam az éjszíkát, reggel már nem voltam lázas.
A kemó gyógyszertől újra fáj a talpam. Egyelőre csak a jobb, de sántítok. Sajnos!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése