CT-n voltam

 Borzasztó nap volt. Az eddigi rossz napok közül talán a legrosszabb. 

Éjjel nem tudtam aludni szokás szerint. Gondoltam majd hajnalra elfáradok, s legalább akkor alszom. Hát nem. Össze-vissza álmodtam, tiszta feszült voltam, rángatott az ideg. Háromkor már majd megőrültem. Négykor lezuhanyoztam jó meleg vízbe, hogy elfáradjak. De nem tudtam visszaaludni, fél 5-kor pedig kelnem kellett. Nagyon szar állapotban voltam. Alig tudtam felöltözni, összeszedni magam. Rettenetesen fáradt voltam. A vasúton volt még sok hely a parkolóban. Korán kiértem, kellett a hideg levegő, hogy ébren tartson. Felfedeztem a liftet, így nem lépcsőztem a peronra, szerintem most nem is tudtam volna felmenni. Sajnos nem az alvás a vonaton sem, csak kába voltam. Lecsoszogtam a metróba. A második körrel mentem el, annyi ember volt. Leszálltam a Kálvinom. Megkerestem a liftet, nem lépcsőztem itt sem. Ez sokat segített. Végigcsoszogtam a Baross utcán a CT épületéig. Pisi. Váróterem. Becsuktam a szemem, pihentem. Bekérték a papírom. Második voltam, de az első hölgy késett, így behívtak. Ötször szúrtak. Nem volt erőm sírni sem. Valahogy túl rövidnek tartottam a vizsgálatot, de biztos tudják mit csinálnak. Felöltöztem, kicsit ültem a váróteremben. Rettenetesen éhes voltam, és gyenge. Nehezen indultam útnak. 

És innen megváltozott minden. Mintha a sors kompenzálni próbálta volna mind ezt a rosszat, a szerencse mellém szegődött. Besétáltam az Aldiba, vettem csokis muffint. Csak a felét tudtam megenni, és elkezdtem inni. Tudtam, hogy nehezen jövök ki ebből az állapotból. M4, igyekeztem tartani magam. Hányingerem volt. Kelenföldön megnéztem mikor jön a következő vonat. 5 perc. Szuper. Lifttel felmentem a peronra, és még ott volt a tapolcai, késett, épp fügyültek neki. Felugrottam. Tele volt gyerekkel, osztálykirándulás. Nyüzsi, zaj, élet. Kicsit néztem őket, majd kértem, álljanak félre, le szeretnék ülni. 

Egy nyugdíjas pár mellé kuporodtam, s bevettem a gyógyszereimet. Becsuktam a szemem. Tudtam, hogy innen már szépen lassan jobb lesz. Észrevettem, hogy nem áll meg a vonat. Szuper, akkor ez már csak Fehérváron áll meg, gyorsan hazaérek. Megfordult a fejemben, hogy ha az 1-es vágányra futna be, nem kellene az aluljáróban sem bohóckodnom. Ránéztem a nénire, aki kedvesen mosolygott. Megláttam a kezében a könyvet, Ken Follett: Tű a szénakazalban. Nem rég olvastam ki, letehetetlen volt. Nagyon tetszett. Ezt mondtam is neki. Egy nagyon jó beszélgetésbe kerültem vele, könyvektről, olvasási szokásokról, és arról beszélgettünk, hogy a sok-sok könyvvel mit lehet csinálni. Mert hogy érték. De ekkor már be is robogtunk Fehérvárra, az 1-es vágányra. Elköszöntem.

Leszálltam, és besétáltam a parkolóba. Végig azon gondolkodtam, hogy nem lehetek ennyire szerencsés. Annyi jó dolog történt velem hazafelé. 

Nagyon fáradt voltam. Be az ajtón, lepakoltam a cuccom, kanapé, takaró, alvás. Nehezen szedtem össze magam. Délután olyan negyed 3 felé mertem kijelenteni, hogy most már jobb. Azt hiszem, többet nem merek útra kelni egyedül.

A nap tanulsága, hogy meg kell látni a jót, és abból tudunk töltekezni!

Könyvecském megjelenése

 És kész!

Minden, a kiadóm által meghatározott feladatot elvégeztem. :-) Mindent megbeszéltünk, mindenen túl vagyunk!

Ami fontos, a megjelenés dátuma: 2025. november 20. Ettől a naptól tudjátok megrendelni, vagy addig is előfoglalni a könyvecskémet az alábbi linken:

https://konyvaruhaz.publio.hu/9786151032657-zavar-a-fejekben?search=zavar%20a%20fejekben

Köszönöm mindenkinek a támogatást!

Nyugdíjas lettem

 Egy ideje fontolgattam már, hogy abbahagyom a munkát. De nagyon, nagyon nehezen hoztam meg a döntést. Ez is egy lépés a sír felé.

De az igazság az, hogy a rossz alvás miatt egyre nehezebb volt reggel összeszednem magam. Főleg, ha orvosnál kezdtem, és utána még dolgoztam. A hasfeszülés és a fájdalmak miatt előfordult, hogy nehezen koncentráltam a feladataimra. Tovább tartott megoldani valamit, többször át kellett néznem amit csináltam. Mégis elkezdtem nagyon, nagyon ragaszkodni hozzá. Munka után már semmire sem voltam képes. Mikor hazamentem, általában aludtam egyet, azzal kezdtem. Utána max annyit csináltam, hogy elindítottam a mosógépet vagy a mosogatógépet. Főzni már egyáltalán nem volt erőm. Boltba munka előtt, hajnalban jártam. Ruhákat általában éjjel hajtogattam, alvás helyett. Vagyis két alvás között. Amikor nehezen keltem, akkor boltba is alig tudtam menni. Csak vánszorogtam a sorok között, a kosár húzta a karomat, úgy éreztem le kell ülnöm. 

Nem volt mit tenni. Eljött a pillanat, amikor beláttam, hogy el kell engednem, mert már nehezemre esik. Megbeszéltem a munkáltatómmal, az onkológusommal, majd a háziorvosommal. Kicsit kacifántosra sikerült a vége, de most már itthon vagyok.

Nem tudom hogyan fogom viselni, hogy fognak telni a napok. Most még olyan, mintha hétvége lenne, vagy szabin lennék. Mivel lassú és fáradt vagyok, az is lehet, hogy nem fog hiányozni a munka és az emberek. De az is lehet, hogy magányos leszek és befordulok.

Igyekszem kidolgozni egy napirendet. Minden nap kényelmesen megreggelizek, teát főzök, pirítóst készítek, ilyesmi. Minden nap fogok olvasni és kézimunkázni. Filmeket nézek. Kimozdulnom is kell, elég sokat járok orvoshoz, és boltba is kell majd mennem. Az a baj, ha befordulok, akkor semmit sem fogok tudni csinálni, csak feküdni a sarokba, sírni és sajnálni magam.

Megáltjuk hogy alakul

Hasvíz, étkezés, alvás

 Pénteken voltam kezelésen. Nagy meglepetésemre nem volt az orvosom, ugyan az a doki helyettesítette, aki múltkor. Ő is jófej, csak összeírtam pár dolgot, ami problémát okoz, és meg akartam beszélni a dokimmal, de ezeket most hagytam. Írattam fel pár gyógyszert, megkaptam a kezelést, s ennyi. Az idő megint nehezen telt, beszélgettem egy bácsival közben, a feleségével meg előtte, de ezek a napok borzasztóak. Csak igyekszem átsiklani rajta. 

Keresztapu és Keresztanyu jött értem. Kaptam ebédre paprikás krumplit. Jól esett. Aztán eldőltem a tv előtt, és váratlanul elnyomott az álom. Nem készültem alvásra, egyszer csak megtörtént. Arra ébredtem, hogy folyik a nyálam, a pólóm már ázott :-) Másfél órát aludtam. De olyan mélyen, hogy mikor ébredeztem, tisztáznom kellett, hogy egyáltalán én ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok itt, kell-e menni dolgozni, vagy most mi van. Jajj, de nagyon jó volt!

Rettegek az estéktől és az éjszakáktól. Annyira, hogy ha elfekszem, elkezd rázni az ideg. Úgy meg nem lehet aludni, akkor sem, ha álmos vagyok. Már kialakítottam egy pózt a kanapén, ahogy tudok aludni. Ülve. Csakhogy, elzsibbad a seggem, de más pózban meg nem jó, mert kényelmetlen. Szóval a menetrend minden este ugyan az. Felveszem a pózt, alszom egyet. Ha sikeres vagyok ez 1-1,5 órás alvást jelent. És onnantól vége. Nincs alvás. Sétálgatok a folyosón, bekészítem a mosógépet, kipakolom vagy éppen bepakolom a mosogatógépet, lehajtom a ruhákat a szárogatóról, ha a szemem engedi, olvasok, kézimunkázok. Iszok, joghurtot eszek. Pisilek. Tévézek. A tévé egész éjjel megy. Aztán újra próbálkozom az alvással. Innentől már csak fél-1 órákat alszom. És várom a reggelt. Hajnalra általában kimerülök, és akkor talán tudnék aludni, de akkor meg már kelni kell. Persze nyúzottan, fáradtan. Gyűlölöm ezt az állapotot!

Az evés is kb ilyen. Annyira szűk az a kör, amit megehetek, hogy azt már nem kívánom. Ezért étvágyam sincs. Szerintem lenne, mert érzek éhséget, de már nem akarok virslit meg tojást enni. Rakott krumplit akarok kolbásszal, rántott csirke felsőcombot petrezselymes burgonyával és tejfölös ubisalival. Vagy babgulyás pogácsával. Tarhonyás lecsót kolbásszal. Nem csirkemellsonkát sovány sajttal... Amikor feszül a hasam, akkor semmi sem megy, iszogatom a tápszerem, max vajas pirítóst eszek. Ezt is gyűlölöm!

Ma panaszkodtam a pszichológusomnak, hogy én miért nem tudok normális daganatos lenni? Ahogy a többi ember. Szépen lesoványodok, csipegetek, sokat pihenek és alszok. Azt válaszolta, hogy mivel én semmit sem csinálok úgy, mint mások, miért gondolnám, hogy a betegséget ugyanúgy csinálnám. Persze, hogy azt is másképp csinálom. Igaza van. Mindig más voltam, mint mások. Mindig kilógtam a sorból.

Miért ne lennék most is más?

Azok a fránya rosszullétek

 Újra elkezdett fájni a derekam, a gerincem. Ez az a fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. Apróbb eszközeim vannak ellene, amelyek van, hogy segítenek, van, hogy csak csitítja, van olyan is, hogy semmi hatása. Az borzasztó. Sem állni, nem ülni, sem feküdni nem jó. A mozgás jót tesz. Viszont éjjel mit mozogjak? Sétálok a lakásban, fel-alá a folyosón, ruhákat hajtogatok, ki- vagy bepakolom a mosogatógépet, nagyon mást nem tudok csinálni. Ráadásul, 2 perc után a lábaim nagyon fáradtak, és alig várom, hogy leüljek. Leülök, és akkor nem jó. Derékszögben a legjobb, de akkor sem mindig. Úgy tudok picit aludni. 

Hogy mit tudok tenni ellene? Este mindig veszek be egy 50 mg-os Tramadolt. Ezt ki tudom egészíteni egy Appranax-szal. Az jó csontokra, és tényleg, valamikor segít. Amikor nem, akkor jégzselé. Vagy forró zuhany a fájó részre, bebugyolálom magam törölközőbe, hogy sokáig meleg legyen. Viszont éjjel visszaveszik a víz hőfokát... Nem jöttem rá, hogy melyik a jobb. A fagyasztás vagy a melegítés. Talán a melegítés. Azt vettem még észre, hogy mikor a fájdalomtól idegállapotba kerülök, a zuhany jót tesz. Eltreli a gondolataimat, mozgok is, kizökkent a lelkiállapot spirálból. 

Múlt héten pénteken meghívtam vacsizni Őt, mert felfúrta a függönykarnist, segített feltenni a függönyökat, és megjavította a wc tartályt. Rengeteget segít. Készültem. Csakhogy, péntekre már két éjjel nem aludtam, feszült a hasam és fájt a derekam. Munka után igyekeztem haza, aludtam 2 órát, hogy el tudjak menni vacsizni. Jót beszélgettünk, az étel finom volt, de nagyon ramatyul voltam. Hazavitt és elköszöntünk egymástól. Szombatra valahogy elmúlott, így elmentünk Győrbe fürcsizni. Az egész nap jó volt, kivéve, hogy a sok víz és más miatt tele volt a hasam, és nem tudtam enni. Ettől teljesen legyengültem. De alapvetően jó volt. Vasárnap már iszonyúan fájt a derekam, előtte éjjel kezdődött. Amikor semmi nem jó, sehogy nem jó. Alig tudtam hazamenni Anyámhoz. Sirdogáltam. Ilyenkor elmegy az életkedvem teljesen. Délutánra kicsit jobban lettem, akkor raktuk fel a függönyöket. Vasalás közben le kellett ülnöm, nem tudok sokáig egy helyben állni. Aztán jött az éjszakat. Szokásos katasztrófa. Hajnalban keltem, mentem leszívásra.

Még a vonatig elvoltam. A vonaton bóbiskoltam. És elszállt minden erőm. A metrón iszonyú tömeg volt, nem is szálltam fel, asszem a harmadikkal mentem csak el. Az Üllőin azt hittem elájulok, csoszogtam, csak raktam a lábaim magam elé, hogy haladjak, nem gondolkodtam. A leszívás rendben ment, 2,8 liter. Rengeteg. El kell gondolkodnom, hogy megint csapot ültetnek be. Tényleg jobb lenne, de attól fájt a hasam. És olyan sokminden fáj... Megbeszéltük a CT előtti leszívást, az onkológusom kell megkérni.

Üres hassal, üres gyomorral, kimerülve elindultam a munkahelyemre. Alig vártam, hogy leszálljak a metróról. Kelenföldön leültem pihenni, hogy összeszedjem magam és tudjak bemenni dolgozni. Bevettem a gyógyszereimet és ettem picit. Mikor beléptem az irodába, mindenki kérdezte, jól vagyok-e, nagyon szarul nézhettem ki. Aztán használtak a gyógyszerek, és nagyon jó napom volt. Jó volt a kollégák között lenni, feladat is volt, végül jó nap volt.

Nem tudom semmihez sem kötni, hogy mikor hogy vagyok. Nem tudom befolyásolni. Egyszerűen tudomásul veszem. Ha rossz minden, próbálom túlélni. Ha jó, akkor élvezem.

Mást nem tudok tenni

Könyvecském mintadarabja

 Egyik délután kaptam egy emailt a GLS-től, hogy csomagom érkezik holnap. Feladó a Publio. Sejtettem, hogy a mintadarab, mi más lenne? Nagyon, nagyon izgatott lettem. 

Másnap reggel jött az email, hogy 8-11 óra között szállítják. Tűkön ültem. Alig vártam, hogy hazamenjek munkából, és a kezembe tarthassam.

Feltéptem a borítékot... és igen... és ott volt! Az én könyvem!

Forgattam, nézegettem, csodáltam. Jobb, mint amire számítottam. A grafikai munka egyszerűen tökéletes, nagyon ütős lett a könyv borítója.

Sírtam.

Belelapozgattam, beleolvasgattam, de nem tudtam koncentrálni, csak néztem. Az én könyvem!

Magam mellett tartottam a kanapén. Ha arra esett a tekintetem, megfogtam, pörgettem, szagolgattam, és csak néztem. Az én könyvem!

Másnapra összeszedtem magam, és figyelmesen lapoztam át. Többször is. Nem találtam semmi "hibát" rajta, benne. De az is lehet, hogy én már nem is venném észre, mert számomra tökéletes. Mint az anyának a gyermeke.

Az én könyvem!

Fodrásznál voltam

 Egy ideje már fontolgatom. Hát igen, én ilyen vagyok, mindent nagyon átgondolok. Még ezt is. 

Nem egyszerre kezdett el nőni a hajam, valahol már egész hosszú volt, valahol szerintem még ki sem nőtt. A fülemnél és a tarkómon már megigazítottam, ahogy tudtam, de itt volt az ideje szakemberhez menni. Tegnapra volt időpontom. Úgy döntöttem, hogy egy vagány frizurát szeretnék, amit egyébként sosem vállalnék be, de mindig tetszett. Persze még rövid hozzá a hajam, de megalapozta a csaj. Kétoldalt kinyírta, hátul V alakban zárul össze, felül maradt a hossza. Könnyebbnek érzem a fejem, és hát mégiscsak rendben van.

Még nőnie kell :-)

Van az az állapot

 Van egy állapot, amit nagyon szeretek. Sajnos ritka, nem tudom mi váltja ki, nem tart órákig, de nagyon élvezem. 

Nehéz szavakba foglalni.

A légzésem megnyugszik, kiegyensúlyozott, nem szuszogok, nem nehéz levegőt venni a hasam miatt. Elönt egy olyan nyugalmi érzés, amikor minden jó, semmi nem fáj, semmi nem bánt, semmi nem izgat. Minden kényelmes. Nem tudom szavakba önteni.

Megnyugvás

Becsukom a szemeim, és csak fekszek

Lélegzek

Pihenek

Megnyugszom

.... kezelés

 Nem akarom hosszúra engedni, igazából minden úgy ment, ahogy szokott.

Ami megvisel:

4.45-kor kelek. Mivel éjjel nem tudok aludni, inkább csak hajnalban, ezért mindig bazi nyomott vagyok.

A lelki része... Ott ülök, várom az orvost, átbeszélünk mindent. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy nagyon beteg vagyok. Aztán jön a cucc. Alig várom, hogy bemenjen, s mehessek innen el. 

Találkozni a többi beteggel, valaki jobban van, mint én, valaki rosszabbul. Látni őket, beszélni velük sokszor jó, sokszor nem jó. 

Gyűlölök már oda járni.

Ráírta az orvosom a záróra, hogy tartós táppénz állományba vétel javasolt. 

Fel kell keresnem a háziorvost.

Könyvecském _ belív, borító

 Egyre jobban izgulok.

Először a belív készült el. Nagyon, de nagyon boldog voltam, még meg is könnyeztem. Olyan jó volt látni

Hamarosan ezután elkészült a borító is. Na, ettől meg tisztára lehidaltam. Nagyon, de nagyon ütős lett. Mivel nem értek hozzá, átküldtem egy grafikus barátomnak, aki átnézte, felhívott, és pár dolgot említett, amit szerinte javíttassak. Így is lett. Javítás után egyszerűen csúcsszupernek minősítettem. Tényleg nagyon ügyes a grafikus lány.

Aztán elutaztunk hétvégén, és bolhán túrtam egy könyvet. Alig vártam, hogy elkezdjem olvasni. Kinyitottam, úgy kezdődött, hogy Előszó. 

Bammmeeeeeeg....

Abban a pillanatban hasított belém, hogy én az Előszót és a Köszönetet is egyszerűen kifelejtettem a könyvecskémből. Írtam a kiadónak, aki nagyon megértő volt, és át tudtam küldeni a szövegeket. Újratördeltél, megküldték átnézésre. Még akkor is találtam egy kibát. Jó, nem hiba volt, de javíttattam még egyet. Úgy érzem, nagyon alaposan átnéztem. Jóváhagytam.

Szóval most így állunk. Kész a belív, kész a borító.

Ami még hátra van, az az ár megállapítása, és a nyomda. Szerintem nincs más feladat... :-)

Annyira várom!