Ma volt a CT napja. Nagyon be voltam gyulladva. Nehezen aludtam el, sokáig hallgattam zenét, hogy megnyugodjak. Korán ébredtem, s korán érkeztem a vizsgálatra. Mivel csak 10 perccel előtte lehet bemenni, így kint várakoztam. 7.30-ra volt időpontom. Hűvös volt, így nem tudtam eldönteni, hogy a hideg vagy az ideg ráz. Sírtam. Az Angyalok küldtek energiát, valószínűleg ezt éreztem, mert megnyugodtam, mire be kellett mennem. Másfél liter kontrasztanyagot kellett meginnom 2 óra alatt. Szomjas voltam, de ennyire nem. Azért sikerült másfél óra alatt meginnom. Eddigre már rengeteget pisiltem, féltem, hogy ki is megy belőlem, de relmélem nem. Aztán behívtak. Melltartó levesz, majd pedig felfeküdtem az ágyra. A branül behelyezése persze nem ment simán. Közben kérdezte a kezelőorvos/ápoló/személyzet (nem tudom hogy hívják őket), hogy mi volt a baj. Mondtam, hogy vastagbél, májáttét. Bólogatott. Mondtam, hogy de most már ne legyen ám! Azt mondta persze, hogy nem lesz, úgy csináljuk. Vicces volt. A nevetéstől még jobban megnyugodtam. Vénát nem nagyon talált már rajtam, szó szerint azt mondta, hogy picsa vékonyak a vénáim. Nevettem, jófej volt. Végül sikerült:
A vizsgálat a szokásos módon zajlott. Beszívtam a levegőt, bent tartottam, lélegeztem. Majd végeztem. Sajnos csak 12-én lesz készen a lelet, aznap megyek kezelésre. Úgyhogy reggel rohanok a leletért, majd fel az onkológiára, s átbeszéljük a továbbiakat. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz ott már semmi!
Mikor hazaértem, azonnal nekiálltam dolgozni. Közben benyomtam egy szendvicset, már nagyon éhes voltam, fél 11 volt. Munka közben jutott eszembe, hogy nem is feszül annyira az arcom, és be sem kentem. Mikor egy folyamattal végeztem, megnéztem az arcom a tükörben. A kemény, elhalt bőr, megrepedezett. Felpuhítottam krémmel, majd szemöldökcsipesszel szépen lehúztam, amit tudtam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése