Minden rendben

 Jelentem, minden rendben a véremmel, így szerdán folytatjuk a kezelés. Nahát, ilyen is van :-) Így akkor tényleg csak 2 hét telik el. Csak így tovább!

Régi fájdalom

 Új telefonkészülékem van, s a régin, átpakolás közben találtam egy jegyzetet. 2020. október 25-én írtam. Biztos nem voltam gépközelben, mert nem nagyon használom a telefonnak ezt az applikációját. De annyira jól megfogalmaztam az akkori fájdalmam, hogy nem akarom, hogy elvesszen. A dátumból arra következtetek, hogy akkor is Ő okozta. De már mindegy is.... Szóval ez volt az:

Tükörszobában állva nézek körbe. Ezernyi emlék egyszerre néz vissza rám. S jön a felismerés, a robbanás. Millió szilánk, mint emlék hull alá, bele a megsemmisülésbe. Vége. Talpam alatt ropog a fájdalom. Csak ülök a hazugságkupac tetején. Az emlékek meghaltak. Csak bennem élnek tovább. Próbálok feledni, s többet nem hinni. Felállok, indulok tovább. Csak még nem tudom merre... Az üvegszilánkok ropognak a talapam alatt. 

8. kemoterápia

 Nagyon vártam már, hogy mehessek. 5 hét telt el, nagyon sok idő kimaradt. 

Tényleg nem akarom szidni mindig az egészségügyet. De... Megint új orvoshoz kerültem. Nem indokolják, nem magyarázkodnak, ez van és kész. Nincs mit tennem, elfogadom. Mint egy pingpong labda, úgy érzem magam. Foglalkozik vele egyáltalán valaki, hogy nekem ez nem jó? Természetesen nem. Csak egy termék vagyok, amit pofozgatnak a rendszerben. Elfogadtam, túl tettem magam rajta, csak haladjunk. Kezelést megelőző nap hívott az egyik asszisztens, hogy reggel 8-ra legyek ott. Mindig ott vagyok. Most is ott voltam. Gyalog mentem, ahogy előzőleg is, nagyon jót tesz ilyenkor a séta. Átáll az agyam a kórházra, elengedek minden mást, és csak a kezelés tölti ki a gondolataimat. Negyed órával korábban megérkeztem. Felvettek az osztályra, s mentem a nővérpulthoz. Kijelölték az ágyamat, amit addig nem foglalhatok el, míg az orvoson át nem jutottam, és zöld utat ad a kezelésnek. Már voltak a szobában, megkezdődött a traccsparti. Hívott az orvos. 

Nagyon szimpatikus volt a doktornő. Mivel fogékony volt, elmondtam neki az összes fájdalmamat. Hogy az orvosok dobálnak egyás között. Megkértem, ha már így alakult, hogy hozzá kerültem, nekem ez rendben van, de akkor most már kísérjen végig. Nem akarok több orvost. És amin csodálkoztam, pedig nem kellett volna, az az, hogy az elmúlt 5 hétben senki nem nézett bele a kartonomba. A felvételem pillanatában szembesült azzal, hogy az egyik kezelésre allergiás lettem, és egyelőre nem kerestek helyette másikat. Tehát a mostani kezelést úgy kaptam meg, hogy egyszerűen kihagytuk azt, amit nem kaphatok többet. Így az 5 helyett 4 citosztatikumot kaptam. Kérdeztem, hogy ez nem baj-e, így is meg fogok-e gyógyulni, de nem tudott rá válaszolni. Nem tudjuk, hogy meggyógyulok-e. Csak én tudom, hogy igen. Csak én hiszek magamban. Aztán jeleztem, hogy kész a CT-m. Megnézte, annyit mondott nagyon jó. Szerintem annál is jobb, de mindegy. Magamban tovább örültem az eredménynek. Felírattam a recepteket, megbeszéltük a kérdéseimet. Mehetek tömegbe, a covid itt van, itt is lesz. Maszk, fertőtelnítő. Ennyit tudok tenni. Továbbra is mehetek suliba, buliba, dolgozni, edzeni. Az edzéssel a bőröm miatt vigyázni kell. Szóval éljem az életem, ahogy eddig. Jeleztem neki, hogy december 7. a szülinapom, és addigra túl szeretnék lenni az egészen. Azt mondta így lesz. Kértem, hogy tartsuk a 2 heti kezelést. Így most korábban lesz vérvétel, és ha nem jó az eredmény, még lesz időm injekciót adni magamnak, és még mindig a 2 héten belül leszünk. Ezt a négyet már simán lenyomom. Csak a vége legyen az, amit szeretnék!

Összességében nagyon pozitív tapasztalat volt a doktornő. Ezt a 4 alkalmat már lenyomjuk.

A szobatársaim nem voltak mind ismeretlenek. Sajnos már nagyon sok emberrel visszatérő vendégek vagyunk. Sokat beszélgettünk, megosztottuk a nyomorunkat, tapasztalatunkat. Nagyon sokat lehet egymástól tanulni. Volt egy vendégünk a szobában, 41 éves. Fiatalabb, mint én. Csak vízleszíváson volt. Beszélgettünk vele, addig is telik az idő, meg hát az ember kíváncsi. Döbbenten hallgattuk. Menthetetlen. Várják az időt, amikor nincs tovább. Nem tudtuk mit mondjunk. Teljesen a hatalma alá kerültünk. Csendben telt a délután, róla beszélgettünk, a lehetőségeiről, lehetőségeinkről. Csak ennyi az élet. Egy csettintésre elvehetik tőlünk. Próbáltam tanulni, de nem nagyon tudtam figyelni. Délután sirdogáltam kicsit. Nehezen telt a második nap. Még jó, hogy van Valaki, akivel folyamatos kapcsolatban vagyok, egész estik írogattunk. Sokat segít. Csak azzal, hogy ír. És írok. A hazaengedős napon korán ébredtünk. Jött is a zárójelentéssel a nővér. Elolvastam. Most minden rendben van vele. A gyógyszereket kiváltom, injekcióm van, időben leszünk. Október 5-én folytatás.

Jól vagyok. Hazamentem zuhanyozni, s nekiálltam dolgozni. Nem vagyok fáradt, nem vagyok szomorú, többször nevettem is. Tele vagyok tettvággyal, sokat haladtam a munkámban is. Listát írtam a feladataimról. Remélem aktív lesz a hétvége is, mert menni akarok. Menni, menni, kimenni a világból, a hátam mögött hagyni mindent, üres lélekkel folytatni az életet. Fájdalom, szomorúság, gyász nélkül. Önmagam lenni, és élni, megélni az életet!

Edzés a Magmában

 Mindig várom a keddet. Az a kijelölt edzésnapom. Egyébként is nagyon aktív vagyok, hiányzik a mozgás, ha nem megyek. De a kedd, az mindig különleges. Egész nap ezen jár az eszem. Csak erről beszélek. Sietek haza. A reggel kikészített edzőruhám felveszem, táskám bepakolom, s már megyek is. Az edzőm vár, mindig széles mosollyal köszön. Szokott egyáltalán szomorú lenni? Kirobbanó energia vesz körül, megjöttem. Pár szóban megbeszéljük, kivel mi történt, már indul is a konditermi edzés. Hajtom a gépet, mindig amit kijelöl. Közben be nem áll a szánk. Csevegünk, nevetünk, vagy éppen sírok. Jól tűri. Én is. Az 50 perc hamar elszáll. Mikor megjelenik az aerobic-os lány, tudom, hogy közel a vége. Még jól meghajtom az utolsó gépet, s megyünk le. A lányok már várnak minket. Szőnyeg előkészít, labda, súlyzó, indul a zene, s kezdünk. 50 perc aerobic. Élvezem. A zene ütemére ugrálok, csinálom amit kell. Csak a testem van ott, gondolatban messze vagyok. Valahol, ahol jó lenni. Friss levegő, fák, vízpart. A zene átjár, az izmaim megfeszülnek, izzadok, csinálom. Hajtom ki magamból a méreganyagot. A mérget. S vége. Hamar telik az idő. Összepakolok, cipőcsere, felkapom a táskám. Még pár szó, nevetünk, jól vagyunk.

Jól vagyok.

Családállítás

 Nagyon vártam ezt a napot. És sokat is vártam tőle. Összességében fantasztikus, leírthatatlan csoda volt. Végigbőgtem a napot, mind állítóként, mind szereplőként. Csodálatos emberekkel találkoztam, mindenki nyitott és barát volt. Még kell pár nap, míg feldolgozom az átélt eseményeket, az érzéseket, melyek megérintettek, és a látottakat. Nagyon elfáradtam. 

Mivel nem szabad elmondani, mi történt ott, nem is teszem. De nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy ott lehettem és azokkal az emberekkel, akik ott voltak. Szeretnék még menni, állítóként és szereplőként egyaránt. 

Köszönöm!

Topmodell

 Újabb fantasztikus napon vagyok túl!

Céges csapatépítőnk volt. Mivel megint csúszik a kezelésem, így el tudtam menni. Valamiért így kellett lennie. Egyre jobban vagyok, fizikailag teljesen, erős vagyok és energiával teli. Lelkileg még nem jó, továbbra is magányos vagyok. De már látom a fényt az alagút végén. 

A nap nagyon jól telt, jó volt találkozni a kollégákkal. Beszélgettem olyanokkal, akik már nagyon hiányoztak, olyanokkal, akikkel szinte sosem találkozom. Sokat nevettünk, játszottunk. Azt nem mondanám, hogy sokat ettem, mert alig találtam valamit, ami belefért a diétámba, azért tudtam választani. De nem volt finom. Desszertből kétféle volt, mákos és csokis. Mivel egyiket sem ehettem meg, beneveztem a fánkevő versenyre (vaníliával töltött). Ügyesen sikerült leenem a madzagról, repetát is kértem. Talán januárban ettem utóljára fánkot. Mondhatnám, hogy ez volt a nap fénypontja, de nem.

Egy kollégámmal beszélgettem, akivel szintén csak telefonon tartom a kapcsolatot. Nem tudta, hogy beteg vagyok, és azt sikerült mondania, hogy úgy nézek ki, mint egy topmodell. Jó az alakom, látszik, hogy sportolok, izmosak a lábaim, és jól áll a sapim. Nevettem, és megköszöntem. Azt hiszem, erre most nagyon nagy szükségem volt. Tényleg fantasztikusan érzem magam, és nem gondolok a betegségemre. Nem érzem. A leleteim is jók. Hogy úgy nézek ki, mint egy topmodell, azt azért kétlem, de tény, hogy jól vagyok! 

És jól is maradok!

Bizonyítékok:

Tumormarkerek

 Itt is minden rendben!

És nagyon jól vagyok!

Elfáradtam

 Kezdem feladni. Egyszerűen elfáradtam. Belefáradtam abba, hogy nekem kell mennem minden után, mert az egészségügy, úgy ahogy van, egy kalap szar. 

Szerdára volt kiírva a vérvételem. Mikor az orvosommal beszéltem, azonnal beírtam a naptáramba. És igaz, hogy bolond vagyok, de azért ezekre a dátumokra figyelek. Szóval mentem reggel a beutalómért az onkológiára. De nem találták. Megnézték a gépben, s valóban ki volt írva a vérvételem, tegnapra. De kinyomtatva, aláírva, bélyegezve nem volt, tehát nem vártak. Ma sem. Végül kinyomtatták a tegnapi beutalót, s kerestek valakit, aki lebélyegzi, s aláírja. Megvártam. Átmentem vérvételre. Sokan voltak. Megvártam. Bementem a munkahelyemre. 11 óra felé ránéztem, s készen volt a vérvételem. Minden oké. Hívtam az orvosom, aki közölte, hogy már nem ő az orvosom. A 7 kezelés alatt eddig 3 orvosom volt, most a 4-hez tartozom. Akinek nem tudom az elérhetőségét, így nem tudom megbeszélni vele, hogy most akkor mikor mehetek kezelésre. Hívtam az osztályt, nem vették fel a telefont. Itt van délután 1 óra, és fogalmam sincs, hogy holnap hol leszek? Fogalmam sincs, hogy mit csináljak? Mit csináljak? De tényleg?

Fáradt vagyok. Lelkileg nagyon. Csak engem érdekel a kezelésem. Küzdök, de folyamatosan falak vesznek körül, mindenért meg kell harcolnom. 

Elfáradtam. Félúton. Csak ülök, nézem a falat. 

Elfáradtam. Nincs türelmem, és már nem értek meg senkit.

Elfáradtam. Mindenki hagyjon békén.

Elértem őket. Nem tudom megmondani hányszor és hány emberrel beszéltem. Jövő hét szerda... nincs szabad ágy...

A Lány és az év legszebb napja

 Szombat volt. Érezte, hogy kicsit túltervezte magát, de nem baj, lényeg, hogy ne legyen egyedül. Korán kelt, megreggelizett, előkészítette bicaját. Kicsit esett az eső, megvárta míg eláll, s elindult. Sapkáját sisakja alá rejtette, de vele volt, elválaszthatatlanok már egymástól. Át a városon katasztrófa volt biciklivel, de időben odaért a kijelölt helyre. Csatlakozott barátnőjéhez, s elindultak. Nagyon jó érzés volt suhanni, tekerni. Kicsit nehezebb volt, mint azelőtt, de azért ment. Csak nézte az utat, a tájat, a vizet, az embereket, s nyomta a pedált. Palacsintát muszáj volt enni, nagyon finom volt, és újjult erővel tekert tovább. Többször lemaradt, nem volt úgy ereje, de azért hajtott. Csak előre, nem állunk meg. Nem nézünk hátra, a cél előtte van. Érezte, hogy a következő eseményről késni fog, ezért útközben felhívta másik barátnőjét, hogy ne haragudjon, igyekszik, de tuti késni fog. S vissza a jelenbe, csak nyomta a pedált, teljesíteni akart. És úgy is lett. 

(A palacsinta után csak később jutott eszembe folytatni a mérést...)

Hazaérvén gyors zuhany, póló, nadrág, tepsi, bor, s már pattant is a kocsiba. 1 órát késett, pedig nem szokott. Az öltözést az autóból kiszállva fejezte be. Magához ragadott mindent, s jelezte, hogy megérkezett. Ziláltan huppant a konyhába a székre, s már rakták is a feltétet a pizzákra. Nagyon jó volt találkozni velük, átbeszélték a könyvhöz a kérdéseket és meghallgatta a tanácsokat. Az információk nagyon jól jöttek. Fáradt volt, tele a feje, írni akart. Egyébként is későre járt már, így hazaindult. 

Otthon fáradtan dőlt le a kanapéra. Tartalmas nap végén jólesik a pihenés. És akkor eszébe jutott a CT. Felkapta iPadját, s már ott is volt az oldalon. Csak nézte a kijelölt sort. Vonakodva nyomta meg a letöltés gombot. Vett egy nagy levegőt, s elkezdte olvasni. Ahogy halad a sorok között, végig negatív, negatív, negatív szavak tömkelegével találkozott. S jött a máj. Az egyik áttét elmosódottan, bizonytalanul körvonalazódik, a másik már csak 2 mm. Ennél jobb hír ennek a fantasztikus napnak a végére nem is kellett!

Tudta/ tudja, hogy meggyógyul. Már nem sok van hátra. Szerdán vérvétel, csütörtökön indul a nyolcadik kezelés, majd 9, 10, 11, 12, s már túl is van az egészen! Jövőre, csak mint egy rossz álom gondol vissza erre a nehéz évre. Soha többé nem lesz beteg!

CT eredmény

 Boldogság van. Nem teljesen az, amire számítottam, de jó így is

Csúszik a kezelés - már megint

 És már megint csúszik a kezelésem. Újabb injekció, szerdán vérvétel, s majd meglátjuk a folytatást. CT eredmény hétfőn, tumormarker szerdán lesz. 

Várok, csak várok. Mindig várom a csodát, ami olyan nehezen jön el.

Ezt csak úgy itt hagyom

 Tegnap voltam pszichológusnál. Most nem éreztem olyan nagy áttörést, inkább csak megerősített abban, amit én is tudtam. De mégis így sokkal jobb. Jobb, hogy ő is azt mondja, hogy rendben van, hogy még mindig haragszom Rá. Kevés idő telt el, azt mondja. Igen. 4 hónap, de mintha tegnap lett volna. Jó, tegnapelőtt. Sőt, mintha meg sem történt volna, csak álmodtam. Álmodtam hogy velem van, hogy átölel, hogy megcsókol. Hogy álmában megsimítom, hozzábújok. A reggeli közös kávé az ágyban. Az esti beszélgetések. Tényleg olyan jó volt, hogy nem történhetett meg. Velem nem. Haragszom, még mindig.

Jól vagyok. Egyre jobban. A pszichológus szerint is kinyíltam. Edzek, futok, aerobic. Moziba járok, meg csavargom a barátnőkkel. Az Etelében véletlenül ugyan abba a próbafülkébe mentem be, amibe még Neki vittem egy számmal nagyobb nadrágot. Ott ült, alsónadrágban, keresztbe tett lábbal, mert szégyenlős. Láttam lelki szemeim előtt. De elhessegettem, hiszen ez sem történt meg. Nem történhetett meg. De nagyon jó napokat élek meg. Minden egyes napra van tervem, hogy minél kevesebb szabadidőm legyen, egyedül. Így könnyebb. Fáradtan, kimerülten ágyban rogyni, friss élményekkel, új emberi kapcsolatokkal. 

A CT eredményem még nincs kész. Hétfőre ígérték. Jó lenne, ha holnapra meglenne, hogy ne az orvos előtt szembesüljek vele, nem akarok megint a kórházban összeomlani. Majd meglátjuk. 

A suli holnap kezdődik, várom már nagyon. Csak a covidtól félek, de igyekszem védekezni, hátha nem kapom el. De amíg ilyen jól vagyok, és minden rendben velem, menni fogok. Élvezem. Lehet, hogy majd a vizsgaidőszakot nem annyira, de most még jó. 

Szóval összességében jól vagyok. Testileg teljesen, lelkileg is épülök. Idővel minden rendben lesz!

CT

 Ma volt a CT napja. Nagyon be voltam gyulladva. Nehezen aludtam el, sokáig hallgattam zenét, hogy megnyugodjak. Korán ébredtem, s korán érkeztem a vizsgálatra. Mivel csak 10 perccel előtte lehet bemenni, így kint várakoztam. 7.30-ra volt időpontom. Hűvös volt, így nem tudtam eldönteni, hogy a hideg vagy az ideg ráz. Sírtam. Az Angyalok küldtek energiát, valószínűleg ezt éreztem, mert megnyugodtam, mire be kellett mennem. Másfél liter kontrasztanyagot kellett meginnom 2 óra alatt. Szomjas voltam, de ennyire nem. Azért sikerült másfél óra alatt meginnom. Eddigre már rengeteget pisiltem, féltem, hogy ki is megy belőlem, de relmélem nem. Aztán behívtak. Melltartó levesz, majd pedig felfeküdtem az ágyra. A branül behelyezése persze nem ment simán. Közben kérdezte a kezelőorvos/ápoló/személyzet (nem tudom hogy hívják őket), hogy mi volt a baj. Mondtam, hogy vastagbél, májáttét. Bólogatott. Mondtam, hogy de most már ne legyen ám! Azt mondta persze, hogy nem lesz, úgy csináljuk. Vicces volt. A nevetéstől még jobban megnyugodtam. Vénát nem nagyon talált már rajtam, szó szerint azt mondta, hogy picsa vékonyak a vénáim. Nevettem, jófej volt. Végül sikerült:

A vizsgálat a szokásos módon zajlott. Beszívtam a levegőt, bent tartottam, lélegeztem. Majd végeztem. Sajnos csak 12-én lesz készen a lelet, aznap megyek kezelésre. Úgyhogy reggel rohanok a leletért, majd fel az onkológiára, s átbeszéljük a továbbiakat. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz ott már semmi!

Mikor hazaértem, azonnal nekiálltam dolgozni. Közben benyomtam egy szendvicset, már nagyon éhes voltam, fél 11 volt. Munka közben jutott eszembe, hogy nem is feszül annyira az arcom, és be sem kentem. Mikor egy folyamattal végeztem, megnéztem az arcom a tükörben. A kemény, elhalt bőr, megrepedezett. Felpuhítottam krémmel, majd szemöldökcsipesszel szépen lehúztam, amit tudtam:

Így már könnyebben fel tud szívódni a krém. Nem is csípett, szépen beszívódott, így már teljesen jól érzem magam. És ha ez nem lenne elég, arra lettem figyelmes, hogy nem látszik annyira a fejbőröm. Megnéztem közelebbről, s kiderült, hogy elkezdett nőni a hajacskám 😀 Nem látszik annyira, inkább tényleg csak az, hogy nem látszik a fejbőröm. Az utolsó kezeléskor az allergiám miatt nem kaptam meg az egyik kemót, így már eltelt egy hónap, hogy abból a fajtából kaptam, ezért kezdett el nőni. Sajnos még kisütjük, mert nincs vége, de így is örülök. Mondjuk másféle kemót fogok kapni, szóval lehet, hogy megmaradnak a kis kezdemények. Majd meglátjuk. Hajrá, hajrá!