8. kemoterápia

 Nagyon vártam már, hogy mehessek. 5 hét telt el, nagyon sok idő kimaradt. 

Tényleg nem akarom szidni mindig az egészségügyet. De... Megint új orvoshoz kerültem. Nem indokolják, nem magyarázkodnak, ez van és kész. Nincs mit tennem, elfogadom. Mint egy pingpong labda, úgy érzem magam. Foglalkozik vele egyáltalán valaki, hogy nekem ez nem jó? Természetesen nem. Csak egy termék vagyok, amit pofozgatnak a rendszerben. Elfogadtam, túl tettem magam rajta, csak haladjunk. Kezelést megelőző nap hívott az egyik asszisztens, hogy reggel 8-ra legyek ott. Mindig ott vagyok. Most is ott voltam. Gyalog mentem, ahogy előzőleg is, nagyon jót tesz ilyenkor a séta. Átáll az agyam a kórházra, elengedek minden mást, és csak a kezelés tölti ki a gondolataimat. Negyed órával korábban megérkeztem. Felvettek az osztályra, s mentem a nővérpulthoz. Kijelölték az ágyamat, amit addig nem foglalhatok el, míg az orvoson át nem jutottam, és zöld utat ad a kezelésnek. Már voltak a szobában, megkezdődött a traccsparti. Hívott az orvos. 

Nagyon szimpatikus volt a doktornő. Mivel fogékony volt, elmondtam neki az összes fájdalmamat. Hogy az orvosok dobálnak egyás között. Megkértem, ha már így alakult, hogy hozzá kerültem, nekem ez rendben van, de akkor most már kísérjen végig. Nem akarok több orvost. És amin csodálkoztam, pedig nem kellett volna, az az, hogy az elmúlt 5 hétben senki nem nézett bele a kartonomba. A felvételem pillanatában szembesült azzal, hogy az egyik kezelésre allergiás lettem, és egyelőre nem kerestek helyette másikat. Tehát a mostani kezelést úgy kaptam meg, hogy egyszerűen kihagytuk azt, amit nem kaphatok többet. Így az 5 helyett 4 citosztatikumot kaptam. Kérdeztem, hogy ez nem baj-e, így is meg fogok-e gyógyulni, de nem tudott rá válaszolni. Nem tudjuk, hogy meggyógyulok-e. Csak én tudom, hogy igen. Csak én hiszek magamban. Aztán jeleztem, hogy kész a CT-m. Megnézte, annyit mondott nagyon jó. Szerintem annál is jobb, de mindegy. Magamban tovább örültem az eredménynek. Felírattam a recepteket, megbeszéltük a kérdéseimet. Mehetek tömegbe, a covid itt van, itt is lesz. Maszk, fertőtelnítő. Ennyit tudok tenni. Továbbra is mehetek suliba, buliba, dolgozni, edzeni. Az edzéssel a bőröm miatt vigyázni kell. Szóval éljem az életem, ahogy eddig. Jeleztem neki, hogy december 7. a szülinapom, és addigra túl szeretnék lenni az egészen. Azt mondta így lesz. Kértem, hogy tartsuk a 2 heti kezelést. Így most korábban lesz vérvétel, és ha nem jó az eredmény, még lesz időm injekciót adni magamnak, és még mindig a 2 héten belül leszünk. Ezt a négyet már simán lenyomom. Csak a vége legyen az, amit szeretnék!

Összességében nagyon pozitív tapasztalat volt a doktornő. Ezt a 4 alkalmat már lenyomjuk.

A szobatársaim nem voltak mind ismeretlenek. Sajnos már nagyon sok emberrel visszatérő vendégek vagyunk. Sokat beszélgettünk, megosztottuk a nyomorunkat, tapasztalatunkat. Nagyon sokat lehet egymástól tanulni. Volt egy vendégünk a szobában, 41 éves. Fiatalabb, mint én. Csak vízleszíváson volt. Beszélgettünk vele, addig is telik az idő, meg hát az ember kíváncsi. Döbbenten hallgattuk. Menthetetlen. Várják az időt, amikor nincs tovább. Nem tudtuk mit mondjunk. Teljesen a hatalma alá kerültünk. Csendben telt a délután, róla beszélgettünk, a lehetőségeiről, lehetőségeinkről. Csak ennyi az élet. Egy csettintésre elvehetik tőlünk. Próbáltam tanulni, de nem nagyon tudtam figyelni. Délután sirdogáltam kicsit. Nehezen telt a második nap. Még jó, hogy van Valaki, akivel folyamatos kapcsolatban vagyok, egész estik írogattunk. Sokat segít. Csak azzal, hogy ír. És írok. A hazaengedős napon korán ébredtünk. Jött is a zárójelentéssel a nővér. Elolvastam. Most minden rendben van vele. A gyógyszereket kiváltom, injekcióm van, időben leszünk. Október 5-én folytatás.

Jól vagyok. Hazamentem zuhanyozni, s nekiálltam dolgozni. Nem vagyok fáradt, nem vagyok szomorú, többször nevettem is. Tele vagyok tettvággyal, sokat haladtam a munkámban is. Listát írtam a feladataimról. Remélem aktív lesz a hétvége is, mert menni akarok. Menni, menni, kimenni a világból, a hátam mögött hagyni mindent, üres lélekkel folytatni az életet. Fájdalom, szomorúság, gyász nélkül. Önmagam lenni, és élni, megélni az életet!