Tegnap voltam pszichológusnál. Most nem éreztem olyan nagy áttörést, inkább csak megerősített abban, amit én is tudtam. De mégis így sokkal jobb. Jobb, hogy ő is azt mondja, hogy rendben van, hogy még mindig haragszom Rá. Kevés idő telt el, azt mondja. Igen. 4 hónap, de mintha tegnap lett volna. Jó, tegnapelőtt. Sőt, mintha meg sem történt volna, csak álmodtam. Álmodtam hogy velem van, hogy átölel, hogy megcsókol. Hogy álmában megsimítom, hozzábújok. A reggeli közös kávé az ágyban. Az esti beszélgetések. Tényleg olyan jó volt, hogy nem történhetett meg. Velem nem. Haragszom, még mindig.
Jól vagyok. Egyre jobban. A pszichológus szerint is kinyíltam. Edzek, futok, aerobic. Moziba járok, meg csavargom a barátnőkkel. Az Etelében véletlenül ugyan abba a próbafülkébe mentem be, amibe még Neki vittem egy számmal nagyobb nadrágot. Ott ült, alsónadrágban, keresztbe tett lábbal, mert szégyenlős. Láttam lelki szemeim előtt. De elhessegettem, hiszen ez sem történt meg. Nem történhetett meg. De nagyon jó napokat élek meg. Minden egyes napra van tervem, hogy minél kevesebb szabadidőm legyen, egyedül. Így könnyebb. Fáradtan, kimerülten ágyban rogyni, friss élményekkel, új emberi kapcsolatokkal.
A CT eredményem még nincs kész. Hétfőre ígérték. Jó lenne, ha holnapra meglenne, hogy ne az orvos előtt szembesüljek vele, nem akarok megint a kórházban összeomlani. Majd meglátjuk.
A suli holnap kezdődik, várom már nagyon. Csak a covidtól félek, de igyekszem védekezni, hátha nem kapom el. De amíg ilyen jól vagyok, és minden rendben velem, menni fogok. Élvezem. Lehet, hogy majd a vizsgaidőszakot nem annyira, de most még jó.
Szóval összességében jól vagyok. Testileg teljesen, lelkileg is épülök. Idővel minden rendben lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése