Nem voltam jól

 Az elmúlt napok nagyon megviseltek. Kimerítőek voltak. A csúcspont szerda volt. Kedden este sokáig dolgoztam. Későn feküdtem el, szokás szerint nem tudtam aludni. Szerdán reggel korán keltem, s irány a vasút. A vonaton ültem, mikor azon kezdtem el gondolkodni, hogy nincs meg az a pillanat, hogy felöltöztem. Végignéztem magamon, de volt rajtam ruha. Óvatosan lestem be a gatyámba, hogy vajon van-e rajtam bugyi. Volt. Szerintem ez már a mélypont. Sírtam. Vonaton. Szokás szerint. Munka után elvittem a kocsit szerelőhöz, műszakira ment, és pár dolgot kellett rajta javítani.

A csütörtök jobb volt picit, de nem volt elég kipihenni magam. Fiú jött értem reggel, és hozott haza. Nagyon kedves tőle.

Aztán jött a péntek. Hajnal, vérvétel. Nem volt választásom, a Fiú megint jött, és elvitt. Nem vártam túl sokat. Sajnos alig tudtak vért venni. Megint. De meglett. Vettem reggelit, s úgy döntöttem, gyalog megyek a munkahelyemre, fél óra laza séta. Nagyon jólesett. Zárult a rendszer, amiben dolgoztam, szóval elég sokminden volt. Közben szólt a szerelőm, hogy kész a kocsim, majd hozza. Fél 5-kor jött, addig dolgoztam. Visszavittem őt a műhelybe, ott még megragasztott ezt-azt. Beszélgettünk, megölelgetett, s mentem vissza a munkahelyemre. Megebédeltem. Összepakoltam, s irány a kvízest.

Felkészületlennek éreztem magam. És fáradtnak. Olyan jó volt az idő és a hangulat, hogy elég későn, 8-kor kezdtünk. Akkor már szóltam a Barátomnak, hogy kezdjük, mert nem vagyok túl jól. Fájt a hasam. Elkezdtük. Az első félidő közepén megkértem vegye át. Kimentem a mosdóba. Hasmenés. Gyomorfájás. Gyengeség. Próbáltam összeszedni magam. Lassan kivánszorogtam. Átvettem. Az első félidőt végigvittem. Kijavítottam a tesztlapokat, kiosztottam a következőt, és vissza kellett mennem a mosdóba. A Barátom elindította a második félidőt. Mikor összeszedtem magam, és kimentem, megkértem, hogy vezesse le, nincs erőm. Leültem. Kitöltöttem az okleveleket. Mikor vége lett, eredményt hírdettünk, kiosztottam az okleveleket, s összeszedtem a cuccom. Aggódtak értem, haza akartak vinni. De akkora baj szerencsére nem volt. Fizetni is majdnem elfelejtettem... Elindultam haza. Bejöttem a lakásba, leraktam a cuccom, levetkőztem, s becsúsztam az ágyba. 

Iszonyú gyenge voltam. Furcsa érzés nagyon. Nem fáradtság, amit eddig éreztem, hanem gyengeség. Igen, hosszú nap volt, de a betegségem előtt ez soha nem jelentett problémát.

Mára kialudtam magam. Még mindig fáradt vagyok. Nem megyek sehova. Előkészítettem a takarítást, de csak a mosógépet indította el. Meg pakolásztam. Remélem ma átlendülök a holtponton.

A vérképem jó lett. Az LDH-m nagyon szép, 289 (240-480). Ennek nagyon örültem. Presze, ha más szemmel nézzük, egy csomó + meg - van rajta, de kemóhoz teljesen jó. Remélem az élethez is. Kedden megyek a 6-ra, ami a 18. összesen. Megkapom a CT időpontot is. Felírtam megint egy csomó kérdést. Majd átbeszéljük.

A szempillám most már nem nő, szerintem a kezelés miatt, mert azért ennél hosszabb szokott lenni, de legalább van:

A bőröm száraz. De csak a kezemen a kézfejem és ujjaim, a talpam és a lábujjaim. Jah, és az orrom. Belül. Folyamatosan szipogok. Mindegy, elviselem, nem vészes.

A hajam továbbra sem hullik. Már nem hordok sapkát, meleg és valahogy most nem szeretem. Mondjuk a fejemet sem, de nem nézek tükörbe:

Sokkal többet kellene pihennem. Befejezem még a munkám, ami van, és utána tartani fogom a 8 órát. Meg szeretnék gyógyulni.

A jó hetem most nem sikerült. Sehol nem voltam, csak dolgoztam. Ma pihenek. Remélem holnap és hétfőn lesz miből töltekeznem a kedd-szerda kórházi napokra. Mert most sajnos nincs miből erőt merítenem.

Sok barátommal beszéltem a héten. Igyekszem időt szakítani rájuk. Mindenkire. Csak most magamra nem maradt. A Másikkal folytatott beszélgetések is sokat adnak. Rengeteget tudok nevetni vele. Jó, hogy valakinek kimondhatom amit gondolok úgy, hogy nem kell visszafognom magam. Hát igen, nem nőttem fel. De nem is akarok. Szeretem az életem. Szeretek nevetni, csavarogni, emberek között lenni. 

Nem akarom, hogy vége legyen! Még ne kelljen mennem! Még ne!