Nagyon, de nagyon nem akartam menni. Az összes sejtem tiltakozott. Nem is írtam előtte. Csak voltam, és próbáltam rávenni magam, hogy ez jó nekem. És biztos az is, de már nagyon nem akarom.
A kimerültséget kipihentem. Szombaton csak lazultam, vasárnap voltam a családnál. Hétfőn már mehetnékem volt, így fogtam a Fiút, és elmentünk Dunaföldvárra.
Azért volt itt is csalódás. Nagyon koszos a part. A kövek gazosak, nem lehet lemenni a vízig. És persze a szemét, műanyag flakonok, ez, az. Az étteremben a mosdóban pók volt a sarokban, leesett a kilincs a wc ajtóról, nem volt folyékony szappan, és nem működött a kézszárító. Na mindegy. Nagyon jó idő volt, sütött a nap, kicsit töltekeztünk. És vezettem. Csak mentem, annyira megnyugtató volt.
Szerintem én vagyok az egyetlen az országban, akinek kiesett az, hogy nincs bolt. Nem volt kólám és csipszem. Kenyerem sem. Igazából semmim sem. De a család felpakolt vagy 6 heti étellel. Nagyrészét lefagyasztottam.
Este szokás szerint az asztalra hánytam ami kell. Reggel keltem. Undorral. Aztán már nem érdekelt. Csak csináltam amit kell. Bepakoltam, felöltöztem, és húztam azt a kibaszott bőröndöt. Csak mentem előre, dühös voltam. Szar az egész. Nem sírtam. Megálltam útközben egy coopnál, vettem csipszet meg kólát. És egy top joy-t. Üzenet a palackban:
Aztán tovább. Próbáltam hangolódni, hogy megint jön ez a két szar nap. Csak ki kell bírni. Mikor megláttam a kórházat, meg kellett álljak. Sírtam. A kurva életbe, de tényleg. Próbáltam lélegezni. Nehezen szedtem össze magam.
Aztán bementem. Ott már ment minden a maga útján. A betegfelvétel előtt találkoztam az előző szobatársammal. Reméltük most is egy helyre kerülünk, nem zavartuk egymást. 55 kg, még mindig kövér vagyok. 90/60 jóindulattal. Bementem. Szoba. A Lány már ott volt. Örültünk. Reggeli, s kezdődött a sok sok folyadék bevitele. Hívott a doktornő. Átbeszéltünk mindent. Böki péntektől 6 napig. Vérvétel június 8. tumormarkerek is. CT június 12. Nála megjelenés június 21. Közben intézzem el az urológiát és nőgyógyászatot. Sok a feladat. Szünet lesz. Jó lesz. Nincsenek hamis illúzióim. Csinálom.
Jó szobatársai, voltak, elvoltunk. Nehezen találtak vénát. Tudtam, hogy ez lesz. Kellene a port. De még mindig halogatom. Első nap kiütött a suprastin. Kába voltam szinte végig. Második nap jött a rossz gyomor, hasfájás, rossz közérzet. Sem enni, sem inni. A csipsz meg a kóla ment. Próbáltam azért ezt-azt, egy-egy falatot.
A fülhallgató folyamatosan rajtam volt. A zene segít. Megint köszi spotify. A barátok kerestek. Sokan. Jó volt. A Fiú is írt folyamatosan. Aztán megjelent a Másik is. Kihisztiztem. Szeretem a hangját hallgatni. Feltölt. Sokat nevettünk. Bolond. Én is.
Nagyon vártam a csütörtök reggelt. Csak a túlélésre hajtottam. Aztán eljött. Branül ki, fél 6-kor már az utcán voltam. Menekültem. Siettem el onnan. Csak álltam a levegőn, szívtam be, fújtam ki a kórházat. Jött Keresztanyám. Irány haza. Zuhany. Ezt is alig vártam. Reggeli. Ittam sokat. Aztán munka. Az is jó volt. Bosszankodtam, szitkozódtam, ez így jó. A Másikkal sokat beszéltem. Kitöltötte minden percem. Azt mondja kihasználom, és ez így is van. Jó vele.
Ma péntek van. Már el is felejtettem a kórházat. Próbálom fejben tartani a feladataimat, csak már utálok orvoshoz menni. De muszáj. Menni kell előre, amig csak tudok. Itt a nyár, a barátok, nem fogom elhagyni magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése