Hétvégén megbeszéltem Keresztapuval, hogy elvisz CT-re szerdán. Műszakot kellett ugyan cserélnie, de azt mondta nem gond, megoldja. El tudok menni magam is, nem azzal van a baj, hanem a kontrasztfolyadéktól, amit inni kell, mindig hasmenésem van. Ezt helyben úgy oldottam meg, hogy mikor megvolt a vizsgálat, két WC között beültem a kocsiba, és gyorsan hazahajtottam. Mindezt Budapesten nem tudtam volna megoldani. Villamos, vonat... Még a vonat oké, bár ha lehet ott sem... Szóval elvisz. Kértem szabit szerdára, Anyu is jön, minden lezsírozva.
A kedd a szokásos módon zajlott. Reggel készültem, hogy megyek a budapesti telephelyünkre. Mondta a kollégám, hogy korán indulunk, mert időre megy. Szuper, rajtam nem múlik. 7-kor már bent voltam a cégnél. Eszembe jutott, hogy az egyik megbeszélésem áthelyezésre került. Míg ücsörögtem a kanapén, gondoltam ránézek a naptárra, hogy mikor lesz. Megnyitottam a telefonomról, és ott virított a két betű: CT.
Miaf@sz?
Kifutott belőlem a vér, és azonnal leizzadtam. Hogy ma? (Azaz tegnap...)
Újratervezés. Most mit csináljak? Jó! Nyugodj meg, van 3 órád, hogy odaérj... Mert oda muszáj elmenni.
Felkaptam a cuccom, beültem a kocsiba, irány haza, mert otthon volt a beutaló, vérkép, előzmény papíron és CD-n. Minden összekészítve az asztalon.
Míg száguldottam hazafelé, felhívtam a kollégám, hogy nagyon nagy bakit követtem el. Semmi baj - mondta - jön utánam, mert azt nem tudja megvárni, míg megfordulok otthonról. Hazaértem, felrohantam a cuccért, mire leértem, már ott is volt, be a kocsiba, irány Budapest. Nagyon rendes volt tőle!
Útközben bogarásztam a térképet, hogy hogyan jutok el a helyszínre. Csak egy villamos kell, az 56-os.
Sajnos elkésett miattam a kollégám, de azt mondta ne aggódjak, megoldaj. Ez is rendes volt tőle.
Szóltam egy kolléganőmnek, hogy kaszát-kapát eldobva, vigyen ki a megállóba. Kivitt. Rendes volt tőle! :-) Pont elment a villamos, de gondoltam jön a következő. Álltam a szélben a kölcsönkapott kendőmben (ez a kolléganőm is rendes volt), rendületlenül, zakatoltak a fejemben a gondolatok. Próbáltam nyugtatni magam, hogy minden oké, már egyenesben vagyok, odaérek. Lobogott a maradék hajam, a villamos meg nem jött. Gondoltam ideje megnézni a menetrendet. Még egy jön, aztán már csak délután jár. Remek... Kicsit még vártam, fel a villamosra, irány az intézmény. A telefonomon követtem mikor kell leszállnom. Aztán megpróbáltam belőni, merre vagyok arccal előre, és elindultam fel a hegyre. Baktattam, pihentem. Étlen, szomjan, átfagyva... Hosszú volt az út, pedig csak pár perc.
Az intézményt könnyű volt megtalálni. Recepció, menjek egy emelettel lejjebb, szólítanak. Úgy is volt. Nem kellett kontrasztfolyadékot inni, azt mondta a hölgy, már nem divat. Ennek igazán örültem. Szúrás. Vénám semmi. Mondtam, hogy egy van, mutattam melyik. Viszont nem ittam egy kortyot sem, tekintettel a másfél liter kontrasztfolyadékra. Az az egy vénám is eltűnt. Megpróbálta megszúrni, de nem ment. Keresgélt. Ütögette a karom. Végül talált egyet. Megszúrta, kicsit tekergette a tűt, jó lesz. Szuper! Leragasztotta, akkor már nem volt jó. Vissza a ragasztó. Tekergette, bemosó átment. Jó lesz... talán. Integessek, ha vizsgálat közben nagyon fáj. Hát, nagyon fájt. Robbanásszerűen jött a fájdalom az egész alkaromba. Na, ez tuti szétdurrant, fröcsög mindenfelé a jód. Jött a hölgy. Simogatta a karom, azt mondta bent van. Fáj, de tartsak ki. Bent van. Kitartottam, míg néhány könnycsepp azért csak kicsordult. Hatalmas bucit kaptam, mehetek öltözni, készen vagyunk. Kicsit még pityeregtem az öltözőben, az egész alkarom fájt, nem tudtam kinyújtani a karom. Mindegy, felöltöztem. Kicsit még várakoznom kellett, míg az előzmény CD-t lemásolták. Azzal is volt egy kis zűr. Decemberben az SBO-n kétszer CT-ztek, mert az első felvétel nem sikerült, és hasra kellett feküdnöm. Ha minden igaz, az a felvétel jó lesz összehasonlítási alapnak. Így eljöttem.
56-os villamos már nem jött. Telefonnal a kezemben, állva a szelet és a hideget sétáltam a Déli pályaudvar felé. Azon gondolkodtam, hogy mitől tudok még mindig járni? Nem ettem, nem ittam, csontig átfagytam. Igyekeztem nem gondolkodni, csak fogtam a telefonom, és irány a Déli. Ott megkerestem a 17-es villamost, amivel el tudtam menni egy jódarabig. Aztán még séta. Fél 12-re visszaértem a munkahelyemre.
Délután nagyon zaklatott voltam. Nem tudtam megnyugodni. Nagyon benéztem ezt a napot. Egész délután használhatatlan voltam. Igyekeztem koncentrálni, nem mondom, hogy sikerült.
Este korán kidőltem a tévé előtt, míg az Ismerős gonoszt néztem.
Sok embernek tartozom köszöntettel, hogy a tegnapi CT összejött. Egyedül nem sikerült volna.
Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése