Nagyon jó napom volt! Szokásos kirándulós szombatnak indult, de valahogy gasztro túra lett belőle. Biztos azért, mert éhes voltam. :-) Étteremről étteremre/cukrászdára mentünk, meg-megszakítva egy kis Duna parti sétával.
Először Dunaföldváron álltunk meg. Egy kis séta után a Halászcsárdába tértünk be. Céltudatos vagyok. Előre megnézem mindig, hogy azon a településen, ahova megyünk, van-e olyan étterem, ahol tudok valamit enni az üres húslevesen kívül. Tudom, tudom. Minek megy étterembe, aki.... Halászlére készültem. Ettem már két helyen üres halászlevet, mind a kettő finom volt. De azért mégis csak a Duna az más. Jött a pincér, kedvesen mosolyogva feltette a szokásos kérdést. Sikerült választani? Én is jöttem a szokásos válaszommal. Problémás vagyok, mondom mi a helyzet. Tovább mosolyogva mondta, hogy nem tudom már őt meglepni. Elmondtam, hogy folyadékdiétán vagyok, üres ponty halászlevet szeretnék, hal nélkül, tészta nélkül, kenyér nélkül, minden nélkül. Csak a halászlé. Megkérdezte, hogy meddig kell tartanom a folyadékdiétát, és hogy ez olyan-e, mint a léböjtkúra. Elmondtam neki, hogy életem végéig kell tartanom, december közepe óta nem ettem szilárd ételt, és végstádiumos daganatos vagyok. Rezzenéstelen arccal közölte, hogy hozza az ételeket. Szerintem sikerült mégicsak megdöbbentenem, és nagyon jól kezelte a helyzetet. Innen is gratulálok neki. A halászlé életem legfinomabb halászleve volt, tényleg isteni! Egyszerűen fantasztikus, mindenkinek ajánlom a helyet! Rengeteg hal ételük van és ha azok is olyan jók, mint a leves, senki sem fog csalódni!
Délután minden bezárt. A szó legszorosabb értelmében minden. Alig találtunk egy cukrászdát, ahol fagyit tudunk enni. Végül találtunk. Sajnos itt elfelejtettem fotót készíteni, de itt ettem a legfinomabb mangós fagyit. Tényleg ennek volt a legtöbb köze a mangó igazi ízéhez.
Majd átmentünk Dunaújvárosba, itt is sétáltunk a Duna parton. Rengeteg lépcsőt kellett megmászni. Lefelé még csak csak ment, de tudtam, hogy felfelé megszívom. Így is volt. Lassan, de biztosan húztam fel magam a korlátba kapaszkodva. Hangoztattam is, hogy megérdelem azt a habos kávét. Így kerestünk egy kávézót.
A tejszínhab kőkemény volt még a kiskanál is alig tudott harapni belőle. Nem az a flakonos gagyi, ami elfolyik, mire kiér a picér, hanem állt, mint a cövek a kávé tetején.
Az étlapot átfutva nagyon szimpatikussá vált a hely. Háromféle krémlevesük is volt. Sütőtök, vargányagomba és spárga. A spárga mellett döntöttem kizárásos alapon. (Sütőtök lesz holnap Anyámnál, a gomba nagyon nehezen emészthető.) Egészen pontosan spárgakrémleves tormás mascarpone habbal és hagymás ropogóssal. Itt is elmondtam a pincérnőnek, hogy folyadékdiéta, semmi szilárd. Így nem kértem a hagymás ropogóst, a többi részében pedig semmi szilárd nincs. Alig vártam. Végül voltak benne spárga darabok, azokat kiszedtem, így semmi gond nem volt. A leves (hasonlóan a halászléhez) isteni finom volt. A spárga íze nem volt tolakodó, és vegyült a torma aromájával. A torma sem volt olyan intenzív, mint mikor a húsvéti sonkát az ember jól belenyomkodja, hanem csak egyszerűen érezni lehetett az ízét. A hab nem olyan volt, mint a kávé tetején a tejszínhab, hanem vékony rétegben terült el a leves tetején, mint a fürdővizen az illatos habfürdő. Egyszerűen csuda finom volt.
Nagyon-nagyon finomakat ettem egész nap! És az volt benne a jó, hogy egyáltalán nem éreztem azt, hogy én kimaradtam volna valamiből, mert csak egy üres levest jutott.
A dunaföldvári csárdában a pincér a szemembe nézett, mikor kimondta, hogy viszont látásra.
Értelmet nyertek a szavak. Szerintem úgy is értette, ahogy mondta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése