A hétvége fantasztikusan telt. Elutaztunk. Megint. Nagyon eseménydús volt, rengeteg mindent láttunk, szívtuk magunkba a kulturát és egymást. Megint volt megpihenés, elcsendesedés, parton ücsörgés. Szerelem, szerelem, szerelem... Aztán hazafelé csak közénk állt a másik lány. Nem szereti, nem tudja mi legyen. Hát én tudom.
Hétfőn elkezdtem szedni a Stivargát. Egyelőre semmi mellékhatást nem érzek, bár fél adaggal kezdtem. És hogy minden jó legyen, megfáztam. Két napig fájt a torkom, aztán már csak köhögés és nátha maradt hátra belőle. Még szenvedek tőle. Közben jött a hólyaghurut is. Az orvosom írt fel gyógyszert, már rendben vagyok, úgy érzem. Nem tudom mi történt, hogy így lerobbant az immunrendszerem.
Eltűntek a csodaszép szempilláim. Ezt sem értem, hogy miért. Letöredeztek, kihullottak. A hajam nem hullik szerencsére, továbbra is szedem a hajvitaminom. Nem tudom a szempilláim most miért... kérem vissza őket!
Kedden mentem hasvíz ellenőrzésre. Visszajött. Tudom, éreztem, nehéz volt megint minden. És újra kaptam egy kibaszott csapot. Azt mondta az orvos, hogy nem fog 3 naponta szúrkálni. Értem, és megértem, és igaza is van. De! Nem tudok csappal élni. Fáj tőle a hasam. Nem tudok zuhanyozni, nehezen mozgok, nem tudok lehajolni, zoknit húzni, feküdni/aludni, nagyon rossz. Annyi nehatív hatása van, hogy nem tudom élvezni azt, hogy kisebb a hasam, mert folyamatosan szenvedek. Alig tudok beülni a kocsiba, mert fáj, húzódik stb. Pénteken megyek kontrollra, márpedig kivetetem!
Kell az életcél, ami miatt reggel felkelek. És most az én célom az, hogy vele legyek. Meglátom hogy alakul. Betegség ide vagy oda, nem tudok osztozni rajta. Azt mondta adjak egy kis időt.
Pont időm nincs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése