Vérvétel, röntgen, ultrahang

 Kedden írt az orvosom, elküldte a szerdai vérvétel beutalót. Valamint a köhögésem miatt elküldött röntgenre, és kért hasi ultrahangra nekem időpontot, az ország legjobb radiológusához. Ide 10.00 órára kellett mennem, hátha ő talál a hasamban folyadékot.

Reggel minden menetrend szerint zajlott. Vérvételre az onkológiára kellett mennem. Pont jött az a nővér, aki meg tud szúrni, ügyes volt, simán levette a vért. Elindultam röntgenre és ultrahangra. Ekkor összefutottam az orvosommal. Váltottunk pár szót, azt mondta jól nézek ki. Igazából tegnap jól is éreztem magam. Ez nálam hullámzó. Lehet, hogy eddig mindig úgy találkoztunk, hogy nem volt jó napom :-) Azt javasolta előbb röntgenre menjek, utána ultrahangra. Így is tettem. Röntgenen éppen senki nem volt, be is hívtak. A nővér aranyos volt, sorsjegyekről beszélgettünk, és megdicsérte a flamingós ingemet :-)

Utána átültem két ajtóval arrébb ultrahangra. Nem sokat kellett várnom, kijött egy nővér a papírokért. Megkérdezte, hogy hoztam-e magammal utolsó vérképet és CT leletet. Nem. Nem tudtam, hogy kell, de egy ultrahanghoz? Azt mondta meglátjuk. Hát, lássuk meg. Nem értettem. Behívtak. Derékig levetkőzni, lefeküdtem, vártuk az orvost. Megjött, köszönt. Látszott, hogy nagyon elfoglalt. Arra koncentrált, amit csinált, de nagyon szűkszavú volt. Húzkodta az ultrahang fejet a hatalmas hasamon, néha kattogtatott. Figyeltem az arcát, de az rezzenéstelen volt, semmit nem tudtam leolvasni róla. Egyszer csak megszólalt. 5-ös söntöt kért. Mi?! És készítsenek elő. Jött is a jód a hasamra, a két ápoló dobálta egymásnak a szavakat, hogy ki mit csinál. Kérdeztem gyorsan az orvostól, hogy talált folyadékot? Azt mondta igen, nem több liter, de olyan 600-800 ml-t le tud szívni. Elment. Rádöbbentem, hogy most fogja leszívni. Megijedni sem volt időm, már le voltam terítve steril takaróval, rámszóltak, hogy a karjaimat már ne mozgassam. Steril zacskót húztak az ultrahang fejére, előkészítve a lidokain, szike, és fecskendőben valami lötty. Jött a szúrás. Hát igen, a lidokain injekció erős darázscsípés, nem túl jó, de tudtam, hogy ezt kell csak kibírnom. A szikét már nem éreztem. Mikör bevezette a nagy tűvel a csövet, ott volt még egy nagyobb fájdalom, de csak egy pillanatig tartott. Mindezt úgy végezte, hogy ultrahangon figyelte, én is láttam hogyan megy be a tű a pocakomba. Aztán a tűt kihúzta, csak a cső maradt. Rakott a végére egy csapocskát, és egy 50 ml-es fecskendővel elkezdte leszívni a hasam. Összesen 830 ml folyadék jött le.

Nem lett kisebb a hasam, látványosan legalábbis nem. Én látom a változást innen fentről. És leginkább érzem. Nem olyan kemény, nem feszül annyira, kicsit megkönnyebbültem. Az lenne a jó, ha a nyirokkeringés is megindulna a lábaimba, és nem dagadna, mert mostanában ettől szenvedek inkább. Ülés után nagyon nehéz felállni és megindulni, nem tudom teljesen sem kinyújtani, sem behajlitani, és nagyon vastagok. Az egész lábam, lábfejem, fenekem. Borzasztó. Meglátjuk. Tegnap mintha könnyebb lett volna, de lehet, hogy csak azt szerettem volna, hogy könnyebb legyen. Ma kiderül. 

Vérképem rendben, jó a fehér és vörösvérsejt számom is. Mármint, jó szar a vérképem, de kezelésre tudok menni.

A röntgen kimutatott 2 ujjnyi vizet a tüdőmben, ettől köhögök és fulladok. Az orvosom azt mondta, ezt most nem tudjuk sem megszúrni, sem hajtani. Tüdőgyulladásom nincs.

Ez volt tegnap. A következő esemény jövő hét szerda, kezelés.

Pizza

 Mindenképpen úgy rendelném. Vastag tészta, paradicsomszósz, sonka, gomba, paradicsom, sajt. Bekészítenék egy filmet, kényelmes ruhát húznék magamra, és a kanapéra fészkelnék. Régebben úgy ettem a pizzát, hogy először körbeettem a szélét, mert az melegen nagyon finom, de csak melegen. Utána ettem a feltétes részt, de így abból már nem sok fért a pocakomba. Másnap melegítve ettem a fincsit, de úgy meg már nem volt az igazi. 

Szóval most mindenképpen felszeleteltetném, s mikor már ehetőre hűlt, kivennék egyet, csodálnám, ahogy nyúlik a sajt, és hatalmasat harapnék a közepébe. Amennyi csak belefér a számba, annyit nyomnék be. Becsuknám a szemem, és hagynám, hogy az ízek táncoljanak, tomboljanak, játszanak az ízlelőbimbóimmal. Nem baj, ha a zsír lecsorog az államon. Mindezt addig csinálnám, amíg csak fér a hasamba. 

Csak utána indítanám el a filmet. S míg a vér levándorol a hasamba, és segíti az emésztést, lassúkat pislogva bámulnám a tévét. 

A maradék pizzaszeletekbe komótosan még bele- beleharapva

Nem fáj semmi

 Arra keresem a megoldást, hogy éjjelre milyen fájdalomcsillapítót vegyek be, mikor szükséges. Az algoflex nem elég. Az algopyrin jó, de mivel lázas vagyok, izzaszt. Ilyenkor elég jól alszom, de tényleg szó szerint úszom az izzadtságban. Pénteken rövid nap van a munkahelyemen, így kipróbáltam azt, hogy korábban vettem be, hátha az izzadós részt még ébren megúszom. Így is volt, csak az a baj, hogy a fájdalomcsillapítós részt is ébren úsztam meg, így éjjel nagyon szenvedtem. Azaz már este. Mindkét petefészkem nagyon fájt, és majd' leszakadt a derekam. A hasam alján ki akart jönni az összes daganat - legalábbis úgy éreztem. Végignyöszörögtem az éjszakát, rosszul aludtam, rosszul ébredtem. Reggel megittam a kávémat, ittam pár korty tápszert, s bevettem egy algopyrint. Készültem Anyuhoz. A fájdalmam nem múlott el, talán tompább lett valamivel. Sajnos türelmetlenül, nyúzottan, fáradtan mentem haza. Anyu nem tudja kezelni ezt a helyzetet. Pedig csak békén kell hagyni. Néz, figyel, segíteni akar. De nem tud. Nem kell körülöttem ugrálni, meg kérdezgetni, hogy nem akarok-e ezt vagy azt. Nem akarok. Semmit sem akarok. Leginkább hazaköltözni nem akarok. Mindegy, meglátogattam Keresztanyuékat is, alig vártam, hogy hazaérjek és ledőljek.

Aztán eszembe jutott az én kis morfinos fájdalomcsillapítóm. Mindenhol azt írják a neten, hogy nem kell fájdalommal élni, csillapítani kell, vannak rá szerek. Vannak. Nem vezethetek mellette, de nem is mentem már sehova, vasárnap sem. Így bevettem egy szemet, ledőltem, s vártam mi fog történni. Nem tudom mire számítottam. 

Ami történt: A fájdalom kb 10 perc után szinte teljesen elmúlott. Egy kicsit még éreztem a bal petefészkem, de annyira minimálisan, hogy azzal már simán meg lettem volna. Aludtam kb fél órát, de lehet gyógyszer nélkül is aludtam volna :-) Mire felébredtem, semmi nem fájt. Egyáltalán semmi. Nagyon jól voltam, jó volt a hangulatom is, szinte vidám voltam. Felkeltem a kanapéról. Ha nem lenne ekkora a hasam, azt gondoltam volna, hogy semmi bajom nincs, én nem is vagyok beteg. Mocorogtam. Semmi nem fáj, ettől még jobb kedvem lett. Elolvastam a betegtájékoztatót. Ez kemény cucc már (de nem a legkeményebb), könnyen hozzá lehet szokni, és úgy kell lejönni róla. Azt elhiszem. Napi max 8 db szedhető. Hohó, az egyelőre túl sok, remélem elleszek ezzel az eggyel. Kiültem az ágy sarkára, s nekiálltam horgolni a tündérházikót. Egyszer felnéztem az órára, negyed 8 volt. Eszméletlen! Elrepült az idő! A házikót befejeztem. Jól voltam. Valóban szédültem, ahogy elindultam a lakásban, de nem úgy, mint mikor részeg vagyok és koordinálatlan a mozgásom, hanem valahogy nem voltam stabil. De tűrhető volt. Még lefekvéskor sem fájt semmi. 8 óra a hatóideje, szerintem nekem tovább hatott. Jól aludtam. Bámulatos volt. Legalább tudom, hogy ez tényleg használ, de igyekszem takarékoskodni vele, csak akkor szedni, amikor tényleg nagyon fáj.

Szenvedek az ödémával. Deréktól lefele kínoz. Próbáltam a vízhajtót újra, de nem hajt meg. Nem víz. Talán nyirok. Nehezek és zsibbadtak a lábaim, és már délelőtt durván vastagok, nehezen mozognak. Igyekszem munka közben is többször felállni és sétálni, az segít, de a problémát nem oldja meg. 

Fulladok. Úgy érzem, hogy a bal orrüregemben (vagy hol) van egy akadály, amit belélegzéskor érzek. Mikor este lefekszem, és az oldalamra fordulok, belégzéskor buborékok pattognak az orromban. Én így hallom. Mert hogy hallom. Elég fusztráló, ezt hallgatom elalváskor. Sokszor bedugul a bal fülem, van, hogy egész napra. Néha a jobb is. Szerintem ezzel függ össze, lehet, hogy a köhögés is. A tüdőm biztos tiszta, azt a CT kimutatta, és mikor nagy levegőt veszek, érzem, hogy ügyesen tágul. Nem tudom mi ez. 

Szóval van bajom rendesen, de van gyógyszerem!

Tündérházikó

 A kép, amely megihletett:

S mivel egyszer megnéztem, folyamatosan ajánlott tündérházikókat a Pinterest. Egy idő után beleszerettem. Mivel az akváriumnak nagyon örült Keresztanyu, és Anyunak is tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy Anyunak horgolok egy tünérházikót. Catania fonalat rendeltem hozzá, hogy egyforma és minőségi munka legyen. Sajnos citromsárgát elfelejtettem, az eléggé hiányzik belőle, de így is nagyon szép lett. Nem akarom dicsérni magam, de a kész munka nagyon tetszik. Sok meló volt benne, nem volt mintám, sokszor bontottam, végül elkészült. 

Az alappal kezdtem. A szélén hullámos mintával fejeztem be, hogy adjon keretet a teleknek :-) Utána horgoltam meg a "fatörzset", magát a házat. Körte formájúra készítettem, és úgy húztam rá az első kör virágszirmot:

A végeredményt elnézve, lehet hogy túl nagyok lettek a szirmok, de nem bánom. Aztán elkészült még egy sor virágszirom, más árnyalatból, és úgy a virágnak zöld levelei (nem tudom hogy hívják). 

Innen egyenes út vezetett a virág szárához. Majd készítettem egy másik virágot mellé, amibe a csengő került, és annak egy szárat. Egyébként azt gondoltam, hogy jól megszivattam magam, mert jobb lett volna a fatörzset még a befejezés, tömés előtt kidiszíteni, de így sem volt nehéz. Csak hosszadalmas :-)

Meghorgoltam az ajtót, és ügyesen felvarrtam. Még ajtógombot is raktam rá, tényleg egy kis gomb lett az. Gondolkodtam az ablakon, több tündérházat is megnéztem, és abban maradtam magammal, hogy hímezni fogom. Így is lett. És jó lett így. 

Ez a hímzés annyira bejött, hogy végül körbehímeztem virágokkal:

Amikor mindezzel végeztem, akkor azon gondolkodtam, hogy hogyan rakjam össze az egészet. Eleinte ragasztópisztollyal akartam összeragasztani, de végül nem mertem. Aztán arra gondoltam, ha már a hímzésbe ennyire belejöttem, s ilyen jól bánok a tűvel :-), inkább megpróbálom az egészet összevarrni. Ha nem jó, azt szét tudom fejteni, de a ragasztást nem. Nagy meló volt. Tervezgettem, rakosgattam a tetőn lévő virág szárát, hogy mire támaszkodjon, majd az ajtócsengős virág hol legyen, hova lógjon, hogy fog megállni. Sehogy. Akkor mihez varrjam. Végül mindent mindennel összeöltöttem, és így egyben van az egész házikó. Talán tényleg nagy a tetején a virág, s talán kicsit jobbra dől, de nem érdekel, mert nagyon tetszik, nagy meló volt, és tudom, hogy örülni fog neki Anyu:

Még 3 és fél hétig életben kell maradnom, hogy átadhassam :-)

Rámdudált

 Nagyon vizesedik a lábam. Eddig csak a bokáimmal szenvedtem, de már a térdeimnél is brutálisan dagad. Annyira, hogy délután már összeér a két térdem, nem tudok legugolni, annyira feszít, vastagok a combjaim. Nem tudom mihez kezdjek velük. Mivel állítólag vizes nem vagyok, mármint nincs túl sok víz a szervezetemben, így abba maradtam magammal, hogy megpróbálok újra mozogni. Sétálni. Ez nagyon nehezemre esik. Cipelem a hasam. Szó szerint, az ujjaimat összefonom alatta, és viszem. Mivel már nem is tudom megmondani, hogy mióta nem eszek - csak tápszert iszok - ezért erőm sincs. Kimerít a séta.

Tegnap voltam körmösnél. Tudom, hogy már nem kellene, ez mellé a test és betegség mellé baromira mindegy milyenek a körmeim, de nekem tetszik, szeretem. És olyan ügyes a hölgy, akihez járok. Eldöntöttem, hogy gyalog megyek. Laza fél órás séta. Korábban is gyalog jártam, de már egy ideje csak kocsival. Időben felkerekedtem, és elbaktattam. Szépen lassan, komótosan. Éreztem, hogy a lábaimnak jót tesz, és tényleg vékonyabbak lettek. A közel másfél órás ücsörgés miatt viszont simán visszadagadt, ami nagyon bosszantott. Nyugodtan, komótosan indultam haza a bumszli térdeimmel és bokáimmal. Már láttam a házat, mikor valaki rámdudált a hátam mögött, s ahogy elsuhant, felismertem az autóját. Ő volt az. Kicsit lelassítottam az egyébként is lassú lépteim. Attól féltem - én naív - hogy beáll a parkolóba a ház elé és megvár. Elsírtam magam, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. Óvatosan lestem be a parkolóba, de nem volt ott. Akkor meg azért sírtam, hogy nem igaz, hogy nem kíváncsi rám. És nem! Hogy hihettem azt, hogy majd megvár, hogy váltsunk pár szót? Persze, hogy nem kíváncsi rám. Hátulról látott csak, meg a visszapillantóban, de gondolom így is eleget látott...

Sokszor hiányzik. Együtt voltunk, míg együtt tudtunk lenni. Igazán megérdemeltem volna, hogy egy új életet kezdjek vele, egészségesen. Olyan jó lett volna. És Ő is megérdemelte volna, hogy újra boldog legyen!

Nagyon sok szép emlékem van. Kicsit több, mint fél év, de az tömény volt. Jó volt Vele, szerettem

..... kemoterápia

 Fogalmam sincs hányadik. Már nem számolom. Minek.

Reggel fél7-re jött a család értem. Mindenki jött. Anyu, Keresztanyu, Keresztapu. Kicsit zavart, mert hát minek. Többször bepróbálkoztak, hogy majd bejönnek velem, nehezen értették meg, hogy nem lehet. Azt sem tudom pontosan hol leszek, és mi lesz a menetrend. Végül elfogadták. 

Korán érkeztünk, de nem baj, mert nehezen találtunk parkolóhelyet. Bementem az épületbe. Szerencsére már jó volt a lift, így nem kellett felrángatnom magam a 3. emeletre. Ahogy felértem, és leültem, pont jött az orvosom, így nem kellett hívnom. Először volt vérvétel. Míg annak az eredményét vártuk, elment oktatni. Hamar ment igazából, bő fél óra alatt megvolt az eredmény. Kikérdezett az orvos. Nem akartam panaszkodni, de aztán rájöttem, hogy itt lehet, most mondhatom, úgyhogy mondtam mindent. Megbeszéltük a kezelést, a mellékhatásokat, írt fel hányáscsillapítót, és hasmenésre számíthatok még. Kértem, írjon fel ciánkapszulát, de azt nem ír fel... :-)

Megmutattam neki a hátam, hogy a bordáim alatt is már púposodik. Tényleg olyan, mintha úszógumi lenne rajtam. Megnyomkodta. Hát igen, minden a sok áttét miatt van.

A hajhullásom viszont nem. Abban maradtunk, hogy szedek multivitamint. Nagyon élvezem, hogy csibész módon semmilyen gyógyszert nem szedek most. És nincs időhöz kötve semmi, hogy most mit kell szúrni, vagy bevenni. Semmit sem csinálok. Persze tudom, hogy ez nem jó, majd összeszedem magam...

Szóval bekötötték az infúziót. Először jött a hányáscsillapító és gyomorvédő. Legközelebb ezeket már nem kapom, tablettában kell bevennem kezelés előtt. Aztán jött a cucc. Eleinte jól voltam, de az utolsó órát nagyon megszenvedtem. Liftezett a gyomrom. Nem hánytam végül, de kértem hánytálat. Annyira levert a víz, hogy amikor kihúzták a branült és elmentem pisilni, vizes volt a bugyim. Hazafele a kocsiban már jól voltam. Hosszú nap volt, fél 12-kor végeztem.

Otthon pihentem, tévéztem, horgoltam. Semmit nem csináltam. Mit is csináltam volna? Semmire nem vagyok alkalmas.

Na mindegy. Egy megvolt

Irinotecan

 Megegyeztünk az orvosommal, hogy a 48 órás infúziós kezelést csak abban az esetben vállalom, ha haza tudok vele jönni. Én már nem akarok kórházba lenni. Már csak egyszer szeretnék bemenni, mikor vége van, és nem jövök onnan ki soha többé. Kinéztem az urnámat is (lehet ezt már írtam). Tényleg készülök na. Az orvosom azt mondta megkérdezi lehet-e, aztán majd jelentkezik. Egy teljes hétig nem jelentkezett. Nem bántam. Megkönnyebbültem. Én már nem akarom. Minden idegszálam tiltakozik az intézmény, a szúrás, az infúzió és a felesleges rosszullét ellen. Már úgysem vagyok jól, nem kell ezt még tetőzni.

A család folyamatosan piszkált. Kérdezgették, hogy nem jelentkezett-e az orvos. Mindig mondtam, hogy nem, én már nem kaphatok semmit, mindent megkaptam amit lehetett. Így készítve fel őket arra, hogy már vége van. Szóval, amikor írt a doki, hogy irinotecant kaphatok, ez csak egy pár órás kezelés, elszomorodtam. Persze csak ha vállalom. Órákig gondolkodtam. Én már nem akarom. Hagyjuk már az egészet, had menjek már el. De ha megtudja a család, hogy nem vállaltam, hogy én mondtam nemet, az lesz, hogy nem tettem meg mindent. Megtettem, hiszen ezt is kaptam már. Ezt úgysem értenék. Ha meg nem használ (miért is használna, korábban sem segített), akkor meg ugyan úgy terjed tovább, és úgyis elvisz, szóval nem hátráltatja a földi pályafutásom. Ezért igent mondtam. 

Ma reggel hívott az orvos, hogy akkor holnap reggel 8.00-kor találkozunk. Szerencsém volt, pont itt volt a vezérigazgató, gyorsan jeleztem neki a holnapi szabim. Felhívtam Keresztanyut, hogy holnap. Keresztapu el tud vinni. Anyu is jön, mindenki jön. Nem értem minek, úgysem jöhetnek be. Mindegy. Csak ne piszkáljon senki.

Egyik este beszélgettem a kemós barátnőmmel. Vagy másfél órát. Vele tudok, minden szavamat érti, ahogy én is az övét. Ő sincs túl jól, de persze sokkal jobban van, mint én. Legyen is! Remélem meggyógyul!

De én már nem akarom! Hajrá hányás, hasmenés, hajhullás, mert az még baromira hiányzik

Rosszul vagyok?

 A napok a szokásos mederben zajlanak. Van, hogy lázas vagyok, van, hogy fáj valami. Már nem aggódom. Bármi történik, az a betegségem miatt van. 

A láz normális. 37-37,2 között van alapesetben a testhőm. Ezt nem érzem, ezzel simán tudok létezni. Aztán valamikor felmegy. Azt már megfigyeltem, hogy ha  ideges vagyok, akkor belázasodok. Igyekszem nyugodt maradni, de sajnos nem mindig megy. Van, hogy ok nélkül megy fel a hőm. Mármint biztos van oka, csak én nem tudom. Ilyenkor ráz a hideg, érzem a bőrömön, hogy valami nem stimmel. Kedvem sincs, és magamba zárkózom. Akkor tudom, hogy lázas vagyok. Az algopiryn nagyon jó, utána lever a víz, de jobban leszek. 

A fájdalom jön, megy. Minidg máshol fáj szerencsére... Van, hogy az egész hasam feszül, vagy az egyik vagy másik oldalam fájogat, beleszúr. Van, hogy ki kell húznom magam, hogy tudjak egyenletesen lélegezni, mert ha nyomódik a tüdőm, fulladok. De ez is csak egy apró testhelyzet módosítás, s megyek is tovább, el is felejtem. Az éjszakák nehezek. A hátam fáj. Az egész hátam. Nem tudom mitől. Talán a hülye testtartás miatt, amivel a nagy hasam cipelem. Valamikor sehogy sem jó, bárhogy fekszem, a hátam majd beszakad. Most már halkabban kell nyöszörögnöm, mert van szomszédom.

Két éjszakával ezelőtt alig aludtam valamit, így tegnap nagyon nyúzott és hisztis voltam. Sehogy nem tudtam feküdni, hogy ne fájjon, úgy meg nem lehet aludni. Lassan jött el a reggel, én is lassú voltam egész nap. Mire hazaértem, 38,3 volt a lázam. Vettem be egy algopirynt, s aludtam egy fél órát. Utána jobb lett, de addigra már szinte este volt. Lezuhanyoztam, magamra vettem a köntösöm, s összegömbölyödtem a tévé előtt. Nem tudom mi ment, csak néztem ki a fejemből. Aztán inkább bebújtam az ágyba. Éjjel arra ébredtem, hogy úszom az izzadtságba. Mindenem vizes. Levettem a pizsim, kiterítettem, megfordítottam a takaróm, párnám, s aludtam tovább. Kipihenten ébredtem, nagyon jó éjszaka volt! Megint moshatok ágyruhát.... :-)

Tegnap délután nagyon vicces helyzetben volt részem. Előzményként írom, hogy talán 2-3x fordult elő, hogy voltam vérvételen, és utána hívtak az onkológiáról, hogy nagyon rossz a vérképem, azonnal menjek be injekcióra, mert valószínű rosszul vagyok. Egyszer azt is megkérdezték, hogy nem vágódtam-e el. Hát nem. Szóval tegnap pont beültem a kocsiba, mikor csörgött a saját telefonom. Felvettem. Egy nővér hívott az SBO-ról. Azonnal cikáztak a fejemben a gondolatok. Rosszul vagyok? A mellkasomhoz kaptam. Gondolkodtam. Nem vagyok rosszul. De honnan is tudná az SBO, ha rosszul vagyok? Engem már az SBO is felhív, hogy menjek be, mert rosszul vagyok? - Ez a sok gondolat egy pillanatig tartott. Aztán hallom, hogy mondja a hölgy, hogy mikor utoljára náluk jártam, ott felejtettem a papírjaimat, közte van a kórszövettani leletem is, és nem akarja kidobni. Megköszöntem, és megbeszéltük, hogy holnap elmegyek érte. Letettem a telefont. Utána kitört belőlem a nevetés, hogy hogyan hihettem azt, hogy felhívnak az SBO-ról, hogy menjek be, mert rosszul vagyok! :-)

Tiszta hülye vagyok :-)

Meglepetés

 Ma van Keresztanyu 65. születésnapja. Készültünk. Az ajándékot közösen vettük meg. A tortát megrendeltem. A Corsoból a Corso tortát, mert az a világon a legfinomabb! Nem akartam menni. Tudom, hogy a családban mindenki sajnálja, ami velem történik. Volt már családtag, akit elveszítettünk ebben a betegségben, mindenki tudja mi fog történni velem. Nem tudják, hogy mit tegyenek. Kérdezzenek vagy ne, mosolyognak rám, de a mosolyba a szánalom belevegyül, ha akarják, ha nem. Én meg ott állok kínlódva a hatalmas hasammal. A kismamánk mellett, aki nemsokára szül. Előtte az élet, előttem a halál. És hát miről szól egy szülinap? Az evésről. Tyúkhúsleves, pörkölt nokedlivel, sültestál, torta, felhő szelet. Szerintem  az én családom készíti a legjobb pörköltet, ez az egyik kedvenc ételem. Volt. Én én ott ülök az asztal mellett, és nem ehetek semmit. Csak egy tányér üre húslevest. Miközben éhezem. 

Keresztanyu magától ajánlotta fel, hogy ha úgy gondolom, nem kell részt vennem a családi eseményen. Nagyon örültem neki, hogy ezt ő mondja, mert nem akartam elmenni, és ezt mondtam is volna neki. De így könnyebb volt. Ezért tegnap megköszöntöttem. Elvittem neki a horgolóklubon készített akváriumot. Tudom, hogy egy újabb kacat, egy porfogó, ami nem való semmire. De azt is tudom, hogy értékeli, mert én készítettem, és ez vele lesz akkor is, amikor én már nem. Keresztapu kérte, hogy vigyem el neki a diplomámat, mert szeretné megnézni. Hónapokig tartó könyörgés eredményeként az iskola végül kipostázta. Nem nagyon érdekelt már, mert nincs jelentősége, az életem ugyan úgy folytatódik, ahogy eddig. Megnéztem, talán egy pillanatra örültem neki, visszaraktam a borítékba és kész. Tegnap magammal vittem. Keresztapu kérte is. Átalpozta, gratulált. Aztán mondta, hogy készültek egy kis meglepetéssel, az udvaron. Gondoltam ott terítettek meg üres húsleves szülinapi ünnepi ebédre. Együtt cammogtunk ki az udvarra. És ott várt egy kis asztal szép terítővel leterítve, rajta egy hatalmas virágcsokor, diplomás maci, diplomás bagoly, és egy ballagó kalap. Teljesen meghatódtam, azonnal elkezdtem sírni. Végigzokogtam az egészet, az összes fényképen sírok, vagy csak szimplán folynak a könnyeim. Fejemre tették a kalapot, kezemben a diplomámmal csak sírtam. És akkor tudatosult bennem, hogy lediplomáztam. 

Kemény volt, az első félév után derült ki, hogy beteg vagyok. A második félévre még volt erőm. Utána kezdtem érezni, hogy a kemoterápia közben dolgozni és tanulni nagyon kemény. Halasztanom is kellett a végén. Már egyszerűen nem ment. Elfogyott az erőm, a betegség teljesen kivett belőlem mindent. Semmit nem hagyott meg nekem. De megcsináltam. Szerintem sokkal több erőt és időt kellett belefektetnem, mint másnak, mert nem tudtam koncentrálni, hiszen az agyam jelentős részét leterhelte az a gondolot, hogy vajon hogyan és mikor fogok meghalni. De megcsináltam. Az egészet már csak azért, hogy legördüljön egy hatalmas teher a vállamról. Meg is könnyebbültem. Vége egy nehéz időszaknak, lehet másra koncentrálni. Aztán szerettem volna látni a diplomám, így elkezdtem írogatni az iskolának, hogy küldjék ki postán. Több hónapig tartott, végül megkaptam. Megnéztem, ilyen is van, visszaraktam a borítékba, s ennyi. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. 

De tegnap, mikor ott álltam a kis asztal mellett a napsütésben, diplomával a kezemben, kalappal a fejemen, valóságosság vált. Valamit, amiért küzdöttem, elértem. Lediplomáztam!

Ma egész  nap a kalapomban vagyok itthon. Megérdemlem! Megdolgoztam érte! 

Köszönöm mindenkinek, aki bárhogyan is segített! És köszönöm a családnak, hogy nem engedték, hogy ne foglalkozzam vele, és átjöjjön az érzés, lediplomáztam!

Horgolóklub

 A céges horgolóklub minden héten megrendezésre kerül. 

Nagyon aranyosak a lányok, mindig izgatottan várják. És én is. Előfordul, hogy közben is beszélünk róla, kérdeznek, válaszolok. Nem csak a kijelölt projekten dolgoznak, mutatják mit készítettek, és ezt olyan jó látni. Sokat fejlődtek. Főleg a kis balkezesem. A szemek már nem szoroskat, szépen kifekszenek, látszik minden szem, minden sor, egyenletes a munka. Csak ismételni tudom magam. Olyan jó ezt látni!

Az első projektünk egy akváriu meghorgolása volt. A csikóhalnál járnak a csajok, és a teteje van még hátra, s készen is vannak. 

Az enyém ilyen lett:

A mintát a netről vettem. Igazából semmi extra nincs benne. Egyedül a csikóhal pocakjának kialakítása okozott némi fejtörést, de szemre, az is ment. 

Keresztanyu kapta a 65. születésnapjára. Igyekszem mindenkinek valaki maradandót, kézzel készített dolgot adni, hogy hagyjak hátra valamit. 

A következő projekt egy nyuszi lesz, melynek a fülét ha meghúzzuk, becsúszik a lába:

Nem volt hozzá minta, eléggé le van védve, de kép alapján el tudtam készíteni. Rövdpálcákból áll az egész, nem nagy dolog. Viszont az összeállítás megdolgoztatott. Nem is lett szép. Mindegy, ez a prototípus, a csajoké majd jobb lesz :-)  Annyit módosítottam, hogy raktam gubacsörgöt az egyik lábgombócba, így az csörög. A másik lábára lehetett volna fakarikát húzni, de sajnos az nekem nem volt itthon.

Most Anyu szülinapjára készülök, hátha megélem. Június közepén lesz. Ma rendeltem hozzá fonalat. Még pontosan nem tudom mi lesz,  de már körvonalazódik. Majd úgyis bemutatom.

Ez a klub meghozta újra a kedvem a kézimunkához. Viszont ennek az az ára, hogy kevesebbet olvasok. Pedig könyvklubot is vezetek, úgyhogy mától kötelezem magam, hogy minden nap olvassak is! :-) Jajj, nagyon elfoglalt vagyok :-)

Nincs tovább

 Az összes orvosommal beszéltem. Mind a kettővel :-)

Nem ért meglepetés, tudtam mi következik. Egybehangzó volt a véleményük.

Stivarga a következő gyógyszer protokoll szerint. Ezt nem vállalom. Rengeteg mellékhatása van, és durvák, gyenge a szervezetem, így is szenvedek, nem bíránám már, és nem is akarom. Ritkán használ. Nem kérem, köszönöm.

Folfirit lehetne megismételni, hátha most hat. Erre rákérdez az orvosom, hogy mehet-e, de csak úgy vállalom, ha otthon lehetek vele. Ez 48 órán keresztül csepeg. Nem akarok kórházban lenni. Majd csak meghalni megyek be.

A következő probléma a bélelzáródás lehet, bármikor, folyadék diéta mellett is. Ebben az esetben megműtenek. De csak azt a területet tárják fel, ahol az elzáródás van, esetleg kivesznek egy bélszakaszt, és kapok egy sztóma zsákot. Bebaszna, még az is. De egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik. Ja, ismerem már magam.

Nem tudják megmondani, hogy mennyi időm van hátra. Bármi lehet, bármikor. Szuper! Pedig jó lenne tudni, hogy kb mennyi ideig kell még nyomoréknak/nyomorultnak lennem.

Ha valaki azt mondaná, hogy 1 hónapom van, de abban az egy hónapban jól lennék, más lenne. Utazgatnék, ennék, innék, csavarognék. Aztán pufffff. És kész.

De ebben az állapotban még az 1 hónap is sok. Hát ha még több is lesz belőle...

Azt már nem akarom

Lista: halál

 Hétfőn volt vérvétel, tumormarker is. Valamint kaptam erős vízhajtót, hátha segíti a hasamban lévő folyadék távozását. Sajnos nem. A vérképem elkészült, olyan rossz, amilyen szokott. A fehérvérsjetjeim az injekciónak köszönhetően rendben vannak. A vörös most 93 (120tól jó), elég magas, nem szokott ennyire jó lenni. Az LDH-m az egekben, 601 (248ig jó). Nem váltott ki belőlem semmilyen rossz érzést. Nem számítottam jóra, igazából semmire sem.

Mikor mentem vissza a munkahelyemre, a metróból felfelé egy férfi szórólapot osztogatott. Igyekeztem kikerülni. Mindenkit beosztott egy listára, aki nem vette át a szórólapot. Az előttem haladó hölgyet a "fittyet hány" listára rakta. Engem a "halál" listájára. Csak annyit mondott, lista: halál. Rosszul esett. Biztos látszik rajtam a betegség is, és az is, hogy már semmi életkedvem sincs. Nagyon régen voltam jókedvű. Régen nevettem. Nem tudok. És már semmi sem érdekel. A munkám elvégzem, az érdekel, de ennyi. Ma majális van. Én pedig örülök, hogy végre nem vagyok lázas, és pihenhetek. 

Kedden reggel hívtam az orvost, hogy szeretnék egy hascsapolást, mert nem hat a vízhajtó, és rettenetesen feszül a hasam. Délre volt szabad ágy, addigra kellett mennem. Rendben. Mentem. Jött is az orvosom, hozott egy ultrahangot, lefeküdtem. Vizsgálgatott. Figyelte a kijelzőt. Nincs víz a hasüregemben. Csak daganatok. Sok. Egymáshoz nyomulnak, összetapadnak. A köldökömnél feszül legjobban, megnézte, nyirokcsomó. Így nem volt csapolás. Kértem fájdalomcsillapítót. Írt fel. Azt mondta - bár nem értettem rendesen -, hogy morfin az alapja, de ki vannak vonva belőle a hatásai (?). Ha elkezdem szedni, bódulást, szédülést okozhat, nem vezethetek. Aztán megszokja a szervezet, utána már nem lesznek ilyen hatásai. Ijesztő, hogy már itt tartok. Megkérdeztem, milyen a lefolyása ennek a betegségnek, mire számíthatok. Bármi lehet. Leginkább bélelzáródás, még folyadékdiéta mellett is. Mivel nem tudok enni, mert a gyomrom nyomódik, ezért éhen is halhatok. Továbbra sem javasol műtétet. Azt mondta, hogy meg kellene találnunk melyik kemoterápiás készítmény használ, hogy a hashártyán lévő daganatok visszahúzódjanak annyira, hogy tudjak újra enni. Hát az jó lenne. De szerintem addigra éhen halok. És inkább az, mint a bélelzáródás. 

Visszamentem a munkahelyemre, dolgoztam tovább. Estére belázasodtam ugyan, de nem rázott a hideg. Izzadtam. Reggel jól ébredtem, tiszta ágyneműt húztam, mostam, vasaltam, mosogattam, nem voltam edddig még lázas. Talán jobban vagyok.

Ez a vírus jól ledöntött. 

Továbbra is várom a halált. Remélem, váratlanul jön

Olyan váratlanul, ahogy a betegség tört az életemre