Ma volt, azt hiszen ez a hatodik. Még mindig helyettesítés van. Időben érkeztünk. Vért vettek a nővérek, majd kiültem várakozni. Ott volt a "mag", akikkel kéthetente járunk. Beszélgettünk. Átrágtuk a tüneteinket, kire mi hogyan hat. Tényleg érdekes, hogy ugyan arra a szerre mindenki másképp reagál. Az egyik csajnak ma volt az utolsó kezelése, jó lett a CT lelete, tünetmentes. Örültünk neki. És tényleg, tiszta szívből örültem. Neki melldaganata volt, tizenpár év után jött elő újra. Azt mondta nagyobb arculcsapás volt mint első alkalommal. Várakoztunk beszélgettünk. Hívott a helyettes doktornő. Ugyan az a hölgy volt, aki két héttel ezelőtt. Azt mondta jobban nézek ki mint két hete, és energikusabban jöttem be az ajtón. Nem tudom. A kollégák és barátok is ezt mondják. Két hete volt tumormarker vizsgálatom. Nem is tudtam. Meg sem néztem az eeszt-n. Van olyan érték, ami javult, van, ami rosszabb lett. Az AFP rosszabb sajnos. A CEA javult. A vastagbél romlott, de még határértéken belül van. Ezt nem értem miért rosszabb. Újra van daganatom? A mell romlott. De miért? Ott nem mutatott semmit a CT. A petefészek javult. Ezt meg én nem érzem. Szóval nem tudom. Mindegy, azt mondta a doktornő, hogy a CEA értéknek mindenképpen örüljünk. Én nem merek. Vagyis örülök de csak óvatosan. Majd a CT megmondja. Félek attól, hogy ezt a kezelést sem kaphatom, és vége.
Mert hogy találkoztam Vele tegnap. Nagyon jó volt. Ő is akar, én is akarom Őt. Csak hát ott az a fránya betegség. Mindegy, most elutazott 5 napra, meglátjuk mit okoz a hiányom.
Szóval a kezelés úgy zajlott, ahogy eddig. Végig hányingerem volt, liftezet a gyomrom, vibrált a szemem, vert a víz. Nem volt jó.
Jött a dietetikus is. Jobb lenne, ha tudnék enni húst, a fehérje miatt. De ha nem megy, ne erőltessem. Ha a tejtermékek mennek, és a tápszert is iszom, az már jó. A túrót szeretem. Minden formában, úgyhogy nem lesz baj. A kenyeret meg kell próbálnom. Nagyban megkönnyítené azt az esetet, ha úgy kell vinnem magammal az ételt. A tápszer így is, úgy is borzasztó, hát még melegen. A túrórudi meg kenődik a papírban, nem szereti a meleget. Kellene a szendvics.
Időben hazaértem, útközben nem volt semmi szerencsére. A szteroidtól pörgök, kávét sem ittam. Főztem egy paprikás krumplit, ebédeltem, és most itt vagyok. Délután van. Örülök a tegnap estének, a CEA csökkenésének. Keresek egy filmet és pihenek.
Örül és pihen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése