5 nap kórház

 Szombattól szerdáig voltam bent. Igyekszem nem túl bő lére ereszteni.

Azért mentem be, mert alig kaptam levegőt, és nem tudtam talpon lenni. Enni-inni sem. Nagyon le voltam gyengülve és el voltam keseredve.

Egy haldokló néni mellett volt csak hely,  de nem  zavartuk egymást. A családja látogatta őt, nagyon sajnáltam, velük éreztem. Elvittek egy passagee vizsgálatra, ami abból állt, hogy kontraszt folyadékot kellett innom, majd röntgenen nézték hogy megy át az emésztőrendszeren. Óránként voltam röntgenten, összesen négyszer. Hozott-vitt a beteghordó. Átment a cucc. A mellékhatása hasmenés volt, ez volt a következő cél. 2,5 napig ment a hasam tőle, teljesen kipucolt. Nem bántam.

Mássnap főorvos úrhoz vittek leszívásra.  Másfél liter folyadékot szívott le a hasüregemből. Azt mondta a főorvos, hogy az előzőleg leszívott 3 liter túl sok volt, összeesett a bélrendszerem, összetapadt, ezért ment át lassabban az étel, ezért nem tudtam enni és inni. Egyszerre kevesebbet fog leszívni. Abban maradtunk, hoogy kedden és szerdán figyeli majd bennem a vizet. 

Közben kaptunk a 3. ágyra új szobatársat, egy 80 éves nénit, hatalmas családdta. Éjjel meghalt a másik néni. Jött a család, végignéztük az adminisztrációt, elég sokára vitték el, kitakarítottak. Ekkor már hajnalodott.Semmit nem aludtunk.

Az idős nénivel maradtam, aki megpróbált folyamatosan ugráltatni, mindig kellett neki valami, leejtett ezt azt, nem érte el a telefonját, szemüvegét, állandóan hívta a nővéreket, mindig beszélt, nem tudtam mellette pihenni. A lánya is megkért, hogy figyeljek rá. Mondtam nem, beteg vagyok nem tudok. Nem nagyon tetszett neki.

Aztán kedden nem történt semmi. Orvos nem jött, és főorvos úrhoz sem vittek el vizet figyelni. Délután ráírtam az orvosomra (aki szabin volt), hogy valami történjen,mert csak itt ülök, és szerdán haza szeretnék menni. Így délután jött egy orvos. Váltottunk két szót, s ennyi. 

Szerdán jött értem Ő, olyan fél1 körül hazajöttünk. 

Anyu és Keresztanyu minden nap jött. Jó volt, mert borzasztó volt az 5 nap semmittevés, csak az ágy volt, és az idős néni kikészített teljesen.

Szóval annyit tudtam meg, hogy a májam nagyon meg van nagyobbodva, ez nyomja a tüdőrekeszeket, ezért nem tudok lélegezni. A gyengeség a betegség miatt van.

Ezzel együtt kell élnem. De én így már nem akarok

Fekvés, fájdalom, alváshiány, fáradtság

 Nem sok minden történik velem. A napok ugyanúgy telnek. Próbálok enni, aludni, pihenni. A pihenés sohasem elég, a fáradtság állandó. Bárminek fogok neki, pl. kipakolom a mosogatógépet, annyira kimerülök, hogy tátott szájjal kapkodom a levegőt, és alig várom, hogy visszavánszorogjak a kanapéra és elfeküdjek. Vagyis van ez a félig ülő helyzet, a hátam feltámasztom, a lábaim felhúzom, az a legkényelmesebb. Aztán igyekszem lelassítani a légzésem és megnyugtatni magam. 

A füleim szinte egész nap be vannak dugulva. Ilyenkor alig hallok. A saját hangom hallom a fejemben, ami nem jó érzés. Még jó, hogy nem nagyon van kihez szólnom. És még a szívdobogásom hallom ilyenkor. Azt szoktam hallgatni.

A derékfájás most visszatért. Közben társul hozzá ez a végbélnél lévő fájdalom. Ez csak úgy jön a semmiből, először fáj, aztán görcsöl, görcsöl, görcsöl, végül elenged. Még egy pici fáj, aztán van megszűnik, vagy tovább fáj a következő görcsig. Jelegelm. Főleg éjjel fordul elő, így nem alszom.

A tv állandóan megy. 

Egyik nap itt voltak Anyuék. Kitakarítottak. Nagyon rossz volt nézni, hogy már nem tudom megcsinálni. Ez a kiszolgáltatottság borzasztó.

Vezetni sem merek már.

Jajj, mikor lesz már vége

Újabb nagyon rossz nap _ leszívás

 Hatalmas volt már a hasam, nagyon feszült. Nehezen mozogtam. Enni, inni nem tudtam. Semmi nem fért be. Az utolsó két nap már csak arra tudtam figyelni, hogy lélegezzek. Alig vártam a pénteket, hogy menjek leszívásra, és megkönnyebbüljek picit. Két nap evés, ivás nélkül nagyon legyengített. És bár az éjszaka egész jól telt, egész jól tudtam aludni (magamhoz képest), iszonyú gyengén ébredtem. Alig tudtam felöltözni. Minden mozdulattól kifulladtam, tátott szájjal kapkodtam levegő után. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy Keresztapu elvitt, Anyu is jött. Odafele az úton csak kókadoztam, a szemeim többnyire csukva voltak, nem tudtam nyitva tartani őket. Nehezemre esett felemelni a kezeim. Alig tudtam kimászni a kocsiból. Lassan totyogtam a rendelésre, Anyu jött velem. Persze első voltam, hamar behívtak. Az előző leszíváskor nagyon megnyomódott a csípőm, derekeam, gerincem, így igyekeztem most kényelmesen elfeküdni, hiszen tudtam, hogy sokáig fog tartani. De nagyon kemény az asztal, és nem tudtam úgy feküdni, hogy ne nyomódjon minden ott alul, hiszen azon fekszek. Nyugtattam magam, hogy kibírom. Mintát is kellett küldeni vizsgálatra, hogy újra megnézzék, hogy nem nőgyógyászati eredetű-e az áttét. Így főorvos úr kétszer szúrt, de nem baj, tudtam, hogy utána jobb lesz. Először cisztát szúrt, és abból vette a mintát. Aztán ha már ott vagyunk, le is szívta. Rengeteg, 2 liter folyadék jött le. Már annyira nyomott jobb oldalon, hogy most teljesen megkönnyebbültem. Tényleg jó volt. Aztán jött az alhasam. A szokásos szabad folyadék. Ebből most csak 1 liter jött le, de így is teljesen jól éreztem magam. 

Csakhogy a derekam nem hagyott nyugodtam feküdni. Rengeteget feszengtem. Hol az egyik, hol a másik oldalalamat kellett megfeszítenem, próbáltam a lábam mozdítani, mert nagyon fájt. Alig vártam, hogy vége legyen, sehogy sem volt már jó. Mozdulatlanul kell feküdnöm végig, így nem mocoroghatok, de néha-néha muszáj volt. Már majdnem kifolytak a könnyeim, mire végeztünk. Alig vártam hogy felülhessek. Beragasztotta az asszisztens a sebeket, s felültem. Na, az nagyon jó érzés volt. Felállni nem tudtam, úgyhogy ücsörögtam picit az asztal szélén. De el kellett hagynom a vizsgálót, így felálltam, felöltöztem, megkaptam a papírom, kimentem. Addigra már majdnem elájultam. A tudatom és a látóterem beszűküldt, a lábaim csukottak össze. Szóltam Anyunak, hogy le kell ülnöm. Megint tátott szájjal kapkodtam a levegőt, becsuktam a szemeim, és vártam, hogy jobban legyek. Ittam pár kortyot. Anyu szólt Keresztapunak, hogy jöhet értünk. Kibotorkáltam az udvarra, de a kapuig nem tudtam elmenni, le kellett ülnöm egy télga kerítés darabra. Anyu kiállt az útra, szólt mikor odaért az autó. Beszálltam. Hazafele ettem picit. Lassan, komótosan. Iszogattam. Kicsit jobb lett, de kell ídő, míg felszívódik a tápanyag. Nem mertem még bevenni a gyógyszereimet, mert este is kihánytam, ahogy üres gyomorra bevettem. Mostanában a savam is rengeteg. Próbáltam aludni, de nem ment. Maradt a csukott szem, pihenés. Hazaértünk. Kiszálltam a kocsiból, elindultam a lépcsőház felé, de nem értem oda. Le kellett ülnöm az udvaron. Lélegeztem. Összeszedtem magam, és felmentünk a lakásba. Anyu maradni akart, én meg aludni, így elköszöntünk egymástól. Tudtam, hogy ha eszek még egy picit, beveszem a gyógyszereimet, alszom egyet, utána jobb lesz. És így is volt. 

Borzasztóak ezek a rosszullétek. Ebből én nem nagyon akarok többet. 

Már tényleg elég volt

Szívultrahang

 Azorvosom szerint azok a gyógyszerek, amelyeket szedek, nagyon megterhelik a szívemet, ezért elküldött szívultrahangra. Reggel 8.40re volt időpontom.

Nagyon féltem ettől a naptól, mert nem volt kísérőm. És kísérő nélkül már nem tudok ilyen  hosszú útra menni. Keresztapu dolgozott, és hát péntekre kért cserét a munkahelyén, hogy el tudjon vinni leszívásra. Anyu eljött volna velem, de mi van, ha rosszul leszek,  ha elvágódok, hogyan kezelné a helyzetet? Ráadásul rá fizikailag sem  tudok támaszkodni. Eldöntöttem, hogy nem metrózok már. Felmegyek Kelenföldre, utána taxi SOTE-ig. Mégis jó lenne valaki mellém. A másik dolog, amitől tartottam,  hogy nem leszek jól hajnalban, és nem fogom tudni összeszedni magam reggel annyira, hogy elinduljak itthonról. Nagyon rosszul alszom éjjel. Hajnalban, reggel, nappal tudok aludni. Éjjel nem megy. Nem találom azt  a pózt, amelyben nyugodtan és kényelmesen megpihenhetek.Állandóan  fészkalódok, végül felkelek és sétálgatok a lakásban. Majd újra próbálkozom. Közben tévézek. Olvasni, kötni ilyenkor  nem tudok. Hajnalra kimerülök, akkor tudok aludni, ilyenkor 1-1,5 óra is megy egyben. 

Szó szerint rettegtem a szerda reggeltől. Ezt elmondtam Neki hétvégén. Felajánlotta, hogy eljön velem. Magamtól nem kérdeztem volna meg. De így jó volt. Megnyugodtam. Már  csak a rosszulléttől tartottam. Tiszta stresszben voltam. 

Kb. 2-3 óra alvás után felkeltem. Felöltöztem, előző este készítettem 2 szendvicset, azt elraktam, meg vizet és gyümölcslevet, plusz a gyógyszereim. Időben jött értem. Nem volt még ébren. Parkolás  a vasúton, vettünk neki jegyet, kimetnünk a peronra. Jött a vonat, időben  indult, minden oké. Odafele kicsit beszélgettünk, és csukott szemmel pihentem. Ő olvasgatott. Kelenföldön leszálltunk, mozgólépcső mindenhol, taxiállomás, és hamarosan a SOTE-n voltunk.Minden terv szerint zajlott. Bejelentkeztem, megtaláltuk hol végzik a vizsgálatot. Kezdtem megnyugodni. Megreggeliztünk, vártunk. Idő előtt be is hívtak. Derékik levetkőztem,  a bal oldalamra kellett feküdnöm, ami nagyon jólesett. Becsuktam a szemeim, pihentem. Az orvos elkezdte a vizsgálatot. Sokáig vizsgált, mert a víz nyomja a szívem. Összességében minden rendben, a szívem jól működik. Legalább az... Ez jó hír. Felöltöztem, elmentem mosdóba, s elindultunk vissza. Hívtam taxit, nem kellett rá sokat várni. Hamar Kelenföldön voltunk, hamar jött a vonat is, s máris otthon voltunk. Hazafele többször megköszöntem Neki, hogy eljött velem. Tényleg nagyon sokat jelentett, neki meg csak egy kis kikapcsolódás volt. 

Ez is megvan. Még pénteken leszívás. Sajnos a vízhajtó nem hajtja belőlem a vizet, nem értem miért, pedig mennyivel  könnyebb lenne. Hatalmas a hasam. Na mindegy, oda Keresztapu elvisz.

Elvagyok itthon. Egy kicsit mintha megerősödtem volna, igyekszem enni. Ég bennem a tettvágy, de nem tudok sokáig talpon lenni, le kell ülnöm. 

Hát így telnek a napok

Leszívás, CT eredmény, kezelés

 Csütörtökön (tehát tegnap) voltam leszíváson. Már nagyon feszült a hasam, főleg jobb oldalon (ott szokott). Nehéz levegőt venni ilyenkor, egyrészt nincs hely a tüdőmnek, másrészt még a bőröm is érzem, hogy húzódik, és nem enged tovább. 2750 ml folyadék jött le. Utána sokkal jobb, még ma is. De így is hatalmas a hasam, az onkológusom azt hitte, leszívás előtt vagyok. Sajnos kezd ez az út is elfogyni előttem. 

Ma voltam kezelésen. Elkészült a CTm. Nem vártam semmit, csodáltam volna, ha jó lesz az eredmény, hiszen egyre rosszabbul vagyok. Nem is lett jó. Már ez a szer sem használ. Így ma sem kaptam már meg, mert nincs értelme, és többet nem is kapok ebből. Furcsa, megkönnyebbültem. Már elegem van a tűkből, infúziókból, és hogy menni kell, ott ülök, nézem, ahogy folyik be a cucc, és alig várom, hogy vége legyen. Semmi türelmem, és tényleg azt érzem, hogy én ezt már nem akarom. Szívem szerint hagynám már az egészet. Többet vesz ki belőlem, mint amennyit ad. Benyújtottunk egy újabb méltányossági kérelmet, egy új tablettára (szerencsére tabletta), ami annyira új, hogy lehet, hogy nem is lehet kapni az országban. Csak ezért mentem bele, az esélytelenek nyugalmával. És mert tabletta. A CT-sek ragaszkodnak ahhoz, hogy nem vastagbél áttéteim vannak, hanem nőgyógyászati. Ezért a következő leszíváskor (jövő hét péntek), küld a főorvos mintát a laborba. Az onkológusom szerint nagyon kicsi az esély arra, hogy ez nőgyógyászati lenne, de ha az, akkor teljesen más kezelés kell, és eddig vakvágányon voltunk. Nem tudom mit higgyek, mit gondoljak. Semmit. Egyelőre annyit érzek, hogy megszabadultam a tűktől, és engem már nem érdekel.

Szeretném, ha vége lenne

CT-n voltam

 Borzasztó nap volt. Az eddigi rossz napok közül talán a legrosszabb. 

Éjjel nem tudtam aludni szokás szerint. Gondoltam majd hajnalra elfáradok, s legalább akkor alszom. Hát nem. Össze-vissza álmodtam, tiszta feszült voltam, rángatott az ideg. Háromkor már majd megőrültem. Négykor lezuhanyoztam jó meleg vízbe, hogy elfáradjak. De nem tudtam visszaaludni, fél 5-kor pedig kelnem kellett. Nagyon szar állapotban voltam. Alig tudtam felöltözni, összeszedni magam. Rettenetesen fáradt voltam. A vasúton volt még sok hely a parkolóban. Korán kiértem, kellett a hideg levegő, hogy ébren tartson. Felfedeztem a liftet, így nem lépcsőztem a peronra, szerintem most nem is tudtam volna felmenni. Sajnos nem az alvás a vonaton sem, csak kába voltam. Lecsoszogtam a metróba. A második körrel mentem el, annyi ember volt. Leszálltam a Kálvinom. Megkerestem a liftet, nem lépcsőztem itt sem. Ez sokat segített. Végigcsoszogtam a Baross utcán a CT épületéig. Pisi. Váróterem. Becsuktam a szemem, pihentem. Bekérték a papírom. Második voltam, de az első hölgy késett, így behívtak. Ötször szúrtak. Nem volt erőm sírni sem. Valahogy túl rövidnek tartottam a vizsgálatot, de biztos tudják mit csinálnak. Felöltöztem, kicsit ültem a váróteremben. Rettenetesen éhes voltam, és gyenge. Nehezen indultam útnak. 

És innen megváltozott minden. Mintha a sors kompenzálni próbálta volna mind ezt a rosszat, a szerencse mellém szegődött. Besétáltam az Aldiba, vettem csokis muffint. Csak a felét tudtam megenni, és elkezdtem inni. Tudtam, hogy nehezen jövök ki ebből az állapotból. M4, igyekeztem tartani magam. Hányingerem volt. Kelenföldön megnéztem mikor jön a következő vonat. 5 perc. Szuper. Lifttel felmentem a peronra, és még ott volt a tapolcai, késett, épp fügyültek neki. Felugrottam. Tele volt gyerekkel, osztálykirándulás. Nyüzsi, zaj, élet. Kicsit néztem őket, majd kértem, álljanak félre, le szeretnék ülni. 

Egy nyugdíjas pár mellé kuporodtam, s bevettem a gyógyszereimet. Becsuktam a szemem. Tudtam, hogy innen már szépen lassan jobb lesz. Észrevettem, hogy nem áll meg a vonat. Szuper, akkor ez már csak Fehérváron áll meg, gyorsan hazaérek. Megfordult a fejemben, hogy ha az 1-es vágányra futna be, nem kellene az aluljáróban sem bohóckodnom. Ránéztem a nénire, aki kedvesen mosolygott. Megláttam a kezében a könyvet, Ken Follett: Tű a szénakazalban. Nem rég olvastam ki, letehetetlen volt. Nagyon tetszett. Ezt mondtam is neki. Egy nagyon jó beszélgetésbe kerültem vele, könyvektről, olvasási szokásokról, és arról beszélgettünk, hogy a sok-sok könyvvel mit lehet csinálni. Mert hogy érték. De ekkor már be is robogtunk Fehérvárra, az 1-es vágányra. Elköszöntem.

Leszálltam, és besétáltam a parkolóba. Végig azon gondolkodtam, hogy nem lehetek ennyire szerencsés. Annyi jó dolog történt velem hazafelé. 

Nagyon fáradt voltam. Be az ajtón, lepakoltam a cuccom, kanapé, takaró, alvás. Nehezen szedtem össze magam. Délután olyan negyed 3 felé mertem kijelenteni, hogy most már jobb. Azt hiszem, többet nem merek útra kelni egyedül.

A nap tanulsága, hogy meg kell látni a jót, és abból tudunk töltekezni!

Könyvecském megjelenése

 És kész!

Minden, a kiadóm által meghatározott feladatot elvégeztem. :-) Mindent megbeszéltünk, mindenen túl vagyunk!

Ami fontos, a megjelenés dátuma: 2025. november 20. Ettől a naptól tudjátok megrendelni, vagy addig is előfoglalni a könyvecskémet az alábbi linken:

https://konyvaruhaz.publio.hu/9786151032657-zavar-a-fejekben?search=zavar%20a%20fejekben

Köszönöm mindenkinek a támogatást!

Nyugdíjas lettem

 Egy ideje fontolgattam már, hogy abbahagyom a munkát. De nagyon, nagyon nehezen hoztam meg a döntést. Ez is egy lépés a sír felé.

De az igazság az, hogy a rossz alvás miatt egyre nehezebb volt reggel összeszednem magam. Főleg, ha orvosnál kezdtem, és utána még dolgoztam. A hasfeszülés és a fájdalmak miatt előfordult, hogy nehezen koncentráltam a feladataimra. Tovább tartott megoldani valamit, többször át kellett néznem amit csináltam. Mégis elkezdtem nagyon, nagyon ragaszkodni hozzá. Munka után már semmire sem voltam képes. Mikor hazamentem, általában aludtam egyet, azzal kezdtem. Utána max annyit csináltam, hogy elindítottam a mosógépet vagy a mosogatógépet. Főzni már egyáltalán nem volt erőm. Boltba munka előtt, hajnalban jártam. Ruhákat általában éjjel hajtogattam, alvás helyett. Vagyis két alvás között. Amikor nehezen keltem, akkor boltba is alig tudtam menni. Csak vánszorogtam a sorok között, a kosár húzta a karomat, úgy éreztem le kell ülnöm. 

Nem volt mit tenni. Eljött a pillanat, amikor beláttam, hogy el kell engednem, mert már nehezemre esik. Megbeszéltem a munkáltatómmal, az onkológusommal, majd a háziorvosommal. Kicsit kacifántosra sikerült a vége, de most már itthon vagyok.

Nem tudom hogyan fogom viselni, hogy fognak telni a napok. Most még olyan, mintha hétvége lenne, vagy szabin lennék. Mivel lassú és fáradt vagyok, az is lehet, hogy nem fog hiányozni a munka és az emberek. De az is lehet, hogy magányos leszek és befordulok.

Igyekszem kidolgozni egy napirendet. Minden nap kényelmesen megreggelizek, teát főzök, pirítóst készítek, ilyesmi. Minden nap fogok olvasni és kézimunkázni. Filmeket nézek. Kimozdulnom is kell, elég sokat járok orvoshoz, és boltba is kell majd mennem. Az a baj, ha befordulok, akkor semmit sem fogok tudni csinálni, csak feküdni a sarokba, sírni és sajnálni magam.

Megáltjuk hogy alakul

Hasvíz, étkezés, alvás

 Pénteken voltam kezelésen. Nagy meglepetésemre nem volt az orvosom, ugyan az a doki helyettesítette, aki múltkor. Ő is jófej, csak összeírtam pár dolgot, ami problémát okoz, és meg akartam beszélni a dokimmal, de ezeket most hagytam. Írattam fel pár gyógyszert, megkaptam a kezelést, s ennyi. Az idő megint nehezen telt, beszélgettem egy bácsival közben, a feleségével meg előtte, de ezek a napok borzasztóak. Csak igyekszem átsiklani rajta. 

Keresztapu és Keresztanyu jött értem. Kaptam ebédre paprikás krumplit. Jól esett. Aztán eldőltem a tv előtt, és váratlanul elnyomott az álom. Nem készültem alvásra, egyszer csak megtörtént. Arra ébredtem, hogy folyik a nyálam, a pólóm már ázott :-) Másfél órát aludtam. De olyan mélyen, hogy mikor ébredeztem, tisztáznom kellett, hogy egyáltalán én ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok itt, kell-e menni dolgozni, vagy most mi van. Jajj, de nagyon jó volt!

Rettegek az estéktől és az éjszakáktól. Annyira, hogy ha elfekszem, elkezd rázni az ideg. Úgy meg nem lehet aludni, akkor sem, ha álmos vagyok. Már kialakítottam egy pózt a kanapén, ahogy tudok aludni. Ülve. Csakhogy, elzsibbad a seggem, de más pózban meg nem jó, mert kényelmetlen. Szóval a menetrend minden este ugyan az. Felveszem a pózt, alszom egyet. Ha sikeres vagyok ez 1-1,5 órás alvást jelent. És onnantól vége. Nincs alvás. Sétálgatok a folyosón, bekészítem a mosógépet, kipakolom vagy éppen bepakolom a mosogatógépet, lehajtom a ruhákat a szárogatóról, ha a szemem engedi, olvasok, kézimunkázok. Iszok, joghurtot eszek. Pisilek. Tévézek. A tévé egész éjjel megy. Aztán újra próbálkozom az alvással. Innentől már csak fél-1 órákat alszom. És várom a reggelt. Hajnalra általában kimerülök, és akkor talán tudnék aludni, de akkor meg már kelni kell. Persze nyúzottan, fáradtan. Gyűlölöm ezt az állapotot!

Az evés is kb ilyen. Annyira szűk az a kör, amit megehetek, hogy azt már nem kívánom. Ezért étvágyam sincs. Szerintem lenne, mert érzek éhséget, de már nem akarok virslit meg tojást enni. Rakott krumplit akarok kolbásszal, rántott csirke felsőcombot petrezselymes burgonyával és tejfölös ubisalival. Vagy babgulyás pogácsával. Tarhonyás lecsót kolbásszal. Nem csirkemellsonkát sovány sajttal... Amikor feszül a hasam, akkor semmi sem megy, iszogatom a tápszerem, max vajas pirítóst eszek. Ezt is gyűlölöm!

Ma panaszkodtam a pszichológusomnak, hogy én miért nem tudok normális daganatos lenni? Ahogy a többi ember. Szépen lesoványodok, csipegetek, sokat pihenek és alszok. Azt válaszolta, hogy mivel én semmit sem csinálok úgy, mint mások, miért gondolnám, hogy a betegséget ugyanúgy csinálnám. Persze, hogy azt is másképp csinálom. Igaza van. Mindig más voltam, mint mások. Mindig kilógtam a sorból.

Miért ne lennék most is más?

Azok a fránya rosszullétek

 Újra elkezdett fájni a derekam, a gerincem. Ez az a fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. Apróbb eszközeim vannak ellene, amelyek van, hogy segítenek, van, hogy csak csitítja, van olyan is, hogy semmi hatása. Az borzasztó. Sem állni, nem ülni, sem feküdni nem jó. A mozgás jót tesz. Viszont éjjel mit mozogjak? Sétálok a lakásban, fel-alá a folyosón, ruhákat hajtogatok, ki- vagy bepakolom a mosogatógépet, nagyon mást nem tudok csinálni. Ráadásul, 2 perc után a lábaim nagyon fáradtak, és alig várom, hogy leüljek. Leülök, és akkor nem jó. Derékszögben a legjobb, de akkor sem mindig. Úgy tudok picit aludni. 

Hogy mit tudok tenni ellene? Este mindig veszek be egy 50 mg-os Tramadolt. Ezt ki tudom egészíteni egy Appranax-szal. Az jó csontokra, és tényleg, valamikor segít. Amikor nem, akkor jégzselé. Vagy forró zuhany a fájó részre, bebugyolálom magam törölközőbe, hogy sokáig meleg legyen. Viszont éjjel visszaveszik a víz hőfokát... Nem jöttem rá, hogy melyik a jobb. A fagyasztás vagy a melegítés. Talán a melegítés. Azt vettem még észre, hogy mikor a fájdalomtól idegállapotba kerülök, a zuhany jót tesz. Eltreli a gondolataimat, mozgok is, kizökkent a lelkiállapot spirálból. 

Múlt héten pénteken meghívtam vacsizni Őt, mert felfúrta a függönykarnist, segített feltenni a függönyökat, és megjavította a wc tartályt. Rengeteget segít. Készültem. Csakhogy, péntekre már két éjjel nem aludtam, feszült a hasam és fájt a derekam. Munka után igyekeztem haza, aludtam 2 órát, hogy el tudjak menni vacsizni. Jót beszélgettünk, az étel finom volt, de nagyon ramatyul voltam. Hazavitt és elköszöntünk egymástól. Szombatra valahogy elmúlott, így elmentünk Győrbe fürcsizni. Az egész nap jó volt, kivéve, hogy a sok víz és más miatt tele volt a hasam, és nem tudtam enni. Ettől teljesen legyengültem. De alapvetően jó volt. Vasárnap már iszonyúan fájt a derekam, előtte éjjel kezdődött. Amikor semmi nem jó, sehogy nem jó. Alig tudtam hazamenni Anyámhoz. Sirdogáltam. Ilyenkor elmegy az életkedvem teljesen. Délutánra kicsit jobban lettem, akkor raktuk fel a függönyöket. Vasalás közben le kellett ülnöm, nem tudok sokáig egy helyben állni. Aztán jött az éjszakat. Szokásos katasztrófa. Hajnalban keltem, mentem leszívásra.

Még a vonatig elvoltam. A vonaton bóbiskoltam. És elszállt minden erőm. A metrón iszonyú tömeg volt, nem is szálltam fel, asszem a harmadikkal mentem csak el. Az Üllőin azt hittem elájulok, csoszogtam, csak raktam a lábaim magam elé, hogy haladjak, nem gondolkodtam. A leszívás rendben ment, 2,8 liter. Rengeteg. El kell gondolkodnom, hogy megint csapot ültetnek be. Tényleg jobb lenne, de attól fájt a hasam. És olyan sokminden fáj... Megbeszéltük a CT előtti leszívást, az onkológusom kell megkérni.

Üres hassal, üres gyomorral, kimerülve elindultam a munkahelyemre. Alig vártam, hogy leszálljak a metróról. Kelenföldön leültem pihenni, hogy összeszedjem magam és tudjak bemenni dolgozni. Bevettem a gyógyszereimet és ettem picit. Mikor beléptem az irodába, mindenki kérdezte, jól vagyok-e, nagyon szarul nézhettem ki. Aztán használtak a gyógyszerek, és nagyon jó napom volt. Jó volt a kollégák között lenni, feladat is volt, végül jó nap volt.

Nem tudom semmihez sem kötni, hogy mikor hogy vagyok. Nem tudom befolyásolni. Egyszerűen tudomásul veszem. Ha rossz minden, próbálom túlélni. Ha jó, akkor élvezem.

Mást nem tudok tenni

Könyvecském mintadarabja

 Egyik délután kaptam egy emailt a GLS-től, hogy csomagom érkezik holnap. Feladó a Publio. Sejtettem, hogy a mintadarab, mi más lenne? Nagyon, nagyon izgatott lettem. 

Másnap reggel jött az email, hogy 8-11 óra között szállítják. Tűkön ültem. Alig vártam, hogy hazamenjek munkából, és a kezembe tarthassam.

Feltéptem a borítékot... és igen... és ott volt! Az én könyvem!

Forgattam, nézegettem, csodáltam. Jobb, mint amire számítottam. A grafikai munka egyszerűen tökéletes, nagyon ütős lett a könyv borítója.

Sírtam.

Belelapozgattam, beleolvasgattam, de nem tudtam koncentrálni, csak néztem. Az én könyvem!

Magam mellett tartottam a kanapén. Ha arra esett a tekintetem, megfogtam, pörgettem, szagolgattam, és csak néztem. Az én könyvem!

Másnapra összeszedtem magam, és figyelmesen lapoztam át. Többször is. Nem találtam semmi "hibát" rajta, benne. De az is lehet, hogy én már nem is venném észre, mert számomra tökéletes. Mint az anyának a gyermeke.

Az én könyvem!

Fodrásznál voltam

 Egy ideje már fontolgatom. Hát igen, én ilyen vagyok, mindent nagyon átgondolok. Még ezt is. 

Nem egyszerre kezdett el nőni a hajam, valahol már egész hosszú volt, valahol szerintem még ki sem nőtt. A fülemnél és a tarkómon már megigazítottam, ahogy tudtam, de itt volt az ideje szakemberhez menni. Tegnapra volt időpontom. Úgy döntöttem, hogy egy vagány frizurát szeretnék, amit egyébként sosem vállalnék be, de mindig tetszett. Persze még rövid hozzá a hajam, de megalapozta a csaj. Kétoldalt kinyírta, hátul V alakban zárul össze, felül maradt a hossza. Könnyebbnek érzem a fejem, és hát mégiscsak rendben van.

Még nőnie kell :-)

Van az az állapot

 Van egy állapot, amit nagyon szeretek. Sajnos ritka, nem tudom mi váltja ki, nem tart órákig, de nagyon élvezem. 

Nehéz szavakba foglalni.

A légzésem megnyugszik, kiegyensúlyozott, nem szuszogok, nem nehéz levegőt venni a hasam miatt. Elönt egy olyan nyugalmi érzés, amikor minden jó, semmi nem fáj, semmi nem bánt, semmi nem izgat. Minden kényelmes. Nem tudom szavakba önteni.

Megnyugvás

Becsukom a szemeim, és csak fekszek

Lélegzek

Pihenek

Megnyugszom

.... kezelés

 Nem akarom hosszúra engedni, igazából minden úgy ment, ahogy szokott.

Ami megvisel:

4.45-kor kelek. Mivel éjjel nem tudok aludni, inkább csak hajnalban, ezért mindig bazi nyomott vagyok.

A lelki része... Ott ülök, várom az orvost, átbeszélünk mindent. Ilyenkor mindig tudatosul bennem, hogy nagyon beteg vagyok. Aztán jön a cucc. Alig várom, hogy bemenjen, s mehessek innen el. 

Találkozni a többi beteggel, valaki jobban van, mint én, valaki rosszabbul. Látni őket, beszélni velük sokszor jó, sokszor nem jó. 

Gyűlölök már oda járni.

Ráírta az orvosom a záróra, hogy tartós táppénz állományba vétel javasolt. 

Fel kell keresnem a háziorvost.

Könyvecském _ belív, borító

 Egyre jobban izgulok.

Először a belív készült el. Nagyon, de nagyon boldog voltam, még meg is könnyeztem. Olyan jó volt látni

Hamarosan ezután elkészült a borító is. Na, ettől meg tisztára lehidaltam. Nagyon, de nagyon ütős lett. Mivel nem értek hozzá, átküldtem egy grafikus barátomnak, aki átnézte, felhívott, és pár dolgot említett, amit szerinte javíttassak. Így is lett. Javítás után egyszerűen csúcsszupernek minősítettem. Tényleg nagyon ügyes a grafikus lány.

Aztán elutaztunk hétvégén, és bolhán túrtam egy könyvet. Alig vártam, hogy elkezdjem olvasni. Kinyitottam, úgy kezdődött, hogy Előszó. 

Bammmeeeeeeg....

Abban a pillanatban hasított belém, hogy én az Előszót és a Köszönetet is egyszerűen kifelejtettem a könyvecskémből. Írtam a kiadónak, aki nagyon megértő volt, és át tudtam küldeni a szövegeket. Újratördeltél, megküldték átnézésre. Még akkor is találtam egy kibát. Jó, nem hiba volt, de javíttattam még egyet. Úgy érzem, nagyon alaposan átnéztem. Jóváhagytam.

Szóval most így állunk. Kész a belív, kész a borító.

Ami még hátra van, az az ár megállapítása, és a nyomda. Szerintem nincs más feladat... :-)

Annyira várom!

Leszíváson voltam

 A szokásos menet. 4.45-kor keltem. Az volt a jó benne, hogy mostanában egész jól alszom. Olyan két óránként ébredek, de vissza tudok aludni. Így nem voltam/vagyok nyúzott, és nincs az a nagyon mélyről jövő fáradtság, amikor olyan vagyok, mint a lassított felvétel, és minden nagyon nehezemre esik. Most jobb.

Szóval vonat, metró, SOTE. Nem kellett sokat várnom, jött az orvos. Másodiknak hívott csak be, majdnem megsértődtem. :-) Hát nem én vagyok a kedvence? :-)

Igen, a hasüregben jelentősen megnövekedett az ascitest, 5 centézis drain, kicsi szúrás, szike, nagy szúrás, és már folyt is. 2,5 liter jött le. Azt mondta, többet nem szív (szóval van ott még), mert az nagyon megviseli a keringést. Ezt sem tudtam, szóval ez most új infó. Sokkal könnyebb lettem, fizikailag is, és érzésre is. Fürgén szedtem a lábaim a munkahelyem felé, közben megreggeliztem, és elintéztem néhány telefont. Jól éreztem/érzem magam. Kár, hogy ez csak pár napig tart...

Visszatérve az alvásra, most egész jól megy. Mintha megnyugodtam volna. Nem vagyok ilyan zaklatott, nem gondolkodom, rágódom annyit. Délutánonként felteszem a lábaim, a víz miatt muszáj, közben olvasok. Nagyon jó könyvet turtam egy antikváriumban Hévízen, alig tudom letenni. Este pedig filmezek és horgolok, míg el nem alszom. Mikor megébredek a nappaliban, átvánszorgok az ágyba, és reggelig igyekszem ott maradni. Sikerül visszaaludnom. 

Remélem ez így marad, mert így nem vagyok olyan nyúzott, jobban bírom a napot, és a hangulatom is sokkal, de sokkal jobb. Türelmem is van, gondolkodni is tudok.

Maradjon így

Csavarogtunk _ Hévíz

 A Hévízi Tófürdő az egyetlen olyan természetes víz, amibe be tudok menni, és úszkálni is tudok. Ő rámszorítja a nudlimat, és mint a katicabogár, szelem a habokat. Persze ez erős túlzás, nagyon melós ebben a nudliban úszni, lassan haladok, és erőm sincs sok. De figyelem a célpontot, és csak hajtom magam. :-) Utána megkapaszkodok, és csak lógok. Jó lógni. A víz felhajtóereje miatt nem húz a hasam, valahogy egyben tart, fogom a kapaszkodót, egyenes a gerincem. Ez nagyon jó érzés.

Ez volt a jó része. De valljuk be, nem volt strandidő. Nem nagyon akartunk/mertünk kijönni a vízből. De egyszer csak muszáj volt. Kicseszett hideg volt. Papucs fel, törölköző körülöttem, és siettünk a nyugágyunkhoz. Majd öltöző, törölközés, száraz ruha, pulcsi, hálószák, és ott kucorogtam. Míg át nem melegedtem. Ő még a kapucniját is feltette, és nyakig betakarózott. Hát mi így strandolunk. :-)

Mikor visszatért a keringésünk, elkezdtünk beszélgetni. Mindenről. Egyik téma folyt a másikba, sztorik, elmélkedések, világmegváltó gondolatok. Csak locsogtunk, fecsegtünk. Egyetlen egy baj volt, ezeken az ágyakon nem tudtunk összebújni. Aztán bementünk pisilni, s megnéztük mennyi időnk van még, mert csak 4 órás jegyet vettünk. 29 perc maradt. 29 perc! Hova tűnt a többi idő?! Elbeszélgettük. Szinte hihetetlen, hogy ennyit fecsegtünk. Én felöltöztem, elkezdtem összepakolni, Ő még befutott egyet úszni. Kocogtak a fogai, mikor kijött a vízből. Gyorsan átöltözött. 

Aztán mentünk a szokásos vacsira a Kocsi Csárdába. Harcsafilét kértem citromos fűszervajjal, petrezselymes burgonyával. Nagyon finom volt, jól is esett, de kb. az egyharmadát ettem meg. Nem mertem többet, mert jól éreztem magam, és ezt nem akartam elrontani. Jó is volt, hogy abbahagytam az evést, mert éhes nem voltam, és a hasam is rendben volt. 

Fél 10-kor értünk haza. A lelkem kiegyensúlyozott. 

Nagyon jó nap volt!

Ja! És útközben megnéztük a sztúpát. Már sokszor néztük, hogy ki volt írta, sztúpa balra, és most le is kanyarodtunk. :-) Monumentális építmény, nem is gondoltuk volna. Jó volt ott megpihenni picit.

Ez meg már a Hévízi folyó (?), tavirózsákkal, halacskákkal. Itt is sétáltunk picit.

... kezelés

 Szokásos szertartás. Kialvatlanul, nyamvadtan keltem 4.45-kor. Kávé, öltözés (szuszogás-pihenés), szendvics, dzseki, séta. Vonaton bóbiskoltam, metrón is. Aztán séta az Üllőin, az már nagyon jól esett. Vettem a boltban jégkrémet a dolgozóknak, ide is. Örültek. Igaz, nincs már meleg, de azt mondták el fog kopni. 

Vérvételen 3x szúrtak. Az első eldurrant. A másodikat összeszippantotta a kémcső, de kezelésre jó, és ez a lényeg! Oda berakták a branült. A másik karomon kerestek vérvételre vénát, hajlatban van egy jó, azt szúrták meg. Szóval mint a tűpárna, átsétáltam a gyógyszertárba a gyógyszeremért. Megreggeliztam. Aztán jött a hosszú, hosszú várakozás. Bóbiskoltam, ültem így is, úgy ís, sétáltam, nézegettem az embereket. Valahogy eltelt az idő, de nagyon-nagyon vizesek voltak a lábaim, sokat mocorogtam miatta.

Megjött az orvos. Átbeszéltünk megint mindent. Kaptam a derékfájásra szteroidot. Nem akarok még morfin tapaszt. És megint megpróbáljuk a vízhajtót. Felvezette a zárójelentésre, hogy mikor mit kell szednem, mert ezt már nem tudom megjegyezni. 

Megint rákérdeztem a műtétre. Továbbra sem lehet, és valószínű soha nem fognak műteni. Olyan helyeken van a daganat a májamban és a hasamban, ami nem műthető. Hát ez van. Húzzuk az időt tovább. De vajon meddig?

Bekötötték. Az előkészítőben a suprastintól kábán ücsörögtem. Aztán jött a cyramza. Tekertem a telefonom, ahogy a fiatalok szokták, hogy teljen az idő. Azt kell mondjam, most egész jól elment. Mellettem egy bácsi is tekert. Hiába, csak másfél óra, de az idegőrlő...

Aztán átementem a patikába (megint) kiváltani az újonnan felírt gyógyszereket, szóltam Anyuéknak, hogy végeztem, s jöttünk haza.

Érdekes, itthon nem tudtam aludni. Pörögtam, és ettem. Elég sokat ettem. Magamhoz képest mindenképpen. Ettem fokhagyma levest reszelt tésztával, barátfülét, szendvicset. Éhes voltam, és úgy éreztem semmi nem elég. Egyszerre nem ettem sokat, nehogy befeszüljön a hasam, de nagyon jó volt. Sokat horgoltam. Mondom, pörögtem. Gondoltam kitakarítok, de kedden jön a redőnyös, így nincs értelme. Szóval horgoltam.

Jó volt újra enni

Térdzoknis méhecske

 Nagyon vártam már, hogy elkészítsem. Tetszett a képen ez a duci, nagyfenekű edzőrucis méhecske. 

Forrás:

https://mercadodarendaextra.blogspot.com/2022/11/abejita-amigurumi-gratis.html#google_vignette

A minta majdnem teljesen jó volt, szerintem a feje nem stimmelt. Nagyon csúcsos lett... volna, de lebontottam, és a saját tudásom szerint fejeztem be. Szerintem így jó. Sokkal, se sokkal nagyobb lett, mint gondoltam. Az arcának a hímzése is jól sikerült, cuki, mosolygós kislány lett.

Debrecen _ összességében jó volt

 Hétvégén Debrecenbe utaztunk. A hagyományos módot választottuk, ami nekünk már bevált. Pénteken munka után indultunk, vasárnap jöttünk haza. 

Az odautat nagyon megszenvedtük. Messze van. Mivel nem használunk autópályát, így 5 és fél óra volt az út. A derekam már kivolt. Viszont az előtte lévő pár nap már tudtam enni, székletem is volt, így nagyon jól éreztem magam. Nem fájt semmi, volt agyam, volt kedvem, énekeltem, csacsogtam, végigdumcsiztuk az utat. De mindketten kikészültünk, mire este odaértünk. A hotel nagyon tetszett, egy régi malom volt átalakítva, tágas és igényes volt. A szoba is. Nem nagyon pakoltunk ki, minek :-) A vacsi szomorúan telt, az étlapról két ételt tudtam (volna) választani, kakaslevest és batátakrémlevest. Egyébként miden rántva volt, vagy magvas. Péntek este kakaslevest ettem, nagyon finom volt.

Szinte teljesen végig aludtam az éjszakát. A meleggel küzdöttem, mert Ő nem szereti a klímát, így tökik leizzadtam. Ettől függetlenül kipihenten ébredtem, és nagyon jót reggeliztem. Egy egész szendvicset meg tudtam enni, egyet pedig elhoztam. Igen, tudom, hogy nem szabad és nem illik, de nem tudok egyszerre normális adagot enni, lassan, sokáig eszek, így elhoztam, na... Megvettük online a fürdőbelépőt.

A fürdőhöz érve szomorúan tapasztaltuk, hogy iszonyúan sokan állnak sorba. Még jó, hogy van online jegyünk. Sajnos parkolóhely közel s távol nem volt már, egy erdő szélén parkoltunk, ahogy mások is. Felkaptuk a cuccunkat, s irány a bejárat. Kb. 100 ember tolongott, mindenféle nemzetiségű. Megkerestük az online beléptetőt, az volt a leghosszabb sor. Döbbenten álltunk. Kiderült, hogy aki nem vett jegyet előre, és véletlenül oda állt sorba, azt is kiszolgálták. Így ez a sor ment a leglassabban. Szervezetlen volt az egész, az emberek dühöngtek, alkalmazott nem volt, információ nem volt. 1 órát álltunk sorban a napon. Közben elrágcsáltam a második szendvicsem. Jól voltam. Volt türelmem, erőm. Mindezt az evésnek köszönhetem. Egy órás sorbanállás után, mikor sorra kerültünk, közölték velünk, hogy nem jó helyen vagyunk, ez a strand és mi nem ide vettünk jegyet, hanem a termálba, ami egy teljesen más komplexum, arrébb van. Enerváltan fogadtam a hírt. Ő viszont robbant. Jogosan. Ekkora dühös tömegbe igenis kellett volna lennie segítő embernek. Akik előttünk álltak, már nem tudtak jegyet venni, online sem, megtelt a strand. A beléptető lány mondta, hogy nem voltak ekkora tömegre felkészülve, és tudja, hogy nem állnak a helyzet magaslatán. Ez mondjuk rajtunk (és másokon sem) segített. Kérdezősködtünk, megtaláltuk a termálfürdőt. Sehol egy ember. Alig voltak. Úgyhogy a nap hátralevő részét nyugalomba, pihenéssel, fürdőzéssel tudtuk tölteni.

Estére nagyon elfáradtunk, jó későn mentünk a szállásra, 8 óra is volt már. Ettem batátakrémlevest, de nem ízlett, így csak belenyaltam. Evés nélkül dőltem ki, éhesen. 

Vasárnap már nem tudtam enni. Egy szendvicsbe beleharaptam, s elcsomagoltam. A hazafele út megint nagyon hosszú volt, megtört minket. Iszonyú fáradtnak és gyengének éreztem magam. Éhes voltam, nem volt erőm. A hazaúton megettem a szendvicset, több nekifutásra. Otthon készítettem egyet, de nem ment le. Kimerültem. Nem volt erőm, nem tudtam gondolkodni. Ha ez így megy tovább, nem lesz jó. 

Főtt ételt egyáltalán nem tudok enni. Most már csak a szendvics megy. És szerencsére tudok inni tápszert, az is segít. A hasam nem fáj. A derekam szokott inkább. De nem ott, ahova a sugarat kaptam, máshol. Ez nem akkora fájdalom, mint a gerinc, de ez is elviselhetetlen hosszú távon. Hát ez van.

Szerintem éhen fogok halni