Ami nem állt meg. Igyekszem nem enni, de nagyon nehéz. Minden sejtem éhes, szédülök, néha beszűkül az agyam. Nem tudok gondolkodni, nem jutnak eszembe a szavak, valamikor azon is el kell gondolkodnom, hogy milyen témában is vagyok egyáltalán :-)
Hiányzik. Nagyon üres most a lakás, nem akarok otthon lenni. Igyekszem majd munka után programokat szervezni magamnak, bár hamar elfáradok. Ma moziba megyünk hatra, talán az még nem olyan késői időpont, és nem alszom el. Remélem bírni fogom.
A munkába temetkezem. Alapos vagyok és mindennel is foglalkozom, hogy ne gondoljak se Rá, se a betegségemre. Persze ez nagyon nehéz. Éhes vagyok. A testem nem egy tányér üres levesre vágyik, hanem rakott krumplira sült oldalassal.
A Kálvin téren egy koldus asszony megszólított. Pénzt kért, mert nagyon éhes. Csak nevettem. Én is nagyon éhes vagyok.
Amikor kiderült, hogy beteg vagyok, azt sem tudtam mit tegyek. Hogyan éljek tovább? Milyen életem lesz? De abban a pillanatban, sőt, a következő napokban sem szakadt rám az ég. Úgy döntöttem, élek úgy, ahogy eddig, és azt adom fel, amire már nem leszek képes. Legelőször a sporttól kellett megválnom. Aztán még egy picit vissza tudtam térni, de később végleg fel kellett adnom. A sulit sikerült befejeznem, de már nagyon nagy teher volt, végül meglett a diplomám. Nincs erőm, nem túrázom, nem indulok hosszú, megterhelő útra. A bőröm és a folyamatos fertőzésveszély miatt fürdőbe sem járok, vagy legalábbis nem fürdök. A petefészek daganataim miatt nincs szex. A hashártya daganatok miatt nincs szilárd étel. A nagy hasam miatt megváltozott az öltözködési stílusom, nem tudok csinos lenni. Ami még megvan, az a munkahely, az albérlet. A kettő összefügg, amíg tudok dolgozni, meg tudom őrizni a függetlenségem. Más nem maradt.
Szóval holnap elkezdem a harmadik kúrát. Csökkentett dózisban, mert csökkentett méretű vagyok.
Az evést továbbra is próbálom minimalizálni.
Elég volt már
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése