2024. március 9., szombat

Készülök

 A szombat nagyon kemény nap volt. Szanálok továbbra is. Vannak dolgaim, amiket szeretek, nagyon jó minőségűek, és nem akarom, hogy a halálom után elkallódjanak. Osztogatom a dolgaimat barátok között. Ami szemét, vagy rossz minőségű és már nem kell, kuka. Ami még használható, az adomány. Készítettem három csomagot. Neki, és két barátnőmnek. 

Egy hete nem vagyunk együtt. Tegnap elsuhant előttem biciklivel. Intett, mosolygott. Intettem. Az a helyzet, hogy valamiért arra számítottam, hogy oda is jön hozzám, de nem. Talán jobb is így. Összekészítettem neki egy csomagot. Még majd egy levelet kell hozzá írnom, hogy értse, miért kapja. Odakészítettem a Garmin órámat is. Megkerestem az applikációban, hol kell leválasztani az órát. Megtettem. Aztán kiírta, hogy a fiók törlése. Tudom, hogy nem fogok tudni soha többet sportolni. Tartottam az ujjam a gombon, majd elkezdtem sírni. Hol az a lány, aki voltam? Aki tele volt enerniával, és minden programot úgy szervezett, hogy azt számolta, hogy előtte vagy utána marad-e idő futni? Annyira megváltoztam. Csak sírtam, ültem a kanapén, és sírtam. Nem töröltem a fiókot végül, nem volt erőm. Az órát beletettem az eredeti dobozába, és beraktam a csomagjába. 

A kamrát is kipakoltam. A szárazárut hazaviszem a családnak, csak azt hagyom az albiban, ami most kell. 

A következő hétvégén a gardróbszekrény alját pakolom ki. Ott tartom az utazáshoz szükséges táskákat, kisbőröndöt. Sokat utaztam Vele. De már nincs szükségem rá. Jó érzés, hogy a kisbőrönd eddig a kórházat jelentette számomra, most meg ha ránézek, Ő jut eszembe, és a sok szép közös élmény. 

Kedden megyek a bankba, rendezem a pénzügyeimet, és megíratom a végrendeletem. Összeírtam, hogy mi van a nevemen, milyen megtakarításaim vannak, és nagyjából átgondoltam, mit kire hagyjak. Nincs örökösöm, csak egy Anyám van, nyugdíjas, meg van mindene, ami neki kell. Szerencsére. Nehéz így, 44 évesen végrendeletet írni azért, mert meghalok.

Még van mit intéznem, van dolgom. Igyekszem mindent elrendezni, hogy ne sok tennivaló legyen utánam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése