A maradék fonalak eltűntetése céljából keresgéltem mintát. Végül úgy döntöttem, bohócot horgolok. Először nagyon jó ötletnek tűnt. Több képet is megnéztem, és a fantáziámra bíztam, hogy milyen legyen. Na meg mit sikerül készítenem. Alapvetően jó volt készíteni, jól is haladtam vele. A kalapján sokat gondolkodtam, milyen legyen, mekkora legyen. Aztán az arcával szenvedtem, de tényleg nagyon sokat. Háromszor bontottam le. A szemét nem tudtam úgy meghímezni, ahogy akartam. Igazi bohócszemet szerettem volna, ami körbe van festve. Az elképzelés nagyon jó volt, de nem sikerült megvalósítanom. Az orra viszont nagyon jól sikerült. Végül ilyen lett az arca, nem ilyesztő, de talán azért bohócos. Bár haj nélkül engem hóemberre emlékeztetett. :-) Aztán jött a hajkérdés. Ezt is többször visszabontottam, próbálkoztam. Először szálanként hurkoltam fel a hajat, de nagyon ritka lett, nem tetszett. Aztán az egész fejére próbáltam skalpot horgolni, arra hurkolni a hajszálakat, de nem tetszett, és nem volt jó hozzá a kalap. Végül hurkot horgoltam, és ez lett. Nem rossz, de lehetne jobb is. Az összkép egész jó, bohócos bohóc lett. Lehetne még fokozni, de már nincs türelmem hozzá :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése