Tegnap volt a pépes próba első napja. És nagyon el vagyok keseredve.
Amennyire örültem annak, hogy megpróbálhatok enni, annyira szomorú vagyok, hogy nem megy.
Reggel bementem a boltba, s vettem 2 szelet csirkemell sonkát. Feldaraboltam 1x1 cm-es kockákra. És óvatosan nekiálltam. Apró kockánként, jól megrágva nyeltem le, majd víz. Sokat kell innom, hogy segítsem az emésztést. De néhány kocka után elbizonytalanodtam.
Valamiért az előző orvosom azt mondta, hogy nem ehetek pépeset, csak folyadékot. Az előző dietetikus kizárt mindent, ami nem folyik. Még emlékszem, milyen sugárban epét hányni a bélelzáródástól, és elájulni a görcsös fájdalomtól.
Pár falat után elcsomagoltam a felvágottat, és betettem a hűtőbe. Dolgoztam, de közben figyeltem magam, hogy érzek-e valamit. Fáj? Nyom? Görcsöl? Nem, még nem. Jó lenne egy pici piros pötty a pocakomra, ami úgy halad lefelé, ahogy az étel. Megnéztem a hasam, de nem láttam rajta semmit. Nem púposodott ki a felvágott, nem tudtam, hol jár.
Délben még nem voltam éhes, pedig csak pár korty tápszert ittam. Nem volt kedvem enni. Nincs étvágyam. Kicsit émelyegtem is. Gondoltam az előző napi kezelés miatt. Ami simán lehet.
Mikor hazaértem, rávettem magam, hogy egyek egy kicsit. Fogpiszkálóval kockánként böködtem. Jól megrág, víz. Nem kell. Nem megy. Néztem a felvágottat. Elképzeltem egy vágott sulizsemlében vajjal, sajttal, paradicsommal. De már úgy sem kívántam.
Nem tudom mi a baj. A félelem az ételtől, a kezelés miatti émelygés, vagy a betegségem előrehaladott állapota. Azóta sem vagyok éhes.
Nem fogyott el a két szelet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése