Hetek óta azon töprengek, hogy mit is adhatnék az orvosomnak. Azzal, hogy eltörölték a hálapénzt, jól megkötötték a kezünket. Ez persze egyrészről jó, másrészről nem. Az elmúlt két évben nagyon sok orvos igyekezett megszabadulni tőlem, nem vagyok egyszerű eset, mondhatni menthetetlen vagyok, ezért nem akarnak velem foglalkozni. Biztos nem jó érzés nekik, ha meghal egy betegük, de mi, betegek, ilyenek vagyunk. Nem mindenki tud / nem mindenkinek sikerül meggyógyulni. Mint ahogy én is tudom, hogy nem fogok meggyógyulni, és hamarosan meghalok. De nem akarok a sarokba ülve a kaszásra várni. Úgy szeretnék meghalni, hogy én mindent megtettem. De ehhez kell egy orvos. Nagyon hálás vagyok a mostani dokimnak, hogy küzd értem. Biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, hogy nincs értelme, de próbálkozik. És ez tetszik.
Két héttel ezelőtt próbáltam beszélgetni vele, de nincs ideje, és koncentrált a kikérdezésemre, szóval nem ment a csevej. A vizsgálat végén sikerült azért pár szót váltanunk, beszéltünk könyvekről, említettem neki egy orvosost, amire azt mondta ő is elolvasná, már hallott róla. Ezt megrendeltem neki. Aztán ha már horgolás, elkezdtem horgolt orvosokat keresni. Találtam is párat. Nagyon aprólékos, kifinomult munkák voltak. Sejtettem, hogy én azért olyant nem tudok készíteni, így a saját fejem után mentem. Itt is szenvedtem a hajkérdéssel, végül sima skalpot horgoltam neki. Elég vállalható lett, úgyhogy szerdán odaadom neki. Persze, ezt is lehetne még fokozni, vékonyabb fonallal aprólékosabb munkával jobb dokit is össze lehetne hozni, nekem most ez sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése