Jól vagyok. Jól érzem magam. Azt mondják jól is nézek ki. Nem tudom, ezt azért nem mondanám.
Nem fáj semmi. A gondolataim sem csak a betegségem körül járnak. Bele tudok merülni abba, amit éppen csinálok. Mondjuk egy könyvbe. Olvasok. S mikor fel akarok állni, beleakadok a hasamba, jön velem a lufi. Kiülök az ágy szélére, s egy nagy lendülettel fellököm magam kétkézzel, felállok. Kinyomom, s magam előtt tolva elindulok. Ilyenkor újra beteg vagyok. Aztán mondjuk nézem a tévét, érdekes a műsor. Elzsibbad a fenekem. Arrébb akarom tenni, de hirtelen nem tudom felemelni, mert nehéz a hasam. Lenézek, hogy mi van, s látom a lufit. Beteg vagyok. Sétálok a barátokkal, nevetünk, lapátolom a fagyim. Leülünk. Kapaszkodnom kell, terpesztett láb, hogy beférjen a lufi. Beteg vagyok. Dolgozom, ütöm a klaviatúrát, telefonálgatok, nevetek, intézkedek. Nincs víz a poharamban. Kilököm a széket magam alól, ugrok. Ugranék, de nem megy. Lenézek, lufi. Lábaim megtámasztom, megkapaszkodok két kézzel a szék karfájába, felnyomom magam. Beteg vagyok. Megyek haza. Nézem a forgalmat. Sok a hülye az utakon. Megérkezem. A gondolataim már a teendők körül forognak. Kinyitom az ajtót, kilépek, de a testem nem jön. Lenézek, lufi. Megkapaszkodom, húzom magam karral, tolom lábbal. Beteg vagyok.
Nem tudom hányszor játszom el ezt egy nap.
Normális életet szeretnék.
Nem akarom ezt a lufit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése