Velem van

 Lassan kelek fel. Egy kicsit ücsörgök az ágy szélén, simogatom a térdeim. Jobb tenyerem megtámasztom jobb térdemen, bal tenyerem az ágyra helyezem, és egy nagyot lökök magamon. Hopp, és már  állok is.Egy pillantig nem mozdulok. Jó, minden a helyén. 

Kitipegek a konyhába, bekapcsoloma kávéfőzőt. Érzem, hogy figyel. A dolgozószoba ajtófélfájának hanyagul dőlve, lábát keresztbe vetve a körmeit piszkálja.

- Jó reggelt - mondom, de nem válaszol.

Forró kávémmal bekucorodok a kanapé sarkába, bekapcsolom a tévét. Egyik kezembe a csészét szorongatom, a másikkal a csatornákat váltogatom. Megint semmi. A Spongya Bob a legjobb műsor. Míg hallgatom a szivacs idegesítő nevetését, látom a szemem sarkából, hogy leül a kanapé végére. Karját a háttámlán pihenteti, lábát keresztbe veti, mosolyog.

- Hm - csóválom a fejem. Szürcsölöm a kávém. Telnek a percek. Megéhezek. Kicsoszogok a konyhába, fogja a bokám, a padlón húzom magammal. Kenyeret pirítok. Szellemként tekereg körülöttem. Nem veszek róla tudomást. Talán ez idegesíti, nem tudom. Elmajszolom a vajas pirítóst, s beveszem a gyógyszereimett. Szépen sorba mindet. Kemó, hajvitamin, C-vitamin, gyomorvédő, magnézium.. Fájdalomcsillapító nem kell.

Nem tudom hol van, de a hátamban érzem a tekintetét. Nem törődöm vele. Teszek-veszek, intézem a dolgaim. megy a mosógép, friss levegőt engedek a lakásba, összeszedem a porcicákat (tudnám honnan jönnek), mindent a helyére rakok. Beszélgetek az orchideákkal. 

Húzom a cipőm, veszem a kabátom, fogom a táskám, indulok. Az utolsó pillanatban csusszan ki utánam az ajtón. A liftben ugrándozik körülöttem, gúnyosan mosolyog. Az utcán mögöttem kullog zsebre tett kézzel. A boltban a sorok közül leselkedik utánam. Hazafelé a hátamon ül. Megérkezünk. Míg a hűtőben pakolászok, a bárszéken ücsörög. Nem néz rám, csak akarja, hogy tudjam, ott van. Ebéd után elnyúlok a kanapén. Mellettem ül. Simogatja a fejem, a hajtincseimmel játszik. Elalszom. Fél óra mélyrepülés. Jól ébredek. Körülnézek, nem tudom hol van. Talán elment. Mosolyodom el, persze tudom, hogy mindig velem marad.

Indítok egy filmet, közben kötök. Sálat készítek Neki. A hálóból jön ki, sétálgat a lakásban. Hanyagul, mint aki otthon van. Mindenhova benéz, mintha keresne valamit.

- Segíthettek? - kérdezem türelmetenül kötésem az ölembe engedve.

Rám sem néz, csak turkál tovább a cuccaim között. Próbálok nem foglalkozni vele. Mellém ül, lábit felrakja a kanapéra, az enyém mellé. A talpamhoz ér. Felszisszenek. Kicsit arréb rakom a lábaim, próbálok úgy helyezkedni, hogy ne fájjanak. Nem nagyon sikerül. 

Tél van. A nap gyorsan megy le, rámborul a sötétség.

Megengedem a fürdővizet. Míg a meleg habokban elnyúlva próbálok kikapcsolni, a wc-n ülve néz. Nézi a dudorokat a hasamon, ahogy hozzájuk érek.

- Menj el - kérem, de csak mosolyog.

Elkészítem az ágyam, majd bevackolok a kanapé sarkába. Kapcsolgatok. Elnyúlok. Egy darabig figyel, majd mellém fekszik. Átölel. Tenyerét bal oldalamra helyezve marcangolni kezd. Próbálok helyezkedni. Nem akar elengedni. Kicsit talán jobb. Elalszom.

Nem félek tőled

Energiaitalribanc

 Nem tudom hogy hívják ezt a dolgot. Amikor nyáron dobozos üdítőt veszünk ki a hűtőszekrényből, lecsapódik rajt a pára. Azért, hogy ne csússzon ki a kezünkből, rá lehet húzni egy nemtommit, ami felissza a párát, kényelmesen lehet fogni a dobozt, és úgy inni a finom, hideg üdítőt. 

Párom a barátjával ritkán, de szokott energiaitalt inni. Említette párszor. Így készítettem nekik a nyárra ilyen energiaitalribancot. Több kép is van a neten, de saját kútfőből, méretre készült. Az első nagy kihívás volt. A mellek méretét nehezen találtam el, volt hogy túl nagyra, sikerült, és ahogy felvarrtam, a doboz íve miatt szétálltak. Lebontottam. Lebontottam pár sort. Akkor meg kicsi lett, nem volt ütős ;-) Visszahorgoltam egy sort, és figyeltem, hogy ne tömjem túlságosan keményre, mert akkor megint szerte szét fognak állni. Végül megtaláltam a megfelelő méretet, és a technikát is, hogy hogyan varrjam fel úgy, hogy szép legyen. Ajándéknak tökéletes, aki szereti az ilyesmit. Ő nagyon jót derült rajta. Kíváncsi vagyok barátja mit szól majd, remélem nem haragszik meg, és a felesége sem, mikor hazaviszi...

Horgolt Mézi

 A mézeskalács a karácsony elválaszthatatlen eleme. Nagyon jó mézeskalács receptem van, de rengeteg lesz belőle, így én nem sütök. Hanem horgolok :-) haha

Két kolléganőmnek horgoltam Mézikét, fiúcskát, és nagyon cukik lettek. Még korábban vettem szivecske gombokat, gondoltam jó lesz majd valamire. Hát erre tökéletes volt. 

A minta is tökéletes:

https://amigurumi.blogkb.com/crochet-gingerbread-man-amigurumi-free-pattern/

Karácsony

 Hosszúnak és tartalmasnak érzem az idei karácsonyt. Minden menetrend szerint zajlott. Amiket elterveztem, szépen ki is pipáltam, sorról sorra.

Hétfőn hozta a fát este. Együtt díszítettük fel, kiválasztottuk a megfelelő fényt, és egyszerűen csak örültünk neki és egymásnak. Együtt is aludtunk. 

Kedden mindketten mentünk a saját anyukánkhoz. Jó volt otthon. Ajándék, ebéd, kicsit beszélgetünk. Pepi is kapott új etetőtálat és báránypástétomot. Megvártuk, míg megeszi, jól megdögönyöztem. Most elég jól néz ki, de tényleg megöregedett. Este jött Ő. Rögtön letámadott az ajándékaimmal. Kaptam új vibrit! :-) Örült a martinis poharaknak, tényleg nagyon szépek. Kapott egy levendulás tönkölybúzapehely párnát, hogy jól aludjon. Magamnak is vettem. Talán majd tudunk aludni... ettől vagy mástól, mindegy is. És horgoltam neki egy kis vicces dolgot. Nem is tudom van-e rá szó. 

Az este kellemesen telt. Beöltöztem télanyónak, na, azt nagyon értékelte. Filmeztünk, pihentünk, aludtunk. Együtt ébredtünk.

Szerdán családi karácsony volt, náluk és nálunk is, így megint mindenki otthon volt. Este találkoztunk. Filmeztünk, pihentünk, ettünk. Együtt aludtunk, együtt ébredtünk. 

Csütörtökön elmentünk sétálni picit, majdnem meglett a 10.000 lépés. Este hazament, énidőre volt szüksége.

Ma péntek van, gyógyítónál voltam.

Ez az elmúlt pár nap megint lehetőséget adott arra, hogy betekintést nyerjek egy normális életbe. Mikor minden tankönyv szerint zajlik. Van családom, van párom, van életem, vannak terveim, és egyáltalán nem vagyok beteg, és nem haldoklom. Jó volt kicsit beleélni magam, és "normális" emberként viselkedni. De sajnos nem így van. És ezt nem is tudom elfelejteni. Rettenetesen fáj a derekam, és a bal fele. Az alhasam bal oldala. Gondolom sokan vannak, nem férnek el, feszít, és kisugárzik hátra is. Hol jobban, hol kevésbé fáj, de el nem múlik. Fájdalomcsillapítóra nem reagál. Tornáztatom, nyújtogatom, de a probléma nem itt van. Próbálom hinni, hogy mozgás után jobb. Talán így is van. Állni egyhelyben nem jó, a félig ülő helyzet sem jó, és a fekvés sem jó. Az jó, amikor folyamatos mozgásban vagyok. És tudok derékszögben ülni. Az éjszaka katasztrófa. Félek az elalvástól, általában fájdalomra ébredek. Sehogy sem jó. Hanyatt úgy tudnék feküdni, ha felhúznám a térdeim, de nincs hova támasztanom. Mindkét oldalam szétfeküdtem már, hasra pedig nem tudok fordulni. Szóval sehogy sem jó. Ilyenkor felkelek. Megyek pár kört a lakásban (még jó, hogy elköltöztem, van hova menjek), tornáztatom, nyújtogatom, majd a nappaliba dőlök le. Máshogy tudok ott feküdni. Aztán ott is alszom egyet. Aztán vissza az ágyba. Hát így telik. Ritka, mikor az ágyban kihúzom az egész éjszakát. 

Elkezdtem az ötödik kúrát szedni. Úgy szoktam, hogy az első héten 3 szem, a másik két héten 2 szem. De a karácsony és szilveszter miatt most megfordítottam. Az utolsó héten fogok 3 szemet szedni. Péntek van, és még tudok járni. Érzem a talpaim, de még megy a járás. Nincs rajtam víz, 51,5 kg vagyok. Sajnos látok új huplikat a hasamon. Gondolom eddig is ott voltak, csak mos nagyobbak. De az is lehet, hogy nincs igazam. Nem tudom. Nem tudom mi lesz. Csak tervezek tovább, szedem a gyógyszert, s majd egyszercsak lesz valami.

CT még mindig nincs meg

Bónuszkarácsony

 December 23-a van, ülök a SOTE-n. Minden rendben. Persze a helyzetemhez képest.

Tavaly december 21-én voltam utoljára az SBO-n. Eltelt egy év. Az elmúlt hetekben féltem, hogy esetleg újra történik valami. Tavaly a főnököm és a helyettese vitt be a kórházba. Persze nem engedtek haza. Nagycsomó vizsgálatot végeztek, akkor derült ki a hashártya áttétem, ami miatt volt egy kis bélelzáródásom, de sikeresen kiráztak belőlem minden, így december 22-én hazaengedtek azzal, hogy keressem az orvosom a további teendőkkel kapcsolatban. Az orvosom csak január 9-én állt szóba velem. Előre egyeztetett időpontban, egyébként nem volt hajlandó beszélni velem. Karácsony volt. Nekem is. Az SBO kezelőorvosom arcán végig láttam az aggodalmat. Mondtam neki, hogy már 2 napja nem ettem. Azt mondta, talán jobb is. Talán jobb is, ha nem eszik. De akkor mi? Ez kb olyan, hogy talán jobb is, ha már nem vesz levegőt. De akkor?! És ilyen állapotban és információkkal mentem neki a karácsonynak. A legjobb szó a tavalyi ünnepre a „meghitt”. Meghitt volt, csak a család és Ő. Minden más kimaradt, vagy nem vettem észre, vagy kizártam, és ez így volt jó. Az angyal ült a fa tetején, és mi szerettük egymást. A szilveszter furcsa volt, feszített a hasam és folyamatosan lázas voltam. Nem tudtam mi lesz velem, hogyan tovább, az orvosom nem állt szóba velem, teljesen magamra voltam hagyva. Úgy éreztem, hogy bármikor meghalhatok. Bármelyik percben. Ami most is így van, de ez a tudat uralta az összes gondolatomat. És mentünk az éjféli visszaszámlálásra, és érezzem jól magam. Csak arra emlékszem, hogy nagyon, de nagyon hideg volt, és nagyon, de nagyon fáztunk. Később megbeszéltük, hogy fos volt az egész. Neki is és nekem is.

Szóval december 23-a van. Eltelt egy év, és itt vagyok. Bármelyik percben meghalhatok, de most, most élek. A fa megvan. A mienké a legszebb. Pici, duci és a csúcsán igazi fészek van az angyalunknak. A mézeskalács kuglóf készen van, ma bevonom csokival, és megszórom csillagokkal. Nem főzök. Mindenki főz, süt, készül, rengeteg ilyenkor az étel, nem szeretem kidobni. Majd karácsony után készülök. Mézes-narancsos csirkecomb lesz, burgonyával. A menetrend kb az, mint tavaly. December 24-én Anyuhoz megyek ebédre és karácsonyozni, és Ő is. Este együtt leszünk. Ez lesz a bónusz szenteste, bónusz karácsony. 25-én családi ebéd náluk és nálunk is. Este együtt. És onnantól szabad a pálya, bármikor együtt alhatunk. December 29-én utazunk el, január 1-jén jövünk haza. Még nem terveztük meg a napokat, majd alakul minden.

A CT eredmény még mindig nincs meg. Nem is érdekel. „Jól vagyok”. A gyógyszer fogja a vizet, akkor minden oké. Kivéve hogy alig tudok járni. Ma kezdem a következő kúrát, ami azt jelenti, hogy a karácsony még nagyjából járható lesz 😊 utána jön a fájdalom. Tehát szilveszterkor szenvedni fogok, ahogy eddig is. Sajnos több fájdalomcsillapítót nem szedhetek, szerintem kimaxoltam. A folyamatos fájdalom felőrli az idegeimet, ezért jó más emberekkel találkozni, és egyéb ingereket keresni, hogy ne uralja el a gondolataimat. Próbálom jól érezni magam. És Vele, mellette önmagam vagyok. Tartom magam, próbálok jól lenni. Az elme sokmindenre képes, erre is. Hogy elhiggyem, hogy jól vagyok, és minden rendben. De az agyam egy hátsó bugyrában tudom, hogy ez nincs így. Nem csapom be magam.

De itt, és ma, jól vagyok

A Szörny

 Van egy film a mozikban, A szer, Demi Moore a főszereplésével. A film szerintem katasztrófa, de ez az én véleményem. Nem akarok spoilerezni. A film vége felé egybeolvad a fiatal, életerős, sportos és csodaszép lány a jelenlegi önmagával, aki már nem fiatal, de próbálja tartani magát, sportos, csinos, de már nem az igazi. Ebből a két testből jön létre a Szörny. Gnóm testére húzza fel a szép csipke ruhát, ami így nem az igazi. Nem azt a hatást éri el, amit szeretne. Csak egy hosszú tincs haja van, megpróbálja kivasalni, de a hőtől leesik. Kb így érzem magam. Főleg tegnap este.

Rendeltem egy gyönyörű, püspöklila csipke kismama alkalmi ruhát. Felvettem, néztem magam a tükörbe, és bevillant a Szörny. Pont úgy néztem ki. A fájós talpaimra felhúztam a combcsizmám (mert nem akartam sportcipőbe menni). Csak álltam és néztem magam. Rettenetes volt a látvány. Mivel továbbra sem akartam sporcipőt, így levettem a ruhát, és túrtam a gardróbot. 3 csinos ruhám van. Egy A vonalú fekete, ez hatalmas pocakra is jó. Egy fekete-fehér tyúklábmintás, és a püspöklila. Maradt a fekete-fehér. Felvettem. A harisnya bevágott a hasamba. A melltartó nyomta a hónaljamat. De legalább a ruha hossza és a csizma jó volt együtt. Sok időt töltöttem sminkeléssel és a hajammal, hogy olyan állapotba kerüljek, amivel ki mertem menni az utcára. Sántán bicegve. 

Néztem a kolléganőket, mindenki szép volt. Csinos ruha, csillám, flitter, magassarkú, jókedv. 

Én meg ültem, mint a Szörny, rángattam magamon a ruhát, simogattam a hasam, ahol vágta a harisnya. És fájtak a talpaim. Minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzem magam, de nem ment. 

A műsorvezető betalált, az első kérdésével rögtön. Mi az, amit jövőre mindenképpen meg akarok valósítani. Az, hogy életben maradjak. Nem mondtam ki. Tudtam, hogy ennek most itt nincs helye, így maradt Hawaii. Milyen híres emberrel akarok találkozni? Azzal, aki feltalálja a rák gyógymódját... helyett Lady Gaga lett. 

Az első lehetőséggel jöttem haza. 

Senki nem tehet arról, hogy így éreztem magam. Az én világom, amiben én élek, más. Ilyen. Itt helye van a szégyennek, a sírásnak, a fájdalomnak, a félelemnek. Ez vagyok én. Próbálok ember maradni ezzel a bazi hassal és sántán, és próbálok nő maradni, mikor Vele találkozom. 

És ez kurva sok energiámba kerül

Születésnap

 Ez a születésnap más volt, mint a többi. Először is azért, mert nem gondoltam, hogy életben leszek. Szóval ez már bónusz. Ahogy szokták mondani, minden nap ajándék. :-)

Nem szoktuk megtartani családon belül a szülinapokat. Az enyémet leginkább azért sem, mert Ferenc napozunk ilyenkor, két Ferencünk is van. De idén nem akart elmenni mellette a család. Annyit kértem, hogy ne Ferenc napon köszöntsenek fel, mert a család másik fele nem fogja érteni, vagy kellemetlenül érzik magunkat azért, mert nem készültek. Így egy héttel előtte (?) váratlanul köszöntöttek fel. Volt tortám is, citromos. Vajkrémes volt és iszonyú édes, de az enyém volt.

A tényleges nap szombatra esett. Rengeteg ajándékot kaptam tőle. Cipőt, parfünöt, apróságokat. És mikulást is, mert hogy az is volt. Én meg csak egy árva csokimikulással készültem, azzal is csak azért, mert visszaléptem érte, mert karamellás. Még jó, hogy visszaléptem, égtem volna.... De ez a gyerekek ünnepe szerintem, simán el tudok mellette menni. El is szoktam.

Ebédelni a Beatbe mentünk, nagyon finoman készítik a lazacot, mást nem tudok sajnos náluk enni. És nagyon finom szörpjeik vannak, még a zölddiós is ízlett. Sajnos az édesburgonyát hasábként szolgálták fel, amit nem eheztek meg, így cseréltünk köretet. Burgonyagombóccal ettem a gyömbéres lazac steak-et, de nagyon finom volt. Ő nem szereti az édesburgonyát, de lelkesen ette. Annyira rendes. Aztán megnéztük Siófokon a kari vásárt. A tavalyi gyenge volt, az idei még gyengébb. De lófráltunk kicsit, sétáltunk, plázáztunk, eltelt az este. Akarom mondani a délután, de már sötét volt :-)

Este fájdalomcsillapítót szívtunk, és minden jó lett/volt. Ez egy szép nap volt. Szülinap :-)

Vasárnap Ferenc napoztunk. Aztán mentem hozzá. Sokat beszélgettünk, órákig feküdtünk egymás karjaiban. De mennem kellett. 

Elkezdődött a hét. Még két őrült hét van hátra karácsonyig. Ez a hét nagyon zsúfolt, minden nap intéznem kell valamit, mennem kell valahova, korán kelek stb. Na de mindegy.

A CT még mindig nincs kész, az orvosom megint utána kérdez, mert már 2 hete készült a felvétel. Nem tudom miben bízzak. Víz továbbra sincs a hasüregben, a cisztám akkora, mint volt. Ez egy jó hír. Viszont a szolid képletek nem lettek kisebbek. Sőt, az egyik kimondottan nagyobb. Szóval aggódom.

Mellékhatások: A hajam hullik. Talán még nem feltűnő, de sajnos hullik. Az orrnyálkahártyám szárad. Sokszor vérzik. A szájnyálkahártyám is szárad, homeopátiás fogkrémet tudok csak használni, az nem csíp. A bőröm az egész testemen száraz. Szőrtelenítenem nem nagyon kell, csak itt ott van egy-egy kósza szál. Érdekes, hogy a bajszom viszont nő :-)

Szóval, várok. Hogy mire? Nem tudom

CT eredményre várva

 Már eltelt egy hét a CT óta. Várom az eredményt. Tépelődök. Igazából nem várom. Nézegetem az eeszt-t, de mindig megörülök, mikor nincs ott. Nem akarom tudni. Jól vagyok. Próbálok hinni benne, hogy talán segít valamit. Tény, hogy mikor szedem a gyógyszert, akkor jól vagyok, és fogja a hasamban a vizet. A hasüregben. A ciszta akkor is telik, csak nagyon lassan. De az is tény, hogy nem lettek kisebbek a dudorok a hasamban, nem megy össze a hasam. Van új fájdalmam is, bal alhasban, szerintem petefészek. Vagy csontáttét. Sokat fáj a derekam. Az is lehet, hogy azért fáj, mert cipelem a hasam, a lábfájás miatt béna a testtartásom, és sántítok. Mikor mindkét lábam fáj, akkor csak tipegek. Szóval nem tudom mi lesz az eredmény. De az is biztos, hogy ez a gyógyszer volt eddig a leghatékonyabb. Nagyon szárad a bőröm, a tenyereim csúnyák. Vastag, kérges lett a bőr rajta, de legalább nem reped. A hajam hullik, nem feltűnően, de hullik. Vékony, száraz. A szempilláim megint letöredeztek, alig vannak. Meleg hatására vörös foltokkal vagyok tele. Minden puszi helyén vörös marad a bőröm. Plusz a borzasztó lábfájdalom.

Míg várakozom, élem az életet, ahogy tudom. 

Sütöttem nagyon finom sütit. Elfelejtettem lefényképezni, gyorsan fogyott. Máskor is el fogom készíteni, tökéletes a recept, és isteni finom:

https://zamatesillat.blogspot.com/2013/03/fahejas-almas-sutemeny.html?m=1

A tepsijeimet elosztogattam, de az előző lakó hagyott rám egyet. Alig volt használva. Szép kis IKEA-s tepsi. Alaposan elmosogattam, tökéletesen működött. Szóval köszi előző lakó :-)

Szépítgetem a lakást. Felkerültek a gobelinek a falra. Még vennem kell pár darabot. :-) Bővítettük a gardróbszekrényt, Ő szabott nekem egy polcot, így jobban el fogok férni. Az ággyal is kell kezdeni valamit, nem illik a lakásba. Ő átalakítja nekem. Ő annyira ügyes, mindent megold! Szeretem :-)

Megvettük a karácsonyfánkat. Az biztos, hogy a legszebb fát választottuk ki. Szerelem volt első látásra. De belesúgta a fülembe, hogy "ne vegyük meg rögtön az elsőt". De én ragaszkodtam hozzá. Álltam, támasztottam a fát, nem engedtem ki a kezeim közül. Ő pedig körülnézett. Majd visszajött, s azt mondta, hogy tényleg ez a legszebb. Szóval megvettük :-) Nem készültem erre a karácsonyra. Nem gondoltam, hogy még életben leszek. Szóval ez nekem ilyen bónusz lesz. Álltunk az üzletben, néztük a fényeket, válogattunk. Azt mondta, hogy eddig nem volt hangulatban, de most megmozdult benne valami. És ezzel engem is elöntött a karácsony érzése. Már nagyon várom!

Kirándultunk. Épp elezdett fájni a bal talpam, úgyhogy nem volt gond. Felkerestünk egy frissen felújított menedékházat Csókakő mellett, a Maurer kunyhót. Kb. 45 perces séta a vár parkolójától. Hideg volt az erdőben, de felöltöztünk, így jó volt a friss levegőn csatangolni. A kunyhótól nem vártunk nagy csodát, és ahhoz képest nagyon jó volt. Elolvastuk a történetét, kicsit ücsörögtünk, és megbeszéltük, hogy nyáron visszajövünk. A nyár nagyon messze van... de Vele tervezek. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy egyáltalán nem szívott le a kirándulás. Nem merültem ki, nem lihegtem, nem fogyott el a levegőm, nem lázasodtam be. Kb. 1 hete nem vagyok lázas.

Az összes maradék szabadidőmben horgolok. Azért nem teszem fel most ide, mert ajándékok készülnek, és nem akarom lelőni a poént. 

Szürke minden. A hangulatom is. 

Várok

Újabb mackók

 Minden héten megyek kontroll ultrahangra a hasam miatt. Általában csak havonta egyszer, vagy kétszer van leszívás, mert a gyógyszer ügyesen dolgozik. Főorvos úrnak - aki profi - készítettem egy jegesmedvét, tarisznyával, halacskával, ezt már korábban megírtam.

Két asszisztenssel dolgozik, egy hölgy és egy úr segíti munkáját. Már ismernek, mindig mosolyogva fogadnak, és biztatnak, hogy "reméljük, lassan megszabadul tőlünk". Várom már én is...

Ezért készült számukra a két maci, egy kislány és egy kisfiú, hálám jeléül. A minta baromi jó, minden szem a helyén van. A lány készült először, itt kiderült, hogy a kabátka és a sapi kicsit nagy. A  kabátot 4 szemmel készíteném kisebbre, de nem próbáltam, mert úgy döntöttem, színt váltok, és egybe horgolom a pulcsit a macival. A fiú maci sapiját 6 szemmel készítettem kisebbre, így tökéletes lett.

Forrás:

https://amigurumitoys.myeatbook.com/2021/04/23/amigurumi-teddy-bear-free-pattern-2/?ssp_iabi=1683417337729

Múlt héten átadtam őket, nagyon örültek neki. Úgy gondolom, tényleg örültek, nem csak megjátszották magukat. Jó nézni az emberek arcát, ahogy azonnal felderül, mikor egy kicsi kis cuki horgolmány a kezükbe kerül. 

Ez nekem is öröm :-)

A gondolataimban van egy Lány

 Ez a Lány kipihenten ébred. Megissza a kávéját, reggelizik, szépen felöltözik. Csinosan, mindig. A klasszikus divatot szeretei. S mivel dereka vékony, kihangsúlyozza. Kivasalja haját, sminkel, majd elmegy dolgozni. Jó feladatai vannak, felelősségteljes munkát végez. A kollégákkal jól kijön. 

A Lány munkaidőn kívül sokat sportol, sokat mozog. Kiegyensúlyozott. Jó a hangulata, sokat nevet, vidám lány. Nincs sok barátja, de velük szoros a kapcsolata. Elég sok időt tölt töltenek együtt. Van, hogy táncolni mennek egy jó buliba, vagy csak vacsorázni, kutlurális előadásokra, Balatonra.

A Lánynak van komoly párkapcsolata. Ő a legfontosabb fiú az életében. Ölelő karjai közt érzi a legjobban magát. Esküvőt és közös életet terveznek. És talán egy kis spánielt is. Sokat csavarognak, kézen fogva bejárják a világot.

Ez a Lány nem beteg. Tervei vannak az életével, amiben a Fiú és a család központi szerepet tölt be.

Szeretnék ez a Lány lenni...

Daganatossal utazni

 Elutaztunk. Megint :-)

Összességében sokkal jobb volt, mint ezelőtt. Pénteken indultunk, vasárnapig szedtem a gyógyszert. Szerdán jöttünk haza. Öt nap együtt, csak mi ketten! Nagyon vártam! Elterveztem, hogy fájó láb ide vagy oda, vagy bármi más probléma, mindent meg fogok tenni, hogy Ő jól érezze magát mellettem. Mert ha Ő jól van, akkor én is :-)

Pénteken indultunk munka után. Úgy terveztük, hogy egy vacsorával kb 5 órás út áll előttünk, tehát 6 óra felé fogunk érkezni. Rendeltem egy csodaszép püspöklila alkalmi ruhát 800 Ft-ért, pont megérkezett, így induláskor átvettem a csomagponton. A kocsiban mutattam neki, hogy milyen gyönyörű. Visszaraktam a sárga szatyorba, hátradobam a kocsiban. Egész úton locsogtunk, be nem állt a szánk, fogtuk egymás kezét. Kecskeméten álltunk meg a Sasfészekben vacsizni. Kicsit mellényúltam a rendeléssel, nagyon zsíros volt a tejszín, nem esett jól, elcsomagoltattam. Hat óra után nemsokkal megérkeztünk. Bejelentkeztünk, átvettük az apartman kulcsát, megmutatta a kecót, majd én leültem, mert nagyon fájtak a lábaim. A nagylábujjam oldalán, és az ujjaim tövénél a talpaimon, valamint a sarkaimon ilyen hólyagok vannak:

Az apartman teljesen jó volt, 1 szoba nappalis, és nyugdíjas kompatibilis, kapaszkodó mindenhol, aminek nagyon örültem. Eddig nem is gondoltam, milyen egyszerű felhúzni magam a vécéről, vagy a zuhanyzóban kapaszkodni, tudnak ezek az öregek valamit! Kicsomagoltunk. Ekkor már este volt, tévéztünk, beszélgettünk. Mindig van téma. És persze megterveztük az ottartózkodásunkat.

Szombaton Gyulán tébláboltunk, két fájdalomcsillapítóval tudtam tipegni, fájdalommal. Sajnos még a morfinos fájdalomcsillapító sem tudta elmulasztani ezt az őrült kínt. Azért megtettünk több, mint 10.000 lépést. Megnéztük a várat, a kastélyt. A várban készíttettünk szerelempatkót. Gyerekes, de én nagyon örültem neki :-) Volt solymászbemutató is, itt csak a reptetés volt érdekes. Vacsorázni egy elég kellemes helyre mentünk, finomat ettünk. Nagyon jó volt a saját készítésű teájuk.

Vasárnap visszamentünk Szegedre. Hideg volt. Útközben megnéztünk a Wenckheim-kastélyt Szabadkígyóson. Egész jó volt. Itt sütiztünk is. Nehezen mozogtam. A termekben a nyugdíjasok leültek a pihenésre kihelyezett székekre, meg én is. Teremről teremre. Nagyon fájtak a talpaim. Nem tudom mit gondolnak az emberek, mikor minket néznek. Ez a két vén f@sz öreg korára vállal gyereket... de nem érdekel. Néznek, mosolygok. A kedvenc éttermünkben ettünk, vaslapon sült, vasalóval dögönyözött filézett, pácolt csirkecombot. Ahogy bekaptam az első falatot, az összes nyál a számba tódult. Életem legfinomabb étele, az biztos. Desszertet nem tudtunk már enni, de elhoztuk, mert nyáron nagyon ízlett, ez a fahéjas reszelt almával töltött palacsinta csoki és karamell öntettel <3 Ha valaki megkérdezi, hogy mit csinálunk, a válasz az, hogy két evés között kitöltjük az időt :-) Visszamentünk a Lapos strandhoz. Kihalt. Szürke. Sivár. Elmúlt a nyár... És Ő az én emberem:

Este kérdeztem tőle, hogy az alkalmi ruhámat a kocsiban hagyta-e, mert nem látom. Mondta nem, mindent behozott. De mondom a ruhát nem. Jó, kimegy, megnézi. Nem volt a kocsiban, mindent felforgatott. De az apartmanban sincs. Zavarta. Mondtam, hogy hagyja, 800 Ft volt, nem éri meg, hogy kutassuk. De Ő meg akarta találni. Elment a főépületbe a talált tárgyakhoz, nem adták le. Visszament a kocsihoz... És jött a sárga szatyorral. Azt mondta, nem mondja meg, hol találta meg. Kifaggattam. Végül kiderült, hogy azon gondolkodott, hogy ő mit tenne, ha találna egy ilyent. Kidobná. Így felnyitogatta a kukákat, és az egyikben ott ült a sárga szatyor, benne a ruhám :-) Szóval meglett a drága rucim :-)

Hétfőn úgy ébredtem, hogy iszonyú kínokat éltem át. Nem tudtam lábra állni. Folytak a könnyeim, míg kitipegtem a zuhanyzóba. Ott leültem a székre, és jól kisírtam magam. Nem tudtam mi legyen. A lábaim térdig fájtak, a talpaim lüktettek. Bevánszorogtam a zuhanyzóba. Annyi ideig nem tudtam állni, hogy hajat is mossak. Nehezen visszamentem a nappaliba, minden bútorba kapaszkodtam. Leültem a kanapéra, néztem a földet. Nem tudtam visszatartani, elkezdtem sírni. Tudom, hogy nem tudja kezelni, és nem akarja látni, de szívem szerint teli torokból ordítottam volna a fájdalom és kétségbeesés miatt. Tehetetlen voltam. Mondtam neki ne haragudjon, de nem tudok lábra állni, rettenetesen szégyellem magam, és nagyon, de nagyon fáj. Így pihenőnapot tartottunk. Délelőtt mindketten elfoglaltuk magunkat. Ő nyomogatta a gépét, én kötöttem, közben tévéztünk. Aztán elment az appartman falu területén lévő fürdőbe. Én kötöttem, és nyalogattam a sebeim. Mivel hétfőn már nem vettem be gyógyszert (pihenőhét), és nem is álltam lábra, délutánra jobb lett. Begyógyszereztem magam. Elmentünk vacsizni, és óriáskerekezni, aminek semmi értelme nem volt. 3 kör hatezerért, kib@szott hideg volt, vacogtunk, és vártuk, hogy legyen már vége.

Kedden Aradra mentünk. Szinte minden helyre azt írták, hogy nem látogatható, csak kívülről tudjuk megnézni, de elmentünk. A belvárosi épületeket szépen felújították, de összességében nagyon koszos város. Sok a koldus. És mindenki rendes cigit szív. Pár órát eltöltöttünk itt, aztán hazamentünk. 

És ha már "beleírtam" magam a 2025-be, meg is fogom élni, ugye?

Sajnáltam, hogy lejárt a pihenőnk. Nagyon jól éreztem magam, eltekintve a fájdalomtól. Olyan hangulatosak voltak a reggeleink. Ő kávét és teát főzött, én reggelit készítettem. Virslit főztem, melegszendvicset készítettem neki. Szeretem ezt az embert. 

Szerdán, mikor jöttünk haza, már fájdalomcsillapító nélkül tudtam járni. De 4 hétből kb 1 hétig tudok csak járni. Ez meg nagyon kevés... Megbeszéltem az orvosommal, hogy csak 2 szem gyógyszert fogok szedni. Nem cél, hogy tönkretegyünk. Ma voltam vérvételen, holnap leszívás, hétfőn CT. 

Para van, de nagyon!

Megmentünk!

 Tegnap voltam a gyógyítónál. Nem tudom ki mit gondol az ilyen spiri dolgokról. Én mindig hittem az energiában, az energiaáramlásban, a bevonzásban. Hiszem, ha valamit nagyon akarunk, és teszünk érte, akkor az "ég", az "univerzum", az "angyalok", de akár hívhatjuk Istennek is, megadja nekünk. De tenni kell érte. Sokmindent megkaptam így már az életemben, főleg így a végén. Szerintem a munkahelyemet is így vonzottam be. Nagyon szerettem volna egy jó állást, tudtam, mivel szeretnék foglalkozni, kb mi legyen a munkakör. Nagyon sok pályázatot beküldtem, mire megláttam ezt a hirdetést. És sikerült. A lakás is ilyen. Annyiban különbözik az általam elképzelt lakástól, hogy a hálószoba a lakás másik oldalán van. De még a bútorok színe is olyan, mint amit elképzeltem. Őt is neki köszönhetem. Nagyon, nagyon akartam, hogy velem legyen. Ez lehet önzőség volt részemről. De megkaptam. Aztán van még nagyon sok apróság. Pl az, hogy a gyógyító Budapesten a munkahelyem melletti utcában rendel. 

Nincsenek véletlenek!

Hiszem, hogy van sorsunk. Az oda vezető út lehet jobbról, balról, az az én döntésem, de a főbb állomások meg vannak írva. Mindenkinek van szerepe az életünkben. Van, aki miattunk van jelen, valamit tesz, majd eltűnik az életünkből. Valaki pedig azért jelenik meg, mert nekünk kell valamit tennük az ő életében, majd ha megtettük a feladatunkat, ő is eltűnik. Jönnek, mennek az emberek az életünkben, valaki rövid ideig marad csak, valaki hosszabb ideig a társunk. Akár egy életen át.

A gyógyítót egy barátom javasolta. Akivel már ezer éve nem beszéltem. Utána is csak párszor. Mindig akkor jelenik meg, mikor segít. Furcsa. Nem tudom hogyan alakult így. Talán ő az egyik angyalom. Ezt soha nem mondanám neki, mert halálra röhögné magát, nem az az angyal típus. De számomra az. 

Nem tudom már, hányszor voltam a gyógyítónál. Talán négyszer. Történtek dolgok velem, amit nem tudok másnak betudni, mint az ő segítségének. Volt olyan, hogy egy csütörtöki kezelés után kevésbé fájt a lábam. Szombaton simán tudtam járni, pedig szedtem a gyógyszert. Az előző pihenőidőben visszajött a hasvíz. Az orvos nem tudta leszívni, mert nem jött ki. De eltűnt. 

Tegnap voltam nála kezelésen. Két számomra fontos dolgot mondott. Mondtam neki, hogy aggódom. Azt mondta "nem kell, megmentünk". A kezelés végén mondtam neki, hogy félek a CT-től. Azt mondta "nem kell, jó lesz! Jobban vagy, én látom". 

Legyen neki igaza!

Jól vagyok

 Nem nagyon tudok mit írni. Jól vagyok. Ha nem fájna mindkét talpam, azt gondolnám, semmi bajom. Persze, van kis pocakom, de semmi nem fáj, nem feszít, nem szúr. Van energiám, sokat eszek, nevetgélek, élem az életem. Sántán. A fájdalomcsillapító csak tompítja, és nem is veszek be csak napi 1 tablettát. Félek, ha hozzászokom, még ennyire sem fog hatni. Nappalra gyógyszerezek, mikor többet mocorgok. Ezért éjjel nehezen alszom, mert fáj. Az is, ha hozzáér a takaró. De mindegy, ez legyen a legnagyobb problémám. 

A hétvége jól telt. Volt párkapcsolat, család és énidő is. Kicsit kevés volt a párkapcsolat, ezért hisztiztem tegnap este. De nemsokára elutazunk, és 5 és fél napig leszünk együtt. Az agyára fogok menni. :-) Ebből 2,5 nap még szedem a gyógyszert, utána szünet lesz. Az ezelőtti szünetben nagyon rossz volt. Lázas voltam, és nagyon fájt, feszült a hasam, visszajött a víz. Nem tudom most hogy lesz, de olyan jó lenne, ha nem lennék rosszul, és tudnánk élvezni az együt töltött időt. Rengeteg tervünk van, kirándulunk sokat, egy nap visszamegyünk Szegedre is. A Lapos strandra :-) Megézünk egy kastélyt, amiről még életemben nem hallottam. Aztán ott van Gyula is. Szóval program van bőven, csak az kell, hogy ne legyek rosszul!!!!

Szombaton a családot elvittem ebédelni. Libát ettek, én nem tehettem sajnos, maradt a lazac. Nagyon finom volt minden étel. Jó volt így együtt, kimozdulni picit. Anyunak hatalmas élmény volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire örül majd. Ő parázik mindentől, elvan a kis világában, nem szeret onnan kilépni, mert akkor pánikol, mindentől fél, és ideges. De most nagyon jól érezte magát. Utána feljöttek megnézni a lakást, hogy haladtunk vele. Mindenkinek tetszik. Nem mondanák meg, ha nem, de tényleg jó. Szívesen meg is venném :-) De hát minek...

Vasárnap piacoztunk. Kitaláltam, hogy gobelin képekkel szeretném díszíteni a falat. Végül sikerült 3 képet és 1 festményt vásárolnunk. Úgy alakult, hogy a virágos képek fogtak meg, így mindegyik valamilyen virágmintás. Majd Ő segít felrakni, kimérni a helyét. Már csak egy kicsi stoki kell az éjjeli lámpámnak az ágy mellé. Éjjeli szekrény nem fér el. Van otthon valami fa izém, majd megnézem, hogy jó lesz-e. De ha nem csal az emlékezetem, akkor jó lesz. Majd legyközelebb elhozom, mikor hazamegyek. 

Karácsonyra az ultrahangos orvosom 2 unokájának és a 2 asszisztensnek macit horgolok. Sapkával, kiskabáttal. Szombaton, az énidőmben ezen dolgoztam. Nagyon aranyos lett. Még a kabátkája hiányzik, ma megpróbálom befejezni. Az orvosomnak sálat kötök, azt elviszem magammal a nyaralásra, és ott próbálok haladni vele. És még Neki is szeretnék készíteni egy nyakmelegítőt. Nem hiszem, hogy sok időm lesz olvasni... 

Karácsony... Nemsokára itt van. A hétvégén hasított belém, hogy egyáltalán nem készültem. Nem gondoltam, hogy megélem az idei karácsonyt, de most úgy tűnik, meg fogom. Hirtelen kapott el a láz. Tervezgetek, ötletelgetek. A fa nálam lesz, így a hangulat is. Remélem Ő is. Jobban szeretek az én lakásomban lenni, kényelmes, otthon érzem magam.

Még nem tudom hogy lesz a CT körüli gyógyszerszedés. Pont aznap kellene elkezdenem, mikor megyek CT-re. Nem tudom, hogy egyáltalán szedhetem-e, míg nem lesz eredmény. De ha nem szedem, megnő a hasam, és fájni fog. Fel kell hívnom az orvosom.

Szóval minden jó most :-)

Az életet csinálni kell

 Hosszú hétvége volt, három nap. Az első gondolatom az volt, hogy három csodálatos nap, de azért nem így van ez. 

Az elmúlt két hét nehéz volt. A gyógyszerszünetben belázasodtam, és folyamatosan, bár csökkenő szinten, de minden nap lázas voltam. Ettől délután már gyenge, fáradt, álmos voltam. Minden éjjel úsztam az izzadtságban. Ő is mondta, hogy tüzelek, éjjel nem tudott átölelni, annyira forró voltam, és folyt rólam az izzadtság. Az első héten jött vissza a hasam. Ettől feszült, szúrt, hol hányingerem volt, hol csak egyszerűen étvágytalan voltam, pedig híznom kell. A múlt hét valamivel jobb volt. A gyógyszer és a gyógyító is a hasamon dolgozott. Talán pénteken éreztem először, hogy könnyebb (csütörtökön voltam a gyógyítónál). Kisebbnek láttam a hasam, és már csak hőemelkedésem volt. De még izzadtam. Meglátogattam a családot a temetőben és otthon is, már volt türelmem, kicsitt jobb volt a hangulatom, tudtam beszélgetni. Pepit ölelgetve sírdogáltam. Megöregedett. És én is. Hívtam magamhoz, jött, lassan, komótosan, öregesen. Én megindultam felé, sántán, bénán, gyengén. Félúton (?) találkoztunk...

Este vele voltam. Jókedvem volt. Nagyon vágytam rá, hogy találkozzunk, és magamhoz öleljem. Gyalog 20 percre lakunk egymástól, lábfájás ide vagy oda, sétáltam. Jó fél órámba telt, és végig Ő járt a fejemben. Hogy milyen jó lesz együtt lenni, miénk az éjszaka, nem kell korán kelni, henyélhetünk, és majd lesz valami. Szeretem ezeket az éjszakákat. Mivel régen szívtuk már a fájdalomcsillapítónkat, ezért be is terveztük estére. Jó volt látni, átölelni. Zenét hallgattunk, és be nem állt a szánk, csak beszélgettünk. Nem tudom megmondani miről. Mindenről is. A fájdalomcsillapító is jó volt. Csodálatos utázon vettünk részt. Ez volt a legjobb, még sosem volt ilyen jó. Ezt nehéz lesz überelni. Kétszer is. Hajnali fél négy körül mentünk aludni. 

Szombatra napozást terveztünk Siófokon. Előtte összeraktuk az íróasztalom, és berendeztük a dolgozószobám. Nagyszerű lett :-) Egyre jobb a lakás. Nagyon fújt a szél, és elég hideg is volt, de ami be van tervezve, az be van tervezve. Vittem magammal horgolást és könyvet is, de annyira fújt a szél, hogy én csak kucorogtam. Aztán összebújtunk, és aludtunk egy nagyot a parton. A hajléktalanokról beszéltünk, hogy vajon hogy élik túl a telet odakint. Én az első éjjel megfagynék, az biztos.

Filmeztünk este, összebújva, szerelmesen. Semmi nem történt, de az volt a minden.

Vasárnap Tatára mentünk a Fényes tanösvényre. 

Nagyon szép hétvége volt. Teljesen egymásra hangolódtunk, együtt keltünk, együtt feküdtünk, öleltük egymást, és végig azt kívántam, hogy ez sose érjen véget. Pedig egyszer véget fog. A hasam folyamatosan figyelmeztet, hogy nem vagyok egészséges. A bal talpam készen van, alig tudok ráálni, sántítok. Egyébként nem érzem jelét. És mikor vele vagyok, ahogy Ő, úgy én is kikapcsolom a betegséget, nincs és kész. Jól vagyok, jól érezzük magunkat, a mának, a percnek élünk, és megélünk minden egyes pillanatot. Így kellett volna élnem eddig is. Mikor munka van, arra figyelek. Mikor család van, rájuk figyelek. S mikor Ő van, csak rá koncentrálok. Mikor egyedül vagyok, megengedek magamnak néhány percet, mikor sírok, és beengedem a tudatomba, hogy haldoklom. És egyszer vége lesz. Nem tudom mikor, nem tudom hogyan. Csak azt tudom, hogy nemsokára. Készülök a karácsonyra, a szilveszterre, beszélgetünk a következő nyárról, de én arra már nem készülök. De beszélek róla, bólogatok, és elmondom, hogy én mit szeretnék. És annyi mindent szeretnék még.

Az életet csinálni kell. Felkelek, és végigviszem mindazt, amit beterveztem/beterveztük. És élvezem minden percét. Igyekszem nem bosszankodni, minek. És csinálok mindent, amit kell és ami jó.

Mert az életet csinálni kell

Megszenvedtem

 Tegnap voltam hasleszíváson. Tudtam, hogy lesz, mivel a gyógyszerszünetben megint visszatelt a hasam. 

Megjött az orvos. Rutinosan feküdtem az ágyon, felkészülve lelkileg mindnre. Legalábbis azt hittem...

Szokásos előkészületek, azt mondta, hogy több liter folyadék van a hasüregemben, azt szívjuk le. Hát jó. A lidocain fájt, szokás szerint, aztán adott még, mert valahogy nem letten teljesen érzéketlen. Vágott, szúrt. Fájt. Érzékeny helyen volt, jobb alhas. De bent volt. Szívta, és nem jött. Mozgatta, nézte az ultrahangot, szívta, és nem jött. Tanácstalanul néztek egymásra. Kért másik tűt. Újra szúrt, ugyan azon a vágáson. Ez is rossz volt. Vártam. Nézte az ultrahangot, mozgatta, nem jött semmi. Visszakérte a tűt, visszadugta a csőbe, szúrt beljebb. Akkor sem jött semmi. Kihúzta, kész. Eredménytelen leszívás.

Ma vissza kellett mennem. A hasüregem nem bántotta. Egy cisztából szívott lemajdnem 280 ml-t. A lidocain után semmit sem éreztem, hamar végeztünk. 

Beszélgettem az asszisztenssel, míg nem volt bent az orvos. Két új dolog derült ki számomra. Egyik, hogy a tegnapi leszívás talán azért nem sikerült, mert túl sűrű a folyadék a hasüregben. Azt mondta, hogy fel szokott hígulni idővel, lehet mára már jó. A másik, hogy pár emberrel fordul csak elő, hogy pár hónapig visszajár, de aztán mindenki megszabadul a víztől. Valaki elsőre... Remélem egyszer nekem is véget ér ez a mizéria...

Még most is azt mondom, hogy jó ez a gyógyszer nekem. Egyszerűen kell, hogy használjon!

Elutaztunk

 Nem nagyon készültem előre, mert annyi minden volt, hogy nem volt időm gondolkodni, szervezkedni. De az internet velünk van, majd lesz valahogy. Megbeszéltük, hogy egymásra is szánunk időt, vittünk cigit is, pihenni is fogunk, fürdőzünk, végig akartam olvasni a könyvem is, szóval nem idegeskedtünk. Négy nap együtt, csütörtöktől vasárnapig. 

De előtte, szerdán, egy olyan túrát akartam megtenni, amit év elején végigcsináltunk, és nagyon kikészültem tőle. A szakítsunk egyik oka volt akkor. Húztam a belem magam után fel a hegyre, és azt mondta, hogy a következő dombra fussunk versenyt. Nagyon megbántott. Na mindegy is, elmúlt. Szóval szerdán elmentünk erre a túrára. Nagyon jól bírtam. Nem mondom, hogy nem fáradtam el, 15 ezer felett volt a lépésszámunk, szóval lehetek fáradt. Este lezuhanyoztam, és nyolc órakor, mint a jógyerek, aludtam, mint a bunda. Hőemelkedésem volt. Éreztem, hogy bújkál bennem valami. Remek. 

Csütörtökön útra keltünk, nem indultunk korán. Egész nap utaztunk, majd 6 órán keresztül. Megáltunk pisilni, ebédelni, nem siettünk. Elfoglaltunk a szállást, kifújtuk magunkat, sétáltunk egyet a városban, plázáztunk, megvacsoráztunk. Más nem fért a napba. Jól telt. 

Pénteken reggeli után indultunk barlangászkodni, egy közepes nehézségű túrát néztem ki a cseppkőbarlangban. Féltem picit, de voltak gyerekek is, gondoltam ha ők bírják, én is. Na, nem így volt. Rengeteg, és még annál is több lépcső (az összes) volt az útvonalon, a tüdőm elfogyott, a lábaim remegtek, és éreztem, hogy lázas vagyok. Fáztam, égtek a szemeim. Aztán még bejártuk a környéket, összességében nagyon jó nap volt, nulla energiávaé. Késő délután mentünk vissza a szállásra. Alig tudtam nyitva tartani a szemeim, csak arra tudtam koncentrálni, hogy lélegezzek. A szálláson bevettem egy lázcsillapítót, s már aludtam is. Egy egész órát. Meg egy picit. Ekkor volt 38,5 a lázam. Hogy előtte mennyi lehetett, nem is akarom tudni. Szarrá izzadtam magam. Lezuhanyoztam, tiszta ruha, s mentünk vacsorázni. Jobban voltam, de így is elájultam éjjelre. Ekkor már éreztem, hogy feszül a hasam, jobban kitöltöm a kabátot, és feszít minden.

Megbeszéltük, hogy mivel eddig nem igazán pihentünk, a szombat lazább lesz. Elmentünk libegőzni, bejártuk a környéket, és utána fürdőzés volt a terv. Igenám, csakhogy elment a nap :-) Nem készültem ki annyira, de éreztem, hogy lázasodok. Visszamentünk a szállásra szusszanni, vacsi, pihenés. Csak hőemelkedésem volt, ez egy jó nap volt. Szombaton is elájultam.

Vasárnap már csak a hazaút maradt. Reggel rettenetesen nagy hassal ébredtem, feszült, szúrt, fájt, plusz a hőemelkedés. Nem tudtam igazán enni, mert hányingerem volt, a víz nyomta a gyomrom, 3 másodpercet is képes voltam aludni a kocsiban. És rettenetesen szomjas voltam. Nem értem miért... Megáltunk ebédelni, csak paradicsom levest tudtam enni, de nagyon finom volt, és jólesett. Hazaértünk. Két adagot mostam, elrohantam a gyógyszertárba a gyószeremért, mert holnap kezdem szedni. Már alig várom. Kedden leszívást. Biztos, hogy lesz.

És a konzekvencia:

Azt hittem, hogy ha nem fájnak majd a talpaim, minden jó lesz. De nem, mert a hasvíz telítődése is fájdalommal, émelygéssel, rossz közérzettel jár. Mikor szedem a gyógyszert, nem is veszek tudomást arról, hogy van hasam (mert pici), emberként tudok öltözni. Mondjuk járni meg nem. Rengeteg gyógyszert szedek, mikor mit. Algopyrint lázra és fájdalomra. De fájdalomra napi 2 db cataflam is kell, aztán mikor már nem hat, akkor appranax. Nincs olyan nap, hogy ne vegyek be valamit valamire. (Tramadolt még nem akarok.) Igazából azon sem csodálkoznék, ha a májam ezért mondaná fel a szolgálatot. És nem is bánnám. Elfogadtam. Boldog vagyok Vele. De ha meghalnék, annak is örülnék. Ebből nincs kiút. Hittem ebben a gyógyszerben, de ha szedem leesik a lábam a fájdalomtól, ha nem szedem, beledöglök a hasfájásba. Eltel 2,5 év. Nagyon hosszú 2,5 év volt ez. Mondhatni elrepült, de nem. Minden nap küzdelem, találkozás a megszokott, vagy valami új fájdalommal, érzéssel, kínnal... Az ember egyszercsak elfárad. És nem kéri tovább. Mikor annyira belázasodtam, hogy a világomat nem tudtam, abban reménykedtem, hogy most elalszom, és nem kelek fel. Igen, rossz lesz neki, nagyon rossz. Észrevenni, hogy meghaltam, előásni a szüleim, hazavitetni a holttestem, összeszedni a hotelben a cuccaim, kipakolni az albérletet, értesíteni a munkáltatót, a főbérlőt... stb. De nem érdekelt. Csak arra vágytam, hogy becsukjam a szemem, és legyen már vége!

Hétvége, ultrahang kontroll

 A hétvége fantasztikus volt. Pénteken találkoztunk először, 5 napig nem láttuk egymást. Mikor kérdeztem, hogy hiányoztam-e, azt válaszolta, hogy ő egy magányos farkas. Rossz válasz. Aztán a viselkedéséből kiderült, hogy dehogynem hiányoztam. Ölelt, mert azért az ölelésem mégiscsak hiányzott. Az érintésem is hiányzott. Éjjel nem engedett el, alig tudtam kiszökni pisilni. A magányos farkas... 

Vasárnap kirándultunk, a Nagyteveli víztározónál voltunk. Egy barátnőm mesélt róla a nyáron, ott strandoltak. Utána olvastam, és tényleg egy eldugott kis gyöngyszem. És az! Jó volt ücsörögni a parton a napsütésben. Gyönyörű a tó környéke. Van homokos strand büfésorral (persze most nem üzemelt), horgász rész, és erdő. Ajánlom mindenkinek. Megbeszéltük, hogy nyáron visszamegyünk. Nyáron.... Már nem ellenkezek. Ráhagyom. Majd a nyáron. Nem tudom hol leszek a nyáron. Leszek-e a nyáron...

Ma reggel voltam vérvételen és ultrahangon. A vérképem rossz, de talán nem annyira, mint szokott. De nagyon rossz. Nem kell szúrnom semmit, kemóhoz jó. Felírta az orvosom a gyógyszereket, amiket kellett, holnap megyek a patikába. Kiváltom, meghozatom, kikevertetem. Aztán voltam ultrahangon. Nincs változás, a hasamban minimális a víz, a cisztába továbbra sem jött vissza semmi. Jövő héten kedden kontroll. És ez egy nagyon jó hír!

A talpaim rettenetesen fájnak. Reggel alig tudtam ráállni, kétséges volt, hogy el tudok menni a kórházba. Aztán használt a fájdalomcsillapító, így ment, de nem múlott el teljesen. Délutánra visszatért, alig tudtam hazajönni. Ma már nem szedem a gyógyszert, most van a pihenőhetem. Nem tudom mikor múlik el a fájdalom, és mennyire fogok regenerálódni. A kezemen is kezd szétesni a bőr. Már meggondolom, mikor állok neki mosogatni. És ez még csak a második kúra volt. Attól tartok, hogy megint kesztyű lesz a vége. Hogy a talpammal mi lesz, el sem tudom képzelni. Leesik a lábam? De inkább essen le, és legyek sánta, béna, de fogja vissza a daganatot.

Azt hiszem, meg van az életem értelme. Miatta vagyok jól. Miatta jöttem vissza az Életbe. Miatta akarok élni, és még időt kapni. Mert vele minden olyan jó. Mellette jól vagyok és nem vagyok beteg. Egyszerűen elfelejtem a problémáimat, átadom magam a pillanatnak, és csak egy hétköznapi, szerelmes lány vagyok, akinek vannak tervei, álmai, vágyai. 

Tököm

 Egyik kolléganőm találta ki, hogy horgoljunk tököket. Találtam egy nagyon jó mintát. Nem horgoltam végig, mert nagyon nagy lett volna:

https://gorbunovadolls.store/free-crochet-patterns/crochet-pumpkin-pattern

Hasleszívás és mindenféle történések

 A legfontosabb, hogy ma voltam ultrahang kontrollon. Minimális a víz a hasüregben, és a leszívott ciszta is kb 2 mm-t nőtt csak 1 hét alatt. Úgy tűnik, fogja a vizet a gyógyszer. Nagy örömömre találkoztam az orvosommal is. Eldaráltam sok-sok infót, amit meg akartam írni neki. Lényeg, az a bűvös mondat, amit mondott, hogy "ha a vizet fogja, akkor a daganatot is fogja". Megbeszéltünk mindent, és megígértem, hogy megírom emailben az összes infót, amit mondtam. Aztán picit sírtam... Nem akarom elbízni magam, én nem érzem, hogy a puklik kisebbek lennének. Csak azt érzem, hogy még mindig pici a hasam. Ez a harmadik hét, csütörtöktől 3 db gyógyszerre emelem az adagot, és több fájdalomcsillapítót fogok szedni, hogy tudjak járni. Jó lenne elérni és tartani a napi 3 db gyógyszert. Azt mondta, hogy a 4 db-ot kevesen tudják szedni (a mellékhatások miatt). 

Csütörtökön volt megint egy nagy-nagy beszélgetésünk. Minden kétségünket és kérdésünket és bizonytalanságunkat kimondtuk egymásnak. Megígértem, hogy nem halok meg. És még sokáig jól leszek, hogy jól tudjuk együtt érezni magunkat. Megígértük, hogy "nem kefélünk mással, míg együtt vagyunk", bár ez részemről nem volt kérdés... És elküldte a másik lányt. A bizalmam visszaszerezni nem lesz könnyű, meg kell tanulnom újra hinni benne. Még nem megy.

Találkoztam az exemmel. Mikor rámnézett, és köszönt, a döbbenetet láttam az arcán. Hogy miért, azt nem tudom, lehet csak azon lepődött meg, hogy találkoztunk, így több mint 2 év után, vagy hogy még élek, vagy nem tudom. Aztán a boltban is újra összefutottunk, mosolygott, megállt talán, lehet beszélgetni akart, én mosolyogtam, és továbbmentem. Nem volt mit mondjak, szerintem mindent elmondtam neki annak idején, amit akartam. 

Aztán találkoztam az előtte volt exemmel. A névnapi sütimmel léptem ki a cukiból, mikor szemesétált velem. Az első gondolatom az volt, hogy nem tudom mi a sors célja azzal, hogy elém dobálja a volt pasijaimat. Talán az a cél, hogy feldolgoztam-e már azt, hogy elhagytak? A válasz: igen. Sem szívdobbanás, sem fájdalom, sem vágy nem lépett fel egyik esetben sem. A szokásos módon mosolyogtam, köszöntem, ő meg határozottan megállt. Megállt - gondoltam - ezek ilyenek, ezek megállnak beszélgetni. Megálltam. Elmondta, mi történt vele az utóbbi években, én is elmondtam. Kihagytam a betegségem. Nem tudom, hogy tudja-e, hogy beteg vagyok, én nem mondtam neki. Szerintem most egész jól nézek ki, nem látszik rajtam, pici a pocakom, kabát alatt nem látszik. Mosolyogva meséltem el neki, hogy milyen jó életem van.

Mert jó életem van. Szerelmem van, lakásom jó, munkám van, igazából minden kerek lenne, ha nem lennék beteg. Ki kell ebből jönnöm. 

Érte, értünk, kettőnkért

Macika és a halacskája

 Van egy fantasztikus radiológus. Vagyok olyan szerencsés, hogy hozzá járhatok. Az onkológusom juttatott be hozzá a hasam miatt. De onnantól, hogy egyszer voltam nála, rendszeresen nyomon követi a helyzetem. Nem egyszerűen elvégzi a feladatát, hanem figyel "rám", visszahív, rendszeres kontroll alatt tart. Nagyon szigorú ember, az asszisztensek lesik minden szavát, hogy kiszolgálják és ügyesen haladhasson a feladataival. Kell is, mert nagyon sok betege van, és ha jól értettem nem csak itt rendel. Nem sokat szól. Figyeli a hasam, a monitort, mindenki néma csendben van, hogy tudjon koncentrálni. Nagyon alapos. Ha kérdezek, érthetően és mindig nyugodt hangnemben válaszol, hogy kielégítő választ kapjak. Már nagyon sokat tanultam azzal kapcsolatban, hogy mi van a hasamban. 

És mit is adhatnék én neki? Mert ugye az ember hálás. És valahogy meg szeretné jutalmazni a törődést. 

Horgoltam neki egy jegesmedvéd. Mivel jön a tél, adtam rá sapit, sálat, tarisznyát, abban lapul a halacskája. Már régóta készen van, de úgy érzem, hogy ő nem az az ember, akinek egy horgolt macit kell adni. De mi mást? Én ehhez értek. Na mindegy, hétfőn megyek legközelebb, szerintem elviszem, mástnem továbbadja, vagy behajítja a sarokba, nem tudom.

Forrás: https://amigurumireceitas.com/en/crochet-bear-pdf-amigurumi-free-pattern/#google_vignette

Pocak

 Tegnap már éreztem, hogy mintha lazulna, vagy kisebb lenne, szinte be tudtam húzni. Este, zuhanyzás után, mikor leültem a kanapéra, hogy alaposan bekenjem a talpaim, azt vettem észre, hogy nem nyomja a gyomrom a hasam. Örültem, lefotóztam, nézegettem. Aztán persze mással foglalkoztam.

Ma reggel ébredéskor, mikor felültem, alig volt pocakom. Nem tudom mi az oka, de szerintem használ a gyógyszer. Hiszem, hogy attól van. Plusz a gyógyító és a manifesztáció. Egész könnyedél öltöztem, hajolok, nem kell megterveznem a leülést, felállást, hogyan fekszem el, hogyan kelek fel, nagyon élvezem.

Persze a talpam nem jó. A bal gyulladt be egyelőre. Még elvagyok vele, sántítok, de nem kell fájdalomcsillapító, és csak az egyik talpam. A második héten járok a gyógyszerrel, szóval még van másfél hét. De ha így haladok tovább, a hasam el fog tűnni! Na jó, nem akarok túlzásokaba esni, de igenis eszembe jutott, hogy esetleg tényleg visszahúzódik. Olyan jó lenne normális embernek kinézni! 47 kg voltam, mikor az összes vizet leszívta rólam a főorvos. Most 48,6 kg vagyok, de tudom, hogy híztam. Ez is egy nagyon jó hír!

Tegnap megint a másik lánnyal volt. Ezt egy kapcsolat sem éli túl. A miénk sem fogja. Keménynek kell lennem (nem vagyok az). Nem akarok több éjszakát végigsírni, pedig ez vár rám. Megpróbálom megbeszélni vele, hogy tudja, mi vár ránk. Szeretnék elutazni, szabit kiírtam, engedélyezve van, akkor pont gyógyszerszünet lesz, és ha minden úgy jön össze még jól is leszek. Addig próbálok nem hisztizni. De utána el kell döntenie, hogy melyikünkkel folytatja az útját. A trófea kell neki vagy a szerelem. Sajnos sejtem a végét. De most megint úgy látom, hogy van esélyem a gyógyulásra, jól vagyok, nem akarok megalázkodni.

De!

Vele szeretnék lenni, élni

Hétvége, mellékhatások, leszívás

 Csütörtöktől enyém Ő, a hétvégéig. Vagyis először azt mondta, hogy csak hétvégén, de aztán úgy alakult, hogy csütörtöktől együtt vagyunk. Megint minden oké. Együtt fekszünk, együtt kelünk, együtt töltjük a napot. Közben persze mindenki tette a dolgát. Hozzám érkeztünk haza. Mindig. Kézen fogva, ölelkezve, liftben csókolózva... nagyon jó együtt lenni. Kedd-szerda körül várom a hátbaszúrást, a másik lánnyal való találkozását. Nem értem miért kell. Nem érzem, hogy hiányozna neki bármi is a kapcsolatból. És mégis... Tegnap este már szomorú voltam ez miatt. Érezte is, megkérdezte mi a baj. Nem mondtam... nem akartam elrontani. De úgyis ki fog belőlem jönni, nem nagyon tudom lenyelni a véleményem, és nem is akarom. Fájdalom ne maradjon bent. 

Tegnap este kezdtem el érezni a bal talpam. A lábujjaim alatt kezdődött a fájdalom. Ma már a sarkam is fáj, de még türhető. Kicsit bicegek, de nem nagyon látványos még. Meglátjuk hogy fokozódik.

Ma voltam ultrahangon. Nagyon minimális a visszatelítődés. Minimális a hasamba a víz. A cisztába is minimális jött vissza. Két dudort mutattam az orvosnak, sajnos az nem cisztikus, nem leszívható. Kérdeztem, hogy hashártya-e, azt mondta, hogy a belek között van, igen, hashártya áttét. Én úgy érzem, hogy ez a gyógyszer fogja a vizet, remélem az egyéb daganatterjedést is. Nem tudom. Bízom benne. Igyekszem manifesztálni is a gyógyulást, azt, hogy egészséges vagyok. Amikor van pár percem, behunyom a szemem, és elképzelem az egészséges májam és belső szerveim, hogy milyen volt a hasam a betegség előtt. Meg kell gyógyulnom!

Mondtam neki, hogy szeretnék elutazni. Rávágta, hogy utazzunk el együtt. A dátumot úgy választottam ki, hogy gyógyszerszünetben legyek, mert akkor nem fájnak a talpaim. Bár akkor meg jön vissza a víz. De olyan jó lenne, ha most nem jönne vissza. Szóval elutazunk. Egyeztettem a kolléganőimmel, senkivel nem megyek keresztbe. A vezetőm jóváhagyta, úgyhogy mehet a szállás kiválasztása. :-) Nagyon szuper, alig várom!

Anyu és Keresztanyu sokat segítenek. Nem tudom mi lenne velem nélkülük. Bár nincs türelmem, és ezt érzik, tudják, türelmesek velem. Nekem is annak kellene lennem. 

Igyekszem

Következő kúra

 Hétfőn elkezdtem a következő kúrát, még mindig csak fél adagban, tehát 2 szem tabletta/nap. Még nem jelentkezett mellékhatás. Az első kúránál egy hét után kezdődtek a tünetek. Nem tudom mire számítsak, hogy most majd előbb, később, vagy ugyanakkor jelennek meg. 3 nap után még nincs.

Nagyon élvezem, hogy tudok járni, hogy simán és egyszerűen, fájdalom nélkül tudok felhúzni cipőt. Olyan jó lenne, ha ez így is maradna, de biztos nem fog.

A hasam elkezdett visszajönni. Nem olyan hatalmas, mint volt, de van. Ma voltam leszíváson. Egy másik cisztát szívott le a főorvos, 3,5 dl folyadék jött le. Ami nem túl sok. Hasüregben szabad hasi folyadék nagyon minimális van, onnan nincs mit leszívni. Mégis nagy a hasam. Szerintem az a ciszta nőtt vissza, amiből korábban azt a sok folyadékot szívta le. Azt kellene úrja megszúrni. Hétfőn kell visszamennem. Hiszem, hogy a gyógyszer visszafogja a folyadéktermelődést, és nagyon remélem, hogy el is fogja apasztani. Én úgy érzem, hogy segít. Legyen így! Ha az orvos és a gyógyszer is ezen dolgozik, vissza fog menni a hasam. Ezen vagyok. 

A legnagyobb feladatom most az, hogy hízzak. Ehhez két dologra van szükségem. Először is ennem kell, tápláló ételeket de úgy, hogy a diétámat be kell tartanom. Másik dolog pedig az, hogy helyre kell jöjjek lelkileg. Sajnos az önértékelésem nagyon lerombolta Ő, és igaza is van. De attól, hogy így megváltozott a külsőm, én még ugyan az az ember vagyok, és nagyon sok energiám van abban, hogy nő maradjak. És ebben eddig Ő megerősített, szeretett, tetszettem neki, szépnek látott. Nem tudom mi változott. De megváltozott minden. Úgyhogy össze kell szednem magam, hogy visszakapjam az önbizalmam, egyek, és szedjek fel pár kilót, míg a hasam eltüntetésén a gyógyszer és az orvos is dolgozik. 

És ha mindez összejön, meg is fogok gyógyulni

Elköltöztem

 Zaklatott hétvége volt, eseménydús, volt jó is, rossz is, sokminden.

Pénteken kezdtük. Egy hétig pakoltam, dobozokba, zsákokba; a kislakásban mindenhol motyó volt, semmit nem találtam, mindent kerülgettem, borzasztó volt ott élni. Mióta tudtam, hogy egy sokkal jobb helyre költözöm, egyébként is, de most így még inkább. Ő felajánlotta, hogy az autójával vigyünk át pénteken amit tudunk, hogy kevesebb legyen szombatra, amiért fizetek. Jött is, körülnézett, s annyit mondott: - ez mind befér egy körbe. Meglepődtem. És tényleg befért. Amit egy hétig pakoltam, az "életem" nagy része befért egy autóba. Hihetetlen. 

Felcuccoltunk az új lakásba, és el is pakoltam mindent. Ő pedig javította a lógó, akadó ajtókat, leszakadt redőnyt. Elfáradtunk. Főztem egy zacskós sajtos tésztát, azt ebédeltünk. Érdekes volt, hogy nem okozott godot az új konyha, nem éreztem idegennek magam benne. 

Aztán összeraktunk még egy kört a kislakásba, azt is átvittük. Nagyjából azt is elraktam. Nagyon, nagyon fáradtak voltunk. Nála aludtunk, mert nálam egyik lakásban sem tudtunk. Vacsiztunk, filmeztünk, aludtunk is, nem is. Talán a fáradtság volt az oka, nem tudom. Pár órát azért sikerült. Reggel magamba diktáltam 2 kávét, s mentem a kislakásba. Átnéztem mindent, összeraktam még amit kell, s vártam a fuvarost. Megjöttek. Anyu és Keresztanyu is segített pakolni, így gyorsabban ment. Unokatesóm és barátnője is segítettek. Ők maradtak a kislakásba felmosni, mi mentünk tovább. Elkezdett szakadni az eső, így kellett egy kicsit várni - az idő pénz. De nem volt mit tenni. Végül hamar felvittek mindent. Anyu és Keresztanyu elmentek haza a fuvarossal a használaton kívüli bútorokkal. Én maradtam elpakolni. Hívtam őt, ha akar, jöhet. Hozott ebédet, ettünk. Aztán elment. Később visszajött. Filmeztünk, pihentünk, még megigazított ezt-azt. Én is elraktam még pár dolgot. Már szinte semmi sincs elől, de kell vennem tárolórekeszeket. Túl sok a nyitott szekrény, könyves, magasan is van, én nem fogok ott tartani semmit, valahogy le kell zárni őket. 

Volt egy nagyon jó dolog szombaton. Teleengedtem a kádat forró vízzel, s elmerültem a habokba. A hasamtól nehezen mozgok, nincs hasizmom, szóval kicsit nehéz volt forgolódni a kádba, de nagyon élveztem. A forróvíz tényleg forró, süt, így szeretem. Aztán mint a hanyattesett katicabogár, úgy vergődtem, mikor ki akartam szállni a kádból. Nehéz. Mindegy, ez van, megérte. És valahogy sokkal tisztábbnak éreztem magam fürdés után, minnt zuhany után. Kellett nagyon.

Miután kimásztam a kádból, hívott, hogy megérzekett. A kapukódunk nem jó, a kaputelefon nem működik, azért ledobtam neki az erkélyről a kulcsot. A ház előtt van egy fa... Nem részletezem, nem lett meg. Ez vagyok én :-) Így már csak egy kulcsom van. Magyarázzam meg a tulajdonosnak, hogy hogyan hagytam el az egyik kulcscsomót az első napomon. :-)

Vasárnap reggel hazament, elment a másik lányhoz. Az egész nap rámszakadt. Elmentem még bolta, főztem, mostam, kicsit feltakarítottam, ebédeltem, filmeztem... nem találtam fel magam. Nem jó ez így.

Az új lakással szeretnék új életet is kezdteni/élni. Ez nem fér bele.

Szóval, fel a fejjel!

A sorsomat én alakítom a saját döntéseimmel. Dönthetek rosszul is, nincs ezzel baj. De igyekszem ügyes lenni

Otthon

 Nekem a mandarin illata az otthon illata... hangzik el a nagysikerű reklámban. Hát, nekem nem. 

Soha, sehol nem éreztem magam otthon. Vidéken nem szerettem élni, nem ért elég inger, pörgős voltam, többet, jobbat akartam. Nem kapálni... és ezt most nem azért mondom. Számomra az nem volt olyan hasznos időtöltés, mint egy jó könyv, beszélgetés barátokkal, ismerkedés új emberekkel, színház, egyéb programok. Aztán éltem mindenhol. Hol egyedül, hol valakivel, de soha, sehol nem éreztem azt, hogy megjöttem.

Azt mondják, ott az otthon, ahol a szív. Talán ez az oka annak, hogy soha nem volt otthonom. Sokszor voltam szerelmes, most is az vagyok, de nem tartoztam/tartozom senkihez. Mindig maganak kellett megállni a két lábamon, mert hamar kiderült, hogy nem számít(hat)ok a másiknak(ra). De ez is az én hibám, én választottam őket. Pont őket.  Minden lakás csak egy hely volt, ahova aludni jártam, és mindent elkövettem, hogy ne kelljen otthon lennem. Volt, hogy inkább túlóráztam, dolgoztam, nem akartam hazamenni, volt, hogy másnál/másoknál aludtam, és volt, hogy annyi programot szerveztem, hogy csak aludni menjek haza. 

Fárasztó ez az élet. 

Mikor ebbe a lakásba beléptem, az volt az első érzésem, hogy megjöttem. Otthonos, barátságos, szép. És nem tudom miért, de azt várom, hogy a hálószobában a szél fújja a függönyt, ami hozzáér az ágyamhoz. Tudom, beteg egy gondolat, és nem is tudom miért van. Készen állok a költözésre. Mindent összeraktam. Most meg a régi lakásba nem akarok már hazamenni, sötét, pici, nyomasztó. Az új meg ugye üres. 

Úgy érzem magam, mint egy hajótörött. A semmi is elég. Mindig az az elég, ami van. Nem vágyom többre. Sehova nem tartozom, sodródom kilátástalanul. 

És hát ugye a szív. Hol is a szívem? Hát, miután annyiszor megaláztak már (nem csak most, hanem az egész életem folyamán), talán nincs is. Az én hibám, mert hagytam/hagyom. 15 évig éltem a férjemmel. Szerettem. Így visszatekintve nem volt egy elsöprő, marcangoló szerelem. Volt. Ennyi. Aztán elmúlt. 

Azután soha, senkinek nem voltam az első, az egyetlen. Egy voltam a többi közt, vagy egy a sok közül. De ez is az én hibám, mert hagytam.

És most is hagyom. 

Nem mondja meg neki, hogy létezem, az igazat, az őszintét, mert elveszíti azt a lányt. És azt nem akarja. Ő az első, én a második. Nem fog választani sosem. A döntés az enyém. Vagy elsétálok, vagy csinálom így tovább.

Azt mondta egy jóbarátom, hogy akkor engedtük el a haragot, amikor ki tudjuk mondani, hogy leszarom.

És most, ma, körülbelül 19.00 óra körül keztem el érezni, hogy oszlik a feszültség, és átveszi helyét a leszarom érzés. 

Valahogy, valahol majd eltöltöm az időt szombatig. Beköltözök. Meglátjuk hogy leszek. 

És leszarom.

Nem tudom, meddig élek, és hogyan, milyen minőségben tudok élni, de elég volt a megaláztatásból. Volt egy olyan gondolatom, hogy megkeresem azt az embert, akinek az első, az egyetlen leszek. Csak létezik ilyen férfi. De ... ehhez már késő. Beteg vagyok, torz vagyok, gnóm vagyok. És időm sincs.

Egy dolgot tehetek már csak.

Leszarom

Kész

 Mindent összecsomagoltam. Mindent. Még két doboz lesz, az egyik a konyhai mindennapos használati cikkeknek, a másik ugyan ez a fürdőszobával. Plusz a virágok. Nagyon jól haladtam tegnap. Az új lakást Anyuék kitakarították, így minden készen áll a péntek-szombati költözéshez.

A hasam továbbra is fáj, feszül. Sajnos jön vissza. 2 kilóval vagyok nehezebb, szóval az kb 2 liter víz. Szerintem a hasüregben és a leszívott cisztában is van. Szerdán megyek ultrahangra, meglátjuk mit mond a főorvos. Én örülnék, ha megint szívna le. Olyan jó volt az a pici pocak. Szinte el is felejtettem, hogy van. Könnyedén mozogtam, nem feszült, simán elértem a lábujjaim, könnyen öltöztem. És most megint kezdődik az egész előről. Nem tudom miért. Talán azért, mert most nem szedem a gyógyszert. Hétfőn folytatódik a kúra. Felkészültem a talpfájdalomra. Most az is olyan jó. Olyan könnyen húzok cipőt, simán járok, nem fáj sehol. Aki nem élt még át ilyent, nem is gondolná milyen rossza. A vérképem az orvosom szerint rendben van. Szóval akkor hétfőn folytatódik.

Nagyon fáradt vagyok, szükségem van szabira. Pihenni szeretnék. 

Tegnap nem találkoztunk. A másik lánnyal volt randija. Nem számíthatok rá. Eléggé magamra hagyott a költözésben. Azt mondta összeszedi magát, és elmondja a másik lánynak az igazat. Szerintem nem teszi meg, mert fél, hogy a lány elhagyná. Azt mondta, nehezen szerezte meg, nem akarja elkótyavetyélni. Mindegy. Időt kért. Kapott. Úgy döntöttem, vasárnap a határidő. Döntenie kell. Ha nem dönt, és hagyja, hogy elsétáljak, az is egy döntés. Meglátjuk hogy alakul.

Nyugalomra vágyom