Tudjam hol a helyem!

A tegnapi beszélgetésünk után eléggé elszomorodtam. Nem csak azért, mert megint hullámvölgyben vagy, hanem azért is, mert néha elfelejtem, hogy honnan jöttem, hol tartok most, és milyen óriási szakadék áll közöttünk. Eleinte azt gondoltam, hogy elég, ha az érzéseimből építek hidat. Sőt, az utóbbi időben nem is gondoltam arra, hogy kell híd, egyszerűen elfeledkeztem a szakadékról. Én egy egyszerű, vidéki lány vagyok. Amit elértem (ugyan nem sok), de magamtól értem el. És most is csak magamra számíthatok. Nincs vagyonom, nincs pénzem, és nincsenek értékeim. Tudok és merek nagyot álmodni, de nem nőttem fel megvalósításukhoz. Soha nem lesz semmim. Mindig is egy egyszerű, vidéki lány leszek. Nem tudom, hogyan hihettem el, hogy pont én kellek majd Neked. De tegnap helyrebillent a világegyetem, és a helyemre kerültem én is. Vissza az albérletembe, az egyszerű, sivár életembe. Ahol még gondolati szinten sem jelenik meg Dominika. Mert annyira nagyot még álmodni sem merek. De nem is kell, hiszen senki nem kérte!

A nagy kaland

Pénteken megint késő estig volt előadásom, és szombaton is korán kezdtem. Ezelőtt szombat délelőtt sötétség volt az agyamon a fáradtságól, és egyáltalán nem tudtam koncentrálni jogon. Ezért úgy döntöttem, hogy foglalok egy szobát. Iszonyú magas árakat dobott fel a net, sokáig válogattam. Végül már nem is tudom mi alapján foglaltam le egy szobát. Mikor megjött a visszaigazolás, akkor derült ki, hogy el kell mennem valahova a kulcsért és fizetni, és máshol van a szoba. Apartman. Ezért korán fel kellett mennem Bp-re. Szokásos, vonat, M4 Rákóczi tér, telefon elővesz, kék pötty, nézem az esernyőt, merre vagyok arccal előre, beírom hova kell mennem, s elindultam. Kis utazótásában a cucc, nagy válltáskában a tancucc. Egész ügyesen odataláltam, 20 perc séta. Átvettem a kulcsot és a proxyt, kifizettem, térkép nálam, belépőkódok, információk. Kijöttem a kapun, telefon, térkép, kék pötty, esernyő, kiderült nincs messze, hamar odaértem. És nem tudtam bemenni az ajtón. A kapott papíron volt a számsor után #, de a kapukódon nem volt ilyen gomb. És itt kellett használni a proxyt is. Azért eltelt jó 10 perc, mire bejutottam. Belvárosi, nagypolgári, belső udvaros ház. Meseszép! Negyedik emelet, 5-ös lakás. Persze, hogy nem találtam, ott köröztem a belső gangon. Végül megérdeztem egy fiút - angolul 😊. Megmutatta, egy beugróban volt. Kapukód, itt volt #, be is kellett nyomni. Frissen festett szétesés határáról visszahozott, nagyjából felújított lakás, ahol csak egy konyha volt és szobák. Minden szobaajtón kód. Megkerestem a szobám, és ekkor vettem észre, hogy eltűnt a kulcs a proxyról. De a kód elég volt, itt is volt #, de itt nem kellett használni, mert anélkül is kinyílt az ajtó. Lepakoltam. Egy egérlyuk volt egy ággyal, a wc kagyló fölött a mosdó, és egy zuhany. Picit toporogtam, hogy most mi legyen. Éreztem, hogy ez nem lesz pihentető éjszaka. És a kulcsot is elhagytam. Visszamentem a bejárati ajtóig, sehol sem találtam. Felhívtam őket, azt mondták nem is volt. Nem is volt! Ezt nem hiszem el! Na mindegy... Nem maradt sok időm, lepakoltam, s indultam suliba. Elmaradt az utolsó órám, szóval simán hazamehettem volna. Ehelyett, előadás után telefon, térkép, kék pötty, esernyő ellenőrzése, s indultam a szállásra. Sziréna, ordibálás, zene, sikítás... felcsaptam a kapucnim, s magam elé bámulva mentem a szállásra. Kód, lift, kód, kód, szobaajtó betesz. Remek. Gyors zuhany, vacsi, ágy. Az egyik szobából sikítás hasított bele a dübörgő zenébe, a szomszéd szobában kisbaba sírt, a folyosón rohangálás, kiabálás. Az ablak rezgett az utcai zenétől. Már csak puskaropogás kellett volna, s tiszta Amerika, de így csak Budapest. Fáradt voltam, elaludtam. Reggel korán ébredtem. Készítettem egy költségvetést erre a hónapra, írtam bevásárlólistát, ettem pár falatot, összepakoltam, s irány a suli. Kisutazó, nagy válltáska, telefon, térkép, kék pötty, esernyő...

Napközben volt 3 óra szünetem, gondoltam beülök a mekibe ebédelni. Erre leült velem szembe egy büdös roma nő, csak nézte ahogy enni próbálok, közben a körmével piszkálta a fogait. Inkább kimentem az utcára a szemerkélő ködben a kisutazómmal és a nagy válltáskámmal sétálni, majd vissza a suliba. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Hazafelé már tudom az utat, nem kell telefon. Itthon az ajtót kinyitva elöntött a fáradtság. Zuhany, ágy. Itthon vagyok...

Amikor vele vagyok

 Amikor vele vagyok minden olyan egyszerű. Olyan természetes. Semmi sem erőltetett, csak úgy megtörténik. Úgy jó minden, ahogy akkor, ott van. 

Amikor vele vagyok, a világban helyre áll a rend. A lelkem megnyugszik. Kiegyensúlyozott vagyok. A szívem tele szeretettel. 

Amikor vele vagyok, semmi nem hiányzik. Semmire sem vágyom. Amikor vele vagyok, mindenem megvan. Csak annyi kell, hogy megérintsem, átöleljem, átöleljen. Megtámasztom homlokom a nyakában, karjaimmal átfonom, és remélem, hogy megáll az idő. Mert amikor vele vagyok, jól vagyok. 

Amikor vele vagyok, úgy érzem Ő is jól van. Bár tényleg úgy lenne, hogy neki is elég lenne csak a jelenlétem. Nem tudok segíteni. Csak annyit tudok tenni, hogy átölelem, ha arra van szüksége, távol maradok, ha arra vágyik. De nem akarok teljesen eltűnni az életéből. Mert amikor vele vagyok, úgy érzem, ő is jól van. És amikor mindketten jól vagyunk, akkor remélem, megáll az idő.

Halloween futás

 Még mindig az idővel futom a versenyt. Sajnos egy halloween futásra sem tudtam elmenni. De ha neveztem volna virtuális futásra, akkor ezt az érmet választottam volna:

Megbeszéltem magammal, hogy futás után tanulok. És biztos ez hajtott előre, mert nem akartam hazajönni. Nem neveztem, a virtuális éremért sem mentem, de a futás igazi volt, és nagyon jól esett! Ügyesen fejlődök. Bár lenne több időm!

Ultragyönyörű

Azt mondta ultragyönyörű és szuperszexi vagyok. Tetszett, ahogy gyengéden hozzám ért. Nem tolakodott. Megpihentette a tenyerét a derekamon, megérintette az arcom, a vállam. Magához húzott, és adott a nyakamra egy puszit. Figyelt. Érdekelte mi van velem, hol vagyok, mit csinálok. És érjek haza épségben. Azt mondta csinos vagyok. Rajtam felejtette a tekintetét. Este elköszönt, reggel ébresztett. Rám szólt ha hisztiztem, keményen oda tudta mondani, hogy most már fejezzem be! Jó volt. Egy darabig tényleg elhittem, hogy ultragyönyörű és szuperszexi vagyok.

Elköltöztem

 A változás mindig nehéz. Nem tudhatom előre, mit hoz magával. Csak bízom abban, hogy jobb lesz. Hinni kell, másképp nem megy. Nem volt zökkenőmentes a költözés, és elég nagy szervezést igényelt, de túl vagyok rajta. Minden a helyén. Kiszanálva, kidobva, eltávolítva ami nem kell. Csak az van, ami a mindennapi életemhez szükséges. Még nem szoktam meg az új lakást, hogy ide megyek "haza". Nem tudom lesz-e valaha otthonom. Lesz-e olyan hely, amire azt mondom megjöttem. Azt mondják ott van az otthon, ahol a szív. Mivel az én szívem alapvetően romokban van, lelkem szőnyege alá besöpörve, így az otthon fogalma elérhetetlen távlatokban van számomra. 

Még nincs net és tévé előfizetésem, így nem dolgoztam a hétvégén, a tévét sem bámultam, így maradt a tanulás. Azt sem vittem túlzásba, nem tudtam koncentrálni, de bámultam a jegyzeteimet, és remélem, azért valami megmaradt. 

Voltam futni is, szombat-vasárnap. Meg kell találnom a futóköröm. A szombati rövid lett, a vasárnapi pedig hosszú, az eltévedésemnek köszönhetően. Többször is meg kellett állnom, hogy megnézzem, hol vagyok egyáltalán. Majd alakul ez is. 

Hétfő reggel van, a taposómalom elindult. Csinálom a napokat egymás után. Sodródom. Csak sodródom... Annyira jó lenne tudni, hogy hova és miként tartok. Partot érni valahol végre. De ebben a pillanatban azt sem tudom milyen messze van a másik oldal, egyáltalán merre induljak, milyen sebességgel haladjak. Jó lenne látni a fényeket, hogy meglegyen az irány, ha lenne egy kitűzött cél és tudnám, hogy afelé haladok. De csak lebegek az óceán közpén egy papírhajóban, ami bármelyik pillanatban elsüllyedhet. Bármelyik pillanatban...

Búcsúkör

Elköszöntem az összes kutyától, gödörtől és kanyartól. Utoljára futottam le itt ezt a kört. De nem baj, sokkal jobb helyen fogok futni. A változás jó!

Tegnap rosszul lettem Budapesten. Leesett a vércukrom, de nagyon durván. Szédültem, remegtem, izzadtam. Az egész fejem, a hajam izzadt. Alig tudtam járni. Közben meg siettem a buszra. Az egyik aluljáróban vettem pár szem fornettit. Nem szeretem, de muszáj volt valamit ennem. Hát igen. Nem nagyon megy a kaja. Pedig már híztam másfél kilót, de valahogy le is ment. Alig tudtam megvenni a buszjegyet, annyira remegett a kezem. Olyan 20 perc múlva jobban lettem. Na mindegy…

A péntek és szombati suli teljesen kimerített. Jól be is paráztam, nem tudom hogyan fogok levizsgázni. Nincs megállás, vasárnap reggel 7-kor már ott toporogtam a Tesco előtt, hogy nyisson már ki. S mentem is a Lakáskába takarítani. Hát, volt mit. De pár óra alatt megvolt. Amikor a frissen festett lakásban elfordítod a négyajtós szekrényt, s kiderül, hogy a festő csak körbefestette, az priceless:

Még semmit sem csomagoltam össze. Csütörtökön már szeretnék ott aludni. Úgy is lesz!

Boldog névnapot!

 Egész nap azt az egy üzenetet vártam. Tudtam, hogy nem fog jönni, így nem ért csalódás... de mégis vártam. Nagyon sokan felköszöntöttek, olyanok is, akiktől nem is vártam, sok kellemes meglepetés ért. A Csajoktól kaptam egy parfümöt, aminek az illatát nagyon szeretem, de régóta nem lehetett kapni, s most felkutatták a kedvemért, és én nagyon örülök neki! Most is olyan jó illatom van! Szuperek vagytok Csajok!

Elkezdtem az edzéstervem. Aztán hamar át is alakult, mert annyira szép volt az idő, és olyan jó volt futni, hogy nem tudtam megállni 6 km-nél, így lett belőle 11. Több is ment volna, de igyekeznem kellett haza tanulni. Persze nem tanultam... Az egyik barátnőm küldött át egy virtuális futást, melynek unikornis az érme. És mivel a kedvenc állatom az unikornis, gyorsan be is neveztem 10 km-re, feltöltöttem a futásomat, így névnapom alkalmából megszereztem magamnak az unikornisos érmet. Tudom, butaság...

Nagyon rosszul aludtam sajnos. Nem tudom miért jár állandóan megint a fejemben. Összeálmodtam mindent, nem volt jó. Alig vártam, hogy reggel legyen. Tudom, ezek az érzések el fognak múlni. Idővel. Úgyhogy most várom, hogy holnap legyen. Aztán holnap. Majd holnap. S talán valamelyik holnap már könnyebb lesz. Nélküle...

(megjött az érmem)

Tanulás, költözés és egyéb stresszfaktorok

Gondoltam, hogy nehezen fogok tudni tanulni. A munkahelyem teljesen leszív, minden nap szétcseszem magam valami vagy valaki miatt. Teljesen lenullázva érek haza. Valamit eszek vagy nem, futok vagy nem, zuhany, s tanulás. Tegnap este értem el a mélypontot. Többször átolvastam ugyan azt a mondatot, és egyáltalán semmi nem tapadt meg az agyamban. Tovább haladtam az anyagban, s mikor visszaugrottam, úgy éreztem, most olvasom először ezt a fránya mondatot. Reggel valamivel jobban megy a tanulás, úgyhogy most megpróbálom a korán fekvés-korán kelést, s hátha így tudok haladni.

Megjött a lakásbérleti szerződésem. Semmi kirívó nincs benne. Lesz 2 hetem a költözésre, szóval simán meg tudom oldani, csak szervezés kérdése. Az meg megy. Sajnos több kör lesz, valamit haza kell vinnem a saját lakásomba, valami marad, a többi jön velem. Csak előtte szanálok egyet. Már megint. Csak az jön velem (tárgyak, emlékek, élmények, érzések), amelyekre szükségem van. A többi kuka.

Érdekes, hogy mikor jól vagyok, tele energiával, jókedvvel, megjelennek férfiak az életemben, akik vagy ilyen vagy olyan módon közlik, hogy nagyon szívesen megdugnának. Igaz, hogy otthon az asszony/élettárs/barátnő, de én annyira, de annyira jó fej vagyok, és olyan jó a kisugárzásom, és olyan jó velem lenni, hogy de nagyon megdugnának. Innen üzenem mindenkinek, hogy én döntöm el, hogy kit engedek közel magamhoz, kit engedek be az életembe, ez nem jár senkinek alanyi jogon! Velem lenni kiváltság!

Hervis futónap

Nagyon izgultam. Egész héten fájt a térdem és a bokám. Naponta kétszer kenegettem a varázs krémemmel, kislabdáztam, nyújtottam, de futni nem mertem. A ványadt macska pólómat vettem fel, mindig abban vagyok versenyen. Jó, csak általában. Mostanában. A biotech-es fiú ajánlott egy cuccot, azt vittem magammal. És a csokit, amit szoktam, ami bevált. Átnéztem az útvonalat. Kétszer kellett elfutnom Kisróka nyaralója előtt. Hát, jó, legalább meglátom, hogy vagyok. Időben érkeztem, ügyesen parkoltam. Sokan voltak. Átvettem a rajtcsomagot, s visszamentem a kocsihoz. Krém, térdszorító, ványadt macska. Vissza a rajthoz. Közös melegítés. Szól a zene. Nem fáj. Lüktet az adrenalin. Még 3 perc. Kupak leteker, megittam. Furcsa az íze. Mutatom a szívet, ahogy mindenki más, közös fotó. Dudaszó, indulás. Lebegek, nem fáj. Ügyesen haladok, suhanok. Egyenletes a légzésem. Fogynak a kilométerek, és én nem vagyok fáradt. Csak megyek, nem gondolkodom, nem fáj. 4,5-nél érzem, hogy fáradok. A következő frissítőponton lesz iso. Odaértem, hát, mintha víz lenne, nagyon gyenge. Mindegy. Haladok a nyaraló felé. Nincs ott senki, letéliesítve. Csak futok, nem gondolkodom. Frissítőpont, víz, fordító, víz, nyaraló, csak futok. Előzök. Haladok. Előzök. Látom a kaput. Fáradt vagyok, szól a zene, az emberek hajráznak, tapsolnak. Ez erőt ad. Beérek. Megcsináltam. Érem a nyakamban. Lesétálok a partra. Mosolygok. Nem fáj semmim.

 

Kicsit később döbbentem rá, hogy a nyaraló semmit nem jelentett. Egy idegen hely lett számomra. Meggyógyultam, kigyógyultam belőle. Ez nagyon jó hír, mert akkor már csak 3 év, és Nyuszikát is elfelejtem.

Levezetésnek ma is lenyomtam a körömet. Jól vagyok

"Majd egyszer" pillanat

Azt hiszem mindannyiunk életében vannak „majd egyszer” pillanatok. Mint pl. majd egyszer szeretnék elmenni Párizsba. Majd egyszer szeretnék megtanulni angolul. Majd egyszer szeretnék lediplomázni stb. Nekem az egyik ilyen „majd egyszer” pillanat a fonyódi magaspart volt. Majd egyszer, ha arra járok, megállok, és körülnézek. Pénteken késő délután épp suhantam el Fonyódon, mikor eszembe jutott, hogy itt majd egyszer megállok. Abban a pillanatban belenéztem a visszapillantó tükörbe, senki mögöttem, satu fék, lehúzódtam a parkolóba. Miért ne most állnék meg? Miért ne most sétálnék Fonyódon a magasparton? Már pattantam is ki az autóból. Zártam az ajtót, s irány a part. Ember alig, az idő csodálatos, a Balaton gyönyörű volt. Csak ültem egy padon, néztem a vizet. Hallgattam. Figyeltem a színeket. Nagyszerűen éreztem magam. Persze csak egy darabig. Aztán jöttek a könnyek. Megtöröltem a szemeim, s indultam tovább. Erre már nincs időm

Rámtört

Durván elfáradtam az elmúlt két napban. De nem baj. Mégis korán ébredtem vasárnap reggel. Nem terveztem, de lehúztam az ágyneműt, kimostam, felhúztam a tisztát. Kitakarítottam. És még 8 óra sem volt. Elhajtogattam a ruhákat, mielőtt a gép lejárt, hogy legyen hova teregetnem. Automatikusan cselekedtem, gondolkodás nélkül. Le a póló a szárogatóról az ágyra, szokott mozdulatokkal hajtom, fordítom, és ott van. Dermedten néztem. Közelebb hajoltam. Ott van. Egy szőrszál. Az Övé. Óvatosan fogtam két ujjam közé és tenyerembe helyeztem. Tényleg az Övé. Nagyon mélyről tört rám a zokogás, váratlanul, hangosan. Nem tudtam visszatartani, folytak a könnyeim megállíthatatlanul. Nem tartott sokáig. Utána ugyanolyan semmilyen hangulatba kerültem. A szőrszálat visszaraktam az ágyra. Több már úgysem lesz, sajnos.

Sokat gondolkodom azon, vajon miért ragaszkodom hozzá ennyire. Pedig nem is ismerem. Ezt Ő mondta. Igaza van. Nem engedett be az életébe, ezért nem tudom milyen is Ő a mindennapokban. Az életben. De ez az ő hibája, csak annyit tudok róla, amennyit megmutatott magából. Egy pici szeletet az életéből. Mégis úgy gondolom, hogy azok az élmények, amelyeket megéltem vele, a legjobbak voltak az életemben. Még senki nem nézett úgy rám, mint Ő. Még senki nem ölelt úgy, mint Ő. És még senki nem hagyott el úgy, mint Ő…

Egész nap rossz érzésem van. A fejem is fáj. Mire észrevettem, hogy mit teszek, már kicsengett a telefonja. Le akartam tenni, de gondoltam már mindegy. Nem tudom, mit mondtam volna, ha felveszi. Nincsenek szavaim. Üres minden

Azt mondják, hogy el kell engedni, aki menni akar, hogy helyet adjon a következőnek. De mi van, ha már nincs következő? Mert már elment a "következő" és az azt követő is... Teljesen kiadtam magam. Megosztottam Vele az életem, a titkaim, az ágyam. Vajon biztonságban vannak az ő kezében? Én már nem akarom még egy embernek átadni magam. Én már nem akarom, hogy valaki (más) mellettem legyen. Én már nem akarok rettegni, sírni, várni. Már nem akarok semmit... 

Neonfény

 Rendeltem egy biciklis nadrágot, pinket. Igaz, írta az oldal, hogy neonfényű, de valahogy figyelmen kívül hagytam. Kár volt. Alig tudtam hozzáöltözni, annyira vakít. Szerencsére, én menet közben nem látom, de aki rámnéz, annak a szemét biztos bántja. 

Nem volt kedvem elindulni, de két választásom volt. Vagy elmegyek tekerni egyet, vagy kitakarítok és nézek egy filmet. A biciklit választottam. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem vettem észre, hogy nem talált még meg a gps jel, és már javában a tóparton voltam, mikor elindítottam az alkalmazást. Szóval az elején az az egyenes nem azt jelenti, hogy hasítottam, mint a nyílvessző. 

Mire hazaértem, esteledett, hűvös volt a szél is, sötétedett. Így volt jó. Zuhany, hajmosás, ágy. 

Holnap új nap lesz.

Aldi Női Futógála

 Nagyon sok hezitálás után indultam el a versenyre. Több meghívásom is volt erre a napra, és abban maradtam magammal, hogy oda megyek, ahova a szívem húz. Nem volt kedvem találkozni senkivel, már nem akarok panaszkodni, mást meg úgysem tudok, de egyedül sem akartam maradni. Ezért döntöttem úgy, hogy felmegyek a Népligetbe erre a versenyre. Hatalmas tömeg volt, nem voltam egyedül, de egész nap egy árva mukkot sem szóltam senkihez. Csak a regisztrációnál. Érkezés után felderítettem a terepet, szereztem egy kávét, választottam egy babzsákfotelt, és néztem a napfény játékát a fák ágain. 

Aztán aludtam egy nagyot. Még álmodtam is. Felkerestem az öltözőt, átöltöztem, leadtam a csomagomat, és készültem a rajtra. Rengetegen gyűltek össze, nagyon profi bemelegítéseket láttam. Gondoltam, én faluról jöttem, nekem nem kell ilyeneket csinálni. Kicsit nyújtottam, szökelltem kettőt, s megvoltam. Gyerekkoromban sem melegítettem be reggel, mielőtt kimentem az udvarra, utcára egész nap rohangálni... Dudaszóra indultunk. Akkora volt a tömeg (673-an indultak), hogy 2 perc 11 másodpercig csak sétáltam, utána tudtam nekiállni futni. Igyekeztem, hogy ne húzzon el a tömeg, de nagyon nehezen találtam meg a saját tempóm. Az egyik iramfutó mezítláb futott. Viccből azt mondta, hogy így a legolcsóbb, és valóban. 😁 Elég sok frissítőpont volt, izót is osztottak, de a végére már nagyon szomjas voltam, oda szerintem betehettek volna még egy pontot. Az zavar, hogy nem lett jó az időm. De az elején nagyon sokat vesztettem, ha egyedül megyek, biztos jobban futok. Mindegy, így is nagyon jól szervezett esemény volt, jó hangulattal és rengeteg emberrel. Jó nap volt, jól éreztem magam!

Vasember

Míg a cégelemzéseket végeztem, sajnos a Vasember 3 ment a tévében. Nagyon szeretem ezt a részt, szerintem ez sikerült a legjobban, és ez a leglátványosabb. Remélem minden szám és adat a helyére került az elemzések során, elég nehezen koncentráltam 😊

Egyébként is nagyon jó napom volt. Egy régebben eltervezett kört tekertem le, és jól éreztem magam. Menet közben elterveztem, hogy egy nagyon nagy hamburgert fogok enni ebédre, és így is lett. Kicsit összezavarodtam, mikor a büfében kértem a hambim, mert a pincér úgy nézett rám, mintha nem akarta volna elhinni, hogy bejött egy vendég. Már épp meg akartam kérdezni, hogy esetleg zárva vannak-e így szeptember táján, mire kinyögte, hogy elkészíti. Megérte várni, isteni finom volt, régen ettem már ilyen jót. Egy kis fűzfa alatt megtámasztottam Gazellát, én pedig leültem a vízparton egy kőre, és a felét be is tudtam nyomni. A csomagtartómra felcsíptettem a másik felét, az lett a vacsorám. Agárdnál azért rám törtek az emlékek, de most senki nem akart megverni, így elég jó hangulatban telt a hazafele út is.

Vicces, hogy miközben ezeket a sorokat írom, épp pánikrohamot kap a Vasember. Vasember! Aki erős és legyőzhetetlen és bármire képes! Egy kicsit mindannyian Vasemberek vagyunk. A magunk módján. Igyekszem erős lenni, és próbálom átlépni a korlátaimat. Tudom, hogy többre vagyok képes, mint amit hiszek magamról, csak néha már fáradtnak érzem magam, és úgy érzem, nem megy. Nem megy tovább. 

Szomorúan ébredtem

 Ez is egy nap a többi között. Nem tudom, hogy min múlik a hangulatom. Ma nagyon szomorúan ébredtem, sírtam is. Olyan régen sírtam már, azt hittem elfogytak a könnyeim. De úgy tűnik nem. Biztos idővel jobb lesz. Jó lenne most pár hónappal öregebbnek lenni. 

Futókörök napja

 Ma van a futókörök napja. Igaz, hogy az én teljesítményem nem számít bele, de azért lefutottam a körömet. 

Érdekes ez a futás nagyon. Eleinte arra volt csak jó, hogy levezessem a feszültséget. Most már napi rutin lett. Nem tudom, hogy miért van az, hogy valamikor úgy érzem, hogy tök jó vagyok, nem is lihegek olyan hangosan, és mégis rossz az időm. Máskor meg csoszogok, már az első kanyarnál fújtatok, és nagyon jó időt futok. Most is az volt, hogy már mikor elindultam eldöntöttem, hogy csak a kicsi, 9 km-es körömet futom le, mert alig tudtam felemelni a lábaimat. Aztán a gondolatok elsodortak, a házak elsuhantak mellettem, egyik utcából a másikba, s valahogy belejöttem. Nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz az időm. Hát ugye mihez képest. Természetesen magamhoz képest. Érzem a fejlődést, kitartásban is, időben is. Egyre jobb vagyok. Még a végén meg lesz jövőre az a félmaraton. Bár attól függ, hogy az iskola mellett mennyit tudok majd sportolni, de mindenkinek arra van ideje, amire szakít. Majd meglátjuk. 

A következő nyárra hatalmas terveim vannak. Évek óta lemaradok mindenről, csak várok, hogy majd lesz valami, aztán nem lett. Szóval Montenegró körutazás, rafting a Dunán vagy  a Tiszán, s megtanulok suppolni. Hát ennyi. Nem nagy dolgok, és nem is tűnnek elérhetetlennek, de valahogy nem sikerült semmi idén sem. Nem baj, nem bántam meg. Semmit. Remélem jól van Nyuszika.

Eszembe jutottál

 

Ma

Mozgalmas nap a mai. Reggel leadtam a szemüvegem optikában, lencsét cseréltetek benne, hogy közel s távol is lássak vele. Korábban készíttettem egy olvasó szemüveget, így közelre jó vagyok, de egyébként…. Borzalmas. Mikor belenézek a tükörbe, furcsa fej bámul vissza rám, csupasz az arcom! Kiszámoltam, 17 éve vagyok szemüveges, és most úgy hiányzik! Pedig 2 hétig ez így lesz.

Utána kitakarítottam. 2 hete nem mostam fel, nem voltam abban az állapotban. És azért sem, mert most már így végleg eltűnt az összes szőrszál a lakásból. Az Ő szőrszálai. Annyira szerettem, leginkább a hátát, a mosolygós köldökét, és a lábujjait. Aztán a nyakát, a mellkasát, a gyönyörű szemeit, a cuki pofiját, karjait, lábait… Mindegy is már. Nagyon szeretném, ha boldog lenne! De még mindig sajnálom, hogy nélkülem…

Aztán felugrottam a neptunra, hogy mindent elintézzek, de még nincs fent a szak, nem tudok beíratkozni, tehát semmi mást sem tudok elintézni, sem a tantárgyak felvételét, sem a fizetést. Majd holnap is megpróbálom. Még mindig be vagyok tojva… Kinek az ötlete volt ez az egész?! Az eszem tudja, hogy jó döntés volt, jót fog tenni. A szívem tiltakozik, baromira nincs most erre szüksége. Jó, hát majd megvívják egymással a harcot, én csak csinálom a napokat egymás után. Ha kell sírok, ha kell hallgatok a sarokban, ha kell írok…

Itt volt a tulaj, kifizettem az albit. Húzós hónap. 55 ezer volt a kocsi alvázvédelme, 51 ezer a szemüvegem, 110 az albi, 174 a suli 😊 szeptember 4-e van! Tudom, hogy a pénz, csak egy szám, de nekem erre a hónapra elfogyott a szám, amit a munkáltatóm utalt 😊

Utána elmentem tekerni egyet. Épp hogy elindultam, kb. 80 méter után szemközt szart egy madár! A bal szemzugomba toccsant. Még hallottam is a becsapódást. Nagyon rossz érzés volt, tiszta véreres a szemem. Remélem hamar megnyugszik és nem fog begyulladni. A szokásos köröm tettem meg, gyönyörű, napsütéses idő volt! A tóparton kicsit elnyúltam a fűben, majdnem el is aludtam. Nehezen szedtem össze magam, hogy folytassam az utam, de nagyon jól éreztem magam! A legjobban suhanni szeretek. Nem azt, mikor lejtőn begyorsulok, attól félek, akkor végig fékezem. azt szeretem, mikor egy hosszú egyenesben jól betekerem magam, felülök egyenes derékkal, a bal kezem kitárom, és hagyom, hogy az ujjaim körül táncoljon a menetszél. Az olyan jó érzés.

Most újra itthon, egyedül

Beíratkozás

Mert felvettek. Ma megyek. Remélem minden rendben lesz, a biztonság kedvéért szabit vettem ki. Úgyis péntek van. Nagyon meg vagyok ijedve. Ha Ő nincs, akkor mindez megmarad az elérhetetlen álmok szintjén. De két tenyérrel tolt a vágyaim felé, mellettem állt, mert hitte – egyedül Ő -, hogy képes vagyok rá. Az első lépést megtettem, jelentkeztem, felvettek. Nem lesz könnyű, főleg most, ebben a lelkiállapotban. De elég kitartó vagyok, remélem végig tudom csinálni. Biztos jó lesz, újra tanulni, emberek közé járni, idegen ingerek, helyzetek. Persze pont ettől ijesztő is. Azt hittem, hogy majd meg tudom vele osztani ezeket az élményeket, fel tudja oldani bennem a stresszt, majd átölel, és megnyugtat, hogy mindez rendben, ez így normális, és nincs velem semmi baj.

Az ölelése még mindig hiányzik. Elveszni a karjaiban, beleolvadni a testébe, lelkébe. Olyankor megállt az idő, és elöntött a nyugalom. Úgy éreztem, hogy ez már mindig így lesz, ezt nem veheti el tőlem senki, mert megérdemlem. Őt.

Jönnek a bölcs tanácsok, majd lesz más, lesz jobb. De nem hiszem. Egyszer egy fiú azt mondta nekem, hogy valami meghalt benne. Most értettem meg. Bennem is.

Futottam _ Vele

Végre! Annyi fájdalom, kínlódás és sírás után újra! Jó volt a pálya, jó volt a hangulat, jó volt ott lenni. És már csak a fáradtságot kellett legyőznöm, a fájdalmat nem! Esőre készültem, de a nap is kisütött, fantasztikus nap volt!

És persze ott volt Ő is. Váratlanul ért. Tétováztam, hogy most menjek oda, vagy bujkáljak egész nap. Végül úgy döntöttem, odamegyek, lesz ami lesz. Azt hiszem meglepődött, de mintha kicsit örült is volna. Egyszer mosolygott is. Megkérdeztem hogy van. Nincs jól. Végül elmesélte mi a helyzet. Sajnálom, hogy mindezen végig kell mennie. És még mindig felelősnek érzem magam. Bánt, hogy nem tudok segíteni. De nem is hagyja. Szerettem volna átölelni, megsimogatni a hátát, megpuszilni az arcát, homlokom belefúrni a nyakába. De nem volt rá igény. Jó volt vele lenni újra, a közelében létezni egy picit. Nem tudom miért van rám ilyen hatással, de mellette midig megnyugszom, és úgy érzem, minden rendben van, és már nem történhet semmi baj. Mert mi együtt vagyunk, és mindent megoldunk és legyőzzük a gondokat. Sajnálom, hogy Ő nem így érez. És nagyon nehezen fogadom el, hogy ennek vége. Még nem tudom elengedni, nem megy, nem hiszem el.

Jól érzékelem?

Jól érzékelem, hogy már sohasem fogsz velem beszélni, és mi már nem vagyunk együtt? Augusztus 5-én szólítottál a nevemen. Ahogy előtte soha. Megszűntem Nyuszikának lenni. Nem tudom miért, nem tudom mi történt, így nem is értem azt, ami most van. A telefont nem vetted fel, az üzenetem nem nézted meg. Azért megérdemeltem volna néhány mondatot.

Én vagyok az, aki mindent megért, akinek nem kell magyarázat. Akit szögre lehet akasztani, és csk úgy el lehet hajítani, ha már nem kell. Én vagyok az, aki lenyeli a békát, akivel bármit meg lehet tenni. Nem hiszem, hogy ezt érdemlem. Vagy ha igen, akkor nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki. Igen, hibás vagyok! Nem akartam neked rosszat, sőt!

És én vagyok az, akinek még mindig hiányzol. Mert veled lenni a rosszban még mindig jobb, mint nélküled lenni.

Annyi minden

Annyi miden történt. De még mindig csak várok. Minden nap futok. Nem tudom mással elütni az időt. Attól elfáradok, egészséges is, másra nem is vagyok alkalmas. Magam mögött hagyom a kilométereket, koptatom az utat, a cipőmet. Világmegváltó gondolataim nincsenek sajnos, nem oldódnak meg a problémáim, de legalább elfáradok, és eltelik az idő. Ötödik napja csak ezt csinálom. Érzem, hogy fáradtak az izmaim, nem mindig esik jól, de megyek előre.

Meghalt a szomszédom. Lement a pincébe, s nem jött fel. Mikor utána ment a felesége, hogy hol marad már, ott feküdt a földön, lefordult a székről. Döbbenet. Nagyon sajnálom őt, jó ember volt. A második gondolatom viszont az volt, hogy nagyon szerencsés. Kár, hogy nem én fordultam le a székről. Azért ez sem normális, hogy ilyen gondolataim vannak. Valamit tennem kellene, kezdeni magammal valami hasznosat. …

Augusztus 27-én kiderül. Az még olyan messze van. Addig még nagyon sok kilométert kell futnom. Azt hittem a héten meg lesz az eredmény, de nem. Úgyhogy várok.

Eltűnt. Nem beszél velem. Sajnálom. Olyan jó volt vele. Minden. De tényleg minden. Szeretném, ha boldog lenne! Ha nem velem, akkor nélkülem. Remélem összejönnek a dolgai, és valamikor még a jövőben lesz alkalmam beszélni vele. Jó volt veled, köszönöm! Hálás vagyok a sok együtt töltött élményekért, amit mással nem tudtam volna így megélni! Számomra tökéletes vagy! Egy nagyszerű férfi! Örülök, hogy az utamba sodort az élet, ennek így kellett lennie. Kellett, hogy találkozzam valakivel, aki bebizonyítja, hogy vannak még remek férfiak a világon. Bár lehet, hogy csak egy. De vele találkoztam, része lehettem a világának, egy nagyon pici szelete az életének.

Ülök az ágy sarkán

Ülök az ágy sarkán. Nézek ki a fejemből. Esik az eső. Egyszerűen nem tudom mihez kezdjek. Az utóbbi évek megtanítottak arra, hogy az idő eltelik akkor is, ha nem csinálok semmi. Barikám nagy művésze volt ennek. Bebújt a takaró alá, és egész nap nem mozdult ki. Max pisilni, és egy nagyon picit enni. Rettenetesen vékony volt. Csodaszépen álltak rajta a slimfit ruhák. Magas volt és szép, határozott, erős hanggal. Profi volt a munkájában. Magabiztos, erős egyéniség. Egészen addig, míg haza nem ért. Magába zárta az üres, sötét ház. Az ő vára, ahol biztonságban érezte magát, ahol nem bánthatta senki. Engem is ritkán engedett be ebbe a világba. Már teljesen megértem. Nem tudtam, miért teszi ezt velem. Pedig nem velem tette, hanem magával. A depresszió nem válogat, fogja a bokádat, és húz lefelé. Nem enged el. A sötét körül zár, és elhiteti veled, hogy jó neked, hogy ott van veled, mert onnan nincs lejjebb. És mikor kizökkensz, és érnek ingerek, jók és rosszak, sajnos visszahúz. Érzed, hogy nincs kiút. Ülsz a kút alján, üres, sötét gyűrűk fogságában. Megpróbálsz kimászni, de nincs erőd. Segítségért kiáltasz, de nem hallják a hangod. Senki nem figyel rád. Nem hiányzol, nem számítasz.

Valahogy ki kellene mászni innen. Sajnos most még sportolni sem tudok. Nem marad más, mint a kézimunka, tévé, net. Barátaim sem nagyon vannak. Mindenkinek családja van, saját problémáik. Ki kíváncsi a másik állandó nyafogására? És már én unom saját magam. Mindig ugyan azokat a köröket futom. Ez így nem jó, valamit kellene csinálni, de mit? kivel? hol? F@szkivan... de tényleg.

Ülök az ágy sarkán. Még mindig esik. Futni volt. Nem vagyok cukorból, mondaná. Semmi közöm hozzá, az életéhez, szabadságra vágyik. Tőlem megkapja. Jó lenne, ha soha többet nem keresne. Akkor el tudnám engedi. De sajnos használ, kihasznál. Mert én hagyom. Nekem kellene meghúznom a vonalat, és azt mondani NEM, ezt egyszerűen nem teheted velem! Én már nem tudok többet adni magamból, teljesen leszívtál belőlem mindent. Sehonnan nem tudok meríteni boldogságot. Kár, hogy az emberek nem úgy működnek, mint egy telefon, hogy mikor lemerült, bedugom a konnektorba, s reggelre fullon van. Mérhetetlen szomorúság uralkodik rajtam. Azért szeretsz egy kicsit? Mert én azért egy kicsit szeretlek ám – mondtad, mikor utoljára találkoztunk. Hát igen, valahogy nagyon félreértettelek. Benéztem ezt a kapcsolatot (is). Közös nyaralás, mi? Annyira boldog voltam, mikor azt mondtad, hogy nyáron majd elutazunk ide-oda. Nem tudom megmondani, mikor voltam valakivel utoljára nyaralni. Mindjárt ki is számolom. Talán 2012-ben. Ennek már 9 éve! Jesszus! Hova tűnt az életem?!

Ülök az ágy sarkán. Még mindig esik. De most már sötétedik is. Legalább a hangulatomhoz hasonul a környezet is. Sóhajtok. Nem tudom mi legyen. Reggel felkelek, mert van munkám. Legalább az van. A home office okafogyottá vált, miért maradnék itthon, ha nem jösz. Így legalább van okom reggel felkelni, összeszedni magam, és hajtani a … mit is? … a dolgokat … izé … előre. Igyekszem nem elhagyni magam. Ígérem, mire a nap felkel, egyben leszek.

Mai gondolatok

Még nincsenek céljaim. Tegnap úgy gondoltam, hogy ideje költözni. De be kell látnom, hogy a problémáim nem tudom a régi lakásban hagyni. Sajnos jönnek velem. Belebújnak a csomagjaimba, és az új életemben ugyan úgy elhelyezkednek, ahogy a régiben betöltötték szerepüket. Szóval megoldás kell. Azt hittem, arra vágyom, hogy tartósan együtt éljek valakivel, hogy legyenek közös terveink, az „este ki megy a boltba” kérdéstől kezdve a „nyáron hol nyaraljunk”-ig bezárólag. Minden nap HAZAMENNI valakihez, aki az én életem része, aki ott van nekem, ha segítségre van szükségem, mert nincs erőm arrébb tolni a kanapét, hogy felmossak alatta, vagy ha felbosszantottak és ki akarom beszélni magamból, vagy ha valami nagyon jó történt velem, és meg akarom osztani valakivel. Ez így leírva, belegondolva rettenetesen ijesztő nekem. Hogy még egy embernek szerepe lenne az életemben, hogy ketten vagyunk egyek, hogy már nem ÉN vagyok, hanem MI vagyunk. Rá kellett jöjjek, hogy én nem ezt akarom. Nem tudom elképzelni, hogy valakivel együtt éljek. Hogy ott legyen velem minden este. És reggel. Nekem már meg van a napi rutinom, megszoktam, nem fér bele más. Vannak élethelyzetek, ahol szeretek egyedül lenni, és nem akarom, hogy még egy ember ott legyen és lásson.

Amit nagyon szeretnék, az egy otthon. Egy hely, ahol jól érzem magam, ahova jó hazamenni, ami barátságos, színes és vidám. Ahol tudok bugyiban zenére táncolva főzni, vagy az esti csendben egy pohár bor kíséretében olvasni egy jó könyvet, a kanapén popcornt rágcsálva horror filmet nézni a sötétben, kislámpánál. Egy hűvös reggel kiülni a teraszra egy kávéval hatalmas pokrócba csavarva magam, nézni a napfelkeltét és hallgatni a madarakat. Ez elég elérhetetlen jelenleg, úgyhogy megmarad a vágyak között.

A realitás talaján maradva arra törekszem, és jelenleg azon dolgozom, hogy semmi sem lehet fontosabb számomra, mint az én lelki nyugalmam. Szeretném jól érezni magam, úgy, ahogy én jól érzem magam, nem úgy, ahogy mások elvárják tőlem. Mindenki hagyjon békén

Horgolt nyaklánc

 Üdítős kupak alsó feléből készült. Kicsit olyan olimpiás azért, lehet a darabszámon még bővíteni kellene. Horgolócérnával horgoltam körbe, szerelőkarivál rögzítettem őket egymáshoz. Minta nélkül készült.

Kötött nyakmelegítő

 Nem szeretem a sálakat, mert dudorodnak a kabát alatt. Viszont fázik a nyakam. Vettem egy nagyon szép püspöklila átmeneti szövetkabátot, ahhoz készült ez a darab. Minta nélkül, csak érzésre:

Darabokban az életem

Az a baj, hogy az életem több területe van éppen darabokban, és nem tudom, hogy hogyan tudom rendbe rakni. Úgy érzem, egyedül kevés vagyok. Jó lenne, ha lenne mellettem egy férfi, akire támaszkodhatom, aki bátorít. De nincs

Autó: Eldöntöttem, hogy lecserélem. Ezzel lezárom a múltat, az exet, az okozott fájdalmat. Feldolgoztam, új életet kezdek. A franc gondolta, hogy ez ilyen bonyolult lesz. Jó, 3 év kellett ahhoz is, hogy egyáltalán eldöntsem, hogy milyen autót szeretnék. Új, használt, benzin, dízel, elektromos? Mennyi pénzt szánok rá? Ott fog állni az út szélén jégben, hóban, napsütésben. És nem akarok kiganyézni magam alól, mert akkor mihez nyúlok, ha valami történik? Na mindegy. A döntés megszületett. Na de melyik? Kb. 1 hónapig néztem a használtautót és a jófogást. Na de és akkor mi van, ha egy autóra azt mondom, hogy ez oké. Elmenjek személyesen megnézni? Mit nézzek rajta? Mi van, ha egy nő tudatlanul, egyedül elmegy megnézni egy autót? Megmondom mi van. Rádumálják, megveszi. Ah! Az unokatesóm eljött velem, elmondta a véleményét a megnézett autókról, de ugye a döntés az enyém. Na de honnan tudjam? A szerelőm eljön velem. Persze nem ér rá, sokat dolgozik, hétvégén is stb. De szeretne segíteni, időt szakít rám, úgyhogy a jövő hétre megpróbálok összehozni valamit. De mi van, azt mondja ezt az autót nem javasolja? Továbbra is nézzem a netet? Kérjek meg egy férfit, hogy jöjjön el velem megnézni, aztán megint kérjem meg a szerelőm… Nagyon nehéz egyedül nőnek lenni.

Munkahely: Továbbra sem vagyok elégedett magammal. Nem tudok eléggé koncentrálni, kapkodok, elfelejtek dolgokat, és nem kapok elég felelősségteljes feladatot. Megbecsülnek, de valahogy mégis úgy érzem, hogy nem vagyok elég fontos. Szeretnék jobban érvényesülni, szeretném, ha meghallgatnának, mikor beszélek. De nem vagyok elég jó.

Tanulás: Hiába számolok, nem tudom kifizetni az iskolát. Szerintem nem is vagyok elég okos, még ha valahogy fel is vennének, nem hiszem, hogy el tudnám végezni. Szeretnék okosabb lenni, tanulni, de semmi önbizalmam nincs. Egyáltalán semmi….

Lakás: Gyűlölöm a konyhát. Nem is szeretek ott lenni. A tulaj azt mondta, kapok új konyhabútort, de az kevés, teljes felújítás kellene. Nem tudom meddig fogok itt lakni. Összeszámoltam, eddig 14x költöztem. Öreg vagyok már, és még mindig nincs egy otthon a látóteremben. Az árak az egekben, nem engedhetek meg magamnak egy lakást… sem. Nemhogy egy házat…

Magánélet: Nyakamon a nyár, és még mindig egyedül vagyok. Én már nem akarok egyedül nyaralni, egyedül sétálni a naplementében, egyedül kirándulni, egyedül ebédelni egy békés teraszon. Nem szeretnék egyedül lenni. Sajnos nagyon kevés vagyok. Egy egyszerű vidéki lány. Semmim nincs. Csak a szerelmem tudom ígérni. De senkinek sem kell. Teljesen kiüresedtem. Nem tudom hogyan tudnék újra feltöltődni, hinni és bízni. Jó lenne, ha létezne valaki, aki velem akar lenni, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Jó lenne…

Szóval itt tartok. 2021. április 18-án, 41 évesen, 4 éve életközepi válságban. Valaki mondja meg végre, merre van az előre!

Hullámmintás kötött nyári ruha

 

 

Nagyon vágytam már egy kötött ruhára. Így kötöttem egyet. Azért variáltam, mert azt gondolom, hogy meleg lesz. Valójában kellene alá egy kombiné, mert nagyon átlátszó, ha süt a nap, de akkor már tuti lerohad rólam. Két réteg... Szóval arra gondoltam, hogy veszek egy testszínű bodyt, s azzal fogom viselni. De szerintem úgy is meleg lesz. Na mindegy, egyébként nagyon jó lett.

A kötés eleje izgalmas volt, ahogy elindult a minta, kirajzolódott, hogy hogy fog kinézni. Aztán nagyon untam, sokáig hozzá sem nyújtam. Közben jött a jóidő, s ez erőt adott, újra foglalkoztam vele. A végén már gyorsan haladtam. Jó lett, méretre tökéletes. Persze, hiszen végig mértem :-) 

Minta:

Így készült:

1 mintaegység 16 szem, ami ezzel a fonallal 7 cm. 15 mintaegységgel kezdtem, tehát 15x16 szem=240 szemet szedtem fel. Egy sor minta, majd egy sima sorral dolgoztam.

97 sort kötöttem 6 szemes közökkel

98. sorban a sima sorban is fogyasztottam a 3as fogyasztásban

további 15 sort kötöttem 5 szemes mintával

a 16. sorban megint fogyasztottam a sima sorban a 3as fogyasztást

59 sort kötöttem 4 szemes mintával

60. sorban alakítottam ki a karkivágást: 2-2 mintát fogyasztottam a hólajban, ekkor 15 mintaegység van

61. sorban 3-3 mintaegységet szaporítottam (34 szemet szedtem fel)

24 sort kötöttem a minta szerint

25. sorban a minta 3as fogyasztása

26. sorban minta szerint 3 szemmel kötöttem

27. sorban a minta középső 3as fogyasztása

28. sortól csak sima szemekkel dolgoztam, a 3as fogyasztást megcsináltam. 2 fogyasztás között ekkor 5 szem van

majd 5 sor sima, s készen is van